Délmagyarország, 2005. október (95. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-01 / 230. szám

Szombat, 2005. október 1. SZIESZTA 11 Amerika visszatér a Holdra Úgy tűnik, hogy kézzelfoghatóvá válnak azok a már hónapok óta rebesgetett tervek, amelyek szerint az Egyesült Államok forradalmasítja emberes űrkutatását. A NASA, az amerikai űrkutatási hivatal a napokban jelentette be: 2018-ban - 46 esztendő elteltével - ismét embert küld a Holdra. MTI Eddig összesen tizenkét amerikai járt a Föld égi kísérőjén. Az Egyesült Államok 1969 és 1972 között a legendás Apollo-program keretében összesen hét expedíciót indított a Holdra, ebből hat teljes sikerrel végződött. Egy műszaki hiba azonban meggátolta az egyik, az Apollo-13-as űrhajó utasait abban, hogy leszálljanak a Holdon; a legénységet sikerült épségben viszszahozni a Földre. A hatvanas-hetvenes években még a hidegháború is komoly szerepet játszott a Hold meghódításáért folytatott küzdelemben, hiszen az Egyesült Államok attól tartott, hogy az ugyancsak a Hold bevételére készülő Szovjetunió megint újabb csatát nyer vele szemben az árversenyben. Ezért a NASA minden lehetséges pénzügyi eszközt megkapott ahhoz, hogy valóra váltsa John Kennedy elnök 1961 tavaszán elhangzott kijelentését, miszerint az Egyesült Államok az évtized végéig embert küld a Holdra, és épségben vissza is hozza onnan. Az időközben meggyilkolt elnök ígérete valóra vált: 1969. július 21-én Neil Armstrong, az emberiség első küldötteként kilépett a Hold felszínére. Az utolsó Hold-expedíció 1972 decemberében fejeződött be, és bár az amerikaik korábban még három küldetést helyeztek kilátásba, ezeket az utakat törölték. A mostani tervek kivitelezésére 104 milliárd dollárt szánnak. Műszaki szempontból a Hold-utazások felújításához alapvetően az egykori Apollo-programot használják, de alaposan korszerűsítve. Apollo-űrhajókat és a hozzájuk tartozó holdkompot egy Satum V óriás hordozórakéta emelte a magasba. A 3 fős legénységgel utazó űrhajó - miután megérkezett a Holdhoz - mintegy 100 kilométeres magasságban az égitest körüli pályára állt. Ezt követően két űrhajós szállt át a holdkompba, majd leereszkedett a Hold felszínére, harmadik társuk az anyaűrhajóban maradt. A holdkomp utasai a felszínen elvégezték tudományos feladatukat, majd a holdkomppal vlszszakapcsolódtak a keringő egységhez, amely azután a Föld felé vette az irányt. Az utazás zárásaként már csak az egész rendszerből megmaradt parancsnoki egység ereszkedett le a Csendes-óceánra három ejtőernyő fékezésével. A mostani újítás egyik lényeges eleme, hogy a szállító űrhajót és a holdkompot külön-külön Indítják, és azok a világűrben kapcsolódnak össze. A korábbi 3 fős személyzet létszámát 4-re emelik - és megint csak újdonság -, hogy ezúttal mindannyian leszállnak a Holdra, senkinek sem kell a keringő egységben maradnia. A visszatérést ugyancsak Apollo-mintára képzelik el: azaz három óriási ejtőernyő fékezi a visszatérő egységet, de annak már nem kell feltétlenül az óceán vízébe csobbannia, a szárazföldön is landolhat. A kabint egyébként - annak hővédő pajzsának lecserélése után - még többször is felhasználhatják. ROUSSEAU AZT MONDTA RÓLA, VALAMIKOR MÉG ÁMULATBA EJTI MAJD EURÓPÁT Korzikát látni Égbe törő sziklacsúcsok, lélekvesztő szerpentinek, hegyek oldalára, tetejére „ragasztott" mediterrán kisvárosok ódon hangulatú sikátorokkal, barátságos kávézókkal, kristálytiszta patak, sivár kősivatag, háborgó tenger. Apró örömök és félelmetes szépségek váltogatják egymást. És néhány nap alatt akár minden szegletét be lehet járni. így tettünk mi is. kecskére csodálkozunk rá. Többször is megállunk a sziget belsejében: előbb a romokban heverő, de nagy becsben tartott Ponté Nuovo hídnál, ami arról nevezetes, hogy a korzikai függetlenségi küzdelmek ezen a ponton értek véget. A szeparatisták vezetője, a szintén őskorzikai Pasquale Paoli a helyiek szívének legalább olyan fontos, mint Napóleon. Elidőzünk a hegyekkel ölelt ódon egyetemvárosban, Cortéban is. A tanulni vágyó fiatalok kevéske esélye ez a hely, itt található ugyanis Korzika egyetlen felsőoktatási intézménye, melyet háromezer diák látogat. Ajaccio Korzika „fővárosa". Festői kikötő pálmafákkal, szökőkúttal, százféle színben pompázó virágokkal. Itt aztán minden a francia császárról szól. Múzeum, kút, bulvár, és persze a szobrok. Bonaparte lovon, ló nélkül, jellegzetes fejrevalójában vagy anélkül. Szülőháza mellett is elsétálunk, Korzika Szicília, Szardínia és Ciprus után a Földközi-tenger negyedik legnagyobb szigete. A Ligur- és a Tirrén-tenger között magasodó, 183 kilométer hosszú és 83 kilométer széles földdarab kiváló lehetőség az aktív pihenésre vágyók számára. Tizennyolc órányi buszozás, majd egy álmos, kora délutáni kellemes hajókázás után végre megérkeztünk Korzika kapujába, a sziget keleti partján fekvő Bastiába, ahonnan további negyven kilométerre várt minket a szálláshelyünk. Ekkor még nem tudtam, hogy minden nap egy újabb időutazás lesz majd. Ezen a vadregényes szigeten mintha megállt volna az élet... Nem épültek hatalmas szállodák, nincsenek buszmegállók, még a nagyobb városokban sincsenek négysávos utak és McDonald's, a tájat nem csúfítják el óriásplakátok, és még hírből sem ismerik a gyárkéményt. (Mindez valószínűleg a militáns nacionalistáknak köszönhető, ők ugyanis a mai napig elüldöznek bárkit, aki a globalizáció rémével fenyegetné őket.) Vásárolni sem egyszerű, a korzikaiak ugyanis ráérős emberek, az üzletek vagy a múzeumok alig tartanak nyitva, déltől háromig általában sziesztáznak. Császár lovon és ló nélkül Napóleon szülővárosa, Ajaccio felé át kell szelnünk a szigeten keresztülhúzódó hegyláncokat, de megéri, mert a buja növényzettől zöldellő lankákon hol egy keskeny, Eiffel tervezte viaduktra, hol egy békésen legelésző Évente körülbelül kétmillió turista lépi át „Korzika kapuját", Bastiát A korzikaiak a mai napig maguk veszik kezükbe a családon belüli becsület és igazság helyreállítását, és az idegen hatalom elleni folyamatos harc sem szűnt meg a szigeten. Az erős nemzeti öntudat egyik legfeltűnőbb jele a korzikai nyelv (a latin, a francia és az olasz keveréke) megtartása, illetve felelevenítése - a régóta áhított kétnyelvű útjelző feliratokat kiharcolták, de nem nyugszanak, és előfordul, hogy éjjelente csoportba verődve lődözik a helységnévtáblákat. bemenni azonban nem tudunk, zárva van, a szokásos szieszta. Riviéra-hangulat A sziget északnyugati részén fekszik a mesébe illő Cahri. Kékesfekete gomolyfelhők gyülekeznek a hegyek fölött, de nem aggódunk, mert a messze vakító fehér homokos tengerparton ezernyi apró gombostűfej látszik: strandolok élvezik a szikrázó, szeptemberi napsütést. Riviéra-hangulat. Calvi kedvelt nyaralóhely, emellett a francia idegenlégió központja. A belvárosban a szűk utcán szembejövő zsoldosok mintha nem tudnák eldönteni, hogy ránk mosolyogjanak-e vagy inkább zord ábrázatot öltve megtiltsák, hogy lefényképezzük őket. Minderről egy tétovának tűnő, mégis villámgyors kézmozdulat árulkodik. A kép azért sikerült. Keskeny ösvényen araszolva felfelé kétoldalt a sziklák mesebeli alakzatokat formáznak, az egyik épp olyan, mint Gombóc Artúr... Kövek között futkosó gyíkok, száraz macchiabokrok, ameddig a szem ellát (forró, nyári napokon erős, édeskés illatot áraszt, állítólag „verítékezik", így védekezve a kiszáradás ellen). A hegy legtetején egy, az égbe magasodó sziklatömbön hófehér Madonna-szobor áll, a kövekbe és kis táblácskákra vésett „Merci" feliratok jelzik: a korzikaiak mélyen vallásosak. Mikor szedelőzködünk, hogy lefelé induljunk, hirtelen feltűnik egy kisautó, benne két apáca. Mintha egy Luis de Funes-filmbe csöppentünk volna - az apácák széles mosolylyal az arcukon integetnek nekünk. A sziget déli csücske felé haladva a táj lassan megváltozik: a szúrós bozótost Rika szíve A sziget nevét egy régi történetre vezetik vissza. Két harcos az eső elől egy barlangba menekült, itt találkoztak egy Rika nevű lánnyal, akit az egyik férfiú feleségül vett. Ám a lány megcsalta férjét a másik harcossal, s bosszúból a felszarvazott férj szíven szúrta Rikát. A szív franciául coeur, és állítólag innen ered a Korzika elnevezés: Rika szíve. felváltja az eukaliptusz, a fenyő és a paratölgy, és feltűnnek a hatalmas mészkősziklák, melyre Korzika egyik legnépszerűbb városa, Bonifacio épült. Északon, az anyaország felé mutató földnyúlványt a helyiek Korzika ujjának, Cap Corse-nak nevezik. Erről a keskeny, gyéren lakott félszigetről az a mondás járja, hogy nem ismeri Korzikát, aki nem járt itt. Lakói megkülönböztetik magukat a többi korzikaitól, nyelvükben és mentalitásukban egyaránt a toszkánokra emlékeztetnek. Az út végig a tengerpart mentén halad, lélegzetelállító mélység az egyik, végeláthatatlan, olykor-olykor felhőbe burkolózó magasság a másik oldalon. A hegyoldalban hatalmasra nőtt agávé- és medvetalpkaktusz-szigetek. Egymást érik a jellegzetes, komor őrtornyok, melyeket a még a genovaiak építettek a kalóztámadások kivédésére uralmuk idején, a 16-17. században. (Ha egy fenyegető hajó tűnt fel a távolban, a toronyból füstjelet adtak le a falvak népének.) Egyre feljebb és feljebb jutunk, míg végül a sziget egyetlen, épségben maradt szélmalmánál, a Moulin Mattei-nél megpihenünk: a kilátás varázslatos! Kétszáz sziklalépcső Továbbhaladva a csakhamar zorddá, kiessé váló tájat időnként megtöri egy-egy hangulatos, parányi halászfalú. Az ide látogató turisták a világért sem hagynák ki a középkori hangulatú Nonzát. A város szélén mintegy kétszáz sziklalépcső vezet le a fekete kavicsos strandra, útközben egy, a legenda szerint csodatévő forrásnál frissülhetünk föl. A fekete kő nem természeti csoda, az egykor a közelben működött azbesztbánya melléktermékét veti partra a víz. A holdbéli tájhoz hasonlatos strandon egy teremtett lelket nem látni, csak kevesen merészkednek le idáig, a 2-3 méteres hullámok robaja valóban ijesztőnek hat. Korzika mindenesetre egy kihívásokkal teli világ, ahol garantált a kikapcsolódás, és az élmények annyira magával ragadják az embert, hogy azt sem tudja, milyen nap és hányadika van éppen. VARGA VERONIKA Genovai őrtorony az anyaország felé mutató foldnyúlványon, Cap Corse-on