Délmagyarország, 2005. október (95. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-15 / 242. szám

SZOMBAT, 2005. OKTÓBER 15. »SPORT« 21 Három pontért utazik a Makó LABDARUGAS A labdarúgó NB II tizedik for­dulójában a Jászapáti otthoná­ban (kezdés: vasárnap 14.30) szerepel a Makó FC. A zöld-sár­gákra már nagyon ráférne a si­ker, hiszen a legutóbbi négy meccsükön mindössze egy pon­tot szereztek. MUNKATÁRSUNKTÓL Nagyot változott a világ az el­múlt néhány hétben Makón. Az NB II Keleti csoportjában szenzációsan kezdte a szezont az együttes, az első négy meccsből (Soroksár, ESMTK, Karcag, Budafok) tíz pontot gyűjtött be. Azóta viszont csak egyet, szintén négy (Baktaló­rántháza, Vecsés, Kecskemét, Vác) találkozóból. Nehezítette a Maros-partiak helyzetét, hogy háromszor idegenben lép­tek pályára. Mint ahogy azt va­sárnap is teszik. - Kiszámíthatatlan ellenfél a Jászapáti, tud nagyon jól, de tud gyengébben is játszani ­magyarázta Takács Zoltán, a Makó trénere. - Bármelyik ar­cát is mutatja, nekünk egy a cé­lunk: nyerni szeretnénk. A döntetlen csak részsikernek számít, az igazi sikert a győze­lem jelentené. Magyar továbbra is sérült, mi­ként a gerincsérvműtét előtt álló Kurucsai is, ráadásul Kulacsik sem játszhat talpbántalmai miatt. KEZDŐCSAPAT Czirbus - Kazán, Turján, Mórocz, * Kis K. - Podonyi, Tóth Cs., Varga R„ Bány - Schreiber, Hadár. Tbvábbi párosítás: Orosháza­Baktalórántháza, Kazincbarcika­Soroksár, Szolnok-Karcag, Nyír­egyháza-Budafok, Vác-Vecsés, Bőcs-ESMTK. Magyarország az Eb-sorozat ötödik kalapjában Pótselejtező a vb-ért MUNKATÁRSUNKTÓL A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) tegnap Zürichben elkészí­tette a jövő évi németországi világbajnokság európai pótselejtezőinek sorsolását. A vb-n a három párharc győztese vehet majd részt. A párosítás: Spanyolország-Szlovákia, Svájc-Törökország, Norvé­gia-Csehország. Az első mérkőzéseket november 12-én játsszák, míg a visszavágókra november 16-án kerül sor. • Az UEFA elkészítette a 2008-as Európa-bajnokság selejtezőinek ki­emelési rangsorát. A magyar válogatottnak csak az ötödik kalapban jutott hely. A csoportokat 2006. január 27-én sorsolják ki. Nem csonka az NB I MUNKATÁRSUNKTÓL A Honvéd a 7. fordulóban kizárá­sa miatt nem játszhatott. Miu­tán a kispestiek megegyeztek egykori edzőjükkel, Tornyi Bar­nabással fizetésének átutalásá­ról, a kizárt klub visszakerült az élvonalbeli mezőnybe. Vasárnap a Megyeri úton a bajnokságot re­mekül kezdő Újpest a Ferencvá­rost fogadja. A lila-fehérek még veretlenek, a ferencvárosiak az előző fordulóban a Győr ellen szerezték meg első győzelmüket. Borsodi Liga, 8. forduló, ma: REAC-DVSC (15 óra), Pécsi-Fe­hérvár, Vasas-Tatabánya, Diós­győr-Sopron, MTK-Pápa, Kapos­vár-ZTE, Győri ETIO-Honvéd (utóbbi mind 18); vasárnap: Új­pest-FTC (11.30, RTL Klub). Győzni kell A labdarúgó NB III-ban a HFC vasárnap 14.30-tól a Gyulát fo­gadja, míg az Algyő ma 14.30-tól Ceglédre látogat. MUNKATÁRSUNKTÓL Legutóbb szeptember közepén, tehát éppen egy hónapja nyert mérkőzést 3 labdarúgó NB III-ban a Hódmezővásárhelyi FC. - Éppen itt az ideje, hogy végre már nyerjünk, ennyi kudarc után ránk fér a siker! Nagyon várom már, és bízom abban, hogy egy­szer csak megszakad ez a rossz so­rozat. Pozitív, hogy Keller és Ber­náth játszhat, viszont egy olyan Gyulát fogadunk, amely legutób­bi három mérkőzését megnyerte. Meg kellene nyugodnunk, nem szabad kapkodni a ziccerekben, és akkor összejöhet a siker. A múlt­tal pedig nem érdemes foglalkoz­ni, hiszen minden meccs más A várható kezdő: Sós - Talmácsi, Dálnaki, Pécsek - Gyenes, Sipos, Borbás Zs., Keller - Nagy A., Ber­náth, Varga M - nyilatkozta Ko­lozsvári János, a HFC trénere. Kakuk Levente háromszor is hatszáz fa felett dobott a Világkupán Ráférne már a pihenés TEKE Remek formában várja a hol­napi, BKV Előre elleni rangadót a Ferroép-Szeged szuperligás já­tékosa, Kakuk Levente. A vi­lágbajnok tekés a Világkupát nyert csapat legjobbja volt, és sikert vár a bajnokin is. A Ferroép-Szeged szuperligás fér­fi tekecsapatának legjobb formá­ban lévő játékosa Kakuk Leven­te. 632, 647 és 619 fa - ezt a tel­jesítményt nyújtotta a szlovákiai Nagysároson megrendezett Vi­lágkupán, amelyet a szegedi gár­da végül megnyert. - Még mindig van bennem fá­radtság a sorozat, illetve az azt követő ünneplés miatt - emléke­zett vissza a tekés. - Azt hiszem, egy ilyen siker után bőven belefér a kisebb lazítás. Ha még lenne le­hetőségem pihenni, az minden­képp jót tenne. Kétszer a felnőt­tek közt, egyszer pedig ifiként voltam világbajnok, de most olyan elsőséget gyűjtöttünk be, amely mindenkinek hiányzott, és amilyet magyar férficsapat még sosem ért el. Valamennyi szegedi játékosnak óriási szó ez. Kakuknak tehát ez élete legna­gyobb sikere klubszinten. Igaz, ko­rábban már szerepelt két sorozat­ban is, ám a dobogó legmagasabb fokára még nem állhatott fel. - Két nemzetközi szereplésem volt eddig: a Szolnokkal a har­madik számú európai kupában, az NBC-ben egy kicsivel marad­tam le a négyes döntőről, míg ta­valy a Ferroéppel a Világkupán a döntőben szenvedtem vereséget - sorolta a játékos az eredménye­it. Pihenésre tehát nem sok idő jut: holnap Budapesten újabb Kakuk fölényes győzelmet vár Budapesten Fotó: Karnok Csaba mérkőzés vár Ka kukra és a csa­patra. A BKV Előre otthonába lá­togat, azaz a hatodik fordulóban ötödször lép pályára idegenben a Ferroép-Szeged. - Egyértelműen sikert várok a gárdától, hiszen mi vagyunk az esélyesek. Régen nagy csata volt a két gárda között, ám azok az idők elmúltak, amikor a BKV nyerte sorban a bajnoki címeket. Amíg a fővárosiak közepes kor­osztályúak, addig mi a sportág­ban igen fiatal együttesnek szá­mítunk. Emellett az is a javunk­ra döntheti el a párbajt, hogy né­melyik szegedi tekésnek rendkí­vül fekszik a pálya. Ha nem is 8:0-ra nyerünk, de azért maga­biztos, fölényes győzelemre szá­mítok. Nem lehet leírni egyik el­lenfelet sem, és előre nem is mondhatom, hogy könnyű meccs lesz - elemezte az esélye­ket Kakuk. M.J. KÉPEs/árMbörze jmm Mbfcfe BBHHBBL. SI . / 1 jmm Mbfcfe Wmt&ÊÊmBB^mi P.'«MMffi WRtV V^fl wMMMM——wn—mifwr-' z. fi IJBftP ' . H ? •H 1 A szegedi központú, finanszírozási tevékenységet végző | LOMBARD LÍZING CSOPORT A német Volksbank és Raifíeisenbank www.lombard.hu csoport tagja p informatikai szakterülete alkalmazásfejlesztő csapa­tába munkatársat keres az alábbi munkakörbe: alkalmazásfejlesztő munkatárs Feladata: • magasszintű programnyelvek­• belső alkalmazások fejlesztése, benjártasság, menedzselése, • új technológiák ismerete, • fejlesztői projektekben • jó kommunikációs készség, részvétel, projektvezetés, • igényes munka, nagy munka­• külső fejlesztőkkel bírás, csapatszellem. kapcsolattartás, • felhasználókkal kapcsolat-Előny: tartás. • pénzügyi Ismeretek, • belső riport igények • angol és/vagy német kielégítése. nyelvtudás. Elvárások: Amit kínálunk: • felsőfokú programozói vagy • versenyképes jövedelem programozó matematikusi és juttatások, végzettség, • kiváló, Innovatív csapat, • rendszerszemlélet, • színes feladatok, sokrétű • Integrált ügyviteli rendszerek kihívás, használatában jártasság, • színvonalas munkakörülmé­• MS SQL és/vagy Oracle adat-nyek. báziskezelőkben jártasság, Ha hirdetésünk felkeltette érdeklődését fényképes önéletrajzát a munkakör megjelölésével, kizárólag e-mailben, az alábbi címre várjuk: fabri.agnes@szeged.lombard.hu Benyújtási határidő: 200S. október 21. Magyarország egyik piacvezető, nemzetközileg ismert tejipari cége vagyunk. Munkatársakat keresünk a szegedi üzembe, a termékgyártás területére gépkezelő kutteres targoncás (elektromos targonca) munkakörökbe. Elvárások: gépkezelők: középfokú műszaki végzettség önálló, gyors, pontos munkavégzés kutteres: középfokú végzettség önálló, gyors, pontos munkavégzés targoncavezető: szakmai gyakorlat A teljes termelés területére üzemi segédmunkás (férfi) munkakörbe. Elvárások: nagy munkabírás, rugalmasság Jelentkezni: személyesen, naponta 13-14 óráig Vörösmarti Katalin termelésvezetőnél, Szeged, Budapesti út 6. sz. alatt. Magyarország egyik piacvezető, nemzetközileg ismert tejipari cége vagyunk. Munkatársakat keresünk a szegedi üzembe, a termékgyártás területére művezető munkakörbe. Elvárások: - szakirányú felsőfokú végzettség - tejiparban szerzett szakmai tapasztalat - önálló munkavégzés - csapatmunkára való alkalmasság Jelentkezni: személyesen, naponta 13-14 óráig Vörösmarti Katalin termelésvezetőnél, Szeged, Budapesti út 6. sz. alatt.

Next

/
Thumbnails
Contents