Délmagyarország, 2005. november (95. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-14 / 266. szám
HÉTFŐ, 2005. NOVEMBER 14. • A DÉL SPORTJA» II. Enervált volt a Makó LABDARUGÓ NB II Enerváltan játszott és 4-0-ra kikapott Kazincbarcikán a Makó NB Il-es labdarúgócsapata. MUNKATÁRSUNKTÓL ^ A Makó örök mumusa a Kazincbarcika. Bármilyen osztályban is találkozott eddig a két gárda, a Csongrád megyeiek igen ritkán tudtak nyerni a borsodi városban. A makóiak talán ezért is gondolták úgy, inkább egy nappal korábban elutaznak, nem bízva semmit a véletlenre. Az első félidőben a hazaiak a széleken vezették támadásaikat, valamint mindkét fél távoli lövésekkel igyekezett gólt szerezni, ám ezek mind gyenge próbálkozások voltak. A 10. percben Engi beadása után keletkezett zavar, a másik oldalon pedig Hadár bombáját ütötte oldalra Botló. A 41. percben Odrobéna fejjel még hibázott, két perc múlva lábbal már nem. A 43. percben ugyanis szögletet követően a védők közt laposan a hosszú sarokba lőtt, 1-0. Szürke, helyzet nélküli első játékrészt láthatott a közönség, amelyben egy szerencsés gól döntött. A szünetet követően egy más mentalitása hazai gárda jött ki az öltözőből, és negyedóra alatt eldöntötte a találkozót. Az 53. percben a Makó eladta a labdát, Hompoth lőtt középre, ahol Fekete ugyan rosszul vette át a lab,dát, de az éppen jó lett Kovácsnak, aki a kapu közepébe tüzelt, 2-0. Az 59. percben ismét hibáztak a vendégek, Engi lefülelt egy átadást, majd indította Deákot, aki 16 méterről kilőtte a bal sarkot, 3-0. Ezek után a Barcika nem erőltette a támadásokat, ám még ennek ellenére is növelte előnyét, A 77. percben a 16-oson belülre betörő Simkót Mórocz buktatta, a büntetőt pedig Deák értékesítette, 4-0. A meccset Dávid kapufája zárta a 91. percben, előtte Kulacsik beadását Bány kapásból lőtt fölé. A Makó rendkívül enerváltan játszott, a különbség sem túlzott a két csapat teljesítménye alapján. Takács Zoltán: - Ezután a mérkőzés után jobbnak látom, ha nem mondok semmit. Tbvábbí eredmények: ESMTKBaktalórántháza 0-6, SoroksárKarcag 2-0, Orosháza-Budafok 3-1, Bőcs-Vecsés 1-0, Nyíregyháza-Kecskemét 7-1, Jászapáti-Vác 0-1. Szabadnapos: Szolnok. a bajnokság állása 1. Vác 13 9 3 í 34- 13 30 2. Baktaloranthaza 13 1 4 2 26- 11 25 3. Szolnok 13 6 6 1 24- 10 24 4. Nyíregyháza 13 7 3 3 28- 15 24 5. Bocs 14 7 3 4 22- 17 24 6. Kazincbarcika 13 7 2 4 26- 20 23 7. Soroksár 13 6 4 3 20- 15 22 8. Jászapáti 13 6 0 7 25- 19 18 9. Orosháza 13 5 2 6 29- 28 17 10. Vecsés 13 5 1 7 19- 2116 11. Makó 13 3 5 5 18- 20 14 12. Budafok 13 3 3 7 14- 25 12 13. Kecskemét 13 2 5 6 16- 30 11 14. Karcag 13 2 1 10 13- 40 7 15.ESMTK 13 12 10 12-425 Az utolsó őszi forduló párosítása. November 19. (szombat), 13.30: Kecskemét-Szolnok, Vác-Nyíregyháza, Vecsés-Kazincbarcika, BaktalórántházaJászapáti. November 20. (vasárnap), 13.30: Makó-Orosháza, Budafok-Soroksár, KarcagESMTK. Szabadnapos: Bőcs. JEGYZ0K0NYV KAZINCBARCIKA-MAKÓ 4-0(1-0) Kazincbarcika, 400 néző. Vezette: Török. Kazincbarcika: Botló Hanász, Harnócz, Kovács R. - Engi, Hompoth, Odrobéna, Deák, Kerekes - Kovács R, Fekete Zs. Edző: Kádár Zsolt. Makó: Czirbus 6 - Kazán 5, Mórocz 5, Turján 5, Kis K. 5 - Szélpál T. 4, Tóth Cs. 4, Varga R. 5, Podonyi 4 Bány 5-Hadár 4. Edző: Takács Zoltán. Csere: Szélpál T. helyett Schreiber (5) a szünetben, ,/ekete Zs. h. Simkó a 67., Tóth Cs. h. Fülöp és Podonyi h. Kulacsik a 73., Hompoth h. Dávid a 77., Odrobéna h. Darók a 85. percben. Gólszerzők: Odrobéna a 43., Kovács R az 53., Deák az 59. és a 76. percben (utóbbit 1 l-esből). Sárga lap: Mórocz a 77. percben. Bravúros döntetlen BUDAPEST (MTI) A magyar U21-es labdarúgó-válogatott pénteken, lapzártánk után 1-1-es döntetlent játszott a címvédő olasz együttessel az Európa-bajnoki selejtező rájátszásában zajló párharc első, budapesti mérkőzésén. U21, Eb-selejtező: Magyarország-Olaszország l-l (0-0). Budapest, Üllői út, 15 ezer néző, vezette: Gumienny (belga), gólszerzők: Huszti (73.), ill. Donadel (58.). Róth Antal, a magyar U21-es válogatott szövetségi edzője: Elégedett vagyok a csapat hozzáállásával, végig egyenrangú ellenfelei voltunk az olaszoknak, semmiben sem tudtak fölénk nőni. Edzői szemmel természetesen fedeztem fel hibákat is, de összességében tetszett, amit láttam. Mindenképpen pozitívum, hogy hátrányban sem roppantunk öszsze. Szeretnék köszönetet mondani a szurkolóknak a fantasztikus hangulatért, nélkülük nem sikerült volna kiegyenlíteni. Egyiptomi kupasiker KAIRO (MTI/AP) Az egyiptomi al-Ahli csapata nyerte az afrikai labdarúgó Bajnokok Ligáját, s ezzel kvalifikálta magát a decemberi klubvilágbajnokságra. Eredmény, döntő, visszavágó: al-Ahli (egyiptomi)-Etoile Sahel (tunéziai) 3-0. Győzött az al-Ahli 3-0-ás összesítéssel. Rangadók idegenben FUTSAL MUNKATÁRSUNKTÓL Idegenben vívnak rangadót ma a megyei NB l-es futsalcsapatok. A harmadik helyen álló, 13 pontos Első Beton Szeged a hetedik, 10 pontos Gödöllőhöz látogat (kezdés a gödöllői egyetemi sportcsarnokban: 19.30), míg a szintén 13 pontos, jelenleg ötödik Legrand-Szentes a hatodik, 12 pontos Kanárik vendége lesz Budakalászon 20.20-tól. Mindkét megyei gárdának nehéz dolga lesz. Az NB II-ben ma: Temesvári Hús-Törökszentmiklós Fáklya SE (20 óra, Domaszék), Első Beton II.- Fehér Trans-Universitas (19, újszegedi sportcsarnok). Boulsevicz Beatrix és Cseh László lett a legeredményesebb Szél megvédte bajnoki címét ÚSZÁS Tavalyhoz hasonlóan ismét a vásárhelyi fedett uszoda adott otthont a rövidpályás országos úszóbajnokságnak, mely egyúttal az egyetlen válogató volt a december 8. és 11. között rendezendő trieszti Európa-bajnokságra. A szegedi Szél Friderika megvédte címét 100 méter gyorson. A vásárhelyi fedett létesítmény a rövidpályás országos bajnokság apropóján - szombaton és vasárnap úszóbázissá alakult. Az emeleti galérián egymás mellett sorjáztak a „gyékények", mellettük, rajtuk a gazda minden holmijával. Eljött mindenki aki számított és „repkedték" is az országos rekordok. Igazi sztárokat láthatott a közönség: Cseh László, Gyúrta Dániel és Kovács Ágnes is ott tempózott a „kék-sárga" habokban. Az ászok remekeltek, viszont a szegedi Szél Friderika egy kicsit lógatta az orrát az 50 m gyors fináléja után: - Csalódott vagyok, a tavalyi ezüst után szerettem volna nyerni, nem sikerült, ismét a dobogó második fokára állhattam fel. Hogy mi lehetett az ok? Nem tudom, az edzéseken rendesen dolgoztam, jól ment minden - mondta az ezüstérmet szorongatva a fiatal sportoló. Másnap azonban javított és 100 méter gyorson megvédte „rövid" bajnoki címét. Edzőjével, Kiss Gyulával madarat lehetett volna fogatni, bár az gyorsan kiderült, hogy telhetetlen: - Nagyon örülünk, de akkor lettem volna igazán boldog, ha négy századdal jobbat úszik és már 56-tal A szegedi Szél Friderika, akárcsak tavaly, egy aranyat és egy ezüstöt szerzett az ob-n Fotó. Tésik Attila kezdődik az időeredménye. De már ez is csak - szó szerint - karnyújtásnyira van. Az európai szövetség, a LEN-ponttáblázat alapján a legeredményesebb női sportoló Boulsevicz Beatrix (200 pillangón elért eredménye alapján) lett Jakabos Zsuzsannát és Hosszú Katinkát megelőzve, míg a férfiaknál Cseh László (400 m gyors) végzett az élen, Gyúrta Dániel és Kerékjárió Tamás előtt. Bajnokok és megyei helyezettek: 1. nap, 50 m női gyors: lakabos Zsuzsanna (ANK Úszóklub, Pécs) 26.31 mp, új országos csúcs, 2. Szél Friderika (SZUE) 26.50, 50 m férfi gyors: Takács Krisztián (Dunaferr-DVSI) 22.62 mp, 50 m női mell: Kovács Ágnes (Kőbánya SC) 31.92 mp, 50 m férfi mell: Bodor Richárd (USK-TÁSI) 28.63 mp, 100 m női pillangó: Boulsevicz Beatrix (BVSC) 59.43 mp, új országos csúcs, 100 m férfi pillangó: Cseh László (Kőbánya SC) 52.66 mp, 700 m női hát: Szepesi Nikolett (Kőbánya SC) 1:01.94 p, 100 m férfi hát: Szabó János (BHSE) 54.79 mp, 200 m női gyors: Boulsevicz Beatrix 2:00.04 p, 200 m férfi gyors: Cseh László 1:46.15 p, 200 m női mell: Kovács Ágnes 2:25.47 p, 200 m férfi mell: Gyúrta Dániel (Jövő SC) 2:09.26 p, új országos csúcs, 400 m női gyors: Hosszú Katinka (Bajai Spartacus) 4:14.50 p, 400 m női vegyes: lakabos Zsuzsanna 4:37.17 p, 400 m férfi vegyes: Kerékjártó Tamás (Delfin-Lászlóvill) 4:12.28 p, 1500 m férfi gyors: Kis Gergő (Rája 94 Úszóklub) 14:54.12 p, új országos csúcs. 2. nap, 50 m női pillangó: Boulsevicz Beatrix 27.66, 50 m férfi pillangó: Hős Péter (Jövő SC) A fiatalok még túlságosan tisztelték a Dunaújvárost Vereséggel kezdett a Volán JÉGKORONG Kétéves szünet után most először volt felnőtt bajnoki jégkorongmérkőzés Szegeden. MUNKATÁRSUNKTÓL TISZA VOLÁN SC-DUNAÚJVÁROS 2-8 (1-2,0-2,1-4) Szeged, műjégpálya, 300 néző. Vezette: Fazekas Gy., Fazekas T., Evetovics. Tisza Volán: Szántó, Flechkeinstein (kapusok), Bánáti T., Mátyásy, Egyed, Láng, Whéli, Szántó, Redler, Szögi, Varga E„ Rózsahegyi, Varga D., Lippai, Farkas, Szeles. Edző: Kalocsa László. Gólütő: Egyed (2). Gólpassz: Láng (2). A Tisza Volán SC a másodosztályú jégkorong-bajnokság nyitányán a szlovák és extraligás játékosokból álló Dunaújvárost fogadta, és 8-2-es vereséget szenvedett. A mérkőzés képe alapján lehetett volna szorosabb is az eredmény, ha a szegedi fiatalok nem A szegedi Egyed (balról) két gólt szerzett Fotó: Schmidt Andrea tisztelik túlságosan is a vendégcsapat sztárjait. Kalocsa László: - A küzdeni akarással elégedett vagyok, viszont a helyzetkihasználásban és az erőnlétben sokat kell javulnunk. Veretlen maradt a magyar válogatott a Skoda-kupán ^ Jeges tornagyőzelem Újpesten A magyar jégkorong-válogatott veretlenül nyerte meg a Megyeri úton rendezett Skoda-kupát. MUNKATÁRSUNKTÓL Az újpesti jégkorongsport ötvenéves fennállása során ezúttal játszott először a Mégyeri úton a magyar válogatott. A Skoda-kupa első összecsapásán a mieink 3-3-as döntetlent értek el a szlovák Zvolen (Zólyom) együttese ellen. A másik két találkozón azonban lenullázta riválisait válogatottunk, a japánok hálóját hét, a románokét pedig kilenc góllal terhelték meg Palkovicsék. A 14 sérült játékos miatt tartalékos magyar együttes teljesen tartotta otthon a Skoda-kupát. Eredmények, 7. forduló: Magyarország-Zvolen (szlovák) 3-3 (l-l, 0-0, 2-2), a magyar gólszerzők: Palkovics, Ladányi, Svasznek. 2. forduló: Magyarország-Japán 7-0 (3-0, 1-0, 3-0), gólszerzők: Szajbert, Palkovics (3), Hoffmann, Fekete, Szélig. 3, forduló: Magyarország-Románia 9-0 (2-0, 3-0, 4-0), gólszerzők: Ladányi (2), Holéczy, Palkovics, Csibi, Hoffmann, Gergely (2), Jánosi. A torna végeredménye: 1. Magyarország 5, 2. Zvolen 3 (9-9), 3. Románia 3 (7-15), 4. Japán 1 ponttal. A torna legeredményesebb játékosa Ladányi Balázs, legjobb játékosa Palkovics Krisztián lett. További eredmények: Románia-Japán 4-3, Zvolen-Románia 3-3, Japán-Zvolen 3-3. 25.50, 50 m női hát: Kalitz Helga (Jövő SC) 29.34,100 m női gyors: Szél Friderika (SZUE, edzők: Kiss Gyula, Molnár János) 57.03, 100 m férfi gyors: Cseh László 49.28, 8. Mordvincev Sándor (Szentes) 53.68, 100 m női mell: Kovács Ágnes 1:07.93, 100 m férfi mell: Gyúrta Dániel 1:00.59, 200 m női pillangó: Boulsevicz Beatrix 2:07.58, 200 m férfi pillangó: Zubcsek Dénes (BVSC) 1:59.08, 200 m női hát: Verrasztó Evelyn (Jövő SC) 2:11.52, 200 m férfi hát: Rudolf Roland (Kőbánya SC) 1:57.40, 200 m női vegyes: Dara Eszter (Jövő SC) 2:14.99, 200 m férfi vegyes: Kerékjártó Tamás 1:58.19, 2. Gyúrta, 400 m férfi gyors: Cseh László 3:44.19 - új országos csúcs, 800 m női gyors: Hosszú Katinka 8:38.90., 10. Sallai Ágnes, 14. Sallai Krisztina (utóbbi kettő Hódtáv SC Vásárhely). IMRE PÉTER Kikaptak Cegléden ASZTALITENISZ CEGLÉD-FL0RAT0M SZEGED 10-5 Férfi asztalitenisz Extraliga-mérkőzés. A szegedi győzelmeket szerezték: Dudás 2, Bohács, Kriston l-l, és a Kriston-Bohács páros. Nem várt könnyű összecsapás a Floratom együttesére a férfi asztalitenisz Extraliga ötödik fordulójában, hiszen Tóth Tibor tanítványai a belga színekben világbajnoki döntős Podpinkával megerősített Ceglédhez látogattak. A hazaiaknál szerepel még a felnőtt válogatott, az orosz Pro-Tourról nemrég hazatért Molnár, valamint két utánpótlás válogatott játékos is. Az már a találkozó előtt nyilvánvaló volt, csak remek játékkal lehet esélye a győzelemre a Szegednek. A párosok után l-l volt az állás, a Kriston-Bohács duó magabiztosan nyert, míg a Dudás-Lukács páros szoros küzdelemben veszített. A 3-1 -es hazai előnyt még kiegyenlítette a Floratom, Bohács és Dudás győzelmeivel, 3-3 állt az eredményjelzőn. Mivel látszott, hogy Podpinka mellett a remek napot kifogó Molnár sem tud hibázni, csak kapaszkodott a veretlen Floratom. 5-4-ig tartották magukat Dudásék, de Kriston nem várt veresége gyakorlatilag eldöntötte a találkozó sorsát. 8-4-nél még Kriston hozta a kötelezőt, de a ceglédieknek nem lehetett Megállj !-t parancsolni. NB I/B. Kelet: Jászkun VolánSzegedi AC II. 9-9. A szegedi győzelmeket szerezték: Lele 3, Szelei, Szollár 2-2, Kószó 1, és a Szollár-Lele páros. Kiskunfélegyháza-Szegedi AC II. 10-8. A szegedi győzelmeket szerezték: Kószó 3, Szelei 2, Lele és Szollár l-l, és a Szollár-Kószó páros.