Délmagyarország, 2005. november (95. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-03 / 257. szám
Joó Ete a Radnóti gimnázium énektanáraként évtizedeken át a szegedi zenei élet közismert egyénisége volt. Kerek Attila inspirálására 1986-ban Polner Zoltán verseire írta Requiemjét. Immár nyugdíjasként dolgozta át a darabot nagyzenekari művé, amelynek ősbemutatóját Gyüdi Sándor vezényletével pénteken 19 órakor tartják a felsővárosi minorita templomban. A szoprán szólót H. Bálint Zsuzsanna énekli, a narrátor Kovács Hedvig lesz, közreműködik a Vaszy Viktor Kórus és a Szegedi Szimfonikus Zenekar. - Ez a Requiem nem a római katolikus egyház liturgikus gyászmise szövegét veszi alapul, hanem annak hagyományos tételeihez asszociált Polner Zoltán-verseket. Abszolút kortárs kompozíció, de sok utalás akad Joó Ete darabjában a zeneirodalom híres Requiemjeire is akad utalás Fotó: Miskolczi Róbert benne a zeneirodalom híres Requiemjeire, Mozart, Verdi és Brahms remekművére - mondja az ősbemutató karmestere, Gyüdi Sándor, a szimfonikusok igazgató-karnagya, aki szerint a darab praktikusan, jól van megírva, látszik, hogy a szerző számos hangszeren játszik, és zenekari muzsikus is volt. H. ZS. A koraszülött szentesi kislány ikertestvérének sírjánál emlékezett a család Tünde Jázmint hazavitték Hazavihette kislányát a szegedi klinikáról a szentesi Földi Zsoltné, aki ikreket várt, de koraszülött gyermekei közül a kisfiú nem sokkal világra jötte után elhunyt. Az édesanya niost boldog, ám öröme - teljesen érthető módon - nem felhőtlen. Szentesen, kiséri otthonában kerestük fel Földi Zsoltné Ilonát, hogy érdeklődjünk újszülött gyermeke egészsége felől. Két hónappal ezelőtt megírtuk, a fiatal asszony ikreket várt, fia azonban nem sokkal születése után elhunyt. Az édesanya rendszeresen megjelent a városi kórház terhességi tanácsadójában. Az egyik ilyen alkalommal elmaradt a vizsgálat, s nem sokkal ezután, a 28. héten Szegeden megszülettek a gyermekei - a kisfiú meghalt. A szentesi kórház szerint nem hibáztak, kollégáik körültekintően jártak el. A kislányt a szegedi gyermekklinika intenzív osztályán ápolták, sokáig kétséges volt, hogy életben marad-e. Amíg Tünde lázmin a klinikán volt, a szentesi édesanya mindennap meglátogatta őt, s minden alkalommal énekelt neki. Fia elvesztése miatt érzett fájdalmát erősíti, hogy a gyermeket egyszer sem ölelhette magához. Örömet jelent azonban, hogy a lányát mégis magánál tudhatja. Tünde Jázminért sokan aggódtak a családban és az ismerősök között, s Ilona a minap hazavihette a lányát. A csecsemő három óránként eszik, békésen jelzi, ha éhes. Élvezi a nővére társaságát, Kata pedig nagyon örül a jövevénynek. A hatesztendős lányka azt mondta, kár, hogy meghalt a kisfiú, de egész biztosan az angyalokkal játszik. Tünde Jázmin légzésfigyelő párnájának működésével a nővére is tisztában van, szükség van az óvintézkedésekre, hiszen a gyermek egészségére fokozottan kell figyelni. A koraszülésből adódóan előfordulhat, hogy a jövőben még kezelésre szorul, ám a szegedi orvosok azt mondják, életminőségében biztosan nem következik be negatív változás. - A klinikün dolgozóknak nagyon sokat köszönhetek - fogalmazott Ilona hiszen tartották bennem a lelket, együtt éreztek velünk. Terhességének körülményeiről mesélve az asszony elmondta, milyen különös jelentősége lett a számoknak. Amikor a babák születési időpontját Szentesen kiírták, szeptember 11. került a könyvbe. Akkor eszébe jutott, ezen a napon történt valami szörnyűség a világban - mesélte Ilona. Aztán ahogyan számolta a heteket, mikor fognak megszületni a gyermekei, a huszonnyolcadik héthez érve a naptárban valami különös szorongás fogta el - mondta. Tünde Jázmin hetvenkét napot töltött a klinikán, s október 5-én hívták őt onnan, hogy hamarosan hazaviheti a kislányt - Földi Zsoltné 1972-ben ezen a napon született. Az anya ezekben a nehéz hetekben nem maradt magára, mert a család és a barátai, akik szavai szerint azóta tiszteletbeli testvérekké váltak a szemében, vele voltak. A férje most is távol tartózkodik, hiszen szerződéses katonaként szolgál a KFOR erőkkel a délszláv vidékeken. Néhány napja néhány napig volt itthon. Az édesanya nagyobbik és kisebbik lányával ezekben a napokban ellátogatott a temetőbe a kisfiú sírjához, hogy emlékezzen. Azt mondja, ha valaki eltávozik a rokonok közül, a jelen, de ha egy gyermek megy el, a jövő veszik. Ilona boldog, de öröme nem felhőtlen. BLAHÓ GABRIELLA CSÜTÖRTÖK, 2005. NOVEMBER 3. Sztárvendégek a dzsesszfesztiválon A dzsessz, a blues és a világzene világhírű képviselői lépnek fel a szegedi dzsesszfesztiválon a jövő hét végén. A rendezvény legnagyobb sztárja a legendás dzsessz-rock dobos, Billy Cobham lesz. A három éve újraindított fesztiválnak új helyszín, a Szegedi Ifjúsági Ház ad otthont. A nyitókoncertet november 12-én „Philadelphia" Jerry Ricks adja, aki 25 éve már járt Szegeden. Az autentikus fekete bluest játszó zenész rész vett a rendezvényről szóló tegnapi sajtótájékoztatón, ahol elmondta: igaz, hogy negyed százada járt utoljára itt, de azonnal felismerte a város jellegzetes épületeit, és a koncertteremre is emlékszik. Az amerikai gitárost a szintén blueszenét játszó Csík Gusztáv Quartet követi. Az amerikai-magyar dzsesszformáció különlegessége lesz a fesztiválnak, hiszen az együttes dobosa, Bobby Durham valaha együtt játszott Ella Fitzgeralddal és Oscar Petersonnal. A fesztivál második napján lép a közönség elé Karim Ziad „Ifrykya", a világzene egyik legnépszerűbb afrikai képviselője. A fesztivál főszervezője szerint ez a koncert emlékezetes lesz majd a dzsessz rajongói számára, ugyanis a „wold music" képviselői közül ez az együttes ma az egyik legjobb a világon. Drienyovszi András annyit elárult az együttes vezetőjéről, hogy Karim Ziad nem csak muzsikus, de kitűnő zeneszerző is, aki a berber dallamokat ülteti át a modern kompozíciókba. A dzsessznapok záró koncertjét Billy Cobham együttese adja. A világ egyik legjobb dzsessz-rock dobosaként számon tartott Cobham olyan legendákkal játszott együtt, mint Dexter Gordon, Herbie Hanncock, vagy Peter Gábriel. A napijegyek 4000 , a bérletek 6000 forintba kerülnek, amelyek már kaphatók a Szegedi Ifjúsági Házban, a Belvárosi moziban, a JATE-klubban, valamint a Filharmónia irodájában. SZ. GY. A szegedi tanár Polner Zoltán verseire írta művét Joó Ete Requiem je Szeged város felkérésére írta Joó Ete Requiem című művét, amelynek ősbemutatóját pénteken 19 órakor tartják a felsővárosi minorita templomban. Földi Zsoltné Ilona lányaival, jázminnal és Katával Fotó: Vtdovics Ferenc Citibank lekötött betét kiugróan magas kamattal! 7% kamat 100% lekötött betét Tisztán Szeqed, Nagy Jenő u. 1. (Nagy J. és a Feketesas u. sarok) Tel.: (62) 554-770 H,Sz 8-17M; K,Cs,P 8-16 Szeged, Nádor u. 2. (A John Bull pubbal szemben) Tel.: (62) 541-193, -194 H-P 8-18 EBKM: 7,00% • www.dtlbank.hu cítlbank A 3 hónapos futamidejű, autómatikusan megújuló, legalább 200 000 lorintot elérő összegű betétlekötés esetén, a küszöbös kamatozás szerint a teljes betétösszegre érvényes kamatláb 7.00% (EBKM 7.00%), feltéve, hogy az fgv lekötni szándékozott összeg a Bankon kívüli forrásból származik. A betét kamata csak az automatikusan megújuló lekötés első 3 (három) hónapos periódusára érvényes. A betéti szerződés részletes leírását a Citibank Rt Lakossági Bank. Szolgáltatásainak Altalános Üzleti Feltételei, továbbá á mindenkor érvényes Kamat és Díjfeltételek tartalmazzák. Jelen hirdetés nem minősül kúlöniegds ajánlatnak, hanem olyan sztenderd ajánlat, amellyel kapcsolatban a bank a bel- és külföldi pénzpiaci feltételektől fûgçôen a kondíciók egyoldalú módosítási jogát fenntartja. A Citibank Rt.-a Citigroup és a magyarországi Citibank csoport tagja THE IRISH DANCE EXPERIENCE SHOW-RA BELEPOT NYERTEK; BAI.ÁSTYA Bárkányi Zoltán, Szegfű u. 5. BORDÁNY Bodó Renáta, Kiskertek 13/364. CSANYTEl.EK Sipka Erzsébet, Martinovics u. 1. DOMASZÉK Száraz Eerencné, Harang ti. 19. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY Forrainé Tóth Edit, Veres u. 15. MAKÓ Kiss Edit, Vorhand rabbi tér 2. Márton Etelka, Bajcsy-Zs.-ltp. A/4. Szabó István, Aradi u. 25. SÁNDORFALVA Szabó Albert, Iskola u. 84/A SZEGED Dékány József, Derkovits fasor 20. Balogh László, Asztalos u. 12. Gálné Batki Mária, Kossuth Lajos sgt. 113. Hevesi Jánosné, Bal fasor 11. Jójárt Ágnes, Római krt. 17-19. Ördögné Selep Ágnes, Pálfy u. 15. Posta András, Hámán Kató u. 42/A Rimovszki Istvánné, Csörlő u. 4/B Váczi Borbála, Szent István tér 11. Várszegi Ferenc, Tarján széle 2/B SZENTES Darabos Jánosné, Pipacs u. 7. i Minden nyertet 2 tih /egyel hap a/tindékhal l ltMil.ít időpontja: 2005. november t., 19.00 Helyszín: Városi Sportcsarnok A jegyek mrvcmbf t .1 tói átvetniük az Ónhoz legközelebb álló iigy félszolgalalainkon. • < mi: Módme/üvásarbely, Szegfű ti. I 3., Makó, Szegedi »», 9-1 I., Szeged, Stefattt* 10.. Szentes, Kossntb :». R. Nyrrtt'.te ink n ek yen 10 ht htt nk! SIMPLY CLEVER - EGYSZERŰEN NAGYSZERŰ A Tárkány Autóház gondol a jövódre! Önerő befizetése nélkül fizess csak 16 900Ft-ot jövőre! És hogy a tankolásra se legyen gondod? 50 OOOFt értékű ajándék üzemanyagkártyát adunk, ha nálunk veszed meg új Skoda Fabiádat! A kép illusztráció. A képen extra felszereltségű modell látható. Kombinált átlagfogyasztás: 4,5-6.6 1/100 km Co2-kibocsátás:122-158 g/km. TÁRKÁNY Autó Az Ön SKODA Márkakereskedője. Makó, Aradi u. 62., Tel.: 62/510-666 Szeged, Szőregi út 46-50., Tel.: 62/555-666 Hódmezővásárhely, Szántó K. J. u. 178., Tel.: 62/533-333 www tarkanyauto hu