Délmagyarország, 2005. augusztus (95. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-27 / 200. szám
22 • SPORT« 1SZOMBAT, 2005. AUGUSZTUS 27. Három szegedinek szoríthatunk a zágrábi ezerméteres döntőkben Hogy együtt-e? Ez még nem dőlt el, de tippmixen nem játszanám meg, hogy továbbra is együtt maradunk... Vidám szegediek Jóval vidámabb volt a szegediek tábora. Két egykori elnök is a helyszínen szorított a Démász-Szegedi VE versenyzőinek a sikeréért. Vass György és Virág Zsolt éppen Vécsi Viktorral beszélgetett. Kis idő múlva befutott Vajda Attila is. A szegedi kitűnőség délelőtt 1000 méteren csatázott a középdöntőben. Oktatott. Nyerte a futamát, még a cseh Martin Doktort is „tönkre" verte. Délután következett az ötszáz. Ebben a számban a futamában a második helyen lapátolt be az olimpiai bronzérmes kenus. - Minden rendben volt, jó erőben vagyok. Nem volt könnyű délután versenyezni, az ötszáz jobban igénybe vett, mint az ezer méter. Vajda gyorsan elköszönt, hiszen indult a szállásra, nem akart lemaradni a versenyzőket szállító autóbuszról, mert akkor egy órát kell várakoznia. Vécsi Viktor is elégedett volt a tanítvánnyal. De máris a vizet figyelte, hiszen következett Joób Márton a kenu négyesben. ÖtVAJDA ZASZL0I Zászlók lobognak a Jarun-tavon. Fújja a szél őket. A nemzetek lobogói a vízparton feszítenek. Természetesen a szponzorok is megjelenítik magukat zászló formájában. Van egy sárga, különleges lobogó. Van belőle bőven. Ezt a felirat teszi igazán érdekessé. Vajda. Ez áll rajtuk. Kapott is érte a Démász-Szegedi VE kenusa; fűzték a többiek, hogy önmagát népszerűsíti. Jött is tőle gyorsan a válasz: „Gyerekek, nekem már ennyi szurkolóm, rajongóm van!".Bízunk benne, hogy ma még több lesz, az ezres döntő után. Aid mer, az ma vb-aranyat nyerhet KAJAK-KENU Az izgalmuk fokozódnak. Két versenynapon vannak túl a kajakosok és a kenusok a zágrábi világbajnokságon. A Démász-Szegedi Vízisport Egyesület versenyzői köziil Janics Natasa, Vajda Attila és )oób Márton is bejutott az ezer és ötszáz méteres döntőkbe. MUNKATÁRSUNK ZÁGRÁBI JELENTÉSE A bejutás könnyen ment. Mosolygós, udvarias horvát fiatalember üdvözölt, majd igazított el bennünket, hogy hol vehetjük fel az akkreditációnkat. Sétáltunk a (arun tó mellett, szép és hangulatos a vb-helyszín. Csak a nézők hiányoznak. Bízunk benne, hogy csak egyelőre, hiszen tegnap a középfutamokat rendezték Zágrábban, a kajak-kenu világbajnokságon. A négyes kudarca Az első sétánk - még mindig kártya nélkül, ez Szegeden elképzelhetetlen lenne - éppen a magyar válogatott hajótárolója mellett vezetett el. Storcz Botond beszélgetett Vecseri Lajos gyúróval. Az egykori szegedi olimpiai bajnok kajakos magába roskadtan, szomorúan nyilatkozott. Finoman fogalmazva: ötszáz után ezer méteren is beégett a magyar négyes. Utolsó lett a futamában, még a brazil és a kazah kvartett is megelőzte őket. - Ennyit gyorsult a világ! Mi is értetlenül állunk az egész előtt. A futam után azt beszéltük, hogy nem tudjuk kommentálni igazán az eseményeket. Folytatás? Fel sem merült, hogy abbahagyjuk. haton az ezres döntőn hasonlóan megyünk, mint Poznanban. Közben Csamangó Attila és Sík Márton is vízre szállt. Edzettek, hiszen ők ma délután kezdenek a világbajnokságon. A Démász Szeged két reménysége kétszázon veszi fel a küzdelmet a vetélytársakkal. Petrovics Kálmán is mosolygós volt. A szegedi klub igazgatója elégedett volt a versenyzők teljesítményével. - Versenyzőink az első két napon bemutatták, hogy jó formában vannak, rengeteget dolgoztak. Ennek látszik is az eredménye. A döntőben már jóval nehezebb dolguk lesz. Natasáékat nem irigylem, mert igazán nem kellett megizzadniuk. Az látszik, hogy hihetetlenül kiegyensúlyozott a mezőny. Nem lesz egyik futam sem előre lefutott, mindenkinek oda kell tennie kőkeményen magát. Hétvégi program Ma 9 órától az 1000 m-es döntőkkel folytatódik a vb, majd 15 órától a 200 m-es előcsatározásokat rendezik meg. Vasárnap előbb az 500-as, majd 200-as finálékra kerül sor Zágrábban. SÜLI RÓBERT A Joób Mártont is a soraiban tudó kenu négyes megnyerte középfutamát százon a hármas pályán kezdtek a mieink. A rajtot remekül kapták el. Ez igazán a bolgárokat zavarta meg a legjobban, hiszen a négyesről áteveztek (oóbék pályájára. Ez nem zavarta meg mieinket, könnyedén nyerték a középdöntőt, és kvalifikálták magukat a vasárnapi ötszázas fináléba. A szomorú Natasa Miközben a két szegedi fiú Jarun tavon rótta a métereket, addig lanics Natasa a parton figyelte a klubtársakat. A szegedi csillag, kétszeres olimpiai bajnok kajakos megtehette, hogy hátradőlve figyelje az eseményeket, hiszen párjával, Kovács Katalinnal már csütörtökön, az első versenynapon kiharcolta ezren és ötszázon a döntőbe kerülést. Nem volt túl jókedvű. Testvérei miatt bosszús volt. Bosszús, mert sem Mityó, sem Sztyepan nem került be a számaiban a fináléba. - Sztyepannak, minden esélye meg volt, hogy jól szereplejen. Kicsit mérges vagyok rá, mert ha jobban figyel, akkor simán döntős lehetett volna. Egyébként jól ment az evezés az elmúlt két nap, délelőtt és délután is gyakoroltunk Katival. Jó formában vaFotó: Karnok Csaba gyünk, bízom benne, hogy szomUTAZÁSI KEDVEZMÉNY CSAK ELŐFIZETŐINKNEK! 7% ENGEDMÉNY A Gold Sun Travel ajánlata 6720 Sieged, Karatx u. 15. • Tel.: 62/552-552 Siente*. Kossuth út 15. • Tel.: 63/560-160 www.goldtuntravel.utaias.hu UjZ? mHX UUIje ke a helyes választ, is myíH postai W levelezőlapom kiUjr vissza a myeremeimyszehémyt címünkre! A Myes válaut beküldők közöli a^nzta JUrn iharsaimmá egy 2 siemiiyts tmmizlai miazist. Elhelyezés 3"-os szállódéban, lélparuióval (Az utazási október 31ig lehel igénybe venni A nyeremény készpénzre nem vállhaló. A nyereményszelvény kilökésével és visszaküldésével a nyertes hozzájárul, hogy a nyereményáladávól fotóval számoljunk be lapunkban) Címünk: Délmagyarország Kiadó, 6720 Szeged. StelánialO A levelezőlapra ir|a rá Tunézia • Beküldési határidő: 2005. augusztus 30. A sorsoláson való részvétel teltétele: érvényes Délmagyarország vagy Délvilág előfizetés Melyik sivatag található TUNÉZIA területén? Szahara L Góbi ^ Kalahári Aláírás: HoavAToaszAe Hotel*"+lp8/7éj apartman 8/7 éjszaka.. Sarti, Thassos apartman + busz 10/7 éjszaka Kréta.Korlu,Rodosz apartman+repülő 8/7 éjszaka TUNÉZIA Hotel***+ lp. +repülő 8/7 éj Hotel**** + all Inc. + repülő 8/7éjszaka Kereskedelmi cég pályázatot hirdet vállalati kapcsolattartó-értékesítési szakreferens munkakör betöltésére Elvárások: - min. középiskolai végzettség -jó kommunikációs és kapcsolatteremtő képesség - ambiciózus, motivált, kihívásokat elfogadó személyiség - konszolidált megjelenés - B kategóriás jogosítvány. gépkocsi Előnyt jelent: - felsőfokú végzettség - értékesítés és/vagy marketing területen szerzett tapasztalat. Cégünk a munkakör ellátását kötetlen munkaidőben határozza meg, fizetés megegyezés szerint. Fényképes önéletrajzokat a „Vállalati kapcsolattartó" jeligére, a 6601 Szentes, Pf.: 330 címre várjuk DOMEX SZÖNYEGÁRUHÁZ Cím: Szeged, Bakay N. u. 29. • Tel.: 62/420-039 Nyitva: h.-p.: 8-18-ig ^ szo.: ... Laminált padló (easy click) 1399 Ft/m2-től ... Egyes középszönyegekre 20% KEDVEZMÉNY ... Filcalátétes szőnyegpadló NAGY VÁLASZTÉKBAN FELTÉTELEKRŐL ÉRDEKLŐDJÖN ÁRUHÁZUNKBAN! Cetelem-hitelügyintézés az áruházunkban SZEGED MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐINEK JÖVÖ HETI FOGADÓÓRÁI. FÓRUMAI A 2005. augusztus 29.-szeptember 2-i munkahéten a következő önkormányzati képviselői fogadóórák, fórumok lesznek: Augusztus 29-én, hétfőn: •Katona Gyula, a 13-as választókerület (Móraváros) képviselője fogadóórát tart 14.00-16.00 óráig a Csatornamű Társulat irodájában, Széchenyi tér 5. Augusztus 30-án, kedden: • Tóth Károly, a I I -es választókerület (Belváros) képviselője fogadóórát tart 17.30-tól a Béke Utcai Általános Iskolában. • Gila Ferenc, a 24-es választókerület (Petőfitelep, Baktó) képviselője fogadóórát tart 17.00 órától a Balatoni Utcai Iskolában. • Mészáros Attila, a 25-ös választókerület (Tápé) képviselője fogadóórát tart 14.00-16.00 óráig a tápéi ügyfélszolgálaton. Honfoglalás u. 73. . \|| sjl-lff> 1 murin* t \si\o V/l'S<li l'lct/J VCBt'rt. hii.Mtlh I Mil 114*. hej,h.il at élrludxai (etui Szegeti legszebb játéktermében, a Szeged Plazában lévő Memphis Casinóba keresünk állandó munkaviszonyra PÉNZTÁROS HOSZTESZ munkakörbe fiatal, dekoratív lányokat. /-<•»' «érettségi • jó kommunikációs készség • alapfokú számítástechnikai ismeret Amit mi kintiunk: • versenyképes jövedelem • színvonalas munkahely • jó csapat Nyitva: 10—02-ig, mindennap Érdeklődni: személyesen, Szeged, Kossuth L. sgt. 119 MEMPHIS CASINÓ vagy tel.: 06-20/314-3664 S30