Délmagyarország, 2005. szeptember (95. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-05 / 207. szám
Lusnyikov most is csak fejre mérte az ütéseket. A szenvedő fél: Krivokapics A VILÁGBAJNOK FELAJÁNLÁSA H A Volán-kupa szombati helyosztóinak játékon kívüli eseményei Is voltak. Az egyik, hogy mielőtt még a kétszeres olimpiai és ötszörös kajak-kenu világbajnok Janics Natasa a kezdődobás elvégzése előtt bejelentette: az árvíz sújtotta székelyudvarhelyi sportcsarnok felújítására ötvenezer forintot ajánl fel. Másodsorban az ismert játékvezetői testvérpár, Kékes Csaba és Pál ezen a napon ünnepelte 39. születésnapját. A békéscsabai sípmesterek 1992 óta vezetnek NB l-es mérkőzéseket. Három évvel később már EHF, erre négy évre pedig IHF játékvezetők voltak. Azóta negyedezer első osztályú mérkőzésen dirigáltak. tűnt a veszprémieknek, hogy Andjelkovics mennyire nagy kedvvel és eredményesen játszik, s Gál tett is egy hasbakönyökléssel arról, hogy egy időre kivonja a hazai irányítót a játékból. így aztán a 14. percben Lazarov és Tombor góljainak köszönhetően átvette a vezetést. Aztán a 25. percben Ilyés lesántikált a küzdőtérről a bokáját tapogatva. „Van a bokám alatt egy csontkinövés, ami megroppant, s óriási fájdalmat okozott" - mondta az átlövő, akit a szünetben vett kezelésbe Szabó doktor. A második félidőben háromszor vezetett a Veszprém, de az 59. percben kétszer is a Picknél volt az előny, s mégis döntetlen (27- 27) lett az eredmény. Következtek a hétméteresek, aminek értékesítésében Lazarovék jobbakvoltak - 4:2 arányban. - Nagyon élveztem a játékot, s természetesen a Picknek szurkoltam, de a srácok most nem voltak szerencsések - mondta Bajusz Sándor. Kovács Péter edző igencsak bosszús volt a mérkőzés után: Nálunk voltak jó teljesítmények, mint Puljezevicsé és Djurkovicsé, valamint támadásban Bertáé. Azonban nagyon bosszant, hogy az utolsó percben az időkéréskor Fotó: Miskolczi Róbert arra figyelmeztettem a srácokat, hogy a beállóra és Eklemovicsra nagyon figyeljenek. Éppen ebből kaptuk a hétméterest, s egyenlített ki a Veszprém. Az elpuskázott hetesekről már nem is beszélek. A Volán-kupa végeredménye: 1. MKB-Veszprém, 2. Pick Szeged, 3. RK Zagreb, 4. Tatran Presov. A torna legjobb kapusa: Puljezevics (Pick), legjobb játékosa: Lazarov (Veszprém), gólkirály: Terzic (Zagreb). SÜLI JÓZSEF A DÖNTŐ m Pick Szeged-MKB Veszprém 27-27 (15-13). Hétméteresekkel: 29-31 Pick Szeged: PUUEZEVICS - Bendó, Krivokapics 5 (3), Andjelkovics 3, DJURKOVICS 4, Ilyés 3, Matics 2. Csere: Perunicsics 3, Lendvay, Bakos 1, Vadkerti 1, Mezei, BERTA 5. Edző: Kovács Péter. Veszprém: Sola - TOMBOR 4, Gál 2, Lusnyikov, Putics, Buday 2, Pásztor. Csere: Tatai (kapus), LAZAROV 9 (4), Iváncsik 3, Eklemovics 2, MYRHOL 5. Edző: Zdravko Zovko. HÍREK, ESEMÉNYEK, EREDMÉNYEK MINDEN HÉTFŐN ^ NAPI MELLÉKLETEK I |H I ^^^ VJ • I I I /l Csütörtök BIZALMASAN -L/-LÍ-LÍ kJ 1 v/IVX lil i Szombat SZIESZTA ••••••••••••^^ MMMMMMMMMMMMM SZERKESZTI: SÜLI RÓBERT • 2005. SZEPTEMBER 5. WWW.DELMAGYAR.HU Kék-sárga csipke Ilyen kezdésről álmodott mindenki: a Liss-HNKC NB l-es női kézilabdacsapata idegenben - imponáló játékkal - 30-23-ra verte a Kiskunhalast. Kialakult a szeptember 26. és október 2. közötti budapesti birkózó-világbajnokságon szereplő magyar kötöttfogású válogatott csapat a szombati ózdi országos bajnokság után. A névsort még a magyar szövetség elnökségének kell jóváhagynia. Komáromi Tibor szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta: a külföldi edzőtáborozás után sikerült a gyors regenerálódás, így az ob-n főleg azok kerültek a döntőbe, illetve nyertek, akiktől ez elvárható volt. A tervezett vb-csapat: Majoros István (55 kg), Kiiment László (60), Füredi Levente (66), Horvátit András (74), Bárdosi Sándor (84), Virág Lajos (96), Deák Bárdos Mihály (120). Az ózdi ob eredményei, 55 kg: 1. Oláh Tibor (Váci Forma), 60 kg: 1. Majoros István (Univer KTE), 66 kg: 1. Kiiment László (FTC), 74 kg: 1. Horváth András (Univer KTE), 84 kg: 1. Bcrzicza Tamás (Univer KTE), 96 kg: 1. Virág Lajos (Vasas-Egri Vasas), 120 kg: 1. Deák Bárdos Mihály (Vasas). Az egyesületi pontverseny állása: 1. Univer KTE 40 pont 2. Vasas 32 3. FTC 31. Kialakult a birkózó világbajnoki csapat MUNKATÁRSUNKTÓL Janics Natasa: kezdődobás és 50 ezer forint a székelyudvarhelyieknek Veszprémbe került a kupa Európai eredmények MUNKATÁRSUNKTÓL A Törökországban zajló női kosárlabda Európa-bajnokságon eddig a következő eredmények születtek, A csoport: Lettország- Németország 77-67, CsehországLengyelország 64—47, Franciaország-Görögország 71-56, Lengyelország-Németország 66-56. B csoport: Spanyolország-Románia 98-53, Szerbia és Montenegró-Litvánia 77-74, Oroszország-Törökország 91-87, Szerbia és Montenegró-Románia 63-50. Az MKB-Euroleasing Sopron női kosárlabdacsapatához igazolt a válogatott Károlyi Andrea. A nemzeti együttes 30 éves bedobója a napokban távozott a bajnok és kupagyőztes MiZo-Pécstől, mert az egyesület nem hosszabbított vele szerződést. A kétszeres Euroliga-bronzérmes baranyai klub vezetősége kijelentette, hogy a pótlását már megoldotta. A fiatalok lerakták az alapokat: a ifjúsági meccsen vásárhelyi lányok 32-29-re nyertek. Ekkor még bizakodhatott a halasi sportcsarnok közönsége - az ülőhelyek már az ifi derbi 5. percében megtelte..! -, hogy szebb perceket is átélhetnek. Hiába... „Kunhalas!" „Vásárhely!" - a B közepek hangpróbája, hangpárba ja döntetlent hozott. Szóltak a dobok, a kürtök, fantasztikus volt a hangulat. A két gárda a 16. percig JEGYZŐKÖNYV, STATISZTIKA M| Kiskunhalas Liss-HNKC 23-30(9-17) NB l-es női kézilabda-mérkőzés. Kiskunhalas, 600 nézi. Vezette: Nagy, Turoczy. Kiskunhalas: Vörös - Borbély 2, Kisa 1. Schmidt 1, Ruskó 4 (3), Kocsik 5 (2), Koroknál 2. Csere: Győri (kapus), Ilyés 4, Kurgyis, Kocsis, Szűcs, Micskó 2, Baross 2. Edző: Zsiga Gyula. Liss-HNKC: KÖRMÖCZI - Mucsi 3. NYIK0LAJENK0 7 (1), W0LF 5. Gaál, Jenőfi 4, ANCSIN 5. Csere: Scholtz (kapus), Sípos, DOBÓ 4, Jókai 2, Sztupakova, Miklós. Edző: Buday Ferenc. Kiállítások: 6, NI. 10 perc. Hétméteresek: 7/5, ill. 1/1. Az eredmény alakulása, 1. perc: 0-1, 7. p.. 4-3, 16. p.: 9-10, 29. p.: 9-16, 43. p.: 14-23, 48. p.: 18-23,55. p.: 20. p.: 20-29. További eredmények: FTC-Vasas 32-24, DVSC-Békéscsaba 26-22, Dunaferr-Vác 33-28, KőbányaSpartacus-Cornexi-Alcoa 29-39, szabadnapos: Győr. szinte együtt haladt, ekkor 9-10-es vendégelőnyt mutatott az eredményjelző. A házigazdák ezt megelőzően 3-2-re és 4-3-ra vezettek, később kiderült, számukra mindössze ennyi sikerélményt tartogatott az első bajnoki. A már említett 9-10-es állást követően már csak a kék-sárgák voltak eredményesek, Zsiga Gyula edző tanítványai nem tudtak mit kezdeni a remekül védekező, gyorsan, pontosan hatékonyan támadó ellenféllel, amelynek a kapujában Körmöczi Bea szenzációsan védett. A vendégek még olyan apróságokra is „figyeltek" - ezt azért nem kell teljesen komolyan venni -, hogy a 15. találatot a 15-ös mezben játszó épen Halasról igazolt Ancsin Tímea szerezze. Sokat elárul a két csapat első 30 percben nyújtott teljesítményéről, hogy a halasiak 6, a vásárhelyiek 16 akciógólt lőttek. A pihenő után tovább tartott a kék-sárga show. Körmöczi hetest és ziccert hárított megbabonázva Kocsikékat, Nyikolajenko, Wolf, Dobó és Ancsin pedig termelte a gólokat. A 44. percre végleg padlóra került a Halas, 14-23. És ez a különbség a hajrában még egyszer kialakult, 20-29. Az utolsó két gólt a hazaiak „jegyezték", de ez arra sem volt elég, hogy egy picit elrontsa az önfeledten örülő vásárhelyi drukkerek és a csapat felhőtlen jókedvét. Buday Ferenc: - Azt történt, amit elterveztünk, amit szerettünk volna, lói védekeztünk és a gyors akcióink is hatékonynak bizonyultak. IMRE PÉTER Nyikolajenko (balról) lőtte a Vásárhely első 2005/2006-os bajnoki gólját Fotó: Schmidt Andrea KÉZILABDA Rangos kétnapos férfi kézilabdatornát rendeztek a Tisza Volán SC megalakításának 35. és a csapat 30. első osztályú tagságának tiszteletére. A bronzcsatában a Zagreb nyert az Eperjes ellen, míg a trófeáért vívott összecsapáson a rendes játékidőben nem bírt egymással a két csapat, büntetőkkel a Veszprém bizonyult jobbnak a Pick Szegednél. Hirling, Varga: vb-arany! - Remélem, ma többen lesznek, mint az első napon voltak. Bár a halfesztivál biztosan elvitt néhány száz szurkolót a lelátóról mondta Lele Ambrus, a Pick Szeged ügyvezető elnöke, amikor meglátta, hogy alig néhány százan kíváncsiak csak a Zagreb-Tatran Presov bronzmérkőzésre. Ha nem is a megszokott tömeg előtt kezdődött meg a Volán-kupa döntője, de a fél ház ellenére is a hamisítatatlan Pick-Veszprém rangadót idézte. Óriási taps kíséretében végezte el a kezdődobást a zágrábi kajak-kenu világbajnokság háromszoros aranyérmese, /űnics Natasa. Aki mellesleg ötvenezer forinttal gyarapította a Pick Szeged kézilabdacsapata, a Délmagyarország és a Szeviép Rt. által meghirdetett, a székelyudvarhelyi sportcsarnok felújítására szánt gyűjtésből eddig befolyt pénzt. - Vajon mire lesz képes a Veszprém Lapcsevics és Perez nélkül? - tették fel a szurkolók egymásnak a kérdést. De azért a drukkerek természetesen a Pick Szeged új szerzeményeinek játékára voltak a legkíváncsibbak. Szabó Péter, akit egy évre kölcsönadott a PLER-nek a Pick jóslásra vállalkozott: - Érzésem szerint annak ellenére, hogy három ászát - Perez, Lapcsevics, Gulyás - nélkülözi a Veszprém, a bajnok nyeri a kupát. S a hét közben a Tatran Presovnak hat gólt lövő balkettes még akkor is mereven kitartott álláspontja mellett, amikor Andjelkovics egy és Ilyés két góljával 3-0-ra vezetett a Szeged. Fel is A Hirling Zsolt, Varga lámás (a képen jobbról) könnyűsúlyú kétpárevezős egység rajt-cél győzelmet aratva aranyérmet szerzett a japán Gifuban zajló világbajnokságon. GIFU (MTI) Az előző, 2003-as milánói vb-n hatodik, a tavalyi athéni olimpián pedig ötödik Hirling Zsolt, Varga Tamás kettős egyértelműen éremért érkezett a szigetországba és idei jó formáját mutatta, hogy a Világkupa-sorozat három állomása közül kettőt megnyert, s ezzel összetettben is az élen végzett a sorozatban. A vb-n az elő- és a középfutamban is magabiztos teljesítményt nyújtottak, mindkét versenyt megnyerték, így jutottak el a legjobb hat közé. A vasárnapi döntőben aztán ők és az ötkarikás játékokon éppen előttük végzett dán Mads Rasmussen és Rasmus Quist hajója rajtolt a legjobban, az athéni aranyérmes - időközben partnert váltott - lengyel Róbert Sycz és a címvédő, de ezúttal szintén más társsal induló olasz Leonardo Pettinari gyengébben kezdett. A magyarok aztán minden ellenőrző pontnál elsőként haladtak át, s bár - egyedüliként - a dánok végig tartották velük a lépést. Eddigi pályafutásuk legnagyobb sikerét aratták. A Hirling, Varga duó a magyar evezőssport történetének nyolcadik világbajnoki érmét gyűjtötte be, ez a harmadik arany. JEGYZŐKÖNYV Eredmény, férfi Könnyűsúlyú kétpár: 1. Hirling Zsolt, Varga Tamás 6:05.10 p, 2. Rasmussen, Quist (dánok) 6:05.62, 3. Randa, Sycz (lengyelek) 6:07.93,4. Basalini, Pettinari (olaszok) 6:08.03,5. Dufour, Pomin (franciák) 6:14.74, 6. Lehnigh, Brehmer (németek) 6:16.57.