Délmagyarország, 2005. szeptember (95. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-10 / 212. szám

KULTURÁLIS MELLEKL! 1 /^l r JWW • 1 MK •-te« ^Hfcte j a w i LJ SZERKESZTI: WERNER KRISZTINA, HEGEDŰS SZABOLCS 2005. SZEPTEMBER 10. NAPI MELLEKLETEK Hétfő A DÉL SPORTJA, A PÉNZ BESZÉL Kedd Szerda Csütörtök Péntek WWW.DELMAGYAR.HU AZ OROSZORSZÁGI VITYEBSZKTOL A FRANCIA RIVIÉRÁIG: MARC CHAGALL KALANDOS ELETE Kötéltánc álom M óság között Szakértő életrajzírói úgy tartják, Marc Chagall művészete jórészt viharos élettörténetének költői metaforája, álom és valóság közötti kötéltánc, a láthatatlant láthatóvá tevő képzelet kalandja. A szegedi várban jövő pénteken nyíló Chagall-kiállítás előtt összeállításunkkal a különös művész fordulatokban gazdag életének 98 esztendejét foglaltuk össze - a teljesség igénye nélkül. Marc Chagall Mark Zaharovics Sagal néven 1887. július 7-én született az oroszországi Vityebszk városkában (ma Fehéroroszország) egy kilencgyermekes heringkereskedő zsidó család első sarjaként. A kis Marc a zsidó elemi iskolába járt, ahol éppúgy jiddis nyelven beszéltek, mint odahaza. Az utca az oroszra is megtanította, és ő volt az első a családban, aki a zsidó elemi után beiratkozhatott a városi iskolába, ahol egyetlen tantárgyban vívott ki elismerést: a rajzban. „Apámnak kék szeme volt. A keze csupa bőrkeményedés. Dolgozott, imádkozott és nyugodtan élt. Én ugyanolyan csendes voltam, mint ő. Vajon mi lesz belőlem? Ilyen maradok egész életemben, a fal mellett üldögélek, vagy én is hordókat cipelek? Ránéztem a kezemre. A kezem túl finom volt... valami olyan foglalkozást kellett találnom, valami olyan munkát, ami nem fordítja el a pillantásomat az égtől és a csillagoktól, ami hozzásegít, hogy megtaláljam életem értelmét. Igen, ezt kerestem. De mifelénk rajtam kívül senki sem ejtette ki a művészet vagy a művész szót. Mi az, hogy művész? - kérdeztem." „A lelkem érzékeny, a pénztárcám üres" Az ifjú Chagall az ötvenezer lakosú, hagymakupolás tornyú templomairól, tarkára festett házairól, nyomorúságosan összetákolt bódéiról ismert Vityebszkben Yehuda Pen művészeti iskolájába iratkozott be. A művészet egy tiltott és zárt világába való belépést jelentett számára, hiszen a hagyományos zsidó vallás tiltotta az Isten és az ember képi bemutatását. „Nagybátyám nem mer kezet nyújtani nekem. Azt mondják, festő vagyok. És ha lefesteném? Azt az Isten nem engedi. Az bűn." 1906-1907 telén barátjával Szentpétervárra költözött, ahol eleinte retusőr volt egy fényképésznél, majd cégtáblákat festett. Nem volt megfelelő iskolai végzettsége, ezért a képzőművészeti akadémia kapui zárva maradtak előtte. Vinaver, a Duma egyik képviselője már korai képei alapján felfedezte tehetségét, és a mecénása lett. Az ő segítségével jutott be az orosz és a modern európai festészet törekvéseit ötvöző Leon Bakszt híres művészeti iskolájába. Rengeteget tanult ott, rátalált a későbbi műveit is jellemző témákra, motívumokra, a vidéki élet intim pillanatképeire. „Marc a nevem, a lelkem érzékeny, a pénztárcám üres, de azt mondják, tehetséges vagyok." 1909 őszén ismerkedett meg Bella Rosenfelddel, egy jómódú vityebszki ékszerész Moszkvában tanuló lányával, aki később meghatározó szerepet játszott életében. A művészeti kormánybiztos Atyai barátja és pártfogója, Vinaver ösztöndíjával 1910ben Párizsba utazott, hogy vízióinak kifejezésére alkalmas művészi nyelvet találjon. A művészetek fővárosában fedezte fel a fény forradalmát. „Cézanne, Manet, Monet, Seurat, Renoir, van Gogh tájképei és figurái, Matisse fauvizmusa és megannyi más művész valósággal megdöbbentettek. Természeti jelenségek erejével hatottak rám. (...) Ügy érzem, hogy a szülőföldemtől távol közelebb voltam hozzá, mint sokan az ott élők közül." Ekkoriban, 1911-ben született egyik legismertebb képe, az Én és a falu, amit a 20. századi festészet legnagyobb alkotásai között tartanak számon. 1913-ban eljutott Berlinbe is, ahol önálló kiállítást szerveztek számára. 1914 júniusában hazament Oroszországba, hogy jelen legyen húga esküvőjén és találkozzon Bella Rosenfelddel. Közben kiAz idős mester tört a háború, lezárták a határokat, ezért a három hónapra tervezett utazásból nyolc évnyi maradás lett. Berlinben és Párizsban hagyott képei jórészt elvesztek. 1915 nyarán feleségül vette Bellát, a következő évben megszületett leányuk, Ida. A katonai szolgálatot úgy sikerült elkerülnie, hogy sógorának fővárosi hadiüzemében vállalt munkát. A forradalommal eleinte szimpatizált, úgy érezte, elérkezett az idő, hogy a szép utópiák valóra váljanak. Párizsból ismerte a közoktatási népbiztost, Lunacsarszkijt; barátságuknak köszönhette, hogy Vityebszk tartomány művészeti kormánybiztosává nevezték ki. Óriási lelkesedéssel vetette magát a munkába, kiállításokat rendezett, múzeumokat nyitott meg. 1972 októberében a Műcsarnokban nyílt nagy érdeklődéssel várt Chagall-kiállítás. Megrendezését Aczél Györgytől kapták végrehajtandó feladatként a magyar szakemberek, akik francia múzeumokból és a család gyűjteményéből hétszáz Chagall-művet szedtek össze, amivel a Műcsarnok összes termét megtöltötték. Egyes vélemények szerint a budapesti tárlat a művész következő évi szovjetunióbeli hazalátogatását volt hivatva előkészíteni. Az akkor 85 éves mester nem jött el Magyarországra, csak Ida lánya képviselte. A fővárosban valóságos Chagall-járvány tört ki: a Műcsarnok lépcsőjétől a Dózsa György úti villanyrendőrig kettős sorban álltak az emberek, hogy bejussanak a tárlatra, amit három hét alatt 105 ezren néztek meg. Ez mindenkit megdöbbentett, mert a Műcsarnokban az addigi képzőművészeti kiállítások rekordja 15 ezer látogató volt. „Higgyék el nekem, ha egyszer átalakultak, a dolgozó emberek meg tudják majd mászni a művészet és a kultúra csúcsait." Elvtársai azonban furcsán fogadták a képeit, például azt kérdezték tőle: „Miért zöld a tehén, és a ló miért repül az égen? Mi köze van mindennek Marxhoz és Leninhez?" Hamar szembetalálta magát azzal a fafejű követelménnyel, hogy a művészete politikailag alkalmazható legyen, ezért elmélyült benne a bizalmatlanság. Moszkvába költözött, ahol a Zsidó Színház számára tervezett díszletekkel biztosította családja megélhetését. „Úgy gondolom, a forradalom óriási dolog lehetne, ha tiszteletben tartaná a másságot, az eltérőt" - írta illusztrált önéletrajzában, az Életemben, amit 1922-ben vetett papírra. Mindent elölről kellett kezdenie Lunacsarszkij segítségével sikerült útlevelet kapnia, és családjával 1922 nyarán Berlinen át Párizsba utazott. Mindent elölről kellett kezdenie. 1924-ben rendezték meg első retrospektív tárlatát Párizsban, két év múlva pedig New Yorkban. Egyik életrajzírója találó aforizmát fogalmazott meg róla és a korszak másik kiemelkedő festőjéről: „Picassóé az értelem győzelme, Chagallé a szív dicsősége." Erre rímel Chagall ars poeticája is: „Az egész belső világunk valóság, talán valóságosabb, mint a látható világ. Ha az ember mindazt, ami látszólag illogikus, fantázia-szüleménynek vagy tündérmesének tart, csak azt bizonyítja, nem értette meg a természetet." A Párizsban eltöltött évtizedet Chagall élete legboldogabb időszakának nevezte. Egy műkereskedővel kötött szerződés megszabadította az anyagi gondoktól. Családjával együtt Tel-Avivba látogatott, Palesztinában, Szíriában és Egyiptomban bejárta a bibliai tájakat. 1940-ben, Franciaország összeomlása után családjával Marseilles-be menekült, majd a következő év nyarán New Yorkba költözött, Magány (1933) Én és a falu (1911) ahol több díszletet is tervezett a Metropolitan Opera számára. 1944 szeptemberében vírusfertőzésben meghalt szeretett felesége, ezért hónapokig képtelen volt dolgozni. A háború utáni években sorra rendeztek számára kiállítást New Yorkban, Chicagóban, Párizsban, Amszterdamban, Londonban. 1948-ban visszatért Párizsba, majd a francia Riviérán telepedett le. 1952 tavaszán megismerkedett Valentina Brodszkijjal, Vavával, akit még azon a nyáron feleségül vett. Ezután is termékeny évtizedek következtek. Járta a világot, 1952-ben és 1954-ben hosszabb tanulmányutat tett Görögországban. A táj, a műemlékek és a görög mítoszok inspirálta Odüsszeia-illusztrációit, amelyeket péntektől a szegedi várban láthat a közönség, húsz évvel később, 1974-75-ben készítette el. Az egész világon ünnepelték Az. utolsó évtizedekben Chagall monumentális faliképeket, mozaikokat, festett üvegablakokat is készített például a New York-i ENSZ-palotába és a Metropolitanbe, a Párizsi Operaházba, a metzi és a reimsi katedrálisba, a jeruzsálemi új parlamentbe. Az egész világon ünnepelték, a francia elnöktől megkapta a Becsületrend nagy keresztjét. Matuzsálemi korban, 98 évesen hunyt el 1985-ben SaintPaul-de Vence-ban. A Herder-díjas belgrádi művészettörténész, Oto Bihalji-Merin találóan írta róla: „Chagall világképe nem a vég képe, hanem az elpusztíthatatlan élet mélyéből merítő, örökös újrakezdésé. Szláv-zsidó származása termékeny talajnak bizonyult: művészetének gyökerei mindig friss, életadó nedveket szippanthattak fel. De alkotásainak plasztikus ereje túlnövi a helyi, folklorisztikus korlátokat, és egyetemes emberi üzenetet hordoz - a térben és időben folytonosan visszatérő tavasz mitikus üzenetét." HOLLÓSI ZSOLT