Délmagyarország, 2005. október (95. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-17 / 243. szám

TŐZSDE SIKER, ERTEK ES GAZDASAG MINDEN HÉTFON A PÉNZ BESZEL SZERKESZTI: HEGEDŰS SZABOLCS, FÁBIÁN GYÖRGY • 2005. OKTÓBER 17. NAPI MELLEKLETEK Kedd GYÓGY-ÍR Szerda LÉGYOTT Csütörtök BIZALMASAN Péntek DÉLMADÁR Szombat SZIESZTA ÉÉWWMMBMillMBiailliaii; •fűül WWW.DELMAGYAR.HU KISGÉPEK A KERTI MUNKÁHOZ: R0TÁT0R MÁR 84 EZERÉRT, LOMBSZÍVÓ 60 EZER FORINT ALATT KAPHATÓ Tőkekivonás a térségből A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) hivatalos részvényinde­xe, a BUX az elmúlt héten 8,08 százalékot, 1794 pontot esett, 20 ezer 406 ponton zárt pénteken. MTI A múlt hét elején vegyes ár­mozgások mellett még enyhén emelkedett az index, de a ke­reskedők már ekkor is a vevők hiányára figyelmeztettek. A szerdai gyengülés a hét utolsó két napján zuhanásba csapot át, és nagy forgalom mellett szinte valamennyi részvény ár­folyama erőteljesen visszaesett. Piaci szakértők globális trend­fordulónak értékelték az egész térségre jellemző tőkekivonást, amit elsősorban az amerikai inflációs nyomás és az ennek nyomán kialakult kamatemelési várakozások váltottak ki. A rész­vénypiac heti forgalma 126,1 milliárd forint volt, míg az előző héten 134,36 milliárd forint ér­tékben születtek üzletek. A ve­zető részvények veszteséggel zárták a hetet. A legnagyobb veszteséget az OTP szenvedte el, a bankpapír árfolyama 10,3 százalékkal 7250 forintra esett vissza. For­galma meghaladta az 54 mil­liárd forintot, ami az összfor­galom csaknem 43 százaléka. A Mol 7,3 százalékot veszített értékéből, 19 ezer 920 forintra csökkent az árfolyama, az olaj­részvényre 41,3 milliárd forint értékben kötöttek üzleteket, ez az összforgalom 32,7 száza­léka. A Richter árfolyama 34 ezer 200 forintra esett vissza, ez több mint 8 százalékkal ala­csonyabb az előző heti záró­áránál. A papír forgalma 12,1 milliárd forintot ért el, ami az összforgalom 9,6 százaléka. A Magyar Telekom 6,7 szá­zalékos visszaeséssel, 932 forinton zárta a hetet. A papír 8,8 milliárd forintos adásvé­tele az összforgalom 7 száza­lékáttette ki. Láncfűrész az ősz slágerszerszáma Láncfűrészek és rotátorok egy szegedi barkácsáruházban. Sok fajta közül választhatunk Sokan vásárolnak láncfűrészt az ősz beköszöntével, de a ka­pálógépek, a lombszívók, vagy a gereblyék is keresettek a szaküzletekben. A kerti munkához például már 84 ezer forin­tért találtunk rotátort, igaz, a nagyobb teljesítményt jobban meg kell fizetni. De a homokos talajon élők olcsóbban meg­ússzák. A kert- és földtulajdonosok leginkább a láncfűrészt viszik ilyenkor bőséges a kínálat a zömében olasz gépekből. A kapálógép (rotátor) nélkü­lözhetetlen eszköz, ha valaki szépen rendbe akarja tenni a kertjét. Az egyik szegedi bar­kácsáruházban mindjárt négy­fajta közül választhatunk. Mint azt Gilicze Károly osztályvezető elmondta, az árak a motorerős­ség alapján változnak. Négy ló­erős - akciós áron - már 84 ezer forintért elvihető. Öt és hat ló­erőseknél azonban már mé­lyebben kell a zsebbe nyúlni. Ilyen gépeket 100 ezer forint alatt nem tudunk vásárolni. A legjobb - hat lőerős - típus pél­dául 143 ezerbe kerül. Mégis ezeket viszik leginkább, ugyan­is Szegeden és környékén kö­tött földeket találhatunk, ame­lyek megforgatásához nagyobb teljesítményű gép kell. Homokos talajra olcsóbb gép - Sokan jönnek vásárolni Ba­lástyáról, Zákányszékről és Ópusztaszerről is, nekik a ki­sebb és olcsóbb rotátorokat ajánljuk, ugyanis ezeken a te­lepüléseken homokos a talaj, felesleges a nagyobb teljesít­ményű gépeket megvenniük ­mondta az osztályvezető. A kapálógépeket Magyarorszá­gon szerelik össze, csak mo­torjuk érkezik külföldről. A bolt egyéves garanciát vállal rájuk, de eddig még egyet sem kellett kicserélniük. Az ősz beköszöntével a lánc­fűrészeket viszik a legjobban. Az áruház hatalmas kínálattal rendelkezik e téren. A vásárló kilenc benzines és tizenkét faj­ta elektromos fűrész közül vá­logathat, amelyek zömében olasz gyártásúak. Az előbbi könnyebben mozgatható, erő­sebb - az utóbbi olcsóbb. Az elektromos fajtából a legdrá­gább 40 ezer forintba kerül, míg a benzinesnél itt kezdőd­FOTÓ: GYENES KÁLMÁN nek az árak és 90 ezer forint kö­rül állnak meg. A körültekintő vevőnek érdemes tartalék lán­cot is vennie - egy fában meg­bújó szög ugyanis kicsorbíthat­ja a szerszámot. Persze ha ho­mokmentes fát vágunk vele, és nem akad a fűrész útjába egyetlen szög sem, évekig nem kell gondolnunk a lánccserére. Fúj, szív és aprít A lombszívó őszi szeles na­pokon a fákat is nevelő kerttu­lajdonosok hasznos munka­eszköze. A legtöbb modell már szív és fúj is, tehát nem kell so­kat bíbelődnünk, hogy egy sa­rokba szedjük össze a lehullott avart: elég a fújás gombot megnyomni. A barkácsáruház­ban tíz modell közül választ­hatunk - ezek közül mindösz­sze egy működik benzinnel, a többi elektromos. Az olasz és német gyártmányú lombszí­vók mindegyike aprít, így ki­sebb helyet foglal el a felszívott levéltömeg. A legnagyobb tel­jesítményű a benzines modell - a hozzá tartozó legmagasabb árral: 60 ezer forintért a miénk lehet. Lombszívó esetében te­hát érdemesebb az elektromos változatot vásárolnunk. A gereblye sem a régi A gereblye sem az, ami régen volt. Persze megtalálhatók a polcokon a hagyományos esz­közök, de az áttörést a Gar­dena Combisystem fantázia­névre hallgató gereblye jelen­ti. A cserélhető fejű szerszám­hoz 2199 forintba kerül a nyél, és újabb ezrekbe a hozzá tar­tozó tizennyolc fajta fej. - Ha a vevő minőséget sze­retne, ezt a gereblyét vásá­rolja. A fejek közül pedig a kerthez kapcsolódó kiegészí­tők a népszerűek - mondta Gilicze Károly. A 3099 forintba kerülő partvisfej nem is kapós: sima változata jóval olcsóbb. Ellátogattunk egy kizárólag kertészeti eszközöket kínáló áruházba is, ahol rotátorból négy darab,ot találtunk: a más­fél lóerőset 63 ezerért, a három darab öt lóerőset 100 és 167 ezer forint közötti áron kínál­ták. Ez utóbbi amerikai, a többi kínai motorral rója a köröket. - A kínai gyártmányokban nem nagyon bíznak az embe­rek - mondta Nagy György el­adó. Az áruházban lombszívót nem is tartanak, ugyanis ­mint mondták - nincs rá igény. Ezeket a vásárlók - tapasztala­taik szerint - a nagyobb áruhá­zakból szerzik be. Láncfűrész­ből azonban három típust is tudtak mutatni. Az Olaszor­szágból érkezett gépek közül kettő elektromos, egy pedig benzinnel működik. Raktáron egyikből sincs, de ha valaki több darabot szeretne vásárol­ni, egy-két órán belül beszerzik a kívánt mennyiséget. KISS GÁBOR GERGŐ Jelentősen drágul a kenyér Novemberben mintegy 10 százalékos áremelésre kell felké­szülni a kenyérféleségeknél, és a péksüteményeknél. A ke­reskedők nagy része ugyanis megegyezett erről a pékekkel. November első két hetében előreláthatólag tíz százalékkal drá­gulnak a péktermékek, a kereskedők ugyanis elfogadták, hogy az ágazat súlyos helyzetbe kerülne e nélkül - nyilatkozta a Világ­gazdaságnak Ilonka Boldizsár, a Magyar Pékszövetség elnöke. A pékek egyébként az idén már kétszer megpróbálták emelni árai­kat, ezek a törekvések azonban sikertelenek maradtak. Teljes mértékben azonban most sem örülhetnek a pékek, hiszen 20 százalékos áremelési terük helyett sikerült 10 százalékot elérni. Mindezek alapján a péksütemények nettó átadási ára da­rabonként 1-1,30 forinttal emelkedhet a 10-13 forintos jelenlegi szinthez képest. A fehér kenyérnél novembertől 13 forinttal magasabb árakat várhatunk kilogrammonként, ami 105 és 135 forint közötti átadási árat jelent majd, erre még rárakodik az általános forgalmi adó, és az üzletek árrése. Az áremelkedést a gáz drágulása kényszeríti ki, de egyéb költ­ségtényezők is hozzájárulnak. Az ágazat nehéz helyzetét jellem­zi, hogy az első félévben 34 pékség szűnt meg, a tavalyi 54 után. Él a vonal A Pannon GSM véleményalkotó SMS-rovata írja meg heti kérdésünkre válaszát SMS-ben a 06-20/554-2444-es telefonszámra! Tudatosan készül fel a télre? (Ruha-, tüzelővásárlás, hőszigetelés?) A hét kérdése: Ön szerint a karácsonyi ^ bevásárlást már november­ben el keil kezdeni? 32% igen izmpffi ,„ A* élwanai. Várjuk olvasóink SMS-szavazatalt! Küldjenek frappáns vá­laszt vagy egy egyszerű igent, nemet a kérdés­re! A legjobb vála­szokat megjelentet­jük! Szívesen vesszük, ha kérdést is javasolnak, miről tudjuk meg a köz véleményét? A 15 éves Barát Papír ajánlata Megérkeztek a 2006-os színes naptárak és határidőnaplók A Barát Papír Kft. Kis- és nagykereskedelmi vállalkozás ebben az eszten­dőben jubilál: immár 15. éve szolgálják Szeged és a régió lakosságát! Nagykereskedelmi raktáruk (6727 Szeged, Irinyi J. u. 1., tel.: 62424-777, e-mail: papir@barat.hu) a kereskedőket újabban saját szerkesztésű, 8 olda­las újság révén informálja a kínálatról, valamint további információt talál­nak a forgalmazott termékekről a www.barat.hu weboldalon. Kovács Zoltán, a cég egyik ügyvezetője elmondta: a Barát Papír Kft. immár 70 embernek ad munkát. A jelenleg évi 1,5 milliárd forint forgalmat lebonyolító cég két kiskereskedelmi üzletben kezdte a tevékenységét - ma már négy szegedi kiskerüzlet és a kereskedők kiszolgálására szakosodott Irinyi utcai nagykeres­kedelmi raktár jelzi szegedi jelenlétüket. Az elmúlt években jelentős beruházá­sokat valósítottak meg: a már őt éve működő békéscsabai lerakat mellett meg­nyitották a budapesti és tatabányai kirendeltségüket is. Miért érdemes az udvarias kiszolgálókkal, tanácsadásra mindig kész szak­emberekkel a vásárlók rendelkezésére álló Barát Papír-üzletekbe betérni? (Csongrádi sgt. 78., Budapesti krt. 37., Dózsa u. 5. és Bartók tér 9.) Jelenleg 2006-ra több mint 120-léle színes asztali és falinaptárt, valamint határidőnap­lókat forgalmaznak. Amennyiben Te, kedves iskolás barátunk cicákat, kutyákat, madarakat vagy mesefigurákat ábrázoló naptárt akarsz az asztalodon vagy a falodon látni, térj be az üzletünkbe és válaszd ki a neked tetszőt! Amennyiben Ön, kedves horgász, lókedvelő avagy világjáró barátunk kedvenc időtöltéséhez méltó naptár mellett dönt. a Barát Papírnál megtalálja! Minden korosztály az ízlé­se, kedvtelése és szokása szerinti választékban gyönyörködhet - miközben a cég minden dolgozója segít és tanácsot ad a választás megkönnyítésére! (x)

Next

/
Thumbnails
Contents