Délmagyarország, 2005. szeptember (95. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-17 / 218. szám

Szombat, 2005. szeptember 17. SZIESZTA 13 SZABÓ JÁNOS: MAI FORMÁJÁBAN NEM GYŐZHETŐ LE A TERRORIZMUS A magyar hírszerzés leleplezett titkai Névjegykártyája szerint dr. Szabó Jánosnak hívják. Mellesleg a politikai tudományok kandidátusa. Négy nyelven beszél. Eddig tíz könyve jelent meg, a legújabb most szeptemberben, a Terror kéme: H 008 újabb kalandjai címmel. Regénysorozatának visszatérő témája a titkosszolgálatok, a hírszerzés. Nem véletlenül, a Szirtes I. János írói nevet használó dr. Szabó János ugyanis húsz évig hírszerző volt. - Ismerek néhány egykori titkosszolgálatnak dolgozó embert. Közülük ön az első, aki nevét és arcát adja a nyilatkozatához. Nem fél, hogy baja lesz? - Kétféle nézet uralkodik a szakmában. Az egyik azt mondja: hallgass a sírig! Van olyan kollégám, aki tíz éve nyugdíjban van, s a negyvenéves gyermeke ma sem tudja, hogy az apja hírszerző volt. A másik nézet, s ezt vallom én is, hogy a titkosszolgálatnak igenis szüksége van PR-ra. Mert mi a helyzet jelenleg Magyarországon? Akkor hall az ember a szervezetről, ha botrány van, ugyanis kizárólag a negatívumok kapnak publicitást. De további ok az is, hogy az adófizetők pénzéből negyvenmilliárdot költenek évente a titkosszolgálatokra, s az embereknek igenis joguk van tudni, mivel foglalkoznak. Hírszerző és kém - Több könyve is megjelent, lebilincselő olvasmányként tartom számon a H 008 - A játszma című könyvét, amelynek alcíme: A magyar hírszerzés történetéből. Miért adta írásra is a fejét? - Politológiai ok miatt döntöttem az írás mellett. A titkosszolgálatok extrém módon függnek a politikától. így van ez az USA-ban, Angliában vagy éppen Magyarországon. Ha ezt nem teszik, egyetlen lehetőségük marad a szolgálat tagjainak: elköszönnek a szervezettől, s más majd elvégzi ugyanezt a munkát. Illetve mégsem ez az egyetlen megoldás: megcsinálják a munkát, csak éppen utána kitudódik, s a végrehajtása már kellemetlenebb. Ehhez pedig nélkülözhetetlen eszköz a nyilvánosság, a sajtó, a könyv. - Ami a félelmeket illeti: könyveit álnéven írja, Szirtes I. Jánosként. Miért? - Nem azért, mert félek, nem vagyok félős típus. Amikor az első könyvem megjelent, a Külügyminisztérium állományába tartoztam, s engedélyt kellett kérni az akkori főnökömtől. Mivel nem kaptam, kénytelen voltam egy nevet kitalálni magamnak. A külügyi intézethez akkoriban a Szirtes utcán keresztül lehetett eljutni. így lettem Szirtes. - Tekintsünk vissza pályafutására. Ön hogyan és mikor lett hírszerző? - Nem éppen szokványos módon kerültem a titkosszolgálathoz. Tolmácsként dolgoztam, egy külföldi forgatócsoportnak fordítottam. A tévé egyik bemondójával beszélgettem, akinek a férje a légierő orvosa volt. Éppen aspirantúrára jártam, s kérdezte tőlem a bemondó, van-e már elképzelésem, mihez kezdek, ha végzek. Ő javasolta, hogy keressem meg a férjét. Raj ta keresztül kerültem a katonai elhárításhoz, majd rövid idő múlva a hírszerzéshez. - Hol vetették be? - Ezekről nem szeretnék beszélni. - Ugorjunk egy nagyot. Hiísz évig volt hírszerző, s 1990 körül szerelt le. Miért? - Közvetlenül a rendszerváltás előtt szereltem le, maradjunk annyiban, így hozta a sors. - Kezd kifogni rajtam. Akkor megpróbálok általánosabb lenni. Kiből lesz jó hírszerző, vagyis kém, hiszen a közvélemény általában ez utóbbiként ismeri kollégáit? - Tisztázzuk, mi a különbség a hírszerző és a kém között. Látszólag semmi. Hírszerző az, aki információkat szerez, kém pedig az, aki ellen szerzi. A hírszerzés nem büntető törvénykönyvi kategória, á kémkedés viszont igen. De hogy a kérdésére is válaszoljak: nehéz megmondani, kiből lesz jó hírszerző. Az biztos, az empatikus képességek elengedhetetlenek. Nem árt a meggyőző képesség sem, s persze éreznie kell azt is, mi a fontos és mi a lényegtelen információ. Nem árt persze az sem, ha az ember ért a pszichológiához és a politikához. - A nyelvtudást nem említette, de ez gondolom alap a Szabó János: Ha az adófizetők pénzéből negyvenmilliárdot költenek évente a titkosszolgálatokra, az embereknek igenis joguk van tudni, mivel foglalkoznak munkához. Ön például hány nyelven kommunikál? - Németül, angolul, oroszul és cseh nyelven. Kelet és Nyugat között -Amikorön nagyjából 1970 és 1990 között a testületnél volt, hány hírszerzője volt az országnak? - Ez a szám nem publikus, de nem akarok minden kérdése elől kitérni, ha már belementem az interjúba. Elégedjen meg annyival, annyian voltunk akkor, mint ahágyan a külügyminisztériumban dolgoztak. - Akik megélték a Kádár-rendszert, el tudják képzelni, mi érdekelhette az akkori kormányzatot a nyugatról. Erősítse meg sejtéseinket. - A mindenkori politika, legyen az egypár'ti vagy többpárti, olyan információkra vevő, amely az érdekeit szolgálja. Nyilván a Közös Piac fontos volt számunkra, mint ahogy most is az az Európai Unió. A NATO ugyancsak érzékeny kérdés volt, főleg akkor, amikor Nyugat-Berlinben egy amerikai katona számunkra szállította az információkat. - Ez volt a Conrád-ügy, szinte csak a nyugati lapok számoltak be róla. - Igen, ez volt a Conrád-ügy. De legyünk aktuálisak, éppen egy román kémüggyel vannak tele a magyar lapok. Ha az izraeli titkosszolgálat legnagyobb támogatójánál, Amerikában kémkedik, a CIA pedig Franciaországban, akkor nem nehéz elképzelni, hogy kis térségünkben ki, ki ellen próbál információkhoz jutni. képet adni a magyar, az amerikai, az orosz és az izraeli titkosszolgálatokról. A saját élményanyag mellett sok emberrel is beszéltem. A Játszma című könyvemben találnak egy olyan fejezetet, amely a Diplomácia-közjáték címet viseli. Ez például Várkonyi Péter akkori külügyminiszterrel történt meg, s hozzájárulását adta, hogy megírjam. Ennek azért is örültem, mert érzékeltetni tudtam, hogy a magyar külpolitika soha akkora tekintéllyel nem rendelkezett, mint akkor. A Kelet és Nyugat nem beszélt egymással, de 1983-ban hozzánk jött Mitterand francia elnök, Craxi olasz miniszterelnök, Kohl német kancellár és Thatcer angol miniszterelnök. A lebukás veszélye - Ha már átélte főhőse, Pál történeteit, akkor ez kicsit irigylésre méltó élet volt. Bérelt lakás Bécsben, szállodák Athénban, Berlinben, osztrák útlevél, nők, szex, s komoly dollárellátmány. Ilyen irigylésre méltó egy hírszerző élete? - Részben igen, részben nem. Adott esetben ugyanis olyan kockázatot kell vállalni, ami ha bejön, jó, de ha nem, néhány év börtönt lehet kapni. Ami pedig jó életet illeti: az utazásokra ez kétségkívül igaz, hírszerzést itthon az asztal mellett nem lehet végezni. Hamis útlevéllel utazgatni pedig nem kéj utazás, az ember bármikor lebukhat. Biztonsági okokból azonban időnként kevésbé volt kockázatos hamisított osztrák útlevéllel utazni, mint eredeti magyarral. S ha már megemlítette a nő szerepét, látni kell, hogy főhősöm valóban szerelmes lesz egy lányba, s forró testi „A James Bond filmeket leszámítva a hírszerzők általában nem kerülnek életveszélyes szituációkba. Fegyvert például egyáltalán nem is hordanak, a fejükkel dolgoznak." - Említett könyve alcíme szerint a magyar hírszerzés történetéből kapunk fejezeteket. Fogalmazhatunk úgy, hogy ez a kötet önéletrajzi ihletésű? - A főhős nem én vagyok, viszont a főhős, Pál történeteinek zömét átéltem. Ezért is merítettem saját forrásból, mert szerettem volna élethű kapcsolatot is átélnek, ez a szerelem azonban nem teljesedhetett be. - Mert a hírszerzés ezt kívánta. De hagyjuk a szexet. Ön például volt életveszélyben? - A James Bond filmeket leszámítva a hírszerzők általában nem kerülnek életveszélyes szituációkba. Fegyvert Gondolja-e az ember: olykor-olykor pisztráng úszhat a Tiszában? Nem gondolja. Pedig már Hermán Ottó megírta A magyar halászat könyvében, hogy a sebes pisztráng a hegyekből akár Szegedig is lejut. Tavaly pedig tengeri pisztráng került elő a Tiszából Szegednél - az adatot tessék komolyan venni: Harka Ákos és Sallai Imre Magyarország halfaunája című, a Nimfea Természetvédelmi Egyesület gondozásában nemrég megjelent, horgászoknak is nagyon figyelmébe ajánlható, kitűnő kötetéből való. Egyébként, fűzhetjük hozzá más források nyomán: a tengeri pisztráng nem más, mint a jellemzően patakokban élő sebes pisztráng tengeri formája. A két hal voltaképp ugyanaz; ha a világosbarna FARKAS CSABA H0RGASZR0VATA Tengeri pisztráng a Tiszából alapszínű, két-három arasznál nagyobbra patakban nemigen megnövő sebes pisztrángot berakják a tengerbe, akkor az ott, némi alkalmazkodási idő után, ezüstös ruhát ölt, és legott heves növekedésnek indul, s onnantól már valóságos tengeri pisztrángnak tekintendő. És hogy a Tiszába miként kerülhetett, az a rejtélyek rejtélye. Nyilván a Fekete-tengerből, miután pisztránghoz méltó ügyességgel átjutott a Vaskapu zsiliprendszerén. Ez azért meglepő, mert alapesetben a Fekete-tenger sem hemzseg a tengeri pisztrángtól, amely inkább Nyugat- és Észak-Európa jellemző hala. A brit szigeteken például a pisztrángok rendszeresen vándorolnak a skót felföld gyors folyású hegyi vizei és az óceán között - de hogy a Fekete-tenger? Szóval, nem mentes rejtélyektől a halak világa. Mit keresett Szeged mellett, a Boszorkányszigetnél az az ingola, amit egy menyhalra tapadva találtak sok évvel ezelőtt? Nem tudni, hiszen ez is, mint a pisztráng, pataki hal. S honnét jött? Talán az Erdélyi-medencéből, vagy még följebbről, a Maros közvetítésével? A vízi váratlanságokra az ember is rátesz egy lapáttal: mint Harka-Sallaitól tudjuk, a Hármas-Körösben márbuffalót is fogtak - a bivalyhalfélék családjába tartozó halat tógazdasági célokra hozták be még a hetvenes években; őshazája Észak-Amerika. Egy sokat látott horgász pedig meséli: a negyvenes években „nejlonkeszeget" fogott a szegedi Keramitban. A hal szabályos keszeg volt, csak épp átlátszó. Ez az albinizmusnak az a minősített esete, mikor még a guaninkristályok, a fényvisszaverést biztosító, csillogó színtestek is hiányoznak a bőrből. Más, találó neve is akad e jelenségnek, az alampia (a-lampia, fény-telenség). A rejtélyek egy része tehát kibogozható. De a vízi világ, amíg nem látunk a víz alá, alapvetően rejtélyes marad - s épp ezért varázslatos. például egyáltalán nem is hordanak, a fejükkel dolgoznak. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy a személyes biztonságukat bárki is garantálná. - Amikor olvastam a könyvét, nem sokkal utána Berlinben jártam. Ön kiválóan ismeri a német fővárost, s az volt az érzésem, csak aki ott élt, az tud ilyen alapos leírást adni. - A következetése helytálló. Éltem Nyugat-Németországban, de nem csak ott, szinte Európa valamennyi német nyelvű országában. - Mi van akkor, ha egy hírszerző lebukik. Ilyenkor szoktak kémeket cserélni, mert a másik oldal is lebuktat valakit? - Ez nem egyedi eset a nemzetközi gyakorlatban. - Mi változott a hírszerzésben a rendszerváltás után, bizonyára maradt még egy-két aktív kollégája? - A legfőbb változás az, hogy a Szovjetunió megszűnésével és a Varsói Szerződés feloszlásával a titkosszolgálatok ellenségkép nélkül maradtak. A legfőbb gondjuk, hogy ebben a helyzetben is bizonyítaniuk kell létjogosultságukat, s- ez időnként egészségtelen formákat ölt. így aztán olyan területekre tévednek, ami már nem klasszikus hírszerzés. Új könyvemben, a Terror kémében ezt a helyzetet próbáltam felvázolni. - Ön szerint legyőzhető a terrorizmus? - Mai formájában biztosan nem. A jelenlegi terrorizmus azért veszélyes, mert képviselői azt vallják, céljaik eléréséhez ez az egyetlen lehetőség. A keresztény világ és annak vezető hatalma, az USA nem akarja megérteni a terrorizmus okait, és saját értékrendjét, elképzeléseit akarja ráerőltetni a világra. Ez csak erőszakkal megy, erőszakkal pedig nem sikerülhet. Az a legveszélyesebb, hogy ha meglátunk egy arabot az utcán, rögtön a terrorizmus jut az eszünkbe. Ez az ellenszenv, ami irányukba megmutatkozik, óhatatlanul a terrorizmus felé tereli őket. Meggyőződésem, hogy a terrorizmust egy esetben lehetetne mérsékélni, ha jelentősen korlátoznák a szabadságjogokat. A kérdést úgy is feltehetjük, feláldozhatunk-e egy embert azért, hogy két másikat megmentsünk? Ami igaz a háborúban, az békében nem működik. Ezért vagyok szkeptikus a terrorizmus visszaszorításával kapcsolatban. KOLOSZÁR TAMÁS A Kilimandzsáró csúcsán MTI Egy vak és egy félkarú kelet-tiroli hegymászó más mozgáskorlátozottakkal együtt megmászta a Kilimandzsárót. A két kelet-tiroli, a 39 éves Andreas Holzer és az 53 éves Peter Mair az amerikai Erik Weihenmayer által összeállított, nyolc vak és két amputált hegymászóból álló csapat kötelékében jutott fel a hegyre. Weihenmayer egyébként az első vak hegymászó, aki a Mount Everest mellett minden egyes kontinens legmagasabb hegycsúcsára fel tudott jutni.