Délmagyarország, 2005. november (95. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-24 / 275. szám
CSÜTÖRTÖK, 2005. NOVEMBER 24. • KÉPES JÁRMŰ BÖRZE" 15 Kadmium, ólom, higany a tiszai halakban - Folyamatos a szennyezés Nem pánikot akarnak kelteni A Tisza egész magyar szakaszán kimutatták a halakban a nehézfémeket A Vedres nyílt napja Nyílt nap volt tegnap a szegedi Vedres István Építőipari Szakközépiskolában. Az érdeklődő diákok és szülők találkozhattak a tanulókkal, a tanárokkal, megismerhették az épületet, az iskola életét. Tájékoztatást kaptak a műszaki, elsősorban építőipari szakterület képzési, foglalkoztatási, továbbtanulási lehetőségeiről, az építész szakma sokoldalú kínálatáról. Megismerhették az iskola által nyújtott szakképzéssel betölthető kivitelezői, tervezői, szolgáltatói, hatósági munkaköröket, az iskola képzési rendszerét képező, valamint a 2006/2007-es tanév beiskolázási tudnivalóit. Hasonló nyílt napot január 18-án, 16 órai kezdettel rendez az iskola. Diáksikerek A szentesi Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola 12. D osztályos tanulói sikeresen szerepeltek az országos fodrászversenyen, amelyet a szakmai ipartestület hirdetett meg. A fővárosi Kongresszusi Központban rendezett minapi megméretés fővédnöke Magyar Bálint oktatási miniszter volt. A szentesi Zsoldosból öt diák adott számot felkészültségéről. A modern vízhullám készítésével Héjjá Szilvia 2. helyezést ért el, Orovecz Katalin 7., Szilágyi Judit 9. és Ambrus Renáta 10. lett. Ugyanebben a kategóriában Szarka Olga a kézműipari tagozat különdíját érdemelte ki. Az alkalmi konty készítésének mezőnyében Orovecz Katalin 3., Szilágyi /udit pedig 10. helyen végzett. Az összesített versenyben Héjjá Szilvia 5. lett. A diákok szakmai tanára Medgyesi Arnoldné, a gyakorlati fortélyokat pedig a hódmezővásárhelyi Meszlényi Tamásné fodrászmestertől sajátították el a versenyzők. Ólomból négyszeres, kadmiumból kétszeres egészségügyi határérték-túllépést mértek nemrég a hidrobíológusok a Tiszában élő halakban. A higanytartalmuk is meghaladta a határértéket. A kutatók nem kapnak pénzt a méréssorozat megismétlésére, kibővítésére, ami ahhoz lenne szükséges, hogy hivatalosnak lehessen tekinteni az eredményeket. - Folyamatos szennyezésről lehet szó, ami a Romániából érkező mellékfolyókból kerül a Tiszába - mondja Nagy Sándor Alex, a Debreceni Egyetem hidrobiológiái tanszékének oktatója, aki az általuk végzett mérésről a napokban számolt be Szegeden. A méréssorozat az egész magyarországi Tisza-szakaszra kiterjedt. Egyes helyeken bizonyos példányokban ólomból a kilogrammonkénti 0,1 milligrammos egészségügyi határérték háVILÁGJELENSÉG jaj A halak nehézfém-mérgezettsége világjelenség. A debreceni kutató hosszú ideig dolgozott Brazíliában, és mint mondja, már az Amazonas halainak szervezete is terhelt nehézfémmel. Dél-Amerikában a higany okoz gondot: az aranybányászat során a nemesfémet ott higanyos technológiával nyerik ki az ércből, s a higany bejut a folyókba. - Mikor a halakat akadunk értékesíteni az Egyesült Államoknak, az USA kijelentette: csak orvosilag ellenőrzött, halastavi halat hajlandó átvenni - számol be tapasztalatairól a szakember. rom-négyszeresét mutattak ki. Kadmium esetében a határérték 0,3, illetve 0,5 milligramm minősítési rendszertől függően -, s ennek mintegy duplája volt a mért mennyiség, bizonyos halakban. Higanyból szintén enynyi az elfogadott határérték, és e nehézfémből is kimutatott a mérés határérték-túllépéseket. Előfordult, a halnak csak egyes belső szervei tartalmazták a mérgeket, de volt, ahol maga a halhús is. - A halhúsba akkor rakódik le a méreganyag, ha a máj már nem tudja méregtelenítő feladatát ellátni - magyarázza a szakember. Legtöbb nelllusztrdció: Gyenes Kálmán hézfémet a csuka, illetve a süllő tartalmazta. Megkérdeztük a hidrobiológustól, miért nem hívják föl széles körben a figyelmét ezekre az adatokra, hiszen a nehézfémmel szennyezett halhús fogyasztása közegészségügyi gondokat okozhat. - Mert az eredmények nem tekinthetők statisztikailag értékelhetőnek. Egyetlen méréssorozatról van szó, s ahogyan mondani szokás, egy mérés nem mérés válaszolta Nagy Sándor Alex. Mindenképpen meg kellene tehát ismételni a mérést, mégpedig kiterjesztve, hogy hivatalosnak lehessen tekinteni az adatokat. És miért nem ismétlik meg? A kutató azt válaszolta: eddig sehol nem támogatták őket ebben az ügyben, talán azért, mert nem használna a tiszai idegenforgalomnak, ha a kedvezőtlen mérési eredmények köztudottá válnának. Egy helyen el is mondták nekik: „ha kiderülne, még sincs határérték-túllépés, akkor a mérés fölösleges pénzkidobás lenne, ha pedig mégis van túllépés, akkor ez nekünk nem is annyira jó". - Annyi bizonyos: az elvégzett vizsgálatokkal kapcsolatban kizárt a tévedés lehetősége. A mérések konkrétak, jól kivitelezettek voltak - mondta a hidrobiológus. F.CS. HALMOZÓDÓ MEREG A halak szervezete azért alkalmas nehézfém-kimutatásra, mert az élőlények az egyszer már fölvett nehézfémeket nem tudják leadni, azok bennük maradnak - magyarázza Nagy Sándor Alex. És éppen ezért veszélyesek a nehézfémek az ember szempontjából: ahogyan újabb és újabb terhelés éri az élőlényeket, szervezetükben egyre halmozódik a méregmennyiség, minél magasabban állnak a táplálékpiramison, annál inkább. A csuka, süllő például eleve „halmozottan" kapja a mérget, mert megeszi a szervezetében már nehézfémet tároló egyéb halakat - az ember pedig még halmozottabban, mert megeszi a csukát, süllőt is. NAPI MŰSORAJÁNLÓ Ml 5.35 Hajnali gondolatok 5.40 Agrárhíradó 5.50-9.00 Napkelte 9.00 Max, a zsaru. Portugál bűnügyi tévéfilmsorozat, 8. Önarckép 10.00 Híradó 10.05 Napi mozaik. Benne: 10.30 Napi mozaik extra. Benne: 11.15 Izomláz 11.28 Mit főzzünk ma? 11.40 Egészségére! 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó délben 13.00 Rondó. Kisebbségi magazin bolgárokkal, görögökkel, lengyelekkel, örményekkel, ruszinokkal és ukránokkal 14.00 Bűvölet Olasz tévéfilmsorozat, 87. |16] 14.50 Gusztáv Magyar rajzfilmsorozat. Gusztáv közlekedik (ism.) 15.00 Kalandos nyár Francia tévéfilmsorozat. Pókergyilkos |16j) 15.54 József Attila 100 16.00 Híradó 16.05 Pláza Olasz tévéfilmsorozat, 214-215. |16] 17.00 12+ Ifjúsági magazin 17.30 Híradó délután 17.38 Körzeti híradók 17.50 A nagy vita Talkshow |16| 18.25 Esti mese Magyar népmesék. Magyar rajzfilmsorozat. Abelesz - Kóbelesz (ism.j; Kérem a következőt! Magyar rajzfilmsorozat. Jaguárkár (ism.) 18.50 Szomszédok 19.30 Híradó este 19.54 Sporthírek, időjá rás-jelen tés 20.05 A Nagy Könyv első középdöntő Irodalmi versenyfilmek csatája [16] 22.00 Csütörtök este 22.45 Kultúrház 23.00 Lapozó A hét közéleti eseményei a sajtó tükrében 23.40 Híradó 23.45 Médiamix Kopper Judit műsora 0.15 Umca-umca, macska-zaj 1.50-2.02 Kárpáti krónika TV 2 6.00 TotalCar 6.25 Jó reggelt, Magyarország! 6.55 Mokka - A TV 2 reggeli magazinműsora. Utána: Stahl konyhája 9.05 Szóda. Telefonos játék 10.05 Teleshop 11.25 Salome. Mexikói filmsorozat, 19. |12] 12.25 Játékidő. Telefonos vetélkedő 13.25 Míg a másik el nem választ Német vígjáték |12] 15.20 A szerelem ösvényei Mexikói filmsorozat, 228. |12] 15.55 Anita, a bűbájos bajkeverő Kolumbiai-amerikai filmsorozat, 87. 16.25 Charlie Majom a családban Német családi kalandfilmsorozat, 10. Egy-null Charlie javára 17.25 Hetedik mennyország Amerikai filmsorozat, 62. Mi, a nép 18.30 Tények Hírműsor |12] 19.00 Jóban-rosszban Magyar filmsorozat, 194. |12] 19.30 Aktív A TV 2 magazinja (12) 20.10 Kojak Amerikai krimisorozat, 4. (12) 21.10 Furcsa pár 2. Amerikai vígjáték [12| 23.15 Mutató A TV 2 élő közéleti vitaműsora 0.15 Páran párban Angol vígjátéksorozat, 24. (16] 0.45 Jó estét, Magyarország! 1.10 Az utolsó motoros banda &2. Kanadai akciófilm-sorozat [16] KLUB 6.00 Ármány és szenvedély. Amerikai filmsorozat, 382. (12| 6.30 Reggeli. Ébresztőshow 8.34 Találkozások - reggel 9.00 Receptklub (ism.) 9.15 Topshop 10.15 Delelő. Vidám magazinműsor 11.35 Receptklub 11.45 06 81/603-000 Hívjon! Játsszon! Nyerjen! Közben: 12.00 Híradó - Déli kiadás 13.20 Balszerencsés Alfréd Francia vígjáték |12] 15.00 Disney-rajzfilmsorozat Csipet csapat 15.30 Gyagyás család Argentin filmsorozat, 30. [121 16.30 Balázs - A szembesítőshow |12] 17.30 Mónika - A kibeszélőshow (121 18.30 Híradó - Esti kiadás 19.00 Fókusz Közszolgálati magazin [12] 19.40 Legyen ön is milliomos! 20.20 Barátok közt 20.55 Jöttem, láttam, beköltöztem Amerikai vígjáték 112| 22.50 Házon kívül Heti magazin 23.20 Kemény zsaruk Amerikai akciófilm-sorozat. Tórbe csalva [16] 0.15 Találkozások - este Sztármagazin [12] 0.30 Pasadena Amerikai filmsorozat. Fuss, Lily, fuss! [12] 1.25 Infómánia Multimédia-magazin [12] 1.55 Fókusz Közszolgálati magazin (ism.) [12] DUNA 5.30 Gazdakör 5.50 Reggeli muzsika 5.55 Reggel 8.30 Hungarorama 8.35 Prizma 9.05 Tabula-Hungariae 9.20 Csoda a kémcsőben? 9.50 Bűvölet 10.45 Világunk 11.45 Híradó, időjárás 12.00 Déli harangszó. Vers 12.05 Gazdakör 12.25 Magyarország kincsei 12.30 Élő egyház 13.00 Kívánságkosár 13.50 Hungarorama 14.00 Kikötő 14.25 Navigátor 15.00 Az emberiség öröksége 15.15 A zene megértése 15.40 A holnap világa 16.05 Észhelyzet 16.40 Aranykorona 17.00 Világunk 18.00 Híradó, sport, időjárás 18.30 Váltó 18.40 Mese 19.00 Bűvölet 20.00 Szeresd ellenségedet! Olasz tévéfilm 21.35 Híradó, sport, időjárás 22.00 Közbeszéd 22.20 Kikötő 22.50 Nagybácsim 0.40 Carl M. von Weber: Oberon-nyitány 0.55 Vers 1.00 Himnusz 1.05 Híradó, sport 1.25 Közbeszéd 1.45 Mese 1.55 A Maros Művészegyüttes táncai 2.20 Minoritates Mundi 2.55 Négyzetméter 3.25 Világunk 4.20 Váltó 4.30 Kikötő 5.35 Hajnali gondolatok 5.40 Agrárhíradó 5.50-9.00 Napkelte 9.00 Válaszd a tudást! 10.00 Tudásakadémia. A felnőttképzés szolgálatában, 2/2. 11.00 Az esőerdő kiáltásai a borneói dajákok. Japán ismeretterjesztő film 12.00 Déli harangszó 12.01 Válaszd a tudást! Angolka - nyelvtanítás óvodásoknak. Közreműködnek a törökbálinti Rainbow Hills óvodásai 12.30 Válaszd a tudást! Nyelvoktatás az EU-ban. Utazás Frankofóniába. Francianyelvlecke 12.55 Határátkelő Közéleti szolgáltatómagazin határon innen és túl 13.55 Hrvatska krónika Horvát nyelvű nemzetiségi magazin 14.20 Ecranul nostru Román nyelvű nemzetiségi magazin 14.50 Kárpáti krónika 15.00 Sorstársak Rehabilitációs magazin 15.25 Napnyugta 18.00 Repeta 18.30 Kultúrház 19.25 Esti mese Marci. Belga rajzfilmsorozat. Csak gördülékenyen 19.40 Membrán 20.05 Híradó este 20.25 Sporthírek, időjárás-jelentés 20.35 Filmidő: Humus for Hamasz Svájci film 116) 21.30 Kultúrház 22.00 Lázadás a börtönszigeten Olasz film [18) 23.30 Záróra 0.15 József Attila 100 0.20 Válaszd a tudást! 1.20 Tudásakadémia A felnőttképzés szolgálatában, 2/2. 2.25 Membrán 2.45 Századunk Ötven éve történt Bokor Péter és Hanák Gábor dokumentumsorozata 3.15 Lapozó A hét közéleti eseményei a sajtó tükrében 3.55 Aeros - Tornától a táncig Angol werkfilm 4.50-5.34 A sivatag szerelmesei Spanyol-kolumbiai tévéfilmsorozat, 95. (16) /MV TELIN TV (S7 csatornán 147,25 MHz-en) 22.30-19.00 Hangos képújság 19.00 Szegedtől karnyújtásnyira mórahalmi magazin 19.40 Tudományegyetem 20.15 Törzsasztal 21.15 Porsche magazin 21.45 Trend - különkiadás: DARFT: Baross Gábor innovációs program bosszúja. Hongkongi akciófilm 23.00 Szegedi Hírek (ism.) 23.25 Képújság Hírháló 21.00 Kalózok bosszúja. Hongkongi akciófilm ® VÁROSI TtLÉVÍZIÓ SZEGED • TV 7.00 Főcím 7.05 Híradó 7.15 Makó KC-Tiszaföldvár férfi kézilabda, 1. félidő 7.50 Kisfilm 8.05 Híradó 8.15 Makó KC-Tiszaföldvár férfi kézilabda, 2. félidő 8.50 Kisfilm 9.00 Képújság 18.00 Főcím 18.05 Híradó 18.15 Testületi összefoglaló 18.25 Döntés után 19.05 Híradó 19.15 Testvérvárosunk, Martinsicuro (ism.) 19.45 Klippercek 20.00 Képújság 20.30 16.00 Természetfigyelő ismeretterjesztő film 17.00 Gyerekeknek: mesefilm-összeállítás 17.30 Híradó 17.45 Nap kérdése 18.00 Vásárhelyi Magazin 20.00 Híradó 20.20 Nap kérdése 20.30 Fekete Gyöngy, 34-35. rész 22.30 Híradó 22.45 Nap kérdése 23.00 Természetfigyelő - ismeretterjesztő film (ism.) 0.00 Képújság (a Matávkábel S09 tv-csatornán 161,25 MHz-en) 0.00 Képújság 7.30 Szegedi Hírek (ism.) 7.55 Szemközt (ism.) 8.10 Képmutatók (ism.) 8.40 Képújság 15.00 Csacska angyal, 48. rész 16.00 Pénzhalász 17.00 Biztonsági zóna 17.30 Pörgés (ism.) 17.45 Vásárlási Műsorablak 18.00 Az építészet szelleme - délvidéki városok: Kiskunhalas 18.15 Szemközt (ism.) 18.30 Képmutatók (ism.) 19.00 Szegedi Hírek 19.25 Mese 19.30 Körút 20.30 Hírháló az ország hírei 21.00 Kalózok Alföldi Hírmondó 93,1 MHz és a 66,29 MHz 5.55-22.30-ig 6.00 Reggeli krónika 6.30 Dél-alföldi krónika 6.45 Reggeli párbeszéd 7.15 Lapszemle 8.00 Kapcsolás a Kossuthra 15.00-18.00-ig Délutáni zenés magazin 18.30-22.30-ig nemzetiségi műsorok a RADIO«! (FM 89,9 MHz) 7.00 Reggel délen (információs magazin, félóránként hírek, időjárás) 9.00 Délelőtti zene 12.00 Délutáni zene 16.00 Aktív pihenés (Dzsesszzenei válogatás Móra Ferenc Sándorral és Szabó Zsuzsannával) 17.00 Saját szoba (magazin nőkről, mindenkinek) 18.00 A nagy Rock and Roll svindli (punk-rock Arató Mátyással) 20.00 Multikulti |nu jazz, downtempo és world music Barna válogatásában) 22.00 Éjszakai zene % RÁDIÓ PLUSZ Telefon: 62/635-635; SMS: 3030 30 035 (FM 100.2 MHz) 0.00 Még több igazi sláger 6.00 Pluszkulcs - Bendc Gábor és Vass Imre 10.00 Juventus Plusz - Kis Kata 14.00 Kívánságműsor Molnár Balázs 18.00 Rádió Plusz Top 20 - Bende Gábor 19.00 ízirájder - Juhász Kund 20.00-24.00 Rádió Plusz At Night - Boldizsár Kata és Boki FM 95.4 Rádió88 6.00 Cafe 88, az édes ébredés (Tóth Géza, Szalma Emese, Pilán Éva) 10.00 Juice (Száraz Ferenc) 14.00 Szieszta (Nacsa Norbert) 16.00 Kívánságműsor (Tóth Péter, Tel.: 62/444-088, SMS: 3030-30-188) 19.00 Szonda (Patkós Attila) 20.00 Közélet (Péter Árpád) 21.00 A mi mozink: a legújabb filmekről... (Száraz Ferenc) 22.00 Bár 88 (Tamás Ákos (Pufi) és vendégei) 00-6.00 Csak zene Rálii7n97,6 (Adástelefon: 62533-777, SMSszám: 06-30-267-7777) 6.00-9.00 )ó reggelt! (félóránként hírekkel) 9.30-11.00 Napraforgó. Témák: a hódmezővásárhelyi városi informatikai tanács ülése, valamint a megyei baleset-megelőzési bizottság és a Rádió 7 közös rajz- és novellapályázata 12.00 Déli hírösszefoglaló 13.00-tól óránként hírek 14.30 Humorpercek 15.00-19.00 Kívánságműsor 19.00 Full Extra - interaktív üzenőműsor 21.30 Keményítő - rockműsor 23.00-6.00 óráig zenei válogatás. Közben hajnali 2.00 és 4.00 órakor hírösszefoglaló