Délmagyarország, 2005. október (95. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-12 / 239. szám

SZERDA, 2005. OKTÓBER 12. •AKTUÁLIS« 5 Ügyvédi visszaéléssel és jelentős kárt okozó csalással gyanúsítanak egy szegedi ügyvédet. Az eddigi adatok szerint ifjú K. László ahelyett, hogy úgyvédi letétbe helyezte volna egy ingatlanvásárlás előlegeként átutalt 270 ezer eurót, a pénzt saját céljaira for­dította. MUNKATÁRSUNKTÓL - A Békés Megyei Főügyészség Nyomozó Hivatala büntetőeljá­rást folytat egy szegedi ügyvéd el­len, akit néhány napja gyanúsí­tottként hallgattak ki a hivatal munkatársai - erősítette meg in­formációinkat az ügyvéd nevének említése nélkül Fazekas Géza cso­portvezető ügyész, szóvivő. Az ügy előzményei 2003-ra nyúlnak vissza, amikor is ifjú K. László közreműködött a Mol Rt. algyői ipartelepének adásvéte­lében. A vevői kör a tárgyalások előrehaladtával átutalta a vételár 10 százalékát, 270 ezer eurót az ügyvédnek. A vevők abban a tu­datban utalták át az akkori árfo­lyamon számolva mintegy 68 millió forintot, hogy K. László azt ügyvédi letétbe helyezi. Az ügyvéd azonban saját, előző nap nyitott számlájára kérte a pénzt. Az ingatlan adásvételéről szó tár­gyalások, egyeztetések egy idő után eredménytelenül zárultak, a befektetői kör pedig kérte visz­sza a 270 ezer eurót, amit K. László többszöri felszólításra sem tett meg. A vevők ez év januárjában fel­jelentették K. Lászlót a Csongrád Megyei Főügyészség Nyomozó Hivatalánál. Az ügy elfogultság miatt került át júliusban Békés megyébe. A nyomozás eddigi adatai szerint K. László sajátja­ként kezelte a 68 millió forintnyi összeget. - Október 4-én megtörtént a gyanúsítotti kihallgatás, ügyvédi visszaéléssel és jelentős kárt oko­zó csalással gyanúsítjuk a szege­di ügyvédet, aki nem ismerte el, hogy elkövette a vele közölt bűn­cselekményeket, és vallomást sem tett - nyilatkozta lapunknak Fazekas Géza. Bemutatkozik az új egyetemi levéltár Év végére nyolcvan folyóméter irat József Attila egyetemi tanulmá­nyai Szegeden - a szegedi egye­tem József Attila korában cím­mel rendez ma konferenciát a Szegedi Tudományegyetem Szaklevéltára az egyetem Du­gonics téri épületében. A le­véltár most gyűjti össze törzs­anyagának nagy részét. Az akkor még önálló intézmény­ként működő Juhász Gyula Ta­nárképző Főiskola 1999-ben te­remtette meg a jogi feltételeit egy új levéltár alapításának. Az egye­temi integrációval felmerült az igény egy összegyetemi szaklevél­tár működtetésére, ám akkor önálló levéltárosi státusa még nem volt az intézménynek. A le­véltár gyakorlati működését ta­valy júliusban kezdte meg Vajda Tamás vezetésével. A források nagy részét, mintegy száz folyó­méternyi iratot még a Csongrád Megyei Levéltár gondozza, ezek átadásáról már megtörtént a meg­állapodás, de jelenleg sürgetőbb a különféle karokon lévő veszélyez­tetett irat összegyűjtése. A tanár­képző Szilléri sugárúti épületében lévő mintegy 70 négyzetméteres raktárhelyiséget a levéltárosok szerint három év múlva kinövi majd a gyűjtemény. Vajda Tamás azt mondja, a mai József Attila-konferencia jó alka­lom arra, hogy a levéltár bemutat­kozzon az egyetemnek és a város­nak. A neves előadókat az egye­tem Dugonics téri épületének au­lájában hallgathatják meg az ér­deklődők ma 10-től 17 óráig. F.G. Százezer forintért vásárolt gyapjútakarót a Richter Gold Kft.-tői Bakacsi Sándorné. A sándorfalvi nyugdíjas asszony már szabadulna az árutól, de nem tud, mert akkor is fizetnie kell 30 ezer forintot, ha sér­tetlenül visszaadja a takarót. A fogyasztóvédelem szerint tisz­tességtelen a szerződésben sze­repeltetett 30 ezer forintos kár­átalány. Elképzelhető, hogy ügyészséghez fordulnak az ügy­ben. Bakacsi Sándorné Etelka néni nemrégiben részt vett egy árube­mutatóval egybekötött kirándu­láson, amely végül több mint százezer forintjába került. Olva­sóink biztosan találkoztak már olyan szórólappal, amelyen vá­ros- vagy múzeumlátogatásra in­vitálják az érdeklődőket - Kalo­csára, Bajára, Gyulára vagy az or­szág más településére. Az ilyen rendezvényeken a jelentkezők­nek végig kell ülniük, hallgatni­uk egy hosszadalmas termékbe­mutatót. Ezért azonban reklám­ajándék jár - óra, ernyő, vagy ­az egyik ilyen szórólap tanúsága szerint - „egy csodálatos porce­lánmikulás elemmel működtet­hető, világító bányászlámpával." A 80 éves sándorfalvi nyugdí­jas asszony már többször járt ilyen rendezvényen, de eddig csak egy 2 ezer 500 forintba ke­rülő gyógykenőcsöt vásárolt. Ez volt a legnagyobb kiadása. A leg­utóbbi ceglédi kirándulás 1290 forintba került. Úgy volt, hogy megmártóznak a helyi fürdőben, ám ez a program elmaradt. A négyórás termékbemutatón pe­dig befürdött az idős asszony. ­Ma sem tudom megmondani, hogyan adtam rá a fejem, hogy Bakacsi Sándorné nem csomagolta ki a százezres pakkot Fotó: Schmidt Andrea NINCS KARATALANY - Nem létezik kárátalány, nincs ilyen fogalom a jogban - mondta lapunk­nak Kovalcsik Andrea. A megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség vezetőhe­lyettesétől megtudtuk: a Richter Gold Kft.-vel kapcsolatban már érkezett egy bejelentés, amit megtárgyaltak. Abban az ügyben úgy döntöttek, hogy a cégnek vissza kell fizetnie a panaszos pénzét. A kft. még nem reagált az ügyben. Kovalcsik Andrea elképzelhetőnek tartja, hogy a tisztességtelen szerződéskikötés miatt ügyészséghez fordulnak. 100 ezer forintért vegyek gyapjú­takarót - sopánkodott Eti néni. A tatabányai Richter Gold Kft.-vel kötött megállapodás szerint „a vevő a szerződéstől a szerződés­kötéstől számított 8 munkana­pon belül az áru sértetlen vissza­szolgáltatásával egyidejűleg eláll­hat. Ezen jogát nem gyakorolhat­ja, ha a megkapott hibátlan árut nem vagy csak tetemesen csök­kent értékben tudja visszaszol­gáltatni. A fentieken kívül elállás esetén vevő köteles az eladónak egyszeri 30 ezer forint káráta­lányt fizetni, a szerződés vevő hi­bájából történő meghiúsulása jogcímén." Bakacsiné tudja, rosszul tette, hogy aláírta a szer­ződést. Még időben jelezte: visz­szaadná a kicsomagolatlan pak­kot, a takarót, a sütőt és a kisko­csit, de azt mondták neki, hama1 rosan jönnek a pénzért. A sán­dorfalvi nyugdíjas nem akar fi­zetni - sem 100, sem pedig 30 ezer forintot. Az ügyben kerestük a Richter Gold Kft.-t is, de a szerződésen szereplő telefonszám vagy foglalt volt, vagy senki nem vette fel a kagylót. sz. c. sz. Egyesület az asztmás és allergiás gyerekekért Megalakult az Asztmás és Allergiás Gyermekekért Egyesület Szegeden. Az egyesület a jövőben programokat szervez majd a beteg gyerekeknek, szaktanácsadást tart a szülők számára, egyik legfontosabb célkitűzése pedig, hogy egy ingyenes sóbarlangot építtessen a tagok számára. A szervezők minden olyan szülő jelentkezését várják, aki szeretné megis­merni az egyesület munkáját, vagy részese kíván lenni. Az alapító Hor­váth Mária a 20/319-4874-es számon várja az érdeklődőket. A Pulz utca kellemetlen meglepetéseket tartogat Veszélyes gödör, elkerítetlenül Hatvannyolcmillió forintot keres a nyomozó hivatal Saját számlára kérte a milliókat A sándorfalvi asszonynak akkor is fizetnie kell, ha visszaadja a takarót Fürdés helyett befürdött A testvér szerint a kútvölgyi emberölési kísérlet nem pénzért történt Azt jelenti föl, akit a húga akart megölni Biztos, hogy nem nyereségvágy­ból követte el tettét a húgom ­nyilatkozta lapunknak Balog Sándorné Szögi Márta, annak a 28 éves nőnek a testvére, aki múlt pénteken áramot vezetett a kádba, hogy megölje élettár­sát, de nem sikerült neki. A nővér elítéli ugyan testvérét, de mindenben mellette áll. Szögi Márta azt tervezi, miután ta­núként kihallgatták az ügyben, azonnal feljelenti csalásért hú­ga élettársát, Szeri Sándort. Tegnap délelőtt felkereste vásár­helyi szerkesztőségünket Balog Sándorné Szögi Márta, hogy el­mondja véleményét a pénteken Kútvölgyön történt emberölési kísérletről. A fiatal asszony an­nak a 28 esztendős nőnek a nő­vére, aki úgy akarta meggyilkolni 41 éves élettársát, hogy áramot vezetett a lemezkádba, melyben a férfi fürdött. Mivel nem ért a villanyszereléshez, rosszul kö­tötte össze a vezetékeket. Ez mentette meg Szeri Sándor éle­tét. - Szerintem nem minden fedi a valóságot Sándor nyilatkozatá­ban. Ugyanis a testvérem nem lopta el az állítólagos 6,5 millió forintot. A kútvölgyi tanya édes­anyám tulajdona, Sándor csak az egyik haszonélvezője. A vásárhe­lyi Éva utcában működő kisbol­Balog Sándorné Szögi Márta hétfői lapunkból tudta meg, mit tör­tént a húgával Fotó: Tésik Attila tot pedig a férfi négy-öt éve át­íratta Gabi nevére, így az az övé ­vélekedett Balog Sándorné Szögi Márta. Az asszony a hétfői lapból ér­tesült arról, mi történt a húgá­val. Elmesélte, hogy június vé­gén ő fizette ki az óvadékot Szeri Sándorért, hogy kiengedjék a szegedi Csillag börtönből. A fér­fit azért csukták le, mert nem fi­zetett ki egy hatvanezer forintos szabálysértést. A két lány édes­anyja pár évvel ezelőtt azért ad­ta el Bajcsy-Zsilinszky utcai kis lakását 1,9 millió forintért, hogy Gabiék niegvehessék a kútvölgyi tanyát. Szóban úgy ál­lapodtak meg, hogy havonta 40 ezer forintot fizetnek az idős asszonynak. Csak az első hó­napban kapta meg a negyvenez­ret, a másodikban már keveseb­bet, a harmadiktól pedig egy fil­lért sem. A nővér úgy döntött, hogy mi­után tanúként kihallgatták az ügyben, csalásért feljelenti Szeri Sándort. Ugyanezt tervezi az édesanya is, ő az 1,9 milliót és já­rulékos kamatait követeli. A testvére érdekében ügyvédet fo­gadott a fiatal asszony. Az ügy­véd javaslatára elmeorvosi vizs­gálatot kérnek. Gabriellát Szegeden, a Dorozs­mai úti börtönben tartják előze­tes letartóztatásban. Nővére teg­nap járt a megyeszékhelyen, de nem beszélhetett vele. Amíg a le­tartóztatott nem nevezi meg kapcsolattartóját, addig senki nem mehet be hozzá. Márta na­gyon szeretné, ha ez ő lehetne. Úgy érzi, azóta hidegültek el egy­mástól, amióta Gabi kiköltözött a tanyára. Korábban jóban-rossz­ban együtt voltak. - Persze, .hogy haragszom rá, mert olyat tett, ami elítélendő. Ezt mondja az eszem. De a szí­vemre hallgatva mellette állok mindenben, mert mégis csak a testvérem. Már többször taná­csoltuk neki, hogy hagyja ott Sándort. Ha sikerül vele beszél­nem, az lesz az első kérdésem: Miért tetted? - vélekedett Szögi Márta. K.T. Hatalmas gödör tátong Szegeden, a Pulz utcában, melyet csupán egyetlen oldalán láttak el figyelemfelhívó korláttal. így történhe­tett meg, hogy tegnap reggel a mellette lévő parkolóból kiforduló autó teljes hátsó kerekével eltűnt a tátongó lyukban. A sofőr ugyanis visszapillantó tükréből csak a gödör átellenes oldalán el­helyezett korlátot látta. Szerencsétlenül járt olvasónk, aki a gö­dörre felhívta figyelmünket, úgy gondolja, egy ilyen veszélyes út­felbontást teljesen körül kellene keríteni. Megkíséreltük, de nem sikerült kiderítenünk, hogy melyik szolgáltató hagyott maga után ilyen mély nyomot Fotó: Gyenes Kálmán

Next

/
Thumbnails
Contents