Délmagyarország, 2005. október (95. évfolyam, 230-255. szám)
2005-10-20 / 246. szám
22 • SPORT" CSÜTÖRTÖK, 2005. OKTÓBER 20. RISZTOV ÉVA EREDMÉNYEI DM-grafika arany Eb vb rövid pályás Eb 6 bronz 1 1 Kilences pálya Először nem akartunk hinni a fülünknek, de kénytelenek voltunk megbarátkozni a gondolattal. Bejelentetted, hogy vége, abbahagyod. Hihetetlennek tűnt, bár visszatekintve erre az évre - sőt még 2004-et, az athéni olimpiát is idevehetjük -, nem vitatkozhatunk. Nem is akarunk. Nincs hozzá jogunk. A Te életed. Elfogadjuk a döntésedet, mást nem is tehetünk; bár önző módon arra gondolunk, nem láthatunk többé a rajtkövön, nem szurkolhatunk, izgulhatunk érted. Az adrenalinszint alapon marad. Kár - persze erről más a véleményed. A célodat elérted, a gyermekkori álom megvalósult. Rengeteget dolgozva klasszis úszóvá értél, világbajnoki és Európa-bajnoki ezüstérmeket akasztottak a nyakadba, a rövid pályás Eb-ken hatszor állhattál fel a dobogó legfelső fokára. Az athéni olimpia nem úgy sikerült, ahogy tervezted, a negyedik helyet kudarcként értékelted és egy-két lapáttal rátéve ezért sokan kikezdtek. Az idén a betegség, az agyrázkódás - sokan azt sem hitték el, hogy ez igaz - után a padlóról álltál fel, s a montreali vb-n elért 1. helyed a női úszócsapat legjobb eredménye volt. A trieszti rövid pályás kontinensviadalon még bizonyítani akartál. De lehet, hogy már nem magadnak ? Már mindegy. Abbahagytad, és az elhatározásod végleges. Fiatal vagy, húszéves, és következhet a „kilences pálya "-a civil élet. Most ugrottál bele fejest. Pár sorral fentebb valótlant állítottam, mert biztos.vagyok benne, hogy sokan ezen a „távon" is drukkolnak majd érted, neked. A többivel ne törődj, csak „ússz"... IMRE PÉTER Tíz év kézilabdás sikerei Ezüstös aranykor MUNKATÁRSUNKTÓL Először jelenik meg könyv a magyar kézilabdázás történetéről, amely a sportág legsikeresebb időszakát, az elmúlt tíz évet eleveníti fel, a főszereplők emlékeit, történeteit is megidézve, valamit bemutatva a kézilabdázás honi fellegvárait. Az Ágai Kis András és Liszkay Gábor Levente által írt, 312 oldalas, sok képpel illusztrált albumban emlékezetes győzelmek és máig fájó vereségek felidézése mellett közel húsz interjú található (önmagáról és pályafutásáról vall Éles fózsef, Farkas Ágnes, Görbicz Anita, Kiss Szilárd, Kocsis Erzsébet, Kökény Beatrix, Laurencz László, Mocsai Lajos, Nagy László, Németh András, Németh Helga, Pálinger Katalin, Pérez Carlos, Radulovics Bojana, Sinka László, Siti Bea, Skaliczki László, Vass Sándor és Zsiga Gyula), valamint bemutatkoznak legsikeresebb klubjaink IDebrecen, Dunaújváros, Ferencváros, Győr, Pick Szeged, Székesfehérvár, Veszprém) is. A könyv ára kereskedelmi forgalomban 5980 foript, de a Pick Szeged mérkőzésein, így már október 22-én, a Barcelona elleni BL-rangadón is kedvezményes áron, 4480 forintért kapható, ahol a szerzők dedikálják a könyvet. Nyert a BL-címvédő A labdarúgó Bajnokok Ligája keddi és szerdai játéknapján rendezett 16 csoportmeccsen jobbára az esélyesek győztek. MUNKATÁRSUNKTÓL Azért a BL-ben ebben a körben is akadt egy-két meglepetés. Ezek közé sorolható a Barcelona gö, rögországi, valamint a MU és a Milan hazai, gól nélküli döntetlenje. A címvédő Liverpool idegenben is nyerni tudott. A Chelsea kiütötte a Betis gárdáját. Eredmények, A csoport: Bayern (német)-Juventus (olasz) 2-1, Rapid Wien (osztrák)Bruges (belga) 0-1 B csoport: Ajax (holland)-Thun (svájci) 2-0, Sparta (cseh)-Arsenal (angol) 0-2. C csoport: Panathinaikosz (görög)-Barcelona (spanyol) 0-0, Udinese (olasz)-Werder (német) l-l. D csoport: Manchester United (angol)—Lille (francia) 0-0, Villareal (spanyol)-Benfica (portugál) l-l. E csoport: Milán (olasz)-PSV (holland) 0-0, Fenerbahce (török)-Schalke (német) 3-3. F csoport: Real Madrid (spanyol)-Rosenborg (norvég) 4-1, Lyon (francia)-Olympiakosz (görög) 2-1. G csoport: Anderlecht (belga(-Liverpool (angol) 0-1, Chelsea (angol )-Betis (spanyol) 4-0. H csoport: Porto (portugál)-lnternazionale 2-0 (olasz), Rangcrs (skót)-Artmedia (szlovák) 0-0. • NB l-es bajnoki labdarúgó-mérkőzésen: Kaposvár-Debrecen 1-2 (1-2). Kaposvár, 3000 néző. Vezette: Solymosi. Gólszerzők: Zsolnai (25.), >11. Pintér (28., öngól), Sidibe (30.). Kiállítva: Virág (91., Debrecen). Pick- és Barcelonamezek árverése MUNKATÁRSUNKTÓL Az alig egy éve alakult Csakazért SE Ülő Bikák néven versenyeztet csapatot a hazai ülöröplabda-bajnokságban. A főképp magánszemélyek segítségével életben maradó csapat most három igen értékes, segítségként felajánlott ajándékot bocsát árverésre, hogy versenyeztetési, működési költségeit biztosítani tudja. Berta Róbert, a Pick Szeged csapata által aláírt mezének, és Nagy László, szintén a teljes Bajnokok Ligája-győztes Barcelona által dedikált mezének kikiáltási ára egyenként 25 ezer forint. Szarka Béla, a TiszapArt galéria nevében Jose Roybal: Zeneiskola című festményét ajándékozta a klubnak. A kép kikiáltási ára 50 ezer forint. Licitálni a Rádió Pluszon, a tárgyakat megtekinteni, és információt szerezni az egyesületről a www.ulobikak.atw.hu weboldalon lehet. A legtöbbet kínálók az értékes relikviákat ünnepélyes keretek között vehetik át az október 22-én sorra kerülő Pick Szeged-Barcelona mérkőzésen. RisztovEva a hét végén hazaköltözik Vásárhelyre Újra nyugodt és boldog Magyar szótól volt hangos a londoni Valley-stadion környéke A Charlton nagy álmai Befejezte. Mint arról tegnapi szántunkban hírt adtunk, a vásárhelyi-mártélyi úszó, Risztov Éva (Kőbánya SC) bejelentette: befejezi pályafutását, búcsút int a medencének, a sportágnak. Már aludt rá egyet. Vajon megbánta? Nehéz volt utolérni, rohangált egyik helyről a másikra, rengeteg elintéznivalója akadt még a fővárosban. A hét végén az úszás után Budapestnek is búcsút int, hazaköltözik Hódmezővásárhelyre. Nem éri meg - Boldog vagyok és kiegyensúlyozott - mondta Risztov Éva -, és alig várom már, hogy vége legyen ennek a hétnek és otthon lehessek édesanyámmal Vásárhelyen. Befejeztem, úgy érzem, ennyi volt bennem. Egy olimpiai, világbajnoki, vagy Európa-bajnoki arany sem ér annyit, hogy teljesen tönkremenjek. Nem szeretnék nyugtatókon élni - sajnos korábban erre is volt példa -, lelkileg nem bírtam tovább. Talán ha a vb helyett pihenhettem, feltöltődhettem volna egy kicsit. És a pletykák rögtön beindultak: Éva már azt is (visszahallotta a pesti flaszteren, hogy már megbánta a döntését és legszívesebben mindent visszacsinálna. Erről szó sincs, de ez, az intrikák, a sportágban uralkodó viszonyok, gáncsoskodások (a balsikeres évről, a sérülésről és a betegségről nem is beszélve) is hozzájárultak elhatározásához. Mindenki jobban tudta, mi a jó neki, mit mikor kellene csinálnia. Ebből (is) elege lett. Úszósuli Vásárhelyen? - Szívcsen gondolok vissza pályafutásom minden mozzanatára, eseményére, de nem az emlékeimből és a nevemből akarok élni. Nem kívánom az érmeket, a fényképeket nézeAz angol első osztályú labdarúgó-bajnokság a világ egyik legszínvonalasabb pontvadászata. Hatalmas az iram, remek a hangulat, és nem mindennapi izgalmakat rejt egy-egy összecsapás. Ez volt a jellemző a hétfői Charlton-Fulham bajnokira is. Alltam és néztem. Figyeltem a szurkolókat. Csodálkozva és irigykedve figyeltem őket. Hétfőn késő este helyi rangadót játszottak Londonban, a Premier Ligában. Az idény egyik meglepetéscsapata, a Charlton a városi riválist, a dúsgazdag üzletember, El-Fayed együttesét, a Fulhamet fogadta a Valleyben. Charlton, London egyik kis negyede. A csapata annál nagyobb. Az élmezőnyben foglal helyet a bajnokságban. Ez több, mint csoda. Legalábbis a szurkolók szerint. Rendesen tömve is volt az Athletic Fan shopja: fogyott is a mez, a melegítő, a sál, és a sapka. És magyar focibarátok is nézelődtek, két fiatalember vásárolt. Sőt. A Floyd utcán felállított két sátor előtt egy idősebb úriember középkorú gyermekével azon morfondírozott, hogy a Murphy, vagy Bent nevével ellátott pólót vásároljanak, amely kilenc fontba került. Érdekes volt, hogy fél órával a kezdés előtt még negyed ház sem volt a stadionban. A Valley pedig egyre nagyobb. Már 27 ezer 111 -en férnek el benne. És építik, tovább bővítik. Jövőre már 40 ezren ülhetnek a lelátón. A kezdésre jóformán teltház lett, 26 ezer 313 fociőrült előtt futottak ki a El Karkouri (pirosban) és Malbranque csatája a Charlton-Fulham bajnokin MTl-fotó/EPA/Sean Dempsey csapatok. A gyepre. Arra, amely, úgy nézett ki, mint egy zöld bársonyszőnyeg. Egy biztos, az angolok kímélik a pálya talaját, a melegítéskor egy hordozható kapu előtt melegítették a kapusokat, majd ezután erre lőttek a focisták is. Az is biztos, hogy profi módon hangosították be az arénát, a szpíker hangja minden helyen jól érthető volt, a játékosok bemutatásakor zengett előbb a Fulham, majd a Charlton tábor. Mi sem bizonyítja jobban, hogy mekkora tisztelet övezi a futballistákat a szigetországban, mint az, hogy a dán válogatott Claus Jensent felállva tapsolták a CAFC hívei. Pedig már két éve nem a Charlton erősíti, hanem a Fulhamet. És nemcsak a kezdéskor, hanem a meccsen egy-egy szép átadáskor is megtapsolták a kiváló középpályást. A sportszerűtlenséget azonban nem tűrik a drukkerek. Előbb a francia Phillippe Christanvalt, majd a marokkói válogatott Talal El Karkourit fújolták ki, mert durván szerelt. Utóbbi pedig hazai játékos, mégsem bocsátottak meg neki a meccs végéig. A találkozó? Az első félidő emlékezetes volt, egy gyönyörű vendéggóllal John Collins), sok-sok helyzettel. A második játékrészben a sokak által ismét az angol válogatottba követelt exliverpooli Danny Murphy góljával gyorsan egyenlített a Charlton. Utána nem sok említésre méltó esemény történt, maradt az l-l. Az „iksz" a Fulhamnek jött jól, míg a Charlton így az ötödik helyre csúszott vissza. Egy biztos: a bajnokság végén ezt a pozíciót elfogadná a Valley közönsége, hiszen ez nemzetközi kupaindulást jelentene, amelyről évek óta álmodnak a hívek. SÜLI RÓBERT Risztov Évát ebben a „szerepben" már nem láthatjuk Fotó: Schmidt Andrea zott: ez még csak egy gondolat -, szívesen dolgozna gyerekekkel. - Édesanyámmal, aki talán még nálam is boldogabb, hogy így döntöttem, közösen tervezzük meg majd a jövőt, amely egyértelműen Vásárhelyhez kötődik. Azért megyek haza, mert ebben a városban nem az érmeimet, hanem engem mint embert tisztelnek és szeretnek. Mellette a család - Nem akarok nyilatkozni mondta az édesanya, Molnár Ágnes, akit mobilján értünk utol, már Vásárhelyen. - Azt leírhatja, hogy elfogadtam Éva döntését, és mindenben mellette állok, támogatom a jövőben is. De nemcsak én, a nagyszülei és a testvére is. I. P. getni; mosolygósan, szeretetre méltóan akarok az emberek közt járni. Le akar érettségizni és a továbbtanulással is kacérkodik, de azt még nem döntötte el, hogy milyen szakon. A sportágnak, az úszásnak nem fordít teljesen hátat, foglalkoztatja egy úszósuli létrehozása - de amint fogalma-