Délmagyarország, 2005. november (95. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-25 / 276. szám
14 • KAPCSOLATOK" PENTEK, 2005. NOVEMBER 25. A Megmaradás Fala az út szélén A lebontott fal maradványai A szerző felvétele A képen látható törmelék az ópusztaszeri Megmaradás Falának a törmeléke. De hogyan került oda? Úgy, hogy a jogállamban a jog uralmának érvényesülését senki nem veszi figyelembe, pedig a jogszabályok betartása mindenkire kötelező. Kötelező a jegyzőre, aki több szempontból hiányos határozatot adott a falak lebontására vonatkozólag. Pl.: meghatározta, hogy a bontás végrehajtását 2005. 09. 30-án 9 órakor - rendőri felügyelet mellett meg kell kezdeni, de nem írta elő, hogy mikor kell befejezni, s így merült fel az a jogellenes cselekedet, hogy a bontást végző kft. már 10 órakor abbahagyta a munkát, levonult a területről. jogállamban csak újabb határozattal léphetett volna a magánterületre a bontást végző kivitelező. így ennek hiányában birtokháborítást követett cl! A határozatnak tartalmaznia kellett volna azt is, hogy a végrehajtást elrendelő igazgatási szerv részéről ki ellenőrzi a bontás - kömyezetvédclmileg is - szabályos kivitelezését, a törmelék kijelölt helyre történő elszállítását. Nem ellenőrizte senki! Törvénytelenül járt el az ópusztaszeri önkormányzat is, mert tudomásom szerint a szeméttelepre nem engedte be a törmeléket. Súlyos környezetvédelmi vétséget követett el a bontással megbízott kivitelező, hogy a polgármesteri hivataltól (Ópusztaszer) kb. 4 kilométerre - községen kívül - a Pusztaszeri út mellé hordta. Végezetül törvénytelenül járt el a Kisteleki Rendőrkapitányság is, amikor a Dél-alföldi Média Kft. feljelentését elutasította. Határozatának indoklásaként többek között ezt írja: „A kft. a bontást végrehajtotta és a törmeléket a helyszínről elszállította, jogszerűen járt el, nem követett el bűncselekményt sem rongálás, sem lopás, sem magánlaksértés vonatkozásában." Úgy vélem, nem igazán volt megalapozott a nyomozás, az pedig csak elírás lehet, hogy a birtokháborítás helyett magánlaksértést írtak! Középfokú műszaki ellenőri képesítésem 1971-ben szereztem meg, amikor még nem igazán beszélhettünk jogállamról, de Beruházási Kódexről, Építésügyi Kivitelezési Szabályzatról igen, s ha azt megsértette valaki, akkor bűnvádi eljárást kezdeményeztek ellene. Ezen gondolataimban megerősített a Délmagyarországban november 18-án megjelent cikk címe is: „A jogszabályok betartása mindenki kötelessége." Ha ez így van, akkor miért tűrte a jog, hogy a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatósága törvénytelenül évekig ellehetetlenítette az építési engedély kiadását! Mert a jog arra is ad lehetőséget, hogy ügyeskedéssel az építési engedély kiadását évekig el lehessen húzni. Van egy ismerősöm, aki 4x5 m-es fáskamráját két éve nem tudja megépíteni, mert az önkormányzat műszaki osztálya lehetőséget ad arra, hogy az építési engedélyt minél később kapja meg az ügyfél. Furcsa, de ehhez az engedélyhez 32 tulajdonosi aláírás volt szükség. Schmidt Andrea fotóművész - csodálatos türelemmel kivárt - felvétele egyébként hűen sugározza, hogy a tájvédelmi területen békésen legelésznek a birkák, nem zavarja őket a Megmaradás Fala, Mindenki Keresztje. Csupán a vezérkos és a helyettese emelte fel a fejét kíváncsian, hogy mi lett a sorsa a lebontott Megmaradás Falának? Erre szeretnék én is megfelelő választ kapni a jogállam törvényeinek megfelelően 2005. november 29-én a Közéleti kávéházi estén, az MTESZ-székházban 17 órakor! SZILÁGYI ÁRPÁD, A SZEGEDI HAGYOMÁNYŐRZŐ ÉS VÁROSKÉPVÉDÓ EGYESÜLET ELNÖKE PROGRAM PONT E-mail címünk: ajanlo(<> dclmagyar.hu SZÍNHÁZ SZEGED SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ 19 óra: A szabin nők elrablása zenés bohózat. Kazinczy Ferencbérlet. KÖVÉR BÉLA BÁBSZÍNHÁZ 19 óra: A rátótí legényanya felnőtteknek. MOZI SZEGED BELVÁROSI MOZI ZSIGMOND VILMOS TEREM 14.30, 16.30 és 18.30 óra: Csodacsibe. Színes, m. b. amerikai animációs filnij 20 óra: A remény bajnoka. Színes amerikai film. BALÁZS BÉLA TEREM 16.15 és 20.45 óra: johanna. Színes magyar opcrafilm; 18.30 óra: Kívül tágasabb. Színes német-amerikai film. CSÖKE fÖZSEF TEREM 16 és 20.30 óra: Mi a csudát tudunk a világról? Színes, m. b. amerikai film; 18.15 óra: Kulcsár tk haverok -15 évvel a rendszerváltás után. Magyar dokumentum-vígjáték; GRAND CAFÉ 17 óra: Kész cirkusz; 19 óra: Éjszakai őrség; 21 óra: Órosz bárka. l'LAZA C.INEMA CITY Ördögűzés Emily Rose üdvéért: 15, 17.30, 20, 22.30 óra. TWist Olivér: 16 óra. Csodacsibe: 13, 14, 15, 16, 17, 18, 19, 21 óra. Elizabethtown: 19.45, 22.15 óra. CorpseBride: 14.45, 16.30 óra. Fej vagy írás?: 13.45, 18.30, 20.30, 22.30 óra. Doom: 17.4.6, 20, 22 óra. <«T4XI3» 333<333 Grimm: 13.30, 15.45, 18, 20.15, 22.30 óra. Kutyátlanok kíméljenek: 18.15 óra. Zorro legendája: 15, 17.30, 20, 22.30 óra. Egy cipőben: 15.15 óra. Egy szoknya, egy nadrág: 14.15, 16.15, 18.15, 20.15, 22.15 óra. A 40 éves szűz: 20.15, 22.30 óra. VÁSÁRHELY MOZAIK MOZI 17.45 óra: A 40 éves szűz. Színes, m. b. amerikai film; 20 óra: A remény bajnoka. Színes amerikai film. SZENTES 15.30 óra: Madagaszkár. Színes, m. b. amerikai animációs film; 17.30 óra: Fej vagy írás? Színes magyar vígjáték; 20 óra: Fekete víz. Színes amerikai pszichothriller. BALASTYA 18 óra: Anyád napja. Színes amerikai film. IJESZK 19 óra: Kicsi kocsi: Tele a tank! Színes, m. b. amerikai vígjáték. PITVAROS 19 óra: A sziget. Színes amerikai film. KÜZÉLEI SZEGED A Bartók Béla Művelődési Központban 10, 14 és Dórakor: Á, dehogy... címmel Gryllus Vilmos és Levente Péter gyermekműsora. Az ifjúsági házban (Felső Tisza part 2.) 12 órától: ingyenes számítógép-használat internetezési lehetőséggel; 17 órától: Akropolisz Táncstúdió. Fiatalok táncpróbája. Színpadi táncok alapjai. Vezeti: Kerek Attiláné (ifjúsági csoport 15 órától); 17 órától: Szegedi Felsővárosiak Civil Egyesületének (SZÖFCE) összejövetele - Revital Klub. Szabó Erzsébet, Laczi Klára: Auraclméleti ismeretek I. A Nemzetiségek Házában (Osztróvszky u. 6.) 13 órakor: görög nyelvi óra; 15 órakor: lengyel nyelvi óra; 16.30 órakor: örmény nyelvi óra. wgyi-l i ekkön gyermekkönyvtárában 15 órakor: Ne tartsd titokban! címmel az országos Nagy Könyv-programhoz kapcsolódva gyerekek, könyvtárosok, nyugdíjasok mesélnek kedvenc olvasmányaikról. Az Alsóvárosi Kultúrházban (Rákóczi u. 1.) 16, órakor: dr. Pataki Márta Ágnes ügyvéd ingyenes jogi tanácsadása. A közéleti kávéház rendezvénye a TIT-kluhban (Kárász u. 11.) 16 órakor: A bolygók világa. Képes utazás a naprendszer bolygóinak világában a földi űrszondák közelfelvételeinek segítségével. Vendég: dr. Horváth András, a TIT Budapesti Planetárium igazgatója. A Polgári Szalonban (Victor Hugó u. 5.) 19 órakor: az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (XI szegedi szervezetének vendégi Endre szeged-csanáai püspök. 1 katolicizmus és keresztény ;e Gyulay : szeged-csanadi mi üspök. Tema: Politikai megyes po M olitizálás korunk agyarországán. Beszélgetőtárs: Zakar Péter egyháztörténész. Házigazda: Miklós Péter teológus, szegcdi X-clnök. ALGYO A faluházban (Búvár u. 5.) 10 órakor: Fiesta tánciskola (Pálinkó Lujza); 15 órakor: hit- és lélckklub (Nemes Nagy Rózsa): 15 órakor: drámaműhely. KONCERT és BULI SZEGED A Szeged étteremben (Széchenyi tér 9.) 18 órától: a zongoránál Jovan játszik. A Bartók Béla Művelődési Központban (Vörösmarty u. 3.) 19.30 órakor: Margaret Barron énekesnő hangversenye (USA, Toledo <3 Ő tt Y UUfry IMttct & Terasz, 6723 Szeged, Liszt u. 9. <.>• ifc» AMOL A TÁtyiCÁSHAS tKNSÉtilíS RÁADÁS VANt AixialfaltMi; (62) 422-157 (Ohio). Közreműködik: Németh József Liszt-díjas operaénekes, érdemes művész, Maczelka Noémi és Dombiné Kemény Erzsébet (zongora). Az Old Timer Music Clubban (Brüsszeli krt.-Dugonics u. sarok) 21 órától: kívánságparty A Blueseum Étterem és Pubban (Zárda u. 7.) 21 órakor: Party Time együttes. A Coco Club és Cafféban (Híd u. 6.) 22 órától: No namc party: DJ Fad'I. KIÁLLÍTÁS SZEGED A Móra Ferenc Múzeum Várépületében 18.30 órakor nyílik: „Á szegedi kézilabdázás évtizedei - Harminc éve az élvonalban" című tárlat. A kiállítást megnyitja dr. Szeri István, a Tisza Volán vezérigazgatója és dr. Bérezi Mihály, a Tisza Volán SC alapító elnöke. A szegedi MEH Rt. galériájában (Bocskai u. 8.) 18 órakor nyílik: Ágoston Lóránt festőművész kiállítása. A tárlatot megnyitja: Nátyi Róbert művészettörténész. Közreműködik: Az In Memóriám Geriub Gcpleki Képzőművészeti Egyesület és a Super 8 mm akciócsoport. A Belvárosi Kamara Galériában (Belvárosi mozi II. emelet, Vaszy Viktor tér 3.) megnyílt: • Henn László festőművész Rítus című kiállítása. A tárlat megtekinthető: november 27-éig. A Bálint Sándor Művelődési Házban (Temesvári krt. 42.) megnyílt: Dusha Béla fotóművész kiállítása. A tárlat megtekinthető: december 3-áig, vasárnap és hétfő kivételével 10 órától 18 óráig. A Bartók Béla Művelődési Központ B galériájában (Vörösmarty u. 3.) megnyílt: Ale Ildikó festőművész Kapcsolódó képhatárok című kiállítása. A tárlat megtekinthető: december 2-áig, munkanapokon 10 órától 18 óráig. A „nyúlfarknyi" történelem mint az élet tanítómestere Tisztelt Borsodi Imre! Örülök és köszönöm, hogy újabb, izgalmasan csapongó és értelmezésre kényszerítő írásával ( „A történelem az élet tanítómestere?" című írása a lap október 18-i számában) ismételten bizonyította, hogy mekkora szükség is van az Emlékpont létrehozására. „Isten ments, hogy bárkit is meg akarnék sérteni a következő soraimmal..." - írja. így vagyok ezzel én is. Tovább idézem: „de sokszor az jut az eszembe, aki ezt" az írást összetákolta, minden bizonnyal nem csupán a történelemórákról hiányzott, hanem máshonnan is. Sajnos nemcsak az I. világháború utáni időben volt zűrzavar, hanem még most is elég nagy mutatkozik bizonyos fejekben, iskolai mulasztástól és tételhúzástól függetlenül. „...mi, magyarok az elmúlt 400-500 évben mindig valami, vagy valakik után mentünk. így Róma, Bécs, Berlin, Moszkva." Hogy mi a szándéka ezzel a történelmi sorral, arról most nem elmélkedem. Noha jó lenne tudni, melyik Róma-követésünkre gondol az utóbbi fél évezredben? De nem akarom keresgélni gondolatmenetében az elveszett időt. írása így is szépen bizonyítja, hogy egy korszakon belül is elég nehéz eligazodni. És lám, milyen könnyű eltévelyednie annak, aki összevissza ugrándozik az időben. Aki sokat markol, keveset fog. Hogy mi mentünk volna a nagyhatalmak után? Nem inkább ők jöttek mindig a nyakunkra? De olykor egyesek, mint legutóbb éppen Kádár elvtárs, hívták is őket. Mert Magyarországon a kommunista párt demokratikus úton, külső segítség nélkül, soha nem jutott hatalomra: se 1945, se 1956 után. »Talán valaki onnan (értsd Bonnból, a Történelem Háza, korszakhatár: 1945-től a maastrichti szerződésig| hozta az ötletet a mi „házunkra", vagy talán valami másra?« (Érdekes, mintha ott is ezt a korszakot látnák érdemesnek és érdekesnek külön múzeumban bemutatni!) De vajon mit jelenthet ez a fortélyos szándékot sejtető, mégis értelmetlen retorikai kérdés? Értelmezhetném sunyi és alattomos politikai utalásnak is, de nem találgatok. „Szinte le se merem írni", írja, én meg csak remélhetem, hogy nem az aljas, imperialista befolyásra és a nyugatmajmolásra céloz, mert ez nem az a korszak, hanem az előző, amit „nyúlfarknyinak" nevez, és kevésnek tart a tanulságok levonására. De egyáltalán: lehet „nyúlfarknyinak" nevezni egy fél évszázadot, másfél emberöltőt? Lehet tiszta lelkiismerettel „nyúlfarknyinak" minősíteni a történelem bármelyik fél évszázadát anélkül, hogy megsértenénk azokat, akiknek akkor adatott élniük? Az idő egységes, lineárisan telik, de az ember a közös tapasztalatok, és valamilyen szempont szerint mégis korszakokra tagolja saját történelmét az önértelmezés folyamatában. Mindenki tudta Hódmezővásárhelyen, már 1944. október 8-án, hogy várostörténeti korszakhatárhoz érkeztünk, hiszen: „begyüttek az oroszok". A politikatörténeti határ általában eléggé világosan, már a kortársak számára is azonnal, egyidejűleg fölismerhető. Ezt rögzítik a történészek, amint jól látható ez 1944 esetében is, hiszen a szocializmus korában, 1982-ben, az Akadémiai Kiadónál megjelent Magyarország történeti kronológiájának utolsó része is 1944. december 21-ével, az Ideiglenes Nemzetgyűlés megalakulásával kezdődik. A történelmi téma felvetése és állandó napirenden tartása is alátámasztja, mennyire fontos és hasznos, sőt - egyre inkább meggyőződésem -, hogy nélkülözhetetlen, a jövő iránti felelősségből eredő korparancs egy olyan oktatási központ létesítése, amely kérdez, bemutat, és állásfoglalásra kényszerít. Vagyis tanít, de nem zavarosan kioktat, mint egyes levélírók. Nem végképp eltörölni igyekszik a múltat, hanem megőrizni és emlékezni, emlékeztetni. Továbbra is bízom benne, hogy Borsodi Imre is elmondja a vele történteket, és amit elmond, bármennyire nyúlfarknyi lesz is, vagy akárhány korszakot is ölel át - a mennyiség itt nem csap át minőségbe, mint a marxizmusban -, attól még a történelem az élet tanítómestere marad. DR. LÁZÁR JÁNOS POLGÁRMESTER, ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ, HÓDMEZŐVÁSÁRHELY A túlburjánzó politika hatásai Láthatóan teljes erővel beindult a választási kampány, mind a bal, mind a jobboldali erőknél. Pedig még sok hónap választ el minket ettől az eseménytől. Bár annak lényegét tekintve eddig sem hozott igazi változást és a jövőben sem fog hozni életünkben! jussanak akármelyik oldal erői hatalomra, mert ez az igen sok pénzt és energiát felemésztő csinnadratta nem rólunk, állampolgárokról és hazánk gazdasági fejlesztéséről, hanem a hatalom további vagy újbóli birtoklásáról szól. Ugyanis nem az a meghatározó, hogy melyik oldal szószólói kiabálják felül a másikat lejárató állandó kutakodó magatartásukkal, hanem az, hogy melyik csoportosulás akarja a nemzetgazdaságot olyan hatékony értékteremtő vágányra állítani, amely állampolgárai számára állandó biztos megélhetést biztosít. Nos, úgy tűnik, ez a rendszerváltoztatás több mint másfél évtizede után sem sikerült egyik félnek sem. Lehet, hogy a kapitalizmuson belül ez nem is cél?! Az eltelt időszak alatt volt már olyan kormányunk, amely magát baloldalinak, volt olyan is amelyik magát kimondottan jobboldalinak mondta és igyekezett is egy osztályt, a polgári középosztályt erősíteni. Nos, ez csak volt és maradt politikum! Jelen esetben is a Fidesz-MPSZ vezető emberei sokfejű sárkányként ontják rágalmaikat a jelenlegi kormányzatra, annak vezetőjére. Mindezekkel eltakarni szeretnék azt a tagadhatatlan tényt, hogy amikor ők voltak hatalmon, ők sem tudtak fából vaskarikát csinálni. Magyarul: akkor sem éltünk jobban, mint most. A jelenleg hangoztatott jó tanács a nagy mérvű adócsökkentés mellett kiterjedt bér és más juttatás kiszélesítése forrás megjelölés nélkül szintén csak porhintés! Az tény, hogy hazánkban most is százezrekre tehető a munkanélküliek száma, ezen túlmenően valóság a létminimum körüli és az alatt tengődök sokezres tábora is, akiket emberhez méltó körülmények közé kellene emelni. Elismerést érdemelne az a vezetés, amelyik ezeket meg akarná és meg is tudná valósítani. Baj az, hogy hazánkat mára pókhálóként szőtte be a mindenütt jelenlévő politika. Terjedését elősegíti és táplálja a hírre éhes hírszervek nagy számú munkatársa. Igazolja ezt a már hetek óta sulykolt madárinfluenza esete is! Igaz, hogy a világban jelen van ez a súlyos kór, de ennek túlhangsúlyozása gazdaságilag okozott kárt nálunk is azzal, hogy a vásárlókat elriasztotta a szárnyashús fogyasztásától. Ez a túlhajszolt propaganda kárt okozott a tenyésztőnek, a feldolgozóiparnak, a kereskedelemnek, ha sokáig tart még maga után vonhatja az üzemek dolgozóinak elbocsátását, növelve ezzel a munkanélküliséget. Talán fordulat következik be, mert újabban Dél-Koreától Kínán keresztül Európán át csirkecombot fogyasztó embereket láthatunk. Ez már ugyan annak a lónak a másik oldala lenne? SOÓS JÁNOS, SZENTES