Délmagyarország, 2005. szeptember (95. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-12 / 213. szám
10 A PÉNZ BESZÉL 2005. szeptember 12., hétfő Már több olajválság sújtotta a világot LAPSZEMLE Visszatérhet a szén Az olaj drágulása, készleteinek várható kimerülése miatt újra növekedhet a szén jelentősége, feltéve, hogy sikerül környezetbarát technológiákat kifejleszteni - írta a Napi Gazdaság. Jelenleg a világon megtermelt villamos energiának körülbelül 30 százalékát állítják elő széntüzelésű erőművekben, Kínában ez az arány 80 százalék, Nagy-Britanniában tavaly 33 százalék volt. A szén ára a globális kereslet növekedésével párhuzamosan, az olajéhoz hasonló mértékben emelkedik. Míg 2002 januárjában egy tonna szén 34 dollárba került, 2004-ben ennek az ára már elérte a 78 dollárt. A megtermelhető energia alapján a szén még mindig jóval olcsóbb az olajnál, hiszen a jelenlegi árakon számolva 6000 kilokalória energiát 60 dollárnyi szén elégetésével lehet előállítani, ugyanennyi energia háromszor ennyibe, 195 dollárba kerülő olajból nyerhető. Ráadásul a szénből olaj is előállítható, 35 dolláros hordónkénti olajár fölött ez még költséghatékonyabb is. A még felhasználható, globális készleteket tekintve is jobban áll a szén, hiszen a világ olajkészlete - amennyiben a jelenlegi termelési szintből és technikából indulunk ki - mindössze 30-50 évig képes fedezni a szükségleteket. Egyes szakértők szerint szénből akár 200 évre elegendő mennyiséget rejt a föld. A legnagyobb probléma azonban a környezetszennyezés kérdése. A káros szén-dioxid-kibocsátást körülbelül 30 százalékban a széntüzelésű hőerőművek okozzák, és a savas esőt okozó kén-dioxid jelentős részes is ezek miatt kerül a levegőbe. Mindeközben Indiában és Kínában szinte hetente üzembe állítanak egy-egy szénerőművet, és az Egyesült Államokban is csaknem 100 új erőmű kezdheti meg működését. A helybeli finomítóból kiömlött olajat takarítanak el a New Orleans szomszédságában fekvő St. Bemard Parishben FOTÓ: MTI/EPA/SHAWN THEW FELSZABADULÓ HAZAI KESZLETEK Az üzemanyagkészlet bővítését, így áttételesen a benzinárak elszabadulásának megakadályozását is szolgálja az az intézkedés, amellyel Magyarország a Nemzetközi Energiaügynökség kérésére egy-két napi fogyasztásnak megfelelő mennyiséget szabadít fel kőolajkészletéből - nyilatkozta László Boglár kormányszóvivő. A lépés kormánydöntést nem, csak gazdasági miniszteri rendelkezést igényelt. A nemzetközi kezdeményezés alapját az adta, hogy a Mexikói-öbölbeli kitermelés kiesése hiányt okozott a világpiacon. A tartalékok felszabadítása a kínálat szinten tartását szolgálja. A szóvivő megerősítette azt a lapinformációt is, hogy a stratégiai okokból értékesítendő készlet megvásárlására meghirdetett pályázatot a Mol nyerte meg. A Mol múlt csütörtöktől 15 napig, naponta 800 tonna, durván számítva mintegy 5 ezer hordó kőolajat vesz át a stratégai készletből, s ugyanennyivel csökkenő az importját. így a kitermelőnél ugyanennyi hordó olaj megmarad, amit szabadon értékesíthet a világpiacon, növelve esel a kínálatot. Magyarország olajtartalékai 90 napi fogyasztást fedeznek. A nyersolaj, s ezzel a gépjárművek üzemanyagárának további drasztikus növekedését jósolják a gazdaságkutatók. Külországi számítások szerint a benzin literjéért hónapokon belül akár másfél eurót (magyar pénzben mintegy 370 forintot) is fizethet Európa. Persze a világ már túlélt néhány globális katasztrófával fenyegető olajkrízist. MTI Egyesek már az autóközlekedés, a gépkocsival történő szállítás végét vetítik előre. A New Orleans-i természeti katasztrófa, a Katrina hurrikán augusztus végi pusztítása tetézi az üzemanyag iránti igényeket, amelyeket többek között az iraki háború, de legfőképp (a nyugati világ ösztönzésére) óriási ütemben fejlődő ázsiai gazdaság amúgy is táplál. Bár még bőven vannak tartalékok, a finomítók alig bírják már a túlterhelést. Az Európai Unió 25 tagállamának készleteiből küldenek vészintézkedésként több millió hordó olajat az Amerikai Egyesült Államokba, hogy ott a lecsökkent finomító-kapacitások miatt az árak ne szökjenek az égbe, és ne húzzák magukkal az egész világ üzemanyagárait. A támogató akció viszont kontinensünkön is az üzemanyagárak emelkedését idézte elő. Hatalmi vetélkedés A korábbi olajkríziseket legtöbbször világpolitikai események, s nem konkrét hiányok váltották ki. Nagy szerepe volt és van bennük annak a ténynek, hogy a világ kőolajkészletének zöme a Perzsa-öböl térségére koncentrálódik, s az ottani történések nagyban befolyásolják, sokszor el is bizonytalanítják a világgazdaság olajellátását. A legelső említésre méltó olajválságra 1951-ben került sor, amikor az irániak - még Rezah Pahlevi sah uralkodása alatt - államosították az angol-perzsa olajvállalatot, a későbbi British Petrolt és az abadani finomítót. Ám a kellő hozzáértés és a kereskedelmi kapcsolatok hiánya miatt a termelés a korábbinak a töredékére esett viszsza, bár ez a válság csak a közlekedésben okozott ideig-óráig tartó zavart. Az árakat kevéssé befolyásolta, mert akkor a világ energiaigényének 80 százalékát még kőszénből elégítették ki. 1956-ban Nasszer egyiptomi elnök államosította a Szuezi-csatornát, de a felajánlott kártalanítást Anglia és Franciaország nem fogadta el, ezért a csatlakozó Izraellel októberben megtámadták Egyiptomot. Mivel az akkori két világhatalom az éppen egyidőben zajló magyarországi forradalommal elfoglalt Szovjetunió és a világméretű katonai öszszecsapást elkerülni akaró Egyesült Államok - aktuálpolitikai okokból úgy döntött: az egyik Magyarországon, a másik viszont Egyiptomban nem avatkozik közbe, Egyiptom elsüllyesztett hajókkal meg tudta akadályozta a Szuezi-csatorna forgalmát. Szíria elzárta az olajvezetékeket, Szaúd-Arábia embargóval sújtotta az angolokat és a franciákat. Ekkor vezették be Angliában egy időre a benzinjegyet, Belgiumban pedig megtiltották a kocsik hétvégi használatát. Közel-keleti háborúk 1967-ben Izrael a hatnapos háborúban elfoglalta a Gázai övezetet, a Golán-fennsíkot és Nyugat-Jordániát. Az arab olajkitermelő országok emiatt embargót hirdettek Izrael és támogatói ellen, de ők akkorra már bőséges tartalékokat képeztek, így a konfliktus akkor sem növelte meg nagy mértékben az árakat. 1973 októberében Szíria és Egyiptom megtámadta Izraelt. Az arab-izraeli háború első szakaszában az arab országok exportcsökkentésről döntöttek, ám Líbia teljesen leállította exportját, amit a többi arab államnak az Izrael támogatóivá nyilvánított nyugati országok elleni újabb embargója követett. Ekkor rövid idő alatt négyszeresére, a csúcson 36 dollárra emelkedett egy hordó olaj ára. A fejlett országokban csökkentették az áramfogyasztást, sorok álltak a töltőállomások előtt, valóságos pánik tört ki, keresetté váltak a japán kiskocsik. Egyes szakértők szerint az USA nagyvállalatai az áremelés támogatásával is segítették csökkenteni a hatalmas államháztartási többletet. (Bennünket ez kevésbé érintett, hiszen akkor a Szovjetunióból kaptuk az olajat, KGST árakon. Persze idővel a világpiaci olajárak - a gyakran használt akkori jelzővel - begyűrűztek hozzánk is). 1979-ben a két nagy olajtermelő, Irak és Irán háborúja idején 40, majd 50 dollárra ugrott az olaj hordónkénti ára, ami mai értékre átszámítva legalább a kétszeresének felelne meg. A nyolcvanas években aztán ennél lényegesen alacsonyabb szinten rögzültek az olajárak, s csak tizenöt évvel ezelőtt emelkedtek ismét 35 dollárra, amikor Irak lerohanta Kuvaitot és fenyegette Szaúd-Arábiát. Az 1991-es öbölháború, majd a 2003-ban megkezdődött iraki harcok idején még hullámzott, előtte olykor 20 dollár alá is csökkent az üzemanyag ára, de átlagban ez év elejéig nem drágult lényegesen, bár az olaj iránti kereslet növekedésével mind nehezebben bírnak lépést tartani a finomítók. Hogy mit hoz a jövő az olajfronton? Valójában senki sem tudja, de érdemes meggondolni a világ egyik vezető olajtársasága, a Shell egyik vezetőjének tréfába csomagolt jóslatát: az emberiség kőolajkorszaka nem az olajhiány miatt ér majd véget, ahogy a kőkorszak sem azért zárult le évezredekkel ezelőtt, mert elfogyott a kő. Mit hoz a jövő? A tavalyinál rosszabb a termés vöröshagymából MTI A csapadékos nyár és a vetésterület jelentős csökkenése miatt a tavalyinál rosszabb a termés vöröshagymából - mondta Joó Sándor, a Hagyma Terméktanács elnökségi tagja a makói hagymafesztiválon. Az elmúlt évben csúcstermés volt vöröshagymából egész Európában és Magyarországon is, így az idei év tavaszán kilogrammonként 10 forint körüli áron is lehetett kapni a zöldségből. A hagyma mennyisége idén a vártnál 30 százalékkal kevesebb, s a minőség sem a legkiválóbb. Az átvételi árak jelenleg Makó környékén 35-40 forint körül állandósultak, sok függ azonban más magyarországi területek termésétől. A makói hagyma 90 százalékát az elmúlt húsz évben főként szárítva értékesítették, elsősorban nyugat-európai levesgyáraknak. Ez az értékesítési forma azonban visszaszorulóban van, mivel a kilónkénti 3,5-4 eurós árnál olcsóbban lehet beszerezni nem sokkal rosszabb minőségű szárított vöröshagymát Egyiptomból, Indiából és Kínából. Startkártya a fiataloknak A fiatal munkavállalók október l-jétől használhatják a startkártyát, ami lehetőséget ad arra, hogy az őket foglalkoztató munkáltatók 32 százalékos járulékteher helyett első évben 15, a második évben 25 százalékot fizessenek. MTI A startkártya lényege, hogy nem kell kifizetni a fiatal munkavállaló után a tételes egészségügyi hozzájárulást, a 29 százalékos társadalombiztosítási, a 3 százalékos munkaadói járulékot. Ehelyett az első évben a bruttó munkabér 15 százalékos, a második évben 25 százalékos mértékét fizeti a munkaadó járulékként. A kedvezményt a minimálbér másfélszereséig, felsőfokú végzettségűeknél annak kétszereséig érvényesítheti a foglalkoztató. Az igazolványt az adóhatóság állítja ki. A kártyán az adóazonosító jel, a pályakezdő neve, személyes adatai, a kiállítás és az érvényesség ideje szerepel. A kártya a kiváltásától számított két évig érvényes, figyelembe véve azt is, hogy a munkavállaló 25 évnél, felsőfokú végzettségű esetében 30 évnél fiatalabb legyen. A kedvezményt csak ez a korosztály veheti igénybe. Az új forma a pályakezdőknél a január l-jével bevezetett kedvezményeket váltja fel. Az év elejétől van lehetőség arra, hogy a foglalkoztatás társadalombiztosítási járulékköltségeit a felére csökkentsék, ha a munkáltató pályakezdőt, gyes, gyed, gyet vagy ápolási díj után munkát vállalót, illetve ösztöndíjast alkalmaz. Ötven év feletti munkanélküliek felvétele esetén akár a teljes járulékköltség megtakarítható. Jelenleg azok a fiatalok számítanak pályakezdőnek, akik 25 év alattiak. A munkaadónak az 50 százalékos tb-járulékkedvezményért legalább egyéves foglalkoztatást kell vállalnia, ebből az időszakból háromnegyed évig jár a kedvezmény, a további időszak kedvezmény nélküli foglalkoztatás. A kedvezmény jelenleg a legfeljebb 90 ezer forintos bruttó keresetre számított járulék 50 százalékáig vehető figyelembe.