Délmagyarország, 2005. október (95. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-17 / 243. szám

PÉNTEK, 2005. OKTÓBER 14. • MEGYEI TÜKÖR" 7 Mórahalmon mindenki benne van a játékban Nem élhetnek színpad nélkül parókában, sminkben, más karakterként. A népszerűség másik oka, hogy - legalábbis a visszajelzések szerint - rendkívül színvonalas produkciókat nyújtunk fogalmaz Ördög Nóra, aki ha nem Pólikát játssza, az RTL Klubon vezet gyerekműsort. - A színészek közül mindenki - amatőr, de szerencsére a rendezőnk profi. Mindig megtalálja a nekünk való karaktereket - veszi át a szót Nóra édesanyja, Ördögné Gárgyán Mária, aki Pepi nénit, az egyik nagynénit alakítja ma este. O a színtársulat első két előadásán ügyelő volt, a harmadikban és most, a negyedikben szerepel. Nóra 2000 óta színészkedik: alapító tag. A társulat ötvenkét próbán van túl, a főpróbát családtagok, ismerősök nézik. Nincs ok tehát izgalomra, de Nóra és Mária elárulják: mindenki ideges. A rendező, Dálnoky Zsóka szerint az amatőr színjátszás fantasztikus hobbi, amely olykor lemondásokkal jár: - A színtársulat esetében motivációként nem beszélhetünk karrierről, hivatásról, pénzről. Inkább az a régi szent tűz, ami Petőfiéket is vonzotta a színjátszás felé, ez érezhető rajtuk. Ez csodálatos. Nem szabad hagyni, hogy azok az emberek, akik valóban vonzódnak a színházhoz, elkerüljenek ebből a körből. Ezért is választottam most egy nagy létszámú darabot. A rendező elárulja: legközelebb talán a kabarék világát idéző, sok kisebb zenés, táncos jelenetből álló darabot választ. • A nézőtéren kiderül: nem csak a színészek lelkesek. A közönség hálás minden poénért, dalért. Mórahalmon ők is benne vannak a játékban. G. ZS. Nem színészek, mégis játszanak, nem jelmeztervezők, mégis varrnak. Mórahalmon csak a rendező, a közönség, és a siker „igazi". A Nem élhetek muzsikaszó nélkül főpróbáján a Mórahalmi Színtársulat titkait kutattuk. A válaszok: összetartás, színvonal, szent tűz. Hogyan lehet rávenni felnőtteket és gyerekeket, hogy bár nem színészek, színpadon énekeljenek, táncoljanak, játszanak' Hogyan lehet elérni, hogy sminkes, színpadmester, jelmeztervező fizetség nélkül segítse a munkájukat és egy egész város legyen kíváncsi az eredményre? Mórahalmon, a Nem élhetek muzsikaszó nélkül nyilvános főpróbáján ezt próbáltuk kideríteni. Az Aranyszöm Rendezvényházban szombat este parókás hölgyek nyugtatják egymást: jól nézel ki. Albajuszos fiatalember sétál a folyosón, ő civilben Alb Szabolcs, ma este két szerepet: urat és suhancot játszik. A társulat korábbi előadásán, a Sári bíróban is suhancot alakított, öreg szerep ez már neki - viccelődik. A próbákról elmondja: nagyszerű a légkör: esznek, isznak, mulatnak is, nem csak gyakorolnak. Az előadást a családtagok, a színészek - ki-ki civil foglalkozása szerint - segíti: színpadot építenek, varrnak, sminkelnek. - Hogy miért pont Mórahalmon van ez így? Ez a város talán kicsit kitűnik az összetartásban. Na és persze itt van Magyarné Rozika népművelő és a rendezőnk, Dálnoky Zsóka is - magyarázza. - A társulatot különlegessé teszi, hogy a nézők helyieket, az ismerőseiket láthatják teljesen más szerepben, más hajszínnel, Festomuvesz a biológusokért Nóvák Péter szegedi festőművész alkotásai láthatók mától az MTA Szegedi Biológiai Központ Temesvári körút 62. szám alatti épületében. Az árusítással egybekötött tárlat péntekig tekinthető meg. A művész képeinek árából befolyt teljes összeget a Szegedi Tehetséges Biológusokért Alapítvány számára ajánlja fel, melyből kiemelkedő hallgatók számára biztosítanak ösztöndíjat. Bizet operája a Szegedi Nemzeti Színházban - vörösben és feketében Absztrakt Carmen Bal fózsef rendezésében a hét végén kettős szereposztásban mutatták be a Szegedi Nemzeti Színházban az operairodalom egyik legnépszerűbb darabját, Bizet Carmenját. Vörösen izzó zenedráma - szokták mondani a Carmenról. Bal lózsef rendező és alkotótársai is erre koncentrálhattak, amikor az operát lecsupaszítva, dramaturgiai összefüggésektől, tértől és időtől függetlenítve állították színpadra. Mira János absztrakt vörös-fekete díszletet tervezett: a színpadképben nincs semmi helyi színezet, hiába is várnánk Sevilla jellegzetes délspanyol hangulatát visszaköszönni. A dohánygyár, az aréna pusztán jelzésszerű, mintha piros kartonlapokból ragasztották volna. Csak Lillas Pastia kocsmájának van némi sajátos, modern bűnbarlang légköre. Már a nyitó kép is jelzi a darabot átértelmező rendezői szándékot: Don Jósé kivilágított üvegvitrinben strázsál, míg katonatársai sötétben énekelnek - mindegy, miről, a szöveg és a színpadi történés úgyis csak helylyel-közzel fedi egymást. Az utcagyerekeket, akik eljátszanák az őrségváltást, a két nullás páholyba nyomorították, ahonnan szinte láthatatlanul énekelnek. Helyettük kis katonabábukkal jelzi egy kisfiú a jelenetet. Kiváló rendezői ötlet, a második előadáson már tapsot sem kap a gyerekkórus..Ha lenne rá mód, hosszan.lehetne sorolni a truvájokat. Például amikor Carmen bedobja az üvegkalitkában álló Don Jósénak a virágot, a tizedes úgy fölizzik, hogy füst tör fel a talpa alól. Szép kép. Bal József koncepciójában - ha ízléssel, tehetséggel, következetesen végigvinné - lehetne ráció. Bizet operája olyan hatásos zenedráma, hogy jó szereplőgárdával akár üres színpadon is sikerre lehetne vinni. Kár, hogy ezúttal nem minden főszerepre sikerült formátumos énekest találni. A pénteki premieren Szolnoki Apollónia mutatkozott be a címszerepben: karakteresen, érzéki nőiességgel, erős szexuális kisugárzással alakította Carment, és muzikálisan is énekelt, csak néhány kényes taktus fogott ki rajta. Szombati váltótársa, Tóth Judit színészi játéka visszafogottabb volt, elsősorban a figura vagányságát hangsúlyozta, viszont mindvégig gyönyörűen énekek, izgalmas színű hangja tökéletesen illik a szólamhoz. Különösen szépen sikerült a Kártya-ária. Csalódás viszont a két éve Lenszkijjel üstökösként indult tehetséges, fiatal tenorista, Kóbor Tamás bemutatkozása Don Jósé szerepében: ilyen kevés hanggal a fináléban nem jöhet létre katarzis. Másnap sokkal jobb volt váltótársa, az ifjúi hévvel éneklő Hajdú András, aki életében először kapott ilyen nagy szerepet, és bár jócskán van még mit tanulnia, máris biztató a teljesítménye. Micaela nem az operatársulat új tagjának, Wittinger Gertrúdnak való szerep. Nagy vivőerejű, szép szopránja - ami néha a pályakezdő Marton Éva hangját idézi - túl sok Szolnoki Apollónia (Carmen) és Kóbor Tamás (Don José) Fotó: Karnok Csaba ehhez a szólamhoz, viszont remek Toscát ígér. A lírai szoprán Dér Krisztinának jobban sikerült azt a finom bensőségességet megteremtenie, ami szükséges a figurához. Réti Attila inkább karakterben, színpadi megjelenésben, Cseh Antal pedig egyelőre „csak" hangban igazi Escamillo. Az előadás tartóoszlopaként remekelt a kitűnő kórus (az új karigazgató: Kovács Kornélia). A színházi zenekar először Molnár László, majd Koczka Ferenc vezényletével is szenvedélyesen, temperamentumosán muzsikált. A koncepcióhoz nem illettek volna a szokásos, hangulatos táncok, ezért a tánckart a koreográfus, Bozsik Yvette visszaminősítette statisztériává. (Bár statiszták biztosan nem tudnának olyan erotikus lábmutatványokat, mint az asztalon fekvő táncosnők a második képben.) Érdemes lenne részletesebben elemezni az utolsó képet, ami egy valóságos divatbemutatóval indult. Ennek a történethez persze nem sok köze, de jó lehetőséget teremtett Papp Janónak, hogy öncélúan extravagáns jelmezeket, pompázatos ruhakölteményeket álmodhasson. A záró jelenetben Carmen fekete flamenco-ruhájának letépkedése inkább burleszkbe illett, mint tragédiába. A gyilkosság után a fekete lepel legördülése pedig olyan elcsépelt operai sablon, amit magára adó rendező már nem alkalmazhat pironkodás nélkül. HOLLÓSI ZSOLT Egressy-ősbemutató volt a megújult szegedi kisszínház első premierje Reviczky: a költő nem felel, hanem kérdez Pataki Ferenc Reviczky Gyula szerepében Fotó: Karnok Csaba Az újjáépített kisszínház nemcsak szép, hanem jól is funkcionál - állapíthatták meg az első bemutató nézői. A „kritikus" közérzetét viszont bizonyos csapdahelyzet rontotta. Minden úgy volt, ahogyan a színház szerelmesei megálmodhatták. Megszokásból korán, hétre ért oda a közönség jó része a felújított szegedi kisszínház első bemutatójára: a Reviczky című Egressy Zoltán-darab magyarországi ősbemutatója azonban csak fél nyolckor kezdődött. Legalább volt idő elmélyülni-elérzékenyülni: Zoltánfy István kiállításának képei a pompázatos előcsarnokban - öröm a szemnek. A szív persze összeszorul, a festő itt lehetne, annyi idős lenne, mint itt a vendégek többsége - de meghalt. Érthetetlen-értelmetlenül. Túl korán. A sajtómunkás a legkényelmesebb széles sorban nézi a romantikusra hangszerelt, a réginél tágasabbnak tetsző színpadot, és úgy érzi, az elveszített festő képei az előcsarnokban pont a kellő érzelmi és gondolati előkészítést végezték el benne - ehhez a darabhoz. Az alkotó, aki belehalt. Túl korán. Értelmetlenül. Reviczky Gyula és elődei és utódai és jövendő sorstársai. Hát sohasem lesz már képes az emberek közössége fölfogni, megérteni? Mit is? Egressy akár az alanyi költők - mondta a bemutató előtt a rendező, Hargitai Iván. Azaz a szerző beleírta 4 drámába saját mai tapasztalatát-életét, ami dettó mint a múlt-múlt század költőjének tapasztalata-élete. Meg mint sajtómunkásé csak másként. A lényeg a konfliktus, ami akár drámai is lehet: azt adjuk a közönségnek, ami szórakoztatja - vagy azt, amin szórakoznia kellene? Másképpen szólva: kiszolgáljuk, vagy szolgáljuk? Az alkotói attitűd örökös társadalmi konfliktusairól - lebet-e érvényeset mondani manapság? Szórakoztatót? Színházit? Érdemes-e, vagy muszáj? . Sajtómunkás csapdában van. A drámahős Reviczky színikritikusi vergődése az orra előtt a színpadon - ajjaj!, de mennyire ismerős neki! Róla szól. És ez minden színielőadás becsvágya. Akkor mégis mi a fene a baj ? Talán túl hosszú ez a darab? Az előadók? A címszerepben Pataki Ferenc túlnyomatékosítja a költői izgágaság kifejezésére megtalált eszközeit? Elviselhetetlenül, mert folyamatosan expresszív? Hiányoznak finom színek? Lám, Fekete Gizi sokféle színskálán játszva milyen plasztikusan rajzolja föl egy asszonyi sors romlásának folyamatát! Király Levente és Rácz Tibor milyen pontos portrékat festenek szinte másodpercnyi időkben! Micsoda mindennapjainkból közismert alakot formáz Megyeri Zoltán, miként húzza alá ezzel az egész darab igazát! Nem tudni, mivel keres pénzt ez az ürge akár egy orvosból lett orvoslátogató, közgazdászból lett menedzsertréningeztető, költőből lett sajtómunkás vagy sajtómunkásból lett píáros. Mindegy. (Nem a foglalkozások értékéről beszélek persze, hanem a megalkuvásról.) Kiszolgáló és nem szolgáló - és ez meglátszik a gázsiján. Vagy a nők! Az önsorsrontóktól a lelkiismeret-furdalásos szerelemszolgáltatókig, a szerelem-szerep túlzóitól az élet és a hivatás malmai között felőrlődőkig. Micsoda mai figurák! Modernek! Évszázadosak. És ez minden színdarab becsvágya Shakespeare, vagy inkább a görögök óta... A fene se tudja, akkor mi a baj? Hol bicsaklik meg az értelmes embernek való - szórakoztatás igénye? Talán még nem késő bátran, okosan - húzni ebből a darabból. Gondolja az ebben gyakorlott sajtómunkás. Meg azt: várni kell, amíg a közvetítőmunkások teljesítménye összeérik, és a színészi hangerőt fölváltja - a sokszínű játék. S. E.