Délmagyarország, 2005. augusztus (95. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-31 / 203. szám
Lezuhant a helikopter KECSKEMÉT (MTI) Szeptember 12-én választ az országgyűlés Négy új alkotmánybíró BUX-index BUDAPEST (MTI) A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 463 pontos emelkedéssel, új történelmi csúcson, 21 ezer 654 ponton zárt kedden. Az előző értékhez képest ez 2,19 százalékos emelkedés. BŰÉ Vételi Eladási 239,27 251,54 195,97 206,01 351,36 369,38 7,89 8,72 31,50 34,82 153,78 163,30 6,00 6,64 Szeptember 12-én az Országgyűlés ncgy alkotmánybírót választ meg - jelentette be újságíróknak Szili Katalin. BUDAPEST (MTI) A házelnök elmondta: két jelölt Bragyova András és Kovács Péter - személyében már korábban egyetértés volt a frakciók között, most pedig abban egyeztek meg, hogy újraválasztják a jelenlegi alkotmánybírósági elnök Holló Andrást és egy korábbi tagot, Lábady Tamást. Az újraválasztással szemben az SZDSZ és az MDF is elvi fenntartásait hangoztatta, jelezve egyúttal, hogy a személyekFelszállás közben zuhant vissza a földre kedden délután Solt külterületén az a mezőgazdasági munkát végző gép, amelynek pilótája túlélte a balesetet - közölte az MTI-vei a légügyi hatóság. Hajkó Erika, a Polgári Légiközlekedési Hatóság szóvivője elmondta, hogy a gép összetört, de a pilóta különösebb sérülés nélkül túlélte a balesetet. Hortobágyi István őrnagy, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője korábban azt mondta, hogy a K-26-os helikopter a föld közelében repült, amikor lezuhant. kel kapcsolatban nincsenek kifogásai. Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője elmondta: a magyar jogásztársadalom felé tartja rossz üzenetnek korábban már volt tagok újraválasztását, hiszen lenne elég alkotmánybírónak alkalmas jogász Magyarországon, csak a pártok képtelenek megegyezni. A törvény szerint 11 tagú Alkotmánybíróság tavaly december óta a határozatképesség határán, 8 fővel működik. Németh János korábbi elnök megbízatása 2003. július 31-én szűnt meg, Cúcz Ottó 2004. április 30-a óta nem tagja a testületnek, Strausz lános pedig 2004. december 21-én távozott onnan. euró USAdollár angol font cseh korona horvát kuna svájci frank szlovák korona 31 •BELFÖLD - KÜLFÖLD" PÉNTEK, 2005. AUGUSZTUS 26. „New Orleansban kedden tetőzött a helyzet" Százhoz közelít az áldozatok száma Menesztett szóvivő BUDAPEST (MTI) Felmentették Dobos Gabriellát, a Fővárosi Főügyészség szóvivőjét, feladatát szeptember l-jétől Varga fenő, a Főváros Főügyészség főügyész-helyettese veszi át - közölte Borbély Zoltán, a Legfőbb Ügyészség szóvivője kedden az MTI-vel. A legfőbb ügyész utasította a fővárosi főügyészt, hogy mentse fel Dobos Gabriellát szóvivői feladatainak ellátása alól, mert elmulasztotta a technikai ellenőrzést, mielőtt a Kulcsár-ügy vádirata felkerült az ügyészég honlapjára. így fordulhatott elő, hogy rövid ideig az érintettek személyes adatai is nyilvánosságra kerültek - mondta Borbély Zoltán, hozzátéve, hogy Dobos Gabriella a jövőben ügyészi beosztásban dolgozik. Közölte: a Fővárosi Főügyészség szóvivői feladatait szeptember l-jétől Varga Jenő, a magánjogi és közigazgatás-jogi szakági főügyész-helyettes látja el. Varga |enő karrierjét a Pest Megyei Főügyészségen kezdte hét éve ügyészként, majd csoportvezető ügyész lett. Ezt követően a Fellebbviteli Főügyészségen dolgozott osztályvezetőként, majd 2004 szeptembere óta a Fővárosi Főügyészség helyettes vezetője. Jósé Manuel Barroso és a „visegrádi"kormányfők Budapesten Az unió elnöke a V4-en NEW YORK/FRANKFURT (MTI) Meg nem erősített hírek szerint a nyolcvanat is elérheti a Katrina hurrikán halálos áldozatainak száma az Egyesült Államoknak csupán az egyik megyéjében - jelentette ki kedden Mississippi állam kormányzója. A hurrikán elvonulása után a Mexikói-öböl partvidékén a víz alá került területeken a mentőcsapatok csónakokkal, helikopterekkel indultak a túlélők felkutatására. Sok érintett területet még nem tudtak elérni. Hatalmas a pusztítás mértéke - nyilatkozott Haley Barbour kormányzó az NBC amerikai tévécsatornának. Meg nem erősített jelentések szerint a halálos áldozatok száma egyedül Harrison megyében elérheti a nyolcvanat - tette hozzá. Habár a Lousiana állambeli, Gyurcsány Ferenc Orbán Viktorról A kormányfő szerint Orbán Viktor privatizációval kapcsolatos kijelentései elhamarkodottak voltak, és nem szolgálják a kiszámíthatóságot. BUDAPEST (MTI) „Nagyon szeretném hinni, hogy amit mond az ellenzék vezére, az egy elhamarkodott, végig nem gondolt, forrófejű mondat" mondta Gyurcsány Ferenc a Magyar Rádióban kedden elhangzott interjúban. A miniszterelnök ezzel utalt Orbán Viktornak azokra a kijelentéseire, amelyek szerint kormányra kerülése esetén a Fidesz felülvizsgálja a szabálytalan privatizációs eljárásokat. Azokban az esetekben pedig, amikor nem volt szabálytalan a privatizáció és nem volt korrupció sem, de nemzetgazdasági érdek, hogy az adott vagyontárgy állami tulajdonban legyen, azt kell mondani a tulajdonosnak: „legyen kedves, adja vissza". Gyurcsány Ferenc az ország szempontjából a legfontosabb értéknek a biztonságot és a kiszámíthatóságot nevezte. félmilliós New Orlcans megmenekült a hurrikán legnagyobb dühétől, a legvadabb szélvihar így is sűrűn lakott területeket érintett, például a Mississippi állambeli Biloxit és az alabamai Mobile-t - állapította meg a katasztrófákra szakosodott AIR Worldwide amerikai kockázatelemző cég. New Orleansban kedden tetőzött a helyzet, miután a Pontchartrain-tavon átszakadt egy gát. Egy nagyobb kórházból helikopterrel kellett kimenteni a betegeket, mert az épületbe betört a temérdek víz, és az első emelet magasságáig emelkedett. Ray Nagin polgármester egy televíziós interjúban úgy nyilatkozott, hogy vélhetően a város területének nyolcvan százaléka vízben áll, és egyes helyeken az ár magassága a hat métert is elérheti. Csoportkép: Jirí Paroubek cseh, Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnök, Wolfgang Schüsscl osztrák kancellár, Gyurcsány Ferenc magyar, Marék Belka lengyel, Janez Jansa szlovén miniszterelnök és Jósé Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke MTI Telefotó Az Európai Bizottság elnöke bízik abban, hogy még ez év végéig, azaz az unió brit elnöksége alatt létrejön a megállapodás az EU 2007 és 2013 közötti időszakára vonatkozó költségvetésről. Jósé Manuel Barroso erről sajtótájékoztatón beszélt kedden Budapesten, miután megbeszélést folytatott a visegrádi országok (V4) kormányfőivel. BUDAPEST (MTI) „Nagyon fontos mihamarabb megállapodni az EU-büdzséről, minden perc számít. Ha nem, vagy csak nagyon későn születik meg az ehhez szükséges kompromisszum, sérül az EU kohéziója" - jelentette ki Barroso, aki Gyurcsány Ferenc magyar, firí Paroubek cseh, Marék Belka lengyel és Mikulás Dzurinda szlovák miniszterelnökkel egyeztetett az unió és a büdzsé aktuális kérdéseiről. Az Európai Bizottság elnöke azt mondta, általánosságban támogatja a V4 elképzeléseit az unió pénzügyi perspektívái kapcsán. Hozzátette: a keddi találkozó után jobban érti a visegrádiak aggodalmait és prioritásait, a bizottság pedig kész segíteni. „El kell kerülni, hogy valamiféle ellentét alakuljon ki a kohéziós és a versenyképességi kiadások között, a kohézió ugyanis feltétele Európa versenyképességének" - fogalmazott fosé Manuel Barroso. Gyurcsány Ferenc kiemelte: egyetértettek abban, hogy erős Európára van szükség a globális versenyben, mert ez teremt biztonságot, munkahelyeket, jobb jövedelmeket, kiszámíthatóbb jövőt. Kitért arra, hogy a V4 és Barroso egyaránt hangoztatta a közös mezőgazdasági és vidékfejlesztési politika fenntartását. „Az új tagállamok érdekeltek lehetnek az agrártámogatások terén meglévő tízéves átmeneti időszak lerövidítésében, a közös politika lehetőségeinek gyengítésében azonban nem" - szögezte le a V4 soros elnöki tisztét betöltő Magyarország miniszterelnöke. A visegrádiak a találkozón elfogadott közös nyilatkozatban aktív és kezdeményező szerepre biztatták az Európai Bizottságot az új közös megoldások fellelésében. Mint Gyurcsány Ferenc kiemelte, szorosabb együttműködésre és pontosabb feladatmegosztásra van szükség a tagállamok között. Újabb szállodatűz volt Párizsban PÁRIZS (MTI/AP/AFP/DPA/REUTERS) - Hét afrikai bevándorló, köztük négy gyermek meghalt, további három személy súlyosan megsérült a keddre virradó éjszakán egy párizsi épülettűzben. A rendőrség szerint egyértelműen baleset történt. Három nappal korábban 17 afrikai bevándorló vesztette életét egy párizsi tűzvészben. Tizenkét család összesen mintegy 40 tagja, főleg Elefántcsontpartról érkezett bevándorlók laktak önkényes lakásfoglalóként - az elhanyagolt állapotú ötemeletes belvárosi bérházban, ahol a mostani tűzvész pusztított. Száz tűzoltó mintegy másfél órás küzdelemben tudta elfojtani a lángokat a francia főváros Marais negyedében. A tűzoltóság megállapította, hogy az első emeleten keletkezett a tűz, amelynek oka öszszefügg az elektromos hálózat és berendezések rossz állapotával, illetve a helyiségek egészségtelen voltával, de azt pontosan még nem tudták kideríteni, hogy mi idézte elő a tüzet. A három nappal korábbi tűz heves érzelmi viharokat kavart az országban, és a közvéleményben vitát váltott ki a bevándorló családok lakáskörülményeiről. A pénteki tűz okát sem tudják még, de abban az esetben a rendőrség nem zárta ki, hogy gyújtogatás történt. facques Chirac államfő részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak, és gyors hatósági vizsgálatot kért a keddi tűzeset ügyében. Tűzoltók a rövid időn belül második nagy párizsi szállodatűz helyszínén MTI Telefotó Hurrikán után, mentésre várva MTI Telefotó rés. , ,1» szió s/M FY ANDRAS • Főszerkesztő-helyettes: ÓRF1 FERENCV FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS (mellékletek), MISKOLCZI RÓBERT (fotó), SULYOK ERZSÉBET (hír és információi, SÜLI RÓBERT |sportl • Délvilág szerkesztósegve-zetó BAKOS ANDRÁS (Csongrád, Mikii, Szentesi, SZÖGI ANDREA IHódmcztlvisirhely! • Kiitló és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levéleim: 6740 Szeged, Pf.: 153 Teleion: 62/567-88» Titkárság: 62/567 800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim www.delmagyar.hu • E mail: szerkesztőse«" ilelhtaxy.ir.hu a 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel /fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u 8 léi 63/401-014 Tél/fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tel./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ» Kradóigazgató: PAP KLÁRA. Kiadói titkárság: tel.: 62/567-870. • Hirdetési igazgató KONKOLY BÉLA. lel 567-842, lax: .567-887. Hirdetésfelvétel: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Marketingvezető. NÉMETH ILDIKÓ. Tel.: 62/567-872, fax: 62/567-884.Terjesztési vezető KÓTI ZOLTÁN. Tkticsztés: 62/567-864. Előfizetés 06/80/821-821 (ingyen hívhatói. Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 1455 Ft (Délmagyatország), 1355 Ft (Délvilági • Árus terjesztés: Délhír Rt. és Délmagyarország Kiadó a ISSN 0133-025X |Délmagyarországi, ISSN 1416-1X199 (Défvilágl • A Délmagyarország Kiadó a Lappom Kft lagia Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.