Délmagyarország, 2005. szeptember (95. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-03 / 206. szám
14 SZIESZTA-REJTVÉNY 2005. szeptember 3., szombat Valahol megszólal egy csengő, rögtön utána becsukódik az ajtó, és az ember kezdi megérteni, mi az aggódás, az izgalom; majdnem olyan, mint a félelem. Azt, hogy pontosan milyen, egy egész életen át tanulja, a többi tantárgy mellett. Az első öt perc telt el az órából a vásárhelyi Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskolában, amikor lapunk fotóriporter munkatársa, Tésik Attila belépett az egyik első osztályba. Ott épp egy nagyon fontos stúdium kellős közepén tartottak: minden gyerek bemutatkozott, és a tanító néni kérésére azt Is elmondta, hogyan szólíthatják a többiek. A képen látható kislány viszont azt mondta: pillanatnyilag nincs kedve bemutatkozni. A tanító néni ekkor azt kérte, mindenki vegyen elő egy lapot, és rajzolja rá az óvodai jelét. A kislány azonban bejelentette: sajnálja, de rajzolni sincs kedve. Erre már csönd lett. Szép, átható csönd, amiben ki-ki végiggondolhatta, megengedhető-e az, ha valaki, aki félig-meddig most vált hivatalosan Is részévé a társadalomnak, azonnal és tüntetően inkognitóba vonul; másfelől viszont baj-e az, ha valakinek a legnagyobb veszedelem közepette Is helyén van a szíve. Ezek nagyon komoly kérdések voltak, a kislány azonban nem súgott senkinek. Viszont mosolygott. Most ehhez volt kedve. B. A. Szegeden a hatalmas esőzés hátráltatja a munkát i á A kitűzött határidőre elkészül a csatornarendszer Ezt egy életen át kell tanulni létén - a kivitelező ígérete szerint - megoldják a problémát és üzembe helyezik a rendszert. A mély fekvésű területen az év végéig az utak sávos helyreállítása megtörténik. Az elkövetkezendő hetekben a javítási és vezetéképítési feladatokat - a várható kedvezőbb időjárási viszonyok mellett - a kivitelező a csapatok számának növelésével kívánja gyorsítani. Júliusban azonban már több városrészben - Kiskundorozsmán, Újszegeden, Marostőn, Petőfitelepen - megindult az aszfaltozás. Az ősszel pedig tovább folytatódik az út-helyreállítási és útépítési munka. Jövő tavaszra pedig az ebben az évben elkészült vezetékhálózatok aszfaltszőnyeget kapnak. Az ütemtervhez képest 15 százalékos lemaradás van a csatornaépítésben. Jó minősítésű csatornaszakaszok vannak a földben, de az átemelők gépészeti munkái és a nyomócsövek hiányoznak még. Ezért a jövőben a kivitelező ezek megépítésére helyezi a hangsúlyt, hogy újabb szakaszokat átadhassanak. A konzorcium a befejezési határidőt, 2006. szeptember 19-et tartja. A kivitelezést ugyanakkor akadályozza a rengeteg csapadék és áz ebből keletkező belvíz. A talajvíz lényegében terepszinten van, ezért minden csatornaépítési munkához vákuumos víztelenítést kell igénybe venni, ami több héttel lassítja a munkálatokat. A lakosokat is kényelmetlenül érinti, mivel a vákuumkutak miatt nehézkessé válik a közlekedés. A jelenlegi projekt ugyan nem tartalmazza a csapadékvíz-elvezető rendszer megépítést, de Alsóváros déli részén és Baktóban pótmunkaként a csapadékvíz elvezetését is megoldják. Az idén valószínűleg elkészülnek a belvízelvezető rendszer fejlesztési tervei, és a város jövőre pályázhat annak finanszírozására. Ezáltal 2007-ben, a csatornaprogram befejezését követően a belvízelvezető rendszer kiépítése folytatódhat. Ez Újszegedet, Gyálarétet, Kiskundorozsmát, Újpetőfitelepet, Klebelsbergtelepet, Szőreget és Marostőt érinti. (PR) Az elmúlt hetekben lehullott nagy mennyiségű, esetenként rekordmennyiségű csapadék miatt le kellett állítani több helyen a csatornaépítést, a vákuumos víztelenítést, az útépítési munkákat, valamint a vezetékfektetéseket és javításokat. A már leszívott munkaárkok újra megteltek vízzel, s a munkaterületek megközelítéséhez szükséges utak járhatatlanná váltak. A kivitelező mégis bízik benne, hogy határidőre elkészülnek a munkák. Szegeden jövő szeptember közepére százhetvennyolc kilométeres csatornahálózat készül el. Ebből 121 kilométer már a földben van. Nyomáspróbát végeztek 85 kilométeren. Összesen 28 átemelő készült el, amiből jelenleg öt üzemel. A kivitelező Culvert 2003 konzorcium várhatóan az év végéig a vezetéképítés kilencven százalékát elkészíti, míg a fennmaradó résszel jövő áprilisban kell végezniük, hogy 2006-ban az aszfaltozást be tudják fejezni. Augusztus 31-én több városrészben Újszegeden, Béketelepen, Kecskéstelepen, Marostőben, Petőfitelepen, Alsóvároson és Kiskundorozsmán történt meg a csatornaszakaszok átadás-átvétele. Ennek keretében a leendő üzemeltető, a kivitelező, a műszaki ellenőr és az érintett területek önkormányzati képviselői bejárták a területeket, átnézték a rendszert és megvizsgálták a kamerás eredményeket. Meggyőződtek arról, hogy a csatornaszakaszok üzemelésre alkalmasak-e. Tápén és Újszőregen viszont több javítást kell elvégezni, mert jelentős hibák adódtak a nem megfelelően figyelembe vett, kedvezőtlen talajviszonyok miatt a kivitelezés során, amit 2004 tavaszán kezdtek. Többek között a folyásfenék-egyenetlenségeket kell kijavítani. Ezért nem lehet a vezetékeket üzembe helyezni. Szőreg Makai út és Temesvári utca közötti terüHamarosan ráköthetnek Az alábbi utcák ingatlantulajdonosai köthetnek majd rá a jelenleg átadási vizsgálatok alatt lévő csatornarendszerre. Kérik az alább szereplő ingatlanok tulajdonosait, hogy várják meg a vizsgálatok sikeres lezárásáról szóló értesítést, amit személyesen kapnak meg. Béketelep: Galgóczi utca. Gyálarét: Gyálaréti út 11-23., Napraforgó u. 1-73., Zágon u. 1-69., Koszorú u. 38-70. és 45-65., Előd u. 11-26., Deli K. u. 1-12. Marostő: Katalin u., Boldizsár u. 1-12., Bulcsú u. 1-12., Cserőke u. 1-10., Traktor u. 27-97. és 99-111., Ambrus u. 1-8., András u. 1-10., Bertalan u. 1-12., Laura u. 1-7., Ildikó u. 1-52., Ábel u. 1-5. Petőfitelep: Sallai u. 32-64., Szepesi u. 3/A-5/A és 6/A-9/B. Rókus: Pozsonyi u. 1-12/C, Pulz u. páratlan oldal 3-15., páros oldal 12-20/A. Újszeged: Töltés u. 1-19/B. A lakosoknak kilencven nap áll rendelkezésükre, hogy a belső rendszerüket rákössék a gerincre. Ezután, ha éltek a ráköltéssel, ha nem, csatornadijat kell fizetniük a Vízmű Rt.-nek. Ez azért szükséges, hogy az elkészült csatornarendszert az emberek használják, és a környezetvédelmi beruházás ne csak lyuk legyen a földben. Ilyen időjárási viszonyok között ugyanis a szennyvíz szikkasztása lehetetlen. Felhőszakadások idején a szikkasztó tartalma a felszínre kerül, ami fertőzést okozhat.