Délmagyarország, 2005. december (95. évfolyam, 281-306. szám)
2005-12-08 / 287. szám
6 • KÉPES JÁRMŰ BÖRZE" CSÜTÖRTÖK, 2005. DECEMBER 8. Bízik benne, hogy lesz, aki lát majd fantáziát megasztáros produkciójában Dóra nem jutott tovább Kckcsi Dóra úgy érezte, jól sikerült a produkciója, a zsűri mégis meglehetősen kemény szavakkal bírálta Fotó: TV2 Már biztos, hogy idén nem szoríthatunk majd Csongrád megyei versenyzőért a Megasztárban, tegnap ugyanis az ötvenes mezőnybe beválogatott egyetlen szegedi énekest nem juttatta tovább a döntőbe a zsűri. Bár Kékesi Dóra évek óta rendszeresen fellép különféle rendezvényeken, a sorsdöntő két percben a nagy rutin sem volt elég. Szegedi versenyzője is volt a TV 2 Megasztár tegnapi elődöntőjének. Kékesi Dóra sajnos nem jutott tovább, így már biztos: idén nem lesz a tizenkét fős csapatban Csongrád megyei. Dórát ráadásul meglehetősen kemény kritikával küldte haza a zsűri, ám a lány még sincs elkeseredve. (ó bulinak tartotta a megmérettetést, ahol ráadásul személyesen ismerhette meg azokat az embereket, akiket eddig csak a televízióban látott. A huszonhárom éves lány már tavaly és tavalyelőtt is jelentkezett a versenyre, az elmúlt években azonban még meghallgatásra sem hívták be. Ezért idén úgy döntött, rámenősebb lesz. - Minden héten beküldtem egy levelet a jelentkezésemmel - mesélte. - Meg is lett az eredménye: nemcsak hogy behívtak, de emlékeztek is rám. Dóra hozzátette: nem azért volt ilyen „erőszakos", mert mindenáron sztár akar lenni. Versenyként, próbatételként fogta fel a tehetségkutatót, melybe azért akart belevágni, hogy lássa: meddig tud eljutni. Persze nem tagadta: tisztában van vele, mekkora reklámot jelent az énekeseknek a műsor. A selejtezőből bevágott pár pillanatnyi produkciója alapján máris felkérték, hogy működjön közre egy albumon. A tegnap este adásba került elődöntőn Dóra úgy érezte: jól sikerült produkciója, a zsűri mégis meglehetősen kemény szavakkal bírálta. Többek között azt mondták: a válogatókon sokkal jobban szerepelt. A szegedi lány szerint ennek az lehetett az oka, hogy ott valóban magát adhatta. A tegnap esti felvételre azonban számára szokatlan ruhát, cipőt adtak rá, a haját is átalakították, „idegen bőrének" megszokására pedig már nem volt elég ideje. A dalválasztást - melyet szintén kritizált a zsűri - viszont nem érezte elhibázottnak. - A kéthetes felkészülés alatt megismertük egymást, és állíthatom: mindannyian meglepődtünk azon, kik jutottak tovább. Valóban ők énekeltek ezen az estén a legjobban, de megítélésem szerint nem feltétlenül nekik volt a legjobb hangjuk. Tényleg igaz, hogy csak az számít: ott és akkor ki mit tud kihozni magából. Dórának nem szegte kedvét a kemény kritika: továbbra sem adja fel vágyát, hogy énekesnő legyen. Ahogy már évek óta, szegedi és Szeged környéki rendezvényeken, fesztiválokon és bálokon továbbra is rendszeresen hallhatjuk majd, és az Aranypódiumnak is oszlopos tagja magad. Több lábon áll már most is: végzős geográfus szakos hallgató, gyakornokként pedig a mórahalmi önkormányzatnál dolgozik. Nem tett fel tehát mindent egy lapra, titokban azonban bízik benne, hogy a tegnap esti produkciója alapján lesz majd, aki lát benne fantáziát. TÍMÁR KRISZTA LEJ § • WU.I.LllM'liUanrc l' IWl J^ I llll lA"* I I efonálhasson ¿létén is. iLEFONiZZA A Ügyfélszolgálati munkatársunk mindent elintéz és minden kérdésére válaszol. Otthonából kényelmesen, egyetlen ingyenes telefonhívással megrendelheti a szolgáltatást. Nincs szükség írásbeli vagy más jellegű jóváhagyásra az aktiváláshoz. ^JM 2. A REGISZTRÁCIÓT KÖVETŐEN NEM KELL SOKAT VÁRNIA... ÉS MÁRIS KEDVÉRE TELEFONÁLHAT • KEVESEBBÉRT! A regisztrációtól számított 24 órán belül már telefonálhat. A telefonvonala és készüléke is ugyanaz marad. • A regisztrációval csak annyi változik, hogy ezentúl kevesebbért telefonál! Torres Dani Szegeden dedikált Szegeden, az Alexandra könyváruházban dedikált tegnap Torres Dani. A megasztáros tinibálványt, ahogyan az várható volt, azonnal megrohanták a fiatal lányok. Az énekes több mint egy órán keresztül dedikálta első nagylemezét, a róla írt könyvet, posztereket, és szinte mindent, amit rajongói eléje tettek. Sokan készítettek közös fotót is kedvencükkel, néhányan pedig még ajándékot is hoztak neki. Dani egyébként december 17-én ismét a plázában lesz, így aki most lemaradt róla, akkor pótolhatja a találkozót Fotó: Frank Yvette Várjon Dénes pótkoncertje Várjon Dénes zongoraművész váratlan betegsége miatt novemberben elmaradt a Filharmónia Klit. kamarabérleti B sorozatának koncertje, amit pénteken este fél 8-tól pótolnak a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Főiskolai Karának Fricsay Termében. A népszerű zongorista a Liszt Ferenc Zeneművészet Főiskolán Falvai Sándor, Kurtág György, Rados Ferenc és Devich Sándor irányításával szerzett diplomát 1991-ben. Rendszeresen részt vett Schiff András mesterkurzusain, első díjat nyert a zürichi Anda Géza Nemzetközi Zongoraversenyen. Ettől kezdve rendszeresen koncertezik Európában, az Egyesült Államokban és Japánban. Szegedi zongoraestjének műsorán többek között Liszt Dante-szonátája, Három Petrarca-szonettje, valamint Schumann-darabok szerepelnek. Henkel PLÜSS ALLATFIGURA T ADUNK AJÁNDÉKBA! Mikorra kell elkészülnie a hagyomány szerint a „Luca-széknek"? Telefonszám Beküldési határidő: 2005. december 15. Cím: Délmagyarország Kiadó 6720 Szeged, Stefánia 10, A borítékra írja rá: Hófehér december