Délmagyarország, 2005. október (95. évfolyam, 230-255. szám)
2005-10-17 / 243. szám
4 • AKTUÁLIS« SZERDA, 2005. OKTÓBER 19. KORKÉP ALGYÓ. Tüdőszűrést tartanak, elsősorban, de nem kizárólag a 40-70 év közötti férfiak és nők részére, a faluház előtt parkoló tüdőszűrő gépkocsiban. A szűrés időpontjai: október 27., csütörtök 9-15 óra; november 2., szerda 9-15 óra; november 3., csütörtök 9-15 óra; november 5., szombat 9-15 óra; november 7., hétfő 9-15 óra. A digitális röntgen minőségi felvételeket készít, de a szűrés menete a megszokottnál lassúbb lesz. Az óránként leszűrhető létszám húsz fő, ezért kérik a lakosság türelmét. A szűrésen részt vevők a taj-kártyájukat hozzák magukkal, a várandós és szoptatós nők az idézésüket tekintsék tárgytalannak. BORDÁNY. Az Ádám |enő Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, valamint a Bordányi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat pénteken 16 órától rendezi meg hagyományos továbbtanulási tájékoztatóját. A 7-8. osztályosok számára szervezett program során a fiatalok információkat tudhatnak meg a középiskolákról, az ott folyó képzésekról a jelenleg gimnáziumban, szakközépiskolában és szakmunkásképzőben tanuló diákoktól. DESZK. Folytatódik az egészséghét a településen. Ma délelőtt negyed nyolc és negyed kilenc között nagylaborvizsgálatot végez dr. Balla Beáta háziorvos a rendelőjében. Nőgyógyászati rákszűrést a nőgyógyászati klinika szakorvosa végez 8 és 12 óra között az egészségház háziorvosi rendelőjében. Szemészeti vizsgálaton 9 és 12 óra között vehetnek részt az idősek napközi otthonában. Vizsgál: dr. Vincze Katalin. Műszeres csontsűrűség-vizsgálatra dr. Balla Beáta a rendelőjében várja a deszkieket 13 és 16 óra között. A sportcsarnokban 18 órától a deszki civil szervezetek játékos egészségügyi vetélkedőben mérik össze tudásukat. MÓRAHALOM. Az Esély Alapítvány 600 ezer forint támogatást nyert a Nemzeti Civil Alapprogram Nemzetközi Civil Kapcsolatok és Európai Integráció Kollégiumától a Civilek együtt az Unióban című program megvalósítására. A pályázati projekt céljai között szerepel a regionális és vajdasági egészségügyi és szociális szférában működő civil szervezetek együttműködésének támogatása. A projekt keretében a tizenöt vajdasági szervezet képviselői részére uniós ismeretek és informatikai oktatást szerveznek. RÖSZKE. Kolozsvári vendégek látogatnak ma a röszkei teleházba. A civil szervezet működésével, a forrásszerzési technikákkal, pályázati lehetőségekkel és a teleház munkájával ismerkednek a résztvevők. Ellátogatnak Szegeden a Dél-alföldi Telcház Forrásközpontba is, és a Munkáért Alapítvány tevékenységével is megismerkednek. A látogatást közös tcleház képzési program követi Kolozsváron az ősz folyamán, e programban a röszkei teleház is részt vesz. SZEGED. A Nemzetiségek Házában szerdán 18 órától a filmklubban a Stalkercímű filmet vetítik orosz nyelven, magyar felirattal. A Középkori falképek Európa szívében című kiállítást ugyanitt november 5-éig tekinthetik meg munkanapokon 9 és 17 óra között. Irodájába betértek már tanácsért és kölcsönért is Harmincegy éve Üllés élén Nyáriné Tajti Anna A polgármesternek küzdenie kellett a víztoronyért, a benzinkútért, a tanyai iskoláért Fotó: Karnok Csaba Húszéves kora óta vezeti Üllést. Az eltelt 31 év alatt Nyáriné Tajti Annát megkeresték különös kérésekkel, harcolt a falu fejlődéséért, és saját bőrén tapasztalta, hogy mivel jár, ha nem teljesíti a felsőbb utasításokat. Beszélgettünk még tisztességről és pártokról is. Harmincegy éve Üllés első embere Nyáriné Taiti Anna. A kezdetekre ügy emlékszik, hogy bár a húszéves Tajti Anna tanácstagot, korábban a Takarékszövetkezet munkatársát az idősebb kollégák gyereknek tarthatták, ezt nem éreztették vele. Hogy nő, az nem volt gond, hiszen előtte is nő irányította a falut. Arra, hogy a gyengébb nemhez tartozás hátrány is lehet, a polgármester csupán egy példát említ: egy alkalommal egy körözött bűnöző látogatta meg a hivatalban. - Egyedül voltam az irodámban, ő pedig egy aktatáskát hozott magával. Átvillant az agyamon, hogy talán fegyvert tart benne, de kiderült: csupán iratokat hozott, hogy az igazát bizonyítsa. Szerencsére csak rövid ideig maradtam vele kettesben, néhány perc múlva „megmentett" a vb-titkár. Irodájába azóta többen is betértek szokatlan kéréssel. Egy üllési tanácsot kért kölcsönügyben, egy átutazó pedig tanácsot nem, csak kölcsönt akart: lerobbant autójába szeretett volna alkatrészt vásárolni a közeli autósboltban. Polgármesterként megvívott harcokra Nyáriné Tajti Anna több példát is hoz: nem volt egyszerű elérni, hogy a ma is Üllést szolgáló kétszáz köbméteres hidroglóbuszt felépíthessék, mivel az ekkora településeknek a hetvenes években csak fele méretű járt. Több évig tartott, hogy engedélyezzék benzinkút létesítését a faluban, és telefon is hamarabb volt itt, mint sok más községben. Az állami telefontársaság telefonkötvényeivel a tanácstagok „házaltak". Járták az utcákat, és huszonötezer forintért árulták a kötvényeket. - Előfordult, hogy egy felsőbb döntést nem hajtottam végre, és ezért nem kaptam fizetésemelést. A lelkiismeretem viszont tiszta - mondja, és felidézi azt az esetet, amikor a megszűnt tanyai iskola épületéért harcolt. Az ingatlan végül mégsem a falu, hanem a téesz kezébe került. - Kellemes emlékem több is van - tér át gyorsan a szép dolgokra -, például amikor 99-ben megkaptam a Csongrád Megyei Alkotói Díjat. Persze nem babérokért dolgozom, hanem mert szeretem csinálni, annak ellenére, hogy ahogyan a megyei tanácselnök is mondta: nekünk vezetőknek nem reggel nyolctól négyig, hanem kinevezéstől leváltásig tart a munkaidőnk. A család ezt hogyan viseli? Ők már így kapták Annát. Tanácselnök volt, amikor férjhez ment, Zita lánya és Ádám fia pedig ebben nőtt fel. - Legalább önállóságot tanultak - vélekedik -, de igyekszünk azért együtt is lenni, nyaralunk, kirándulunk, vagy csak horgászunk egyet. A tanácselnök és a polgármester közötti különbségről elmondja: ma nehezebb, hiszen a pályázatok korát éljük, ezért folyton jó és új ötleteket kell produkálni. Ennek ellenére még sosem érezte, hogy nem kellett volna elvállalnia Üllés vezetését. - Régen nem volt harc a pozícióért, de 1990 óta mindig voltak rajtam kívül is jelöltek. Bízom benne, hogy azért választanak engem az emberek, mert tisztességesnek, becsületesnek tartanak. Nem irányítom őket, hanem együttműködöm velük - indokolta régóta tartó elsőségét. A polgármester egyébként egyik pártnak sem tagja. Szerinte a település érdekében mindenkivel együtt kell működni - és lehet is. GONDA ZSUZSANNA Hegedűs Szabolcs: Az én Nagy Könyvem Csináljunk háborút! Lapunk is elindította a Somogyi-könyvtár segítségével a maga Nagy Könyv-játékát: az izgalmasnak ígérkező szellemi kalandtúrában ismert Csongrád megyei közéleti személyiségek, tudósok, művészek, üzletemberek, sportolók és újságírók vallanak legkedvesebb könyvükről. Hegedűs Szabolcs, lapunk szerkesztője Bob Woodward A támadás terve című könyvéről beszél. „Ez a könyv a világra nyitott, és a napjainkban zajló események hátterét megismerni, megérteni kívánó embereknek lehet izgalmas, tanulságos olvasmány. Én is ilyennek érzem magam, s persze nem utolsósorban azért is választottam ezt a könyvet, mert a szakmámhoz kapcsolódik. Szerzője, Bob Woodward amerikai újságíró már több mint három évtizeddel ezelőtt világszerte ismertté vált, amikor Carl Bersteinnel közösen leleplezte a Nixon elnök lemondásához vezető Watergate-botrányt. A The Washington Post szerkesztő-riportere az 1980-as évek óta sorra jelenteti meg az amerikai politika kulisszái mögé betekintést nyújtó könyveit. Ezek sorába illeszkedik A támadás terve is, amely George Bush iraki háborújának megtervezéséről, előkészítéséről és végrehajtásáról szól. Arról, valójában miért kellett megdönteni Szaddám Húszéin hatalmát. S a könyv olvasása közben megtudhatjuk, hol, hogyan, kiknek a részvételével születnek azok a döntések, amelyek aztán nagymértékben meghatározzák a világpolitika alakulását. A kiváló forrásokkal rendelkező szerző több mint egy évig tartó tényfeltáró munkája révén nemzetbiztonsági tanácsi ülésekbe, telefonbeszélgetésekbe, CIA-jelentésekbe avatja be az olvasót, és a támadás előkészítésében részt vevők gondolatairól, érzéseiről is beszámol. Miként a kételyekről, a dilemmákról, a belső konfliktusokról, a külvilág módszeres megtévesztéséről is. S mindezt hitelesen, tárgyilagosan teszi, ahogy az egy alapos, jó újságírótól elvárható. Amióta elolvastam ezt a könyvet, biztosabban, határozottabban merek véleményt formálni az iraki háborúról, s azt is mondhatom, jobban megértettem, kicsoda is valójában George Bush, mi irányítja, mi motiválja. S még egy dologra rájöttem: mitől más a politika és a sajtó viszonya az Egyesült Államokban, mint nálunk." Véradók A Vöröskereszt és a véradó állomás által szervezett véradási helyeken szeptemberben összesen 1369-en, közel 640 liter vért adtak Csongrád megyében. A legtöbben, 90-en a szegedi Rendészeti Szakközépiskolában segítettek. Az elmúlt hónapban 25 érműtétet, 84 szívműtétet és 5 vesetranszplantációt tudtak végrehajtani a véradóknak köszönhetően. A Szegedi Városőrség ebben a hónapban is segítette a vérszállítást: összesen tíz alkalommal álltak a véradó állomás rendelkezésére. MMMWI Szegedi bolgár kulturális napok Az ifjúsági házban ma 18 órakor Marija Zsereva és Farkas Baráti Mónika, áz SZTE Szláv Intézetének munkatársai nyitják meg a bolgár kulturális napok péntekig tartó rendezvénysorozatát. Ugyanekkor nyílik Maja Kalcseva fotóművész Rodopei képek című kiállítása. 20 órától Donyo Donev bolgár rendező animációs hímjeit vetítik. Kedden 18 órától Szvetoszláv Sztojcsev békéscsabai bolgár íróval Bagi Ibolya, az SZTE Szláv Intézetének docense beszélget a közelmúltban megjelent Credo című két nyelvű kötetéről az ifjúsági házban. 19.30-tól a régi zsinagógában a budapesti Malko Teatro Babilon 2005 című bolgár-magyar-német nyelvű előadása látható. Szerdán 18 órától az IH-ban Bolgár kertészek Szentes környékén címmel Mód László, az SZTE Néprajz Tanszék munkatársa tart előadást, 20 órától pedig Milena Cenova népdalénekesnő hangversenyét rendezik meg. Csütörtökön 19 órától a Pravo együttes ad koncertet a JATE-klubban, ahol 20.30-kor bolgár táncház kezdődik. Pénteken Nikolaj Ivanov 20 órakor kezdődő etnojazz koncertje zárja a rendezvénysorozatot. Aláírásokat gyűjt a vidék pártja A kisgazdapárt roncsain alakult 2002-ben a Magyar Vidék és Polgári Párt abból a felismerésből, hogy kell egy olyan erő, amely hitelesen képviseli a vidéki lakosság érdekeit - mondta Bánk Attila elnök a hét végén tartott szentesi tájékoztatón. Az ország 176 választókerületében indítanak parlamenti képviselőjelölteket, a szentesi aspiránsuk Szerdahelyi Mátyás, a Nádas '96 Kft. ügyvezetője. A jelölt a párt eszméiről azt gondolja, hogy „segíthetnek élhetőbb, jobb körülményeket teremteni mind magunk, mind városunk számára". Bánk beszámolt arról is, hogy népi kezdeményezést indítanak a hazai kereskedelem védelmében. Azt szeretnék elérni, hogy az országgyűlés olyan törvényt alkosson, amely előírja: a multinacionális cégek üzleteiben az áruknak minimum ötven százaléka magyar termék legyen. Tizenhárom évesen koncertezett először Szegedet! Xavérra megtelt a zsinagóga Óriási volt az érdeklődés tegnap este Varnus Xavcr orgonaestje iránt. A művész az I. szegedi zsidó kulturális fesztivál rendezvényén a zsinagógában, annak rekonstrukciójának javára adott hangversenyt. A nézők már egy órával a kezdés előtt szinte teljesen megtöltötték a zsinagóga padsorait, ezért volt, aki csak az előtérben tudott leülni, és volt, aki állni kényszerült. Akadt olyan is, aki az utcán, az épület előtti padokon hallgatta a hangversenyt. Műsoron többek között Carl Orff Carmina Burana, Maurice Ravel Bolero, valamint Bach és Mozart művek szerepeltek. A darabokat az orgonaművész részben saját, részben a zsinagóga felújított hangszerén adta elő. A koncerten közreműködtek rézfúvósok és üstdobosok is. A nézők közül Tepper Ágnes ügyvédet kérdeztük, aki évtizedek óta hangversenylátogató: - Magas színvonalú koncertre számítok ma este. Hallottam már Xavért játszani; részben miatta, részben az előadott művek miatt jöttem el. Varnus Xavér Bach egyik művével majd a zeneszerző méltatásával kezdte a koncertet. Úgy fogalmazott: kevés olyan csodálatos pillanata volt a zenetörténetnek, mint Bach születése és alkotása. A művész a hangverseny előtt érdeklődésünkre elmondta: jó ötletnek tartja, hogy a pesti zsidó kulturális fesztivál mintájára Szegeden is rendeznek hasonlót. A zsinagógát nagyszerű akusztikája és érzelmi értéke miatt fantasztikus helyszínnek nevezte. Varnus Xavér már 13 éves korában koncertezett a Tisza-partján. Az általa a zsenik zsenijének tartott Kistétényi Melindát kísérte városunkba, a művésznő „örökös kottalapozgatójaként". Koncert közben azonban a kénytelen volt előlépni orgonistává, mestere ugyanis így szólt hozzá: „Mókuska, te játsszál tovább, nekem most nincs kedvem." Bár a művész csak évekkel később, Szentágotai János naplójából értesült róla, Szegeden történt a következő: a professzor Straub F. Brúnónál tett látogatást, amikor hatalmas tömegre figyeltek fel a dóm előtt Közelebb mentek és megtudták, hogy a fiatal Varnus Xavér koncertjére gyűltek össze az emberek. Mivel hely már nem volt, a két akadémikus a lépcsőre terített újságpapíron ülve hallgatta végig a hangversenyt. G. ZS. PALYAZATI HIRDETMENY ikv rt. INCAIIAMM/LLFL ti VMVOMA/DIL HODÓ KI. Az IKV Rt. pályázat útján történő értékesítésre hirdeti meg az alábbi beépítetlen területű ingatlan tulajdonjogát: SZEGED II. ker., DUDA U. 9. (hrsz.: 14 615.; az ingatlan alapterülete: 927 m2) PÁLYÁZATI ALAPÁRA: bruttó 10 600 000 Ft A pályázati tárgyaláson csak az a pályázó vehet részt, aki a részletes pályázati felhívást legkésőbb 2005. október 26-án 17.00 óráig bruttó 2500 Ft ellenében az IKV Rt.-nél megvásárolta. Részletes felvilágosítást az IKV Rt. ügyfélszolgálata nyújt (Szeged, Dáni u. 14-16., tel.: 62/553-683; weboldal: www.ikv.hu: e-mail: ikv@ikv.hu). hétfő, kedd, csütörtök: 8.00-11.00, 13.00-15.00 óráig; szerda: 8.00-11.00, 13.00-17.00 óráig; péntek 8.00-12.00 óráig.