Délmagyarország, 2005. augusztus (95. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-29 / 201. szám

29 •MEGYEI TÜKÖR* SZOMBAT, 2005. AUGUSZTUS 27. Hetven éve született Makón Dégi Ist­ván színművész {1935-1992), aki most emléktáblát kapott szülővárosától. A tizenhárom esztendeje elhunyt mű­vészről özvegye, Dégi Istvánné és va­lamikori osztálytársa, Király Levente Págcr-gyűrűvcl is kitüntetett érdemes művész mesélt lapunknak. Eredetileg kovács volt a Ganz Vagongyár­ban, és csak 1959-ben végezte el a Szín­háztudományi Akadémiát, amit pontosan ötvenegy évvel ezelőtt együtt kezdett Ki­rály Leventével, aki lapunknak elmondta: nemcsak osztálytársak, hanem barátok is voltak. Azzal ösztönözték egymást, ho gy szinte harcoltak a gyakorlatok során a színpadon eltölthető időért. Már akkor több ezren jelentkeztek az akadémiára, és csak két osztályt indítottak színész szakon abban az évben. Színpadra termettsége már akkor kitűnt. Dégi István - Király Le­ventével együtt - nemcsak azon kevesek közé tartozott, akik bekerültek az akadé­miára, hanem azon maroknyi végzős kö­zött is szerepelt a nevük, akik befejezték az iskolát. Nagyon erős akaratának és érzé­kenységének köszönhetően az iskolaévek alatt pszichologizáló alkattá vált. Szerepeit mindig finom, mélylélektani ábrázolással jelenítette meg. kitartásának köszönhetően került az iskola után a debreceni Csokonai Szín­házhoz, ahonnan egyenesen a fővárosba ment. Budapesten szerepek sorát játsz­hatta el, így Kakuk Marcit Tersánszky Józsi Jenő művében, Trepljovot Csehov Sirályában, vagy Tiborcot Katona József Bánk bánjában. A színházak szívesen hívták, hol a Madách Színház, hol a Víg­színház tagjaként dolgozott, vagy sza­badfoglalkozású művészként a Játék­színnel állt kapcsolatban. Nemcsak színházi szerepeket vállalt, hanem számtalan filmben is szerepelt. Többek között az N. N. a halál angyala, az Isten hozta, őrnagy úr!, vagy a Sziget a száraz­földön örökítette meg alakját. A nemrég elhunyt Bubik Istvánnal is közösen sze­repelt a filmvásznon, Dobray György Vérszerződés című filmjében. A nem makói közönség számára az igazi áttö­rést Az ötödik pecsét jelentette 1976-ban. Keszei Károly fényképészt alakította, aki a „tisztalelkű rabszolgát" választva döntéshozatalra kényszeríti társait a nyilas rendszerben. DÉKÁNY DÓRA MAKÓT SZERETTE ggj Özvegye szerint Dégi István nagyon szerette Makót Szülővárosából és az itt élő emberek­ből merítette az erőt egész pályája során, in­nen indult el, és mindig ide tért vissza egy-egy nagy feladat előtt erőt meríteni. Dégi István életében csak a színészi elhivatottság számított, úgy a magánéletben, mint a mun­kája terén; ennek jutalmaként a szakma két­szer ítélte oda neki a Jászai Mari-díjat. Im­már városa is tiszteleg tehetsége előtt - szü­lőházára a napokban emléktábla került. Hetven éve született Makón Dégi István A kovácsműhelytől a Jászai-díjig Az emléktábla a Bajza utcai szülőház falára került Fotó: Gyenes Kálmán Ranschburg fenő az apák háttérbe szorulásáról Nem véletlen, hogy agresszívek a gyerekek Az utóbbi időben nincs különbség a vidéki és a városi gyerekek között, legalábbis, ami a személyiségtor­zulásokat illeti - nyilatkozta lapunknak Makón Ranschburg Jenő (képünkön). A pszichológus a de­vianciával kapcsolatos elméletét elsők között a ma­kói pedagógusokkal osztotta meg. A baj fő oka az, hogy hiányzik az apa sok családból, vagy ha jelen is van, kisebb a szerepe a nevelésben. Ez pedig be­láthatatlan következményekhez vezet. A héten Makón megren­dezett hatodik pedagógiai konferencia egyik előadó­ja volt Ranschburg Jenő pszichológus professzor, a médiából is ismert gyer­meklélek-kutató, aki egy megdöbbentően újszerű, és mégis ősi alapokon nyugvó összefüggést tárt fel. Jelenleg készülő, Meghitt erőszak című könyvében ugyanis meg­oldást kínál a mai peda­gógia egyik legnagyobb problémájára. A kisdiá­kok ugyanis valóban egy­re fegyelmezetlenebbek, egyre több pszichés gond­dal küzdenek. - Megvizsgálva a nagy­városi és a kisvárosi gyer­mekek viselkedésének változását az utóbbi egy évtizedben, megdöbbentő felfedezést tehetünk: egy­részt eltűnt a viselkedés­beli különbség a különbö­ző nagyságú településeken élő gyermekek között, ugyanis mindenütt sokkal ingerlékenyebbek, agresz­szívebbek, feszültebbek, sőt tucatnyi más zavar te­kintetében is problémá­sabbak ma a gyermekek, mint akár tíz évvel ezelőtt - mondta Ranschburg. A problémát fokozza, hogy a tanárképzésben mindmáig nem készültek fel a változásra, az idén végzett pedagógusok sin­csenek kiképezve a telje­sen megváltozott „gyer­mekanyagra". - Persze a diagnózis fel­állítását követően megol­dást is kell adnia a szak­embernek: mi a gyermek­agresszió, hiperaktivitás és deviancia valódi oka, és hogyan lehet a problé­mát kezelni? " A deviancia oka az, hogy hiányzik az apa a családból. RanschburgJenő Hidom, hogy indoklá­somért számos feminista támadásra számíthatok, de szembenézek a kihí­vással: a deviancia oka vé­leményem szerint az, hogy egyre inkább hiány­zik az apa a családból. Egyrészt egyre divatosabb a „szingli" élet, és a válá­sokat követően is leggyak­rabban az édesanyával maradnak a gyermekek, így sok kicsi életében ez az apanélküliség valós hi­ányt jelent. Am tapasztal­ható: az egyre feszítettebb munkarendnek és a túl­óráknak, mellékállások­nak köszönhetően a teljes családok nevelőmunkájá­ban is marginális szerep jut az apáknak. Miért rendkívül nagy gond ez? Az anyák az otthoni, ház körüli életre nevelik első­sorban a gyermekeket, de az atyák a „küszöbön túli" világra készítik fel az utó­dokat. Amennyiben ez el­marad, az óvodába, isko­lába, de mindenképpen házon kívülre kerülő gyer­mek ismeretlen közegbe kerül, félelmet, frusztráci­ót él meg. Ez a problémák igazi gyökere - mutatott rá a professzor, aki még hozzátette: a gyermeket gyakran óvodás korától frusztrált nők veszik kö­rül. A megoldás pedig nem lehet más, mint a tel­jes családok szerepének hangsúlyozása minden lehetséges eszközzel. I. sz. ¿¡ianeleiononvaoy Foglalj» 'e ^ i I t on-lin»! SZEPTEMBERI AKCIÓINKBÓL: •¡njjt+^'r szepL 2., 6., 9-, 13., 16., 20. - 7 éj Közvetlen charterjárat iaJ • - már /főtől * -jA* - márrrfcl»!»» 3 /lőtől - SzepL 6., 13., 20., 27. TjÜ?. - már /főtől • fSfifäf, - SzepL 2., 6., 9. - 7 éj - már /főtől -már iűjÉDUjT /tőtől |r SzepL 22.-11 éj W? • - már /főtől Szept. 5. - már - lOéj /főtől < V Tunézia, Djerba, Egyiptom, Törökország, Kréta. Mallorca Keresse nyári katalógusainkat szegedi irodáinkban! KARTAGO TOURS PLUSSZ Kft. 6720 Szeged. Oroszlén u. 1. Tel.: 62/471-066 • Fax: 62/426-005 • szeged0kartagoplussz hu Aktuális aiáiilatálnkat tekintsék meg fcldexten RTL Klub 411. oldal. MTV1 415 oldal Megnyitottunk! VEGETÁRIÁNUS ÉTTEREM Szegett, Tisza Lajos Irrt. 76. Zöldséges, gabonás ételek, saláták, édességek, Ételeink hús, zsír és tojás nélkül készülnek! HÉTKCV.NAl' MKNÜ! Tej-, tojás- cs üsztérzékenyek részére sütemény- és rortarendclésr felveszünk. Telefon: 62/477-739 BUREK PÉKSÉG Petőfi Sándor sgt. 27. A Dugonics tértől 2 percre! BUREK: húsos, meggyes, káposztás, sonkás-sajtos, túrós, almás ízben HÁZIAS KELT KALÁCSOK. PÉKSÜTEMÉNYEK JÓT, OLCSÓN, GYORSAN! Nyitva tartás: hétfő-péntek: 6-20-ig szombat: 6-15-ig 1 vasárnap: zárva HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS! 420-190 j\ burák uz iiiuz) A nemzetközi közösség bosz­niai főmegbízottja, Paddy Ash­down azt állítja, hogy a burek a világ egyik legjobb étele. Amit ma már egyre többen ismer­nek, amely vastagabb rétes­tésztába burkolt sós túró, ne­tán darált hús vagy reszelt al­ma, sonka, meggy, kerek for­mában ropogósra sütik, és tor­ta módjára szeletelve árulják. Házi készítésű joghurtot a leg­jobb inni hozzá. €UROCARGO IVECO Szalay Autóház Kft. 6000 Kecskemét Katonatelep, 441-es főút Tel /fax: 76/471-447 Mobil: 20/55-33-428 I, kivehető rakoncákkal, 18-as Lowipan padozattal A hamarosan megnyíló szentesi Hipermarketben üzlethelyiségek és étterem-kávézó bérbeadók. Jelentkezésüket a 06 (30) 683 9313-as, és a 06 (30) 747 6654-es telefonszámokon, vagy a 06 (23) 449 554-es faxszámon, illetve az ingatlan@hu.tesco-europe.com e-mail címen várjuk, i Tesco-Global Áruházak Rt. Ingatlangazdálkodási Osztály I

Next

/
Thumbnails
Contents