Délmagyarország, 2005. szeptember (95. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-08 / 210. szám

12 •MEGYEI TÜKÖR­CSÜTÖRTÖK, 2005. SZEPTEMBER 8. Gyümölcsök és gyümölcsészek versengése Újjáéled a Szegedi Mamut Egy szegcdi növcnyncmcsítő, még a hatvanas években, lét­rehozta a Szegedi Mamut nevű kajszibarackfajtát. Aztán egy ceglédi nemesítő-a szakmában magasabb beosztású - létreho­zott egy hasonló, másik fajtát, és elérte, hogy a szegedi fajta állami elismerését visszavon­ják. Ma az egykor országszerte termesztett Szegedi Mamutot a Csemete Tér mészét védelmi Egyesület igyekszik újra elter­jeszteni - legalább a városban. Évtizedes kutatómunka, amíg t'gy gyümölcsész létrehoz egy-egy, a korábbiakhoz képest valamiben jobb, új gyümölcsfaj­tát. Ilyen a Szegedi Mamut nevú kajszibarack is, amit Foki István, az egykori Dél-alföldi Mezőgaz­dasági Kutatóintézet - ma: Ga­bonatermesztési Kutató Kht. ­főkertésze hozott létre a hatva­nas években. Nem magától tűnt el A nyolcvanöt esztendős, nyu­galmazott főkertész, üzemmér­nök örül annak, hogy a Csemete Természetvédelmi Egyesület ille­tékese - mint nemrég megírtuk ­úgy nyilatkozik: az egyesület a különféle régi magyar gyümölcs­fajták között a Szegedi Mamutot is igyekszik újra elterjeszteni Szegeden. Ugyanakkor a nemesí­tő fölhívja a figyelmet: ezt a fajtát 5 hozta létre, s egyáltalán nem „magától" tűnt el a köztermesz­tésből. - Én a Szegedi Mamutot 1960-ban kezdtem kinemesíteni Kovács Imre Dunántúlon tevé­kenykedő főkertésszel együtt. A fajta 1972-ben kapott állami el­ismerést - beszéli Foki István. ­Ragyogó tulajdonságokkal ren­delkezett a Szegedi Mamut, nagy A 85 éves Foki István, a Szegcdi Mamut ábrájával Fotó: Frank Yvette termetű, nagy C-vitamin- és cu­kortartalmú volt, s a szállítást is jól bírta. Kedvező sajátságai foly­tán elterjedt az egész országban ­ismerteti az idős gyümölcsneme­sítő. Visszavonták az elismerést A kedvező időszak azonban csak a kilencvenes évek végéig tartott. Mert közben a ceglédi kutatóintézet akkori igazgatója kinemesített egy másik fajtát, a Ceglédi Óriást, és szorgalmazni kezdte: az ő fajtáját ismerjék el államilag, a Szegedi Mamut elis­merését pedig vonják vissza. ­Miután ő igazgató volt Cegléden, én pedig csak főkertész Szege­den, el is érte célját. Szakértők ugyan megígérték, hogy kijön­nek a helyszínre, tanulmányozni a Szegedi Mamutot, de nem jöt­tek ki. Csak egy értesítés jött, mely szerint a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium a Szegedi Mamut kajszibarack­fajta állami elismerését vissza­vonja - emlékszik Foki István. A Ceglédi Óriást azóta is termesz­tik, a Szegedi Mamutot azóta sem... Salamoni döntés Egy meggyfajtát is kinemesí­tett annak idején: a Szegedi Ru­bint. S ez az eredményt is meg­semmisült. - El sem jutottam az engedélyeztetésig, mert mire rá került volna a sor, egy pesti kuta­tóintézetből is bejelentettek egy hasonló fajtát. Én akkor kifogás­sal éltem, mire az illetékesek ­salamoni döntéssel - mindkét fajtát törölték, az enyémet is és a pestit is. A továbbiakban már nem tudtam foglalkozni az ügy­gyei, akkoriban mentem nyug­díjba - emlékszik vissza az idős gyümölcsnemesítő. De azért létezik gyümölcsfajta, melyet szintén ő nemesített ki, még 1969-ben - ez pedig egy őszibarack, a Szegedi Arany. Ilyentájban, szeptemberben érik, hatalmas gyümölcsű, magvavá­ló, konzervgyári célra, befőzésre kitűnő. Lédús is, ám száraza­nyagtartalma is van annyi, hogy könnyen lehessen szállítani. S azóta is elismert államilag. F.CS. KÜZDELEM, GYÚMÖLCSFRONTON £ Foki István Kilenc hónapig harcolt a szovjet fronton a II. világháború­ban. Ahogy vonult vissza a magyar hadsereg, ő is jött vissza. Buda­pesten került fogságba, s huszon­kilenc hónapot volt hadifogoly, Moszkvától északra. - Megjártam a poklot - emlékszik vissza. Arra azért ő sem gondolt: miután ki­szabadul a fogságból és visszake­rül Magyarországra - gyümölcs­fronton is elkezdődnek a küzdel­mek. Bűzlik valami Szóra se nyitnám számat, ha nem a szívem csücskéből pottyant volna ki a támaszték. Az már régen megesett velem, hogy tojást ' vettem a holtban, fölütöttem belőle ötöt, és a hatodik olyan för­telmesen záp volt, hogy az egészet megette tőle a fene. Mond­tam a boltosnak, azt felelte rá, vissza kellett volna vinnem, és kicserélték volna. Mászkos markomba vittem volna vissza? Megundorodott volna tőle az összes vevő. Most nem záptojás a ludas, hanem a krumpli. Eszetlenül gusztustalan, de velem esik meg az ilyen is. Azért mondom, hogy a szívem csücskéből sodródott ki egy pöcök, mert an­nak az újdivatú homokháti szövetkezetnek megalakulásától fogva hangos pártfogója vagyok, amelyik ezt a csomagot ösz­szeállítja, és rendszeresen a boltunkba hozza. Dán mintájú­nak mondom, de ha jól emlékszem, a nyugati szövetkezetek kottája nagyjából ugyanaz. Fölrikkantottam magamban, amikor először megláttam, és azonnal a kosaramba raktam egy kétkilósat. Krumpliban jó szokott lenni az ízlésem, éle­tem párja is megértette lelkendezésemet. Attól kezdve ha fo­gyogatott, mindig biztatott, föltétlenül abból hozzam az utánpótlást. Azt ugyan forgattam a fejemben, hogy jó lenne intenem a cso­magolókat, három vagy négy nagy lukat üssenek rá, nagyjából úgy, ahogy a mosóporos zacskókon is van újabban, hogy köny­nyebb legyen a többi csomag mellé fognom, de most újabb inte­lemre szánom el magam. Mert ami most történt, az kísértetie­sen hasonlít a záptojásos kalandomhoz. lói bevásároltam tehát megint, újabb két kilóval ballagtam haza. Furcsa szagok ütötték meg az orromat már a zöldség­pult előtt, de elfordítottam inkább. Ahol nagy tételekben megy az üzlet, ott összegyűlhetnek ilyen kificamodott illatok. Itt­hon már, amikor kipakoltam, akkor csapott meg megint, för­telmesebb adagban. Szagolgattam gönceimet, ennyire belém ette volna magát1 Röptében érhetett csak, alig időztem ott. Hogyan, hogyan se, valahogy mégis kicsöppent az asztalra a nagy tasakból egyetlen csöpp akármi. Na. ettől ments meg, Uram, minket! Hadosztálynyi ellenséget meg lehetne kerget­ni vele. Nem akarom fokozni, mert hátha ráismernek. Lefogadom, a bolt azt mondaná, nem 6 tehet róla, 6 csak árulja. Az aranyos szövetkezet is védené magát, mert amikor 6 beletette, még mind jó volt. Móra Ferenc 1932-ben leírta már a Földnélküli Já­nosokról szólva, hogy a rendszerben van a hiba. Csomagolás­ban járatlan amatőrként, megőrizve eredendő szimpátiámat, azt ajánlanám, hogy mindenképpen változtassanak a rendsze­ren. Ha már hálóba semmiképpen nem akarják kötni, mint pél­dául mások a hagymát - szerintem az lenne a legideáUsabb megoldás -, akkor a nájlonzacskóra üssenek annyi lukat, hogy szellőzni tudjon az eleven portéka. Ha netán sikerülne átprogramozniuk magukat is, meg a bol­tokat is, tehát az egész rendszert, tisztelettel kérem, ötletemért ne a mostaniból tegyenek félre télre egy zsákkal. H.D. SZEGED 6724 Szeged, Sárosi u. 11. Telefon: 62/549-440 www.porscheszeged.hu PORSCHE Használtautók garanciával! Weltauto Használtaufók új világa ***** Audi A4 Avant 1.9 PD TOI • Audi A4 Avant 1.9 PD TDI Comfort • Skoda Octavia 1.4 Coot Tradition 2004.. 20 650 km-rel, 1896 cm", dízel, feketemetál. légkondicioná­ló, ABS, elektromos tükrök, ESP, központi zár, riasztó, szervokor­mány, rádiómagnó, színezett üve­gek, vezető- és utasoldali légzsák, állítható ulésejj, Ál: 6ijJKHJflSFt 5590«»0 2004.. 17312km, 1896 cm', dízel, sötétkék metál, légkondicionáló. ABS, elektromos, tüthető külső tük­rök. ESP fellégzsák elöl. hátul, indí­tásgátló. kódtényszóró. központi zár. riasztó, szervokormány, rádiómagnó, színezett üvegek, vezető- és utasol­dali légzsák. Ár 5j9M0tfFt ír 2004-es, 32 585 km. 1390 cm", ben­zin. középszürke metál, ABS, CD-le­játszó, elektromos első ablakemelő, lényszórómosé. hátsó csomagtérai­tó. Másgátló, központi zár. mecha­nikus vezérlésű légkondicionáló, osz­tott hátsó ülés, szervokormány, szí­nezett üvegek, vezető- és utasoldali légzsák. Át 2 890 000 Ft 2003 . 23 492 km. 1896 cm', dízel, sötétkékmetál gyöngyház, automa la válté, légkondicionáló. ABS. ESP mdltásgátló. könnyütém keréktár csák. központi zár, riasztó, szeivokot mány. színezett üvegek, vezető- és utasoldali légzsák, Állítható magas ságú első úlésgk Ar ígjumfTrt 529»«»n 2005. 11 800 km, 1896 cm', dízel, kozepszürke metál, légkondicioná­ló. bőikormány és böi váltógomb, ABS, co-leiátszó. ESP kipörgés­gátló. ledel/eli számítógép, könnyü­tém keréktárcsák, multitunkciós kor­mány, sebességtuggő szervokor­mány. sebességtartó automatika, vezető- és utasoldali légzsák Ar SJJJMOflFt • hmmhi-i,,« 2004.24 613 km. 1896 cm', dfzel. világosszürke metál, blokkolásgát­ló (ABS). ESP lejlégzsák elől, ol­dallégzsák elo). rablásgátló, szer­vokormány. sztereé rádiómagnó hangszórókkal, távirányító közpon­ti zárhoz, vezetó- és utasoldali lég­zsák Ár: 5 790 ooo r AUDI A4 1.6 I VW Golf 1.4 Trendline • Skoda Fabia 1.2 6V Classic • flenauit Laguna 2.2 dci Expression • Audi A31.6 Ambition 2003., 41 453 km. 1595 cm', benzin, aranymetál gyöngyház. 4 ajtós, au­tomatikus vezérlésű légkondicioná­ló. ABS. elektromosan állítható, fűthető külső tükrök. ESP központi zár, állítható kormány, szervokor­mány, rádiómagnó, színezett üve­gek. távirányító kózpond zárhoz, ve­zetö- és utasoldali légzsák, állítható magasságú e|&í> ülések. Ar 4JM-ODSFt J99BOOOB 2004., 28 339 km. 1 390 cm', 75 LE. benzin, kózépkék metál, légkondici­onáló. ABS. CD. elektromos, fűthető külső tükrök, elektromos első ablak­emelő. ESP fejlégzsák elől-hátul, hátsó légterelő, kettős központi zár. oldallégzsák elöl. szélvédőbe épí­tett antenna, távirányító, vezető- és utasoldali légzsák, állitható magas­ságú első ütések. Ár: 3 290 000 R 2004-es, 56 350 km. 1198 cm', ben zin. világosszürke metál. C0-tetát­szó, fordulatszámmérő. fényszéró­magasság-állítás. hővédó üvegezés, állítható kormány, osztott hátsó ülés. rádió, szervokormány, vezetőoldali légzsák, állítható magasságú veze­tőülés. Ár: 1 790 000 Ft 2002.. 109 945 km. 2188 cm'. 150 LE, dízel, középszürke metál, lég­kondicionáló, bőrkormány, ABS. CD, elektromos, tüthető külső tük­rök. elektromos ablakemelők, tej­légzsák elöl. könyóktámasz. koz­ponti zár. oldallégzsák elől. osztott hátsó ülés, rádió, szervokormány, távirányító, vezető- és utasoldali légzsák Ár: 2 8» «M Ft 2004.15 000 km, 1595 cm', ben­zin, kózépszürke metál. 2 ajtós, lég­kondicionáló. börkormány és bőr váltógomb. ABS. CD-lejátszó. ESP kipörgésgátló, tedélzetl számító­gép. fe|légzsák elöl. könnyűfém ke­réktárcsák, kenős központi zár. ri­asztó, sportülések elől. szervokor­mány. szálvédőbe épített antenna, vezető- és utasoldali légzsák. Ar: 4 7» MO Ft Seat Leon 1.4 16V Stella • VW Caddy 1.9 SOI Basic • Mitsubishi Lancer 1.6 Comtortl VW Golf 1.4 Euro Ocean I SKODA FABIA • Seat Cordoba 1.4 Signo I VolvoS401.6 | Audi A4 Avant 1.9 PD TOI 2003,45 650 km. 1390cm'.benzin. tehér. 4 aitós. ABS. elektromos első ablakemelő, hátsó léglereló. indllás­gátlé. központi zár. áll. kormány, lég­kondicionáló. szervokormány, szte­reo rádiómagnó hangszőrokkal, táv­irányító központi zárhoz, vezető- és utasoldali légzsák, állítható magas­ságú első ülések. Ar:2 4|QMMFt Honda CR-V 2.0t LS Auf. 2003 .98 972 km, 1998 cm'. 150 LE. benzin, világosszürke metál, automata válté (4 fokozat). ABS, CD. elektromos, tüthető külső lük­rók. elektromos ablakemelők, kö­nyóktámasz. légkondicionáló, ol­dallégzsák elől. távirányító közpon­ti zárhoz, vezető- és utasoldali lég­zsák. állithatö magasságú első ülé­sek AriTwoooR 2003. 126213km. 1896 cm'. dízel, tehér. 2 ajtós, tardulatszámmérő. lélmagas választat, tényszóró ma­gasságállítás. magasságban és/vagy tengelyirányban áll kormány, szer vokormánv. vezetőoldali légzsák, vá­laszrács/lal.jjypgezett hátsó ajtó. A, liJ«wnitM08bH^ti •i un •mm i S3 E 2002-es. 125 295 km-. 1398 cm', dízel, lehér. 4 a|lős, elektromos első ablakemelő, központi zár. állítható kormány, mechanikus vezérlésű lég­kondicionáló. szervokormány, szte­reó rádiómagnó hangszórókkal, szí­nezett üvegek, távirányító központi zárhoz, vezető- és utasoldali légzsák Ár: 1 Ni 000 Ft 2003 .40 605 km. 1584 cm . 98 LE. benzin, középpiros metál, 4 ajtós. ABS, CD elektromos tükrök, elekt­romos ablakemelők elől-hátul, for­dulatszámmérő. mdltásgátló. kőnnyü-lém keréktárcsák, kónyőktá­masz légkondicionáló, rablásgátló, riasztó, szervokormány, távirányító központi zárhoz, vezető- és utasol­dali légzsák Ar: 2 710 000 Ft 2002., 107 210 km, 1896 cm', dízel, feketemetál. automatikus légkondi­cionáló. ABS. CD-le|átszó. elektro­mos tükrök, elektromos ablakeme­lők. mdltásgátló könnyűfém kerék­tárcsák. központi zár, riasztó, szervo­kormány. rádiómagnó, színezett üve­gek. távirányító központi zárhoz, ve zető- és utasoldallJAgzsák. állítható | ülések Ar: 2004,22 000 km, 1390 cm", benzin, lehérmetál, ABS elektromosan ál­lítható külső tükrök, elektromos ab­lakemelők elől. hátul, hővédő üvege­zés. központi zár, légkondicionáló, rablásgátló, szervokormány, színezett üvegek, vezető- és utasoldali lég­zsák. állfthaló magasságú vezetőülés Ár 2_79B4MtI°Ft 2 990«»« L' 2004-es. 32 532 km. 1198 cm', ben­zin, kózépkék, 4 ajtós, fordulatszám­mérő. fényszórómagasság-állltás. magasságban és/vagy tengelyirány­ban áll. kormány, szervokormány, sztereó rádiómagnó hangszórókkal, színezeh üvegek, vezetőoldali lég­zsák. üvegezett hátsó ajtó. Ar: 1 790 000 Ft 2005, 2700 km, 1390 cm . benzin, ezüstmetál. légkondicionáló. ABS, CD-lejátszó, esőérzékelö, fedélzeti számítógép, indításgátló, kettős köz ponti zár. sebességlúggő szervokor­mány. sztereó radióinagnó hangszó­rókkal, távirányító központi zárhoz, vezető- és utasoldali légzsák, állítha­tó magasságú első ülések. Ár.: 3 190 000 Ft 2001. 104 034 km, 1567 cm3. ben­zin, fehér, 4 ajtós, ABS, CD-lejátszó, elektromos tükrök, elektromos első ablakemelő, fejlégzsák elöl. indítás­gátló. kódtényszóró, kettős közpon­ti zár, áll kormány, légkondicionáló, oldal-légzsák elöl. rablásgátló, riasz­tó. szervokormány, távirányító kőz ponti zárhoz, vezető- és utasoldali légzsák, vonóhorog. Ár: 2 390 000 FI 2004., 12 343 km. 16% cm', dízel, világosszürke metál, automatikus vezérlésű légkondicionáló. ABS. ESP. hővédő üvegezés, központi zár, szer­vokormány. rádiómagnó, színezett üvegek, távirányító, vezető- és utas­oldali légzsák, állítható magasságú első ülések. Ár 639Mt1irFt 6 990« »b Peugeot 406 SR I Citroën C3 1.6-16V Exclusive | Renault Mégane 2.0 Dynamique J Citroën Berlingo 1.4 Multlspac J Skoda Octavia 1.6 Cool/Tradition 3 990«»« 1998.85 233 km. 1587 cm'. benzin, sötétkék metál. 4 ajtós, elektromos első ablakemelő, tordulatszámmérő. fényszóró magasságállítás, hővédő üvegezés, hátsó fejtámlák, közpon­ti zár, magasságban és/vagy ten­gelyirányban áll kormány, szervokor­mány, sztereó rádiómagnó hangszó­rókkal. vezető- és utasoldali légzsák. Ár: 1 390 000 R 2004,30 077 km, 1587 cm', benzin, világoskék metál. 4 ajtós, automati­kus vezériésü légkondicionáló, CD­lejátszó, elektromos első ablakeme­lő. indításgátló, központi zár. ma­gasságban és/vagy tengelyirányban áll. kormány, oldallégzsák elöl. szer­vokormány. színezett üvegek, ve­zető- és utasoldali légzsák. Ár: 2 590 000 R 2003-as. 36 693 km, 1998 cm', ben­zin. világosbarna metál, légkondici­onáló, ABS, CD-lejátszó, elektromos ablakemelők, fejlégzsák elöl. hátul, könnyűfém keréktárcsák, kettős köz­ponti zár, állithaló kormány, oldal­légzsák elöl. szervokormány, színe­zett üvegek, távirányftó központi zár­hoz. vezető- és utasoldali légzsák. Xenon fényszórók. Ár: J199 000 Ft 2004.42 493 km. 1360 cm', benzin, világosbarna metál, 4 ajtós, CD-leját­szó. elektromos első ablakemelő, in­dításgátló. kődlényszóró. központi zár. áll. kormány, légkondicionáló, rá­dió, szervokormány, színezett üvegek, távirányító kozponti zárhoz, vezető- és utasoldali légzsák, állítható magas­ságú vezetőülés Ar: 2 999 990 Ft 2004. 106 850 km. 1595 cm . ben­zin, kőzépszürke metál, 4 ajtós, elekt­romostükrök. indításgátló, kódtény­szóró. központi zár, mechanikus ve­zérlésű légkondicionáló, szervokor­mány. sztereó rádiómagnó hangszó­rókkal. távirányító központi zárhoz, vezető- és utasoldali légzsák, állít­ható magasságú első ülések. Ár 2 590 9B9 FI

Next

/
Thumbnails
Contents