Délmagyarország, 2005. november (95. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-07 / 260. szám

10 A PÉNZ BESZÉL \ 2005. november 7., hétfő NOVEMBER VEGEIG VALTHATNAK BIZTOSÍTÓT AZ AUTÓSOK Még több kedvezményt kínálnak a kötelezőkre Akik biztosítót váltva letérnek a jelenlegi útról, akár több tízezer forintot is megspórolhatnak Akár 500 ezer gépkocsitulaj­donos is biztosítót válthat a november l-jétől 30-áig terje­dő időszakban, amikor kötele­ző felelősségbiztosításukkal társaságot válthatnak. Az át­szerzödö ügyfelek megtakarí­tása átlagosan elérheti a 20-25 ezer forintot - tette köz­zé az egyik legnagyobb on-line biztosítási alkusz, a biztosí­tás.hu piaci elemzésében. MTI A kiélezett díjversenynek kö­szönhetően a biztosító társasá­gok és egyesületek általában infláció alatt emelték kötelező felelősségbiztosítási díjaikat, mintegy 1,5-2 százalékkal. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a különböző kedvezmények 5-10, sőt 15-30 százalékkal is mérsékelhetik a biztosítás dí­ját, kiderül, a díjak csökkentek. Évről évre nó azoknak a ked­vezményeknek a száma, ame­ATSZERZODOK A kötelező felelősségbiztosításukkal átszerződő autósok átlagos megtakarítása 2003-2004-ben elérte a 16 ezer, 2004-2005-ben a 18 ezer forintot, a jövő évre vonatkozó díjaknál tapasztalt ked­vezményözönnek köszönhetően pedig már 20-25 ezer forintos átlagos megtakarításra is számíthatnak azok, akik biztosítót vál­tanak. 2003-ban 300 ezren, 2004-ben 250 ezren váltottak társaságot az átkötésre rendelkezésre álló egy hónap alatt, az idén ez a szám elérheti a félmilliót. lyek csökkenhetik a kötelező díját: 2004-ben 23-féle ked­vezményt - egyebek mellett közszolgálati, nyugdíjas-, flot­ta-, hölgy-, mozgáskorláto­zott-kedvezményt - nyújtot­tak a biztosítók, idén a ked­vezmények száma 13-mal bő­vült. Az idén már öt bizto­sítónál 5-30 százalékkal ala­csonyabb a kötelező díja, ha on-line köt szerződést az ügy­fél, új típusú kedvezmény a környezetvédelmi, az őster­melőknek, a mezőgazdasági dolgozóknak, illetve a feleke­zeteknek járó díjcsökkentés. A 2006-os kötelező-kampány nyertese - a biztosítás.hu becs­lése szerint - a MÁV Biztosító Egyesület lehet, mivel a MÁV tarifarendszerében nem tesz különbséget a korcsoportok között, a 30 év alatti autósok számára mind Budapesten, mind vidéken a legalacsonyabb díjat ajánlja. A középkorúak esetében már fordul a kocka, s a Budapesten kívülieknél egyre inkább olvad a MÁV előnye a Groupama, a TIR, a Magyar Posta Biztosító és a K and H Ál­talános Biztosító javára - áll a biztosítás-hu elemzésében. FOTÓ: GYENES KÁLMÁN A kötelező piacát alkotó ki­lenc biztosító társaság és há­rom biztosító egyesület kö­zül 5-6 százalék kedvez­ményt mindegyik ad, a leg­magasabb adható kedvez­ményt 45 százalékban maxi­málják - tette közzé elemzé­sét a netrisk.hu. A legegyszerűbb tarifát a netrisk szerint a MÁV Biztosí­tó Egyesület alkotta meg, in­ternetes kötésre 30 százalék kedvezményt adva. Bonyolult kedvezményrendszert alko­tott az Aegon, a Generali-Pro­videncia és az Allianz: az Ae­gon leginkább a partnerséget és a hűséget díjazza, az Alli­anz 17-féle kedvezménytípust alkalmaz, a Generali-Provi­dencia új típusú kedvezmé­nyeket vezet be - az egyik ká­belszolgáltató ügyfeleinek és a felekezeti autókra adható díj­csökkentést -, a TIR Biztosító Egyesületnél a 2006-ban ad­ható összesített kedvezmény az egy évvel korábbi 30 száza­lékról 25 százalékra csökkent. w Munkaügyi fórum Kamaránk a Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálattal közösen a vállalkozások széles körét érintő munkaügyi témában konzultációval egy­bekötött szakmai előadást szervez Munkaügyi fórum címmel 2005. november 14-én (hétfó), 9 órakor. Az előadás helyszíne: CSMKIK szék­háza (Szeged, Párizsi krt. 8-12., II. emeleti konferenciaterem). Az előadás programja: 9-11.30-ig: A rendes és a rendkívüli munkavégzés, a pihenőidő, munkakö­zi szünet, szabadságok kiadásának törvényi szabályai, az ezzel kapcsolatos bírói gyakorlat megismerése Előadó: dr. (Tséflfán József elnök, Szegedi Mun­kaügyi Bíróság elnöke. 12-13.30-ig: A munkaügyi viták jellemzői, konfliktuskezelés a munkahe­lyen, a Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálat munkájának bemu­tatása, a közvetítés és a döntőbíráskodás eljárásai. Előadó: Kántor Raimund, a Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálat titkára. A rendezvényen való részvétel dija a CSMKIK tagdíj- és szolgáltatásidíj­hátralékkal nem rendelkező tagjai számára 4000 Ft/fő + áfa, egyéb eset­ben 8000 Ft/fő + áfa. Jelentkezését (levélben, faxon, e-mailben vagy hon­lapunkon) 2005. november 10-ig kamaránkhoz eljuttatni szíveskedjen. Szolgáltatói Tagozat és Informatikai és Logisztikai Klub ülése A rendezvényre tisztelettel meghívjuk: 5. Közszolgáltatások, közüzemek és távközlés, posta, informatika, logisz­tika 9. Ingatlanszakmai, pénzügyi-gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatá­sok 10. Oktatási, egészségügyi, kommunikációs, kulturális és más szolgálta­tások Informatikai és Logisztikai Klub tagjai A tagozati üléssel egybekötött Informatikai Klub vendége: INTEL MAGYARORSZÁG KFT. Időpont: 2005. november 16-ai (szerda), 14 órai ülésére Helyszín: kamarai székház - Szeged, Párizsi krt. 8-12., Lednitzky Péter Terem. MEZŐGAZDASÁGI | ŐSTERMELŐK ADÓZÁSA moawm A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szakmai előadást szervez az érdeklődők részére a mezőgazdasági őstermelők, kistermelők, családi gazdálkodók 2005. évi adózásáról, járulékfizetéséről, a várható 2006. évi változásokról. Előadók: Ábrahám Pálné és Léka Andrásné dr., APEH Csongrád Megyei Igazgatóság Az előadás időpontja: 2005. november 29. (kedd), 10.00 óra Az előadás helyszíne: Szeged, Párizsi krt. 8-12., a CSMKIK II. emeleti konferenciaterme A rendezvényen való részvétel díja: a CSMKIK tagdíj- és szolgáltatásidíj­hátralékkal nem rendelkező tagjai számára 4000 Ft/fő + áfa, hátralékos tagok és nem kamarai tagok számára 8000 Ft/fő + áfa. ADÓVÁLTOZÁSOK 2006 A Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara tagjai megfelelő tájé­koztatására szakmai előadásokat szervez a 2006. évtől ismét jelentősen vál­tozó adótörvények megismerésére. Az előadás programja: a Parlament által elfogadott adótörvény­módosítások részletes magyarázata (személyi jövedelemadó, áfa, társasági adó, új adónemek stb.) Előadó: dr. Papp István igazgató, APEH Csongrád Megyei Igazgatósá­ga Az előadás azonos tartalommal 2 különböző időpontban kerül megtartásra: 2005. december 6-án (kedden), 10 órai kezdettel és 2005. december 8-án (csütörtökön), 13 órai kezdettel Mindkét előadás helyszíne: Szeged, Párizsi krt. 8-12., a CSMKIK II. emeleti konferenciaterme A rendezvényen való részvétel díja: a CSMKIK tagdíj- és szolgáltatásidíj­hátralékkal nem rendelkező tagjai számára 3000 Ft/fő + áfa, hátralékkal rendelkező tagok, valamint nem kamarai tagvállalkozások számára 9000 Ft/fő + áfa. Jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében tudunk elfogadni (levél­ben, faxon, telefonon, e-mailben vagy on-line a kamara honlapján: www.csmkik.hu) 2005. december 2-ig. Drága városok Fogyasztói szempontból Lon­don a legdrágább, Varsó a legolcsóbb város az Európai Unióban az egyik vezető lon­doni befektetési ház új felmé­rése szerint. A Dresdner-bankcsoport londoni befektetési irodája (DrKW) kilenc uniós nagy­városból álló mintában - a legdrágábbtól a legolcsóbb felé haladva: Londonban, Párizsban, Frankfurtban, Brüsszelben, Amszterdam­ban, Rómában, Madridban, Prágában és Varsóban - 250 áru- és szolgáltatásféléből álló kosár átlagárát számí­totta ki. A minta alapján az EU egé­szére rávetített összehasonlító árvizsgálat kimutatta, hogy London fogyasztói kosara 5,3 százalékkal drágább az EU-át­lagnál, Varsóé viszont 22 szá­zalékkal olcsóbb. Az átlagon belül egyes ter­mékek és szolgáltatások ese­tében szélsőséges a különbség London és az unió egészének árátlaga között, a brit főváros lakóinak kárára. Londonban például a világos sör 112 szá­zalékkal drágább az EU-átlag­nál, a mozijegyért 55, a ci­garettáért 70 százalékkal kell többet fizetni. Egy doboz ci­garetta Londonban négyszer annyiba kerül, mint Varsóban - áli a DrKW átfogó felmé­résében. Az EIU - amely dollár­alapon, 130 nagyvárosban végzi el évente a megélhetési termékkosár ár-összehasonlí­tását - idei felmérésében azt hozta ki, hogy a brit főváros fogyasztói költségindexe 12 ponttal 121-re emelkedett egy év alatt a 100-as indexszel ösz­szehasonlítási alapnak meg­tett [Ylew Yorkhoz képest; Lon­don ezzel a világ 7. legdrágább városa idén. A 130-as listán szereplő vá­rosok közül azonban - a forint addigi erősödése és a dollár egyidejű gyengülése miatt ­Budapest lépett előre a leg­többet, 15 hellyel: a magyar főváros az EIU idei rangsorán, 70-es költségindexszel a világ 81. legdrágább városa volt a sorrend összeállításának ide­jén az egy évvel azelőtti, 62-es indexszel megszerzett 96. hely után. A szupermaratonon jól vizsgázott a mobil EKG A kutatási fejlesztés végső stádiumába került a Pannon Mobil EKG. A távdiagnosztikát az egészségügy és sport területén is forradalmasító berendezés a sikeres tesztet követően ha­marosan kereskedelmi forgalomba is kerülhet. Egy versenyző testére erősítve, vele együtt teljesítette a Bécs-Bu­dapest szupermaratont a Pannon GSM legújabb fejlesztése, a Mobil EKG prototípusa. Ezzel egy évek óta tartó fejlesztési folyamat is célba ért: a nagy terhelésnek kitett személyek - például sportolók -, Illetve szívbetegek folyamatos felügyeletét biztosító, rugalmas és költséghatékony eszköz várhatóan a jövő év közepére a nagy­közönség számára is megvásárolható lesz. A projekt nem csupán a mobil adatátvitelen belül tár fel eddig feltérképezetlen alkalmazási területeket, de orvosi méréstechnikai szempontból is számos újdonságot hoz. A Pannon Mobil EKG ugyanis amellett, hogy a páciensek számos fiziológiai paraméterét méri, a környezeti változók (légnyomás, páratartalom, sebesség, gyorsulás és így tovább) tükrében értelmezi is azokat. Utóbbi funkcióra a berendezés GPS helymeghatározó modulja teremt lehetőséget, míg a nagy sebességű mobil adatátvitel gyakorlatilag tetszőleges időtartamú, folyamatos megfigyelést tesz lehetővé. A rendszer folyamatosan egy központba továbbítja az adatokat, ahol azokat feldolgozzák, s szükség esetén riasztással előre jelzi a kezelőorvosnak egy súlyosabb esemény kialakulásának kezdetét. Egy sportoló esetén az edző figyelemmel kísérheti azokat az adatokat, melyek segítségével az optimális teljesítményt hozhatja ki a versenyzőbői anélkül, hogy az a sportoló egészségét ve­szélyeztetné. Emelkedik a hitelkeret a Széchenyi-kártyán MTI A Széchenyi-kártya révén b kis- és középvállalatok (kkv) által felvehető hitel kerete 10 millió forintról 25 millió fo­rintra emelkedik - jelentette be Kóka János az Európai ke­reskedelem napja című nem­zetközi fórumon Budapesten. A gazdasági miniszter el­mondta: ezekben a hetekben véglegesítik az új hitelkonst­rukciót, további tőke- és hi­telprogramokat dolgoznak ki, és a szabályozásban is tágabb keretet biztosítanak a kkv-k számára. Hangsúlyozta: a kkv-k aránya Magyarországon nagyon magas, és versenyké­pességük fenntartásához tő­kére van szükségük. A miniszter megnyitóbeszé­dében a kereskedelmet a leg­jelentősebb foglalkoztatási szektornak nevezte, amely fél­millió embernek ad munkát Magyarországon. Hozzátette: az iparág 12-13 százalékos GDP-részesedésével a turiz­mus, valamint az informatikai és távközlési szektor hajtóere­jével vetekszik. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az ágazat megbecsültsége nem tökéle­tes. Rámutatott: a kereskede­lem fejlődésének kedvező ten­denciáit nem szabad össze­kapcsolni a „gagyi" megjele­nésével. - Irtsuk ki a gagyit a pol­cainkról - emelte ki, és hoz­záfűzte: „mindegy, hogy ma­gyar vagy külföldi cég próbálja ránk sózni a szemetet, ne hagyjuk!" A gazdasági tárca vezetője ígéretet tett arra, hogy kor­mányzati oldalról a verseny­jog, a fogyasztóvédelem és a gazdaságirányítás eszközei­vel fel fognak lépni a vásár­lók és a tisztességes keres­kedők érdekeinek védelmé­ben.

Next

/
Thumbnails
Contents