Délmagyarország, 2005. augusztus (95. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-01 / 178. szám
10 A PÉNZ BESZÉL 2005. augusztus 1, hétfő EGYIK BANKBÓL A MÁSIKBA KELL VINNI A FORINTUNKAT Kis pénz - kis kamat Egy évvel ezelőtt pontosan 10 százalékos éves kamattal fialtathattuk a pénzünket, mára azonban a legjobb ajánlatok sem érik el a 7 százalékot. Ahhoz, hogy fél vagy egy százalékkal magasabb kamaton parkoltassuk megtakarításainkat, alaposan körül kell néznünk a piacon. Egymást érték idén a kamatvágások, a Magyar Nemzeti Bank az irányadó jegybanki alapkamatot szinte hónapról hónapra csökkentette. Ennek következményeként a kereskedelmi bankoknál is jelentősen alacsonyabb kamatszinten köthetjük le megtakarításainkat. Annak, aki továbbra is pénzintézetben szeretné tartani spórolt pénzét, egyre nagyobb figyelmet kell szentelnie arra, hol helyezze el forintját. Nem mindegy, hány hónapra köti le a pénzét, és hogy mekkora a félretehető összeg. A betéti kamatok ugyanis általánosságban azt a logikát követik, hogy nagyobb összegre magasabb hozamot ígérnek, ugyanakkor a hosszú időre való lekötést már nem jutalmazzák. Ez utóbbinak az az oka, hogy B^) A LEGJOBB KAMATOK 800 ezer Ft 1 hónapos lekötésre 8 millió Ft 1 hónapos lekötésre Raiffeisen Bank 6,05% Erste Bank 6,8% Erste Bank 5,5% MKB 6,64% MKB 5,22% Raiffeisen Bank 6,6% Forrás: portfolio.hu DM-grafika hosszabb távon a bankok további kamatvágást sejtenek. Idén hét hónap alatt 2,75 százalékkal csökkent a jegybanki alapkamat, s előreláthatólag augusztusban űjabb mérséklésre számíthatunk: 6,5 százalékra eshet vissza. Szinte az összes kereskedelmi bank kínál 1,3, 6, illetve 12 hónapos lekötési lehetőséget. Ha betesszük a pénzünket a bankba, sose feledjük, hogy a meghirdetett és ajánlott kamatot nem az általunk választott lekötési periódusra kínálják, hanem mindig éves kamatot mondanak. Tudnunk kell azt is, hogy a bank kezelési költséget is felszámít, hiszen a pénzösszeghez folyószámla tartozik, annak kezeléséért pedig díjat számít fel. Az egyszerűség kedvéért táblázatunkban 800 ezer (vaA leggazdagabb oroszok Maríja Sarapova teniszező vezeti a Forbes magazin ranglistáját, amely Oroszország sztárvilágának ötven leghíresebb, egyben leggazdagabb képviselőjét mutatja be. Érdekesség ugyanakkor, hogy a lista összes szereplőjének jövedelme 116 millió dollárt tett ki, miközben egyedül Georges Lucas amerikai filmproducer tavaly 290 millió dollárt keresett. MTI A Forbes legfrissebb, augusztusi számában megjelent lista összeállítása nem volt egyszerű, hiszen az orosz show-business még gyerekcipőben jár, alacsonyak a jövedelmek, így a sport, a művészetek és a divat világából alig sikerült összeszedni ötven olyan kiemelkedő sztárt, akiknek jövedelme 2004 júniusa és 2005 júniusa között meghaladta az egzmillió dollárt. A lista összes szereplőjének éves jövedelme 116 millió dollárt tett ki, miközben egyedül George Lucas amerikai filmproducer tavaly 290 millió dollárt keresett. Szinte ég és föld a különbség, amit jól példáz az is, hogy a legjobban fizetett orosz popsztár, Alla Pugacsova 3,1 millió dollárral lett gazdagabb egy év alatt, míg Madonna tizenhatszor annyit, 50 millió dollárt vitt haza. Az orosz ranglista sajátossága, hogy nagyon sok sportoló és zenész került fel rá. A 25 sportoló között kilenc teniszező, nyolc hokis, négy focista, három Marija Sarapova FOTÓ: MTI kosaras és egy ökölvívó van, a maradék helyeken tizenkét popsztár, illetve együttes, a klasszikus zene négy művelője, három író, két szupermodell, továbbá ergy-egy színész, humorista, bohóc és showman osztozik. A valaha az egyik legfontosabb művészeti ágnak tekintett filmezésből csak Oleg Menysikov színész ütötte meg a mércét, de 1,1 millió dolláros jövedelmének túlnyomó részét ő is abból szerezte, hogy a filmművészetben alacsony rangúnak tekintett tévésorozatban játszott. Bár a televíziózás terén Oroszországban is beköszöntött az új korszak, kivonult a „nagypolitika", a televízió a szórakoztatóipar motorjává és a nagy pénzek világává vált, a reklámból származó bevételek még mindig túl alacsonyak ahhoz, hogy valóban sztárgázsit fizessenek, így a legismertebb és legnépszerűbb műsorvezetők legjobb esetben is csak legfeljebb félmillió dollárral gazdagodnak évente. A Forbes a ranglista összeállításakor három szempontot jövedelem, sajtóban való szereplés gyakorisága és a közvélemény (interneten követett) érdeklődése - vett figyelembe. A mindössze 18 éves teniszező, Marija Sarapova kétségkívül magasan veri a mezőnyt, mind az elismertséget, mind 18,2 millió dolláros jövedelmét tekintve. A három leggazdagabb sztár mindegyike sportoló, és egyik sem Oroszországban él: az Egyesült Államokban élő Sarapovát Konsztantyin Czju, Ausztráliában élő bokszoló (8 millió dollár) és a Monacóban élő Marat Szafin teniszező (4,7 millió) követi. gyis 1 millió) forint alatti őszszeghez kerestünk a bankok kínálatában dobogós ajánlatokat, de azokra is gondoltunk, akik többmilliós forintot parkoltatnak lekötött betétekben. Az egyszerűbb összehasonlíthatóság kedvéért a magasabb összeget 8 millió forintban jelöltük meg. A bankok honlapját átböngészve az derült ki, hogy 1 millió forint alatti összeg esetében - amennyiben azt egy hónapra kötjük le - a Raiffeisen Banknál érhetjük el a legmagasabb éves hozamot, 6,05 százalékot. Ha 8 millió forintot tudunk egy hónapra lekötni, akkor az első helyre már az Erste Bank kerül, 6,8 százalékkal. Ugyanez a pénzösszeg 12 hónapos lekötésnél azonban csak 6,5 százalékot kamatozik az Ersténél. F. K. APEH-hírlevél MTI Azok az adózók, akik az APEH űj elektronikus hírlevél szolgáltatását kívánják igénybe venni, mától regisztrálhatják magukat a wAAAv.apeh.hu honlapon. Az ingyenes szolgáltatás keretében az adóhatóság az adózók által megadott e-mai! címre értesítéseket küld azokról a legfontosabb adózást érintő információkról, bevallási, befizetési határidőkről, amelyek az adókötelezettségek teljesítéséhez szükségesek. A magyarok fele megveti a gyorséttermeket A magyarok 35 százaléka jár gyorsétterembe derül ki a TGI Global piackutató cég felméréséből, amely a 18 év feletti lakosság étkezési szokásait mérte. Ezzel hazánk az utolsó helyen áll a vizsgált 18 ország között A felmérés szerint a 18 országból 12-ben ötven százalék feletti a gyorsétkezdéket igénybe vevők aránya - írja a Világgazdaság. Különösen az Egyesült Államokban és Ausztráliában magas az arány, e két országban tíz emberből kilencen keresnek fel valamilyen rendszerességgel ilyen jellegű éttermet. Egyre népszerűbbek a gyorsétkezdék Kínában - a lakosság 62 százaléka jár ilyen helyre annak ellenére, hogy a kínaiaknak drága ez az étkezési forma. A gyorséttermi fogyasztásra főként a kényelem és az időhiány csábítja az embereket. Érdekes azonban, hogy sokan úgy érzik, megajándékozzák magukat, amikor egészségtelen ételt fogyasztanak - mutatja ki a tanulmány. Az emberek attitűdjei azonban változnak, erősödik az egészségesebb étkezésre való törekvés. Kanadában a megkérdezettek harmada érez bűntudatot amiatt, hogy „junk food"-ot fogyaszt, a britek között pedig öt év alatt ötödével nőtt azok aránya, akik mindig figyelembe veszik az elfogyasztott ételek kalóriaértékét. A felmérésből az is kiderül, hogy a magyarok majdnem fele szerint értéktelen az étkezésnek ez a formája, főként az idősebbek vélekednek így. Magyarországon minden második 35 év alatti jár gyorsétterembe, az idősebb generációknál az arány fokozatosan csökken. A legalább érettségizettek, a magasabb státusúak, a nagyobb településeken, illetve a minimum háromfős háztartásban élők, az egyedülállók és a diákok járnak inkább ilyen helyekre - derül ki a magyar lakosságról. A hazai 14-69 éves lakosság körében a gyorsétterembe járók 61 százaléka enged meg magának néha olyan ételt, amely ártalmas, azoknak viszont csak a fele, akik nem járnak ilyen helyekre. A gyorsétterembe nem járóknak körülbelül a fele szerint értéktelen ez az étkezési forma, a hamburgerezők 39 százaléka gondolja ezt. A fiatalok jobban kedvelik a gyorséttermeket ILLUSZTRÁCIÓ: SCHMIDT ANDREA Indulhat a gabonaexport MTI Ezen a héten megkezdődhetnek a gabonaszállítások Portugáliába és Spanyolországba, ezzel csökkenhetnek a raktárkészletek Magyarországon közölte Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter tegnap egy agrárfórumon. Az idei aratáshoz úgy kezdtek hozzá a gazdálkodók, hogy közben nyolcmillió tonna tavalyi termés még az országban van. - Ez a mennyiség megfelel Magyarország egyéves felhasználásának - emelte ki a miniszter. A tárca mintegy 4,6 tonnás átlagtermésre számít búzából. A minőség az utóbbi évek egyik leggyengébbike lesz, mert az ország nyugati részén, az esőzések miatt jelentősen romlott a búza minősége. Ezért optimista becslések szerint is a learatott búza legfeljebb ötven százalékából készülhet kenyér. KITÖLTENI TUDNI KELL - DE TÖBB LEHETOSEGET KINAL Mától új alkalmi munkavállalói könyvek A régi fehér alkalmi munkavállalói könyv helyett augusztustól új, háromféle lapot tartalmazót válthatnak ki a magyar munkavállalók. Külföldi állampolgárok is vállalhatnak mostantól alkalmi munkát - egy új, zöld színű könyvvel. - Augusztustól űj alkalmi munkavállalói könyvecskét bocsátanak ki a munkaügyi központok kirendeltségei. Használata hasonló az előzőhöz, az újban viszont háromféle lap található. A fehér lapokat az eddigiek szerint kell kitölteni, a változás a zöld és a kék színű lapokat érinti - tájékoztatott dr. Horesnyi Julianna, a Csongrád Megyei Munkaügyi Központ jogi osztályvezetője. A kék lapokkal az eddigieknél hosszabb ideig lehet valakit alkalmilag foglalkoztatni. Eddig egy munkáltatónál egy év alatt 90 napig dolgozhattak, több munkáltatónál pedig legfeljebb 120 napig. A kék lapokkal most ennek majdnem kétszeresére, 200 napos foglalkoztatásra nyílik lehetőség. A kedvezménnyel azonban csak speciális munkaadói kör élhet: természetes személyű munkáltatók és a kiemelten közhasznú szervezetek. Természetes személyek is csak abban az esetben, ha legalább hárman vannak foglalkoztatói pozícióban. A jogszabály az egy háztartásban élőket egyetlen természetes személynek veszi. Egyéni vállalkozó a tevékenységi köréhez kapcsolódóan például nem számít természetes személynek. így egy fodrász nem alkalmazhat kedvezményesen fodrászt vagy takarítót az üzletében, csak az általános szabályok betartásával. Ha viszont otthonát takaríttatja, már lehet kedvezményes munkaadó. Változatían az az alapszabály, hogy öt ledolgozott munkanap után egy pihenőnapot kell tartani. Egy hónapon belül pedig így is legfeljebb tizenöt napig lehet foglalkoztatni, illetve ugyanazon munkáltató egy naptári éven belül legfeljebb 90 napot foglalkoztathat. A zöld színű lapokkal augusztustól mezőgazdasági idénymunkára alkalmazhaVIRÁGOK KOZT A Szőregi Virág-Dísznövény Áfész évek óta foglalkoztat idény jellegű munkákhoz szakképzett magyar és külföldi munkavállalókat. Július végétől általában rózsaszemzéshez, ősszel és tavasszal a virágok csomagolásához kémek fel alkalmi segítséget - mondta Gálné Bakos Hajnalka főkönyvelő. Alkalmanként tizenöt-húsz szakmunkást foglalkoztatnak. tók munkavállalók. A maximális időtartam maradt az eddigi 90 nap, de a havi 15 napos foglalkoztatás nem bizonyult életszerűnek, hiszen gyümölcsszedéskor vagy aratáskor folyamatos munkavégzésre van szükség. Ezért a jogalkotók feloldották a tizenöt napos szabályt, az ötnapos korlát viszont megmaradt, a munkavállalók pihenőidejét biztosítva. Az ugyancsak új zöld könyvecske külföldi állampolgárok foglalkoztatására ad lehetőséget, de kizárólag a mezőgazdaság területén. Eddig a mezőgazdasági segédmunkát végző - térségünkben elsősorban román - állampolgárokat engedély alapján foglalkoztatták, nem kaphattak alkalmi munkavállalói könyvet. Ők az új rend szerint augusztustól 60 napot dolgozhatnak egy naptári év alatt. A munkavállalók a lakóhely vagy tartózkodási hely szerinti munkaügyi kirendeltségen juthatnak az új zöld könyvecskéhez. Ha a külföldiek ilyennel nem rendelkeznek, akkor a foglalkoztatási helyük szerint illetékes munkaügyi központ székhelyi - megyénkben a szegedi - kirendeltségéhez fordulhatnak. A régi, fehér színű, fehér lapos alkalmi munkavállalói könyvecske ebben az évben még érvényes, de kiváltható már helyette az új. Fontos, hogy bejegyzés után a munkavállalói könyvecskét a munkavállalóknak mindig maguknál kell tartaniuk - ezért zsebkönyv méretű. DOMBAI TÜNDE