Délmagyarország, 2005. szeptember (95. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-26 / 225. szám
II. • A DÉL SPORTJA" HÉTFŐ, 2005. SZEPTEMBER 26. Munkában a hetek óta jó formában játszó Djurkovics (6-os mezben) és Herbert, valamint a Csömörön kiválóan védő Szente Fotó: Miskolczi Róbert HASZNOSABB AZ EDZÉS Csömörön az első félidő szünetére vonultak le a játékosok, amikor Vladan Maticsot kérdeztük a látottakról. A szerb válogatott szélső előbb humorosra vette a választ: „Már ez lesz a harmadik mérkőzés, s elmondhatom, sikeres másodedző vagyok, hiszen mindannyiszor nyertek a csapataim. Ezt a felnőtt meccset meg akár el is hagyhatnánk, mert hasznosabb lett volna egy kiadós, s hajtós edzés. Abból jobban épült volna a csapat a szombati BL-bemutatkozásra. De hát ilyen a bajnokság. Ugyanakkor érthető, hogy a kiscsapatok is ragaszkodnak a teljes létszámú bajnoksághoz." eredmény. Azután ugyanis belendültek a Tisza-partiak. Főleg Vadkerti játszott nagy kedvvel és eredményesen. - Jól tudtam érvényesíteni a gyorsaságomat, s így lerohanásból szereztem sok gólt - mondta a válogatott balszélső. Közben pedig a kapuban Szente Gábor remekelt, akinek még hétméteresből is csak egyszer tudtak gólt szerezni, pedig a csömöriek háromszor is próbálkoztak. Talán egy kicsit nagyobb ütemben is nőhetett volna a gólkülönbség, azonban a Pick kényelmesebb tempójára is van magyarázat: így is állandóan nőtt a távolság. A szünetben Ilyés kissé sántikálva ment az öltözőbe, de a második félidőre Pióker Sándor segítségével már teljesen fitten érkezett. Sőt! A válogatott átlövő a mérkőzés végére annyira belejött a játékba, hogy a csapat második legeredményesebb játékosa lett. A második harminc percre Kovács Péter pályára küldte a cseréit is, és az ifjúsági mérkőzésen is játszó Lele Ákosnak is bizalmat szavazott. A 17 éves fiatal pedig egy alkalom kivételével élt is a kínálkozó gólszerzési lehetőséggel. Ibvábbi bajnoki eredmények: Győr-Tatabánya 23-21, Nyíregyháza-Dunaferr 22-36, Hargita-Debrecen 29-29, PLER-Airport-Komló 34-25, BékésVeszprém 22-41. A hét közben játszott bajnoki összecsapáson: Győr-Veszprém 28-38. AZ ÁLLÁS 1. Veszprém 5 5 -- 202-123 10 2. Pick Szeged 5 5 - - 158 - 95 10 3. Dunaterr 4 4 - - 158-105 8 .4. PLER 5 4 - 1 159-122 8 5. Tatabanya 4 3 - 1 118- 93 8 6. Komló 4 2 - 2 95-107 4 7. Győr 5 2 - 3 128-152 4 8. Debrecen 4 - 1 3 87-115 1 9. Hargita 4 - 1 3 102-150 1 10.Békés 4-- 4103-1410 11.Nyíregyháza 4-- 4101-143 0 12. Csömör 4 - - 4 88-154 0 SÜLI JÓZSEF LOMBARD f Mw^rfrr: i cy/iinz^,) szeviép , »Mobile" Irim*' PQs^SoSHE ZIXEM 2000 Horvát-szlovák Davis Kupa-döntő Horvátország és Szlovákia férfi teniszválogatottja harcolta ki a Davis Kupa-döntőben velő részvételt. MUNKATÁRSUNKTÓL A horvátok után a szlovákok jutottak he a december 2. és 4. között sorra kerülő döntőbe a tenisz Davis Kupában, miután a pozsonyi elődöntő vasárnapi első egyesében Dominik Hrbaty három szettben jobbnak bizonyult az argentin Guillermo Coriánál, így - csakúgy, mint Splitben - a házigazdák 3-1-es, behozhatatlan előnyre tettek szert. A horvátok - a legenda, Goran Ivanisevic is a padon ült - óriási csatában nyertek az oroszok ellen. A szlovákok és a horvátokhoz, történetük során először léphetnek pályára a sorozat fináléjában. Eredmény, elődöntő: Szlovákia-Argentína 3-1 Eredmények: Hrbaty-Coria 7:6 (7-2), 6:2, 6:3, Beck, Mertinak-Nalbandian, Pucrta 7:6 (7-5), 7:5, 7:6 (7-5) Beck-Coria 7:5, 6:4, 6:4, Hrbaty-Nalbandian6:3, 5:7, 5:7, 3:6. Horvátország-Oroszország 3-2 Eredmények: Ljubicic-Davigyenko 6:3, 7:6 (8-6), 6:4, Karlovic-Turszunov 4:6, 4:6, Ancic-Davigyenko 5:7, 4:6, 7:5, 4:6, Ljubicic-Juzsnyij 3:6, 6:3, 6:4, 4:6, 6:4, Ancic, Ljubicic-Andrejev, Turszunov 6:2, 4:6, 7:6(7-5),3:6, 6:4. Rakó Dávid érmet szeretne nyerni a szegedi vb-n Vk-aranyakkal hangol Világkupa-sikerekkel készül a szegedi WAKO kick-box világbajnokságra a Röszke SK versenyzője, Rakó Dávid. MUNKATÁRSUNKTÓL Egyedülálló bravúrt vitt véghez Rakó Dávid. A január óta kick-box szakosztállyal is bővült Röszke SK sportolója három Világkupán indult az idén a -74 kg-os súlycsoport semi-contact kategóriájában, és ebből kettőt megnyert, egyen pedig mástxlik lett. A szlovéniai Mariborban és a nyíregyházi viadalon nem volt nála jobb, míg az olaszországi Piacenzában csak a döntőben kapott ki. Ha nem csúszik be sérülés, akkor az október közepi magyar bajnoki döntőnek is ő az esélyese, ráadásul a válogatott szövetségi kapitányánál szintén ő a favorit a szegedi WAKO-világbajnokságon ebben a szabályrendszerben. Az eseményre egyébként várhatóan több mint ezer versenyző érkezik majd. Rakó már túl van egy tatai edzőtáboron, és a vb előtt két hétig újra Tatán, majd egy hétig Szegeden készül a válogatottal. Mint említettük, a Röszke SK január óta bővült az új szakosztálylyal. A klub kick-boxosait a Combat D SC egykori tagjai alkotják, akik elsősorban Magvari László polgármester és Csonka Imre szakosztályvezető segítségével önállósodtak. Rakó mellett jelenleg két junior világbajnoki bronzérmes (Makra Balázs, Kovács Richárd) is Ibpp Róbert és Herczeg Béla edzők csapatában edz. Floratom-siker ASZTALITENISZ Közel húsz év elteltével láthatott a közönség újhól első osztályú asztalitenisz-mérkőzést Szegeden.A Floratom magabiztosan múlta leliil a Zsámbék együttesét. MUNKATÁRSUNKTÓL A papírforma szegedi sikert jósolt, ennek ellenére kellemetlen meglepetéssel indult a találkozó. A két páros meccs után ugyanis 2:0-ra a vendégek vezettek. A Dudás-Luk ács duó a döntő játszmában három meccslabdáról veszített. A másik párost az elmúlt bajnokihoz képest megváltoztatta Tóth Tibor edző. Lehetőséget adott Bohács oldalán Szollárnak. Ez az egység is a döntő játszmában maradt alul. Nem féltette csapatát a szépszámú közönség, a házigazda nagy szurkolás közepette dolgozta le hátrányát. A vérszemet kapott vendégek ellen először Dudás és Kriston győzött magabiztosan, 2:2. Bohács roppant fontos sikerével átvette a vezetést csapatának, a svájci első osztályból szerződtetett Hoffmannt győzte le. Lukács nem bírt a válogatott edzéseit látogató, éveken át Németországban profiskixló Futó-Molnárral, 3:3. Paprikás volt a hangulat, az asztalitenisz-berkekben meglehetősen vehemens szurkolásáról híres szegedi közönség űzte-hajtotta csapatát. Kristonék 3:3 után már nem hibáztak. Az egykori jugoszláv válogatott Dudás első szegedi meccsén mindössze egy szettet veszítve parádézott, ugyanígy egy játszmát bukott a még mindig zseniális Kriston. Három egyéni mérkőzésüket mindketten megnyerték. Lukács győzelmével 7:3-ra elhúzott a házigazda, végül a magabiztosan játsző Bohács sikere jelentette a 10:3-as győzelmet. GYŐZELMEK Floratom-Szeged Zsambék 10:3 Férfi asztalitenisz-mérkőzés. Extraliga, Szeged. 100 néző. A szegedi győzelmeket szerezte: Dudás Róbert Kriston Zsolt Bohács Gábor 3-3, Lukács Levente 1. NB.I/B Kelet: Szegedi AC I Postás Matáv 17:1 Győzött Kószó István, Simon Gergő, Szelei Szabolcs 4-4. Lele Viktor 3, a Koszfr Szelei és a Lele- Simon páros. Kriston bizonyította klasszisát Fotó: Schmidt Andrea Holnap már Nyíregyházán játszik a ñck Egyosztálynyi különbség KÉZILABDA Ötödik mérkőzése után is veretlen maradt a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. Igaz, Csömörön ez egy pillanatig sem volt kétséges, hiszen a Tisza-parti gárda 37-21-re bizonyult jobbnak. Főpróbának nem volt rossz CSÖMÖR KSK-PICK SZEGED 37-21 (9-18) A Szeviép-Szeged NB I A csoportos női kosárlabdacsapata a hét végén kezdődő bajnoki rajt előtt remek főpróbát tartott: edzőmeccsen 83-54-re legyőzte a Vojvodina együttesét. A hét végén, vasárnap már éles meccset játszik a Szeviép-Szeged NB I A csoportos női kosárlabdacsapata. Megkezdődik a bajnokság, a Tisza-parti együttes idegenben, a Győr ellen lép majd pályára. Nem lesz majd egyszerű feladat a kisalföldiekkel csatázni, hiszen nagyon készül a Rába Quelle Foton néven szereplő alakulat a szegediek elleni találkozóra. Zseljko Dokics csapatát nagy valószínűséggel telt ház fogadja majd. Tegnap kora délután főpróbát tartott a Szeviép. Az ellenfél a vajdasági Vojvodina volt. A szerbek szombaton a Szolnokkal csatáztak, és akkor 87-83-ra kikaptak. Jól kezdtek Mészárosék, az immár megszokott erőszakos védekezéssel rendesen meglepték a riválist, az első negyedben rendesen megléptek az Újvidékiektől. Dokics mester sajnos nem lehetett maradéktalanul boldog, a válogatott irányító Török Szilvia ugyanis deréksérülést szenvedett, nem is tudta folytatni a játékot. Pungor sem maradt ki a pontgyártásból A második negyedben már húsz is volt „közte", bejöttek a kinti dobások is, így a félidőben 43-27 volt az eredmény. A második felvonásban sem változott sokat a helyzet, a gyors indítáFotó: Karnok Csaba sokból elért kosaraknak köszönhetően még nagyobb lett a távolság a két csapat között. Örömteli esemény volt, hogy Szlimák amint pályára lépett, gyorsan bevágott két triplát. A vége örömjátékot hozott, a Szeviép-Szeged magabiztosan nyerte a találkozót, 83-54. SZEVIÉP-SZEGEO—VOJVODINA (SZERB) 83-54 (21-9,22-18,23-14,17-13) Előkészületi női kosárlabda-mérkőzés, 100 néző. Vezette. Vadász, Varga. Szeviép: Török 2, Mészáros 15/6, Nagyova 14/3, Russai 12/3, Kajdacsi 13. Cserék: Izsák 9/3, Spirkova 2, Szlimák 9/6, Kovács, Pungor 6/3, Bozóky 1, Fülöp. Edző: Zseljko Dokics. S. R. MEGLEPETÉS EB A szerbia-montenegrói férfi kosárlabda Európa-bajnokság tele volt meglepetésekkel, s még a fináléra is jutott belőle, hiszen nagyon kevesen gondolták azt, hogy a világbajnoki bronzérmes Németország ellenfele Görögország lesz. Egyébként az elődöntőben mindkét válogatott mindössze egyetlen pontocskával bizonyult jobbnak. Az is közös a két összecsapáson, hogy az utolsó másodpercekben fordított az eredményen a nyertes. A görögöknél a hátvéd Dimitrosz Diamantidisz, míg a németeknél a 27 pontig jutó, Dirk Nowitzki dobta 3 másodperccel a záró dudaszó előtt a tripláját Eredmény, elődöntő: Németország-Spanyolország 74-73, Görögország-Franciaország 67-66. A döntő lapzártánk után ért véget. NB l-es férfi mérkőzés. Csömör, 200 néző. Vezette: Kisfalvi, Péli. Csömör: Zsembery - GIGLER 6, Kárpáti 4 (1), Kende 3, Pál 5 (1), RÁCZ3, Szlankó Csere: Kovács (kapus), Elek, Piroska, Felvári. Edző: Adorján Gábor. Pick Szeged: SZENTE - Berta 2, Bakos I, Andjelkovics, Herbert 1, ILYÉS 5, VADKERTI 8. Csere: Puljezevics (kapus), DJURKOVICS 4, Perunicsics 3, LELE 4, Bendó 1, Lendvay 3. Edző: Kovács Péter. Kiállítások: 4, ill. 8 perc. Hétméteresek: 6/2, ill. 3/3. Az eredmény alakulása: 5. perc: 2-2, II. p.: 2-7, 15. p.: 3-10, 25. p.: 6-14, 39. P: 12-23,46. p.: 16-29,53. p.: 18-33. - Csömörre játékos koromban mindig kissé félve utaztunk, mert a közönség nem a sportszerű drukkolásáról híresült el. Emlékszem, hogy egy nagyszoknyás idős néni ült a felezővonal oldalánál egy széken, s ő vezényelte a szavalókórust. De hát ez már történelem. A község csapata ma már nem olyan félelmetes, s ezzel együtt a drukkerek sem annyira vehemensek - állapította meg Lele Ambrus, a Pick Szeged ügyvezető elnöke, amikor szétnézett a foghíjas lelátón. Ma már mindenki tudja, hogy kivételes esetekben borul fel a papírforma. Mint ahogyan Adorján Gábor, a hazaiak trénere sem a Pick ellen várta az első pont megszerzését. Kovács Péter ahogyan ígérte, nem számított sem Mezei, sem pedig Matics játékára. Ez utóbbi az ifjúsági mérkőzésen Avar Györgynek, míg a felnőttek találkozóján Kovács Péternek segített - gyakorolva a másodedzői feladatokat. Egyébként a hazaiak csak az első öt percig reménykedhettek abban, hogy iksz lesz az