Délmagyarország, 2005. szeptember (95. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-01 / 204. szám

• A K T U A L I S • CSÜTÖRTÖK, 2005. SZEPTEMBER 1. A TABÁN-ISKOLA ÚJ RUHÁJA Tegnap délután adták át a kivitelezők ré­gi-új Tabán Általános Iskola és Művésze­ti Alapiskolát, ahol az Iskola—Út prog­ramban a nyáron PVC-burkolatokat cse­réltek, tantermeket festettek és mázol­tak, a fiúk mosdóját újították fel, újrafes­tették a homlokzatot. A vakáció ideje alatt összesen 4 millió 720 ezer forint értékű rekonstrukciót végeztetett az in­tézmény, amelyhez a város 3 millió, a körzet képviselője Pászti Ágnes tanács­nok 1 millió 380 ezer forinttal, a szülők 340 ezer forinttal járultak hozzá. KÖRKÉP BORDÁNY. Mától hétköznaponként 13.30 és 20.30 óra között várja régi és új látogatóit a Bordányi Ifjúsági Információs Pont (biip). A július 1 -jén megújult intézményben ingyenesen használhatják az internetet. Szeptembertől várhatóan mindig más-más téma kerül majd előtérbe, az első héten a munkahelykereséssel, állásajánlatokkal foglalkozó honlapok elérésében segít az információs pont. MÓRAHALOM. Az önkormányzat 2005 elején bízta meg Serban Bunaventura erdélyi szobrászmestert, hogy készítse el Petőfi Sándor mellszobrát, melyet a városvezetés a Petőfi utca és a Millenniumi sétány sarkán kíván elhelyezni. A sétány az elmúlt években sokat változott, itt épült a Móra-Vitái Kht. új épülete és az Élelmiszer-gazdasági és Informatikai Innovációs Központ. Jelenleg is épül a Humán Szolgáltató Központ, illetve az elmúlt években újították fel a templomot és kapott díszkivilágítást a terület. - Szeptember 3-án közel hatszáz Csongrád megyei mozgáskorlátozott találkozik a mórahalmi fürdőben. A megyei találkozót a mórahalmi mozgáskorlátozottak csoportja szervezi. A rendezvény 10 órakor ünnepélyes megnyitóval kezdődik, majd a mórahalmi kulturális csoportok mutatkoznak be: a kórus, a mazsorettek, a fúvósok, a néptáncosok és a kötélugrók. PUSZTAMÉRGES. Ma 14 órától 16 óráig vegyes árukészlettel és háztartási kellékekkel várják a vásárlókat a művelődési ház előterében. Hétfőn 9-től 11 óráig ugyanitt őszi és téli cipőket vásárolhatnak. RÚZSA. Mától a sürgősségi betegellátást hétköznapokon 17 órától reggel 7 óráig, hét végén és ünnepnapokon reggel 7 órától következő nap reggel 7 óráig a Rúzsa, Rózsa utca 2. szám alatti központi orvosi ügyeleten az Országos Mentőszolgálat Csongrád Megyei Szervezete társulás keretében látja el Rúzsa, Öttömös, Pusztamérges, Üllés, Forráskút községre kiterjedően. Személyesen az ügyeleti rendelőben, illetve telefonon a 62/285-076 számon jelenthető be sürgősségi orvosi ellátást igénylő eset, felnőtt és gyermek egyaránt. A központi orvosi ügyeleten az érintett települések háziorvosai közül 1 fő, valamint 1 fő ápoló és 1 fő gépkocsivezető látja el a készenléti, illetve ügyeleti szolgálatot. Az Egészségügyi Minisztérium támogatásával egy terepjáró gépkocsit vásárolt Rúzsa önkormányzata a központi ügyelethez. A rendelő kialakításához és az előírt műszerek beszerzéséhez pályázat alapján a Csongrád Megyei Területfejlesztési Tanács, az Egészségügyi Minisztérium és a Szívügy Alapítvány nyújtott támogatást. - Hagyományőrző lakodalmat rendez a Rúzsai Baráti Kör szombaton, melyen az ötven évvel ezelőtti házasodási szokások elevenednek fel. A rendezvény délután 2 órakor kezdődik, a lakodalmas menet díszes fogatokon 3 órakor vonul fel a település utcáin. A vendégek ez után a művelődési házban reggelig mulathatnak. TISZASZIGET-TÉRVÁR. Búcsúba várják a helyieket és az ide látogatókat a településen vasárnap. MINDSZENT. Megváltozott nyitva tartással fogadja mától a Keller Lajos Városi Könyvtár a látogatóit. Kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken reggel 8 órától este 6-ig tart nyitva az intézmény, szombaton pedig reggel 8 órától déli 12 óráig. Kongó-bongó csengettyűszóra kezdődik a tanév - Díszoklevelet kaptak a szülők Városi évnyitó a 75 éves rókusiban A rókusi iskola hetvenötödik születés­napját, valamint a szülők, óvodák, is­kolák és az önkormányzat hathatós ösz­szefogását ünnepelték a közös szegedi tanévnyitón tegnap. - Aztán mondd csak, szeretsz-e iskolába járni? - kezdték évnyitó műsorukat a szege­di Rókusi Altalános Iskola harmadikosai ezzel a felnőttes kérdéssel tegnap délután. És egymásnak felelgetve adták a válaszokat: ki a sikerélményekért szeret tanulni, ki in­kább a tájékára se menne az iskolának, hisz oly rövid volt a nyár. Száz kis elsős pedig még ezután ismeri meg, mit is jelent isko­lásnak lenni a rókusiban. Báló Mónika taní­tónő 1/c osztályában Tamás és Ádám ta­nácstalanul nézett egymásra a kérdés halla­tán, ám mellettük Tanács Gergő hamar ki­vágta a választ: kicsit már olvas, de szeretne jól írni és még jobban kézilabdázni. A szegedi városi iskolákra szokatlan nyár köszöntött az idén: a vakáció alatt szülők, tanárok és építőmunkások jártak a tantermekbe és keményen vizsgáztak: szervezőképességükről, anyagi és fizikai „állóképességükről" tettek bizonyságot ­építettek. - A város, a szülők és a pedagógusok összehangolt munkája nyomán több mint nyolcvan óvoda, általános és középiskola, valamint kollégium újult meg - mondott köszönetet az önkormányzat nevében Botka László polgármester a tegnapi kö­zös évnyitón és cmlékplakcttel fejezte ki elismerését annak a négy intézménynek, ahol a leghatékonyabban működött a szü­lők és a pedagógusok összefogása. Ezek: a Kodály Téri Általános Iskola, a Kossuth Lajos Általános Iskola, a dorozsmai Negy­vennyolcas utcai óvoda és a Tarján II. szá­mú óvoda. Emellett több mint ötven szü­lőnek és szülői közösségnek a város veze­Az 1/c osztályosok tegnap még megilletődve ültek a tanévnyitón Fotó: Frank Yvette tése díszoklevéllel fejezte ki nagyrabecsü­lését. A bizalom kifejezése következett: Botka László kinevezte a szegedi óvodák igazga­tósága élére Lóczi Tünde igazgatót, a Tá­pai Antal Szakközépiskola igazgatójává Feketű Bélát és a Radnóti Miklós gimná­zium vezetőjévé Gál Bélát. Az eddigi posztjukon erősítette meg a közgyűlés ne­vében Szebenyi Pétert a Vedres-kollégi­um, Szabó Lászlónét a Weöres Sándor Ál­talános Iskola, Máté Esztert a Tisza-parti Általános Iskola és Tóth Dezsőt a Kodály Téri Általános Iskola igazgatóját. A rókusi iskolában tegnap többszörös ünnepet ültek: Kókai Gyula igazgató az intézmény hetvenötödik tanévét nyitotta meg, ötvenéves a Szegeden elsőként léte­sült ének-zene tagozat. A patinás épület­ben a nyáron a tantermek padlóját cserél­ték ki, megszépültek a folyosók, megújult a tornacsarnok és renoválják a teljes külső homlokzatot. „Kongó-bongó csengettyűszóval kezdő­dik a tanév" - énekelték végül a gyerekek a városi évnyitón, majd charlstont jártak ­élénkpiros ruhában. DOMBAI TÜNDE Kimagasló közösségi munkájukért kaptak kitüntetést az iskolások Jól tanuló szegedi diákok Tizenháromból heten: Bajtai Attila, Zab Vivien, Lőwy Noémi, Kocsis Flóra, Bálint Sára, Antós Judit és Koncz Noémi Fotó: Gyenes Kálmán Beszélgetésre hívta tegnap Újhelyi István honatya az elmúlt tanévben lelkes közösségi munkát végző általános iskolásokat. A szegedi képviselő a gyerekeket minden évben kitünteti. Harmadik alkalommal kaptak elismerő plakettet a diákéletben lelkesen közreműködő szegedi általános iskolások. A Pro Bono Publico díjat Újhelyi István or­szággyűlési képviselő alapította. A plaketteket a tanévzárón vet­ték át a gyerekek - eddig több mint harmincan. - A diákönkormányzatot irá­nyítom a Tabán-iskolában, va­gyis képviselem társaim kéréseit és javaslatait - összegezte közös­ségi munkája lényegét a legfiata­labb kitüntetett, Bálint Sára. Most kezdi az utolsó általános iskolai évét, és amellett, hogy a diákélet mozgatója, kitűnő tanu­ló is. Terveiről szerényen megje­gyezte: agysebésznek készül. - Legutóbb a hagyományos szőregi csatában töltöttem le a „kötelező" háromnapos katona­időt, és szervezem az iskolará­diót - mesélte a tegnapi találkozó egyetlen fiú résztvevője, az új­szentiváni iskolát végzett Bajtai Attila. Elismerést kapott még Antós Judit (Weöres Sándor Általános Iskola], Juhász Kitti (Vörösmarty Mihály Általános Iskola), Koncz Noémi (Zoltánfy István Általá­nos Iskola), Pamuk Péter (Tisza­szigeti Általános Iskola), Tandari Tibor (Kübekházi Általános Isko­la), Zab Vivien (Tarjáni Általános Iskola), Lőwy Noémi (Fő Fasori Általános Iskola), Kamarás Ildi­kó (Tisza-parti Általános Iskola), Sarró Szilvia (Sólyom Utcai Álta­lános Iskola), Szekeres József (Jó­zsef Attila Általános Iskola) és Kocsis Flóra (Kossuth Lajos Álta­lános Iskola). D.T. Gázömlés Szőregen Csatornázás közben gázveze­tékbe kapott egy munkagép tegnap délelőtt Szőregen, a Szerb utca és Gőzmalom utca sarkán. A Dégáz Rt. tájékozta­tása szerint a sérült műanyag csőből szivárgott a gáz, de en­nél nagyobb baj nem történt. A gázszolgáltató szakemberei gyorsan a helyszínre értek, és kicserélték a kilyukadt vezeté­ket. Cigifogás Makón MUNKATÁRSUNKTÓL Nagyjából tizenötmillió forint értékben foglaltak le zárjegy nélküli cigarettát a vámnyomozók kedden Makón, illetve Kiszomboron. Először egy makói családi háznál tartottak házkutatást, az udvaron egy kisteherautóban a pénzügyőrök több mint háromezer karton Ronson márkájú, magyar adójegy nélküli cigarettát találtak. Ezt követően a gépjármű-tulajdonos kiszombori lakóhelyét kutatták át a vámnyomozók - itt hétszáz karton VP International és Marlble cigarettára bukkantak. Mivel a gyanúsított egyik esetben sem tud­ta hitelt érdemlően igazolni a dohánytermékek eredetét, a Vám- és Pénzügyőrség munkatársai őrizetbe vették, és ellene jövedéki or­gazdaság bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt eljárást kez­deményeztek. Százezer Karcsikáért Folytatás az 1. oldalról - Nekem is van három kicsi gyermekem. Átérzem Karcsika édesanyjának a fájdalmát. Ami­kor megláttam a tévében sírni, majd megszakadt a szívem. Ha tudtam volna, hogy az apa nem adja vissza a kisfiút, nem me­gyek bele - magyarázta a férfi, aki többször leintette feleségét, aki bele-beleszólt a történetbe. Tegnap a Szegedi Városi Bíró­ságon tanúként hallgatták meg Karcsika édesanyját, Papp Edi­nát, akitől a negyedrendű vádlott a teremben nyilvánosan bocsá­natot kért. Varga István azt mondta lapunknak, ő is kereste a lehetőséget a szegedi asszonnyal való találkozásra, hogy megkö­vesse őt, de nem talált rá megfe­lelő alkalmat. A bíróság egyéb­ként elnapolta a tárgyalást, mert a hatvádlottas ügyben nem jelent meg két vádlott és két tanú. Szeptember közepén tárgyalják újra az ügyet. A „HALÁLADÓ" ELLEN Eltörölné az MDF az örökösödési illetéket, a párt ezért aláírásgyűjtésbe kezdett a „haláladó" megszüntetéséért ­mondta el tegnapi sajtótájékoztatóján Szegeden Tímárné Horváth Magdolna, az MDF Szeged 3-as választókerületének parlamenti képviselőjelöltje. LÁNYA VAN, NEM FIA A Farkas Mátyásról tegnap megjelent cikkünkben azt írtuk, hogy a szegedi vak zongoratanárnak fia van. A mesternek lánya és négy unokája van. Bán Sándor vak zongoraművész nem tanára, hanem példaképe volt Farkas Mátyásnak. Az érintettektől és olvasóinktól elnézést kérünk. MÓRAHALOM SEGÍT Háromszázezer forintot ajánlott fel Mórahalom az erdélyi Székelyudvarhelynek az árvízkárok enyhítésére. Egy külterületi ingatlan eladásából származó bevételét adja az erdélyi városnak. »MMIIMMWH»^^ Aba-Novák képei Különleges tárlat nyílt tegnap a Volksbank Galériában: a Szege­den jól ismert művész, Aba-Novák Vilmos kevéssé ismert alkotá­sait, grafikákat, tanulmányokat, a személyes tárgyait is bemutató kiállítás a mecénás bank jóvoltából látható. Az örökösöktől köl­csönkapott negyven alkotás közül 8-9-et eddig még nem láthatta a közönség. A bank Klauzál téri fiókjában' november végéig nyitva tartó tárlat anyagát később sem állítják ki máshol Fotó: KarnokGsaba

Next

/
Thumbnails
Contents