Délmagyarország, 2005. augusztus (95. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-26 / 199. szám

SZOMBAT, 2005. AUGUSZTUS 27. • KAPCSOLATOK­15 MEGKERDEZTUKAZOLVASOT Szerette-e a testnevelésórát ? CZIROK KATALIN munkanélküli: - Igen, mert lehetett játszani, mozogni. Úgy emlékszem, azt csináltunk, amit akartunk. Per­sze, amit kellett, a kötelező gya­korlatokat is elvégeztem, de azért nem volt nehéz. Szerintem a mostani fiatalok sajnos nem szeretik a testnevelést, pedig na­gyon fontos a testmozgás. TAKO ÁGNES munkanélküli: - Nem, mert állandóan csak fut­nunk kellett, ami nem igazán volt jó dolog. Minden testneve­lésóra 12 perces futással kezdő­dött, utána pihentünk és ezzel már el is ment a fele. Gyakran padoztunk is. Levezetésképpen kiütőztünk. Kemény tanárunk volt, de néha kosárlabdáztunk is. ORVOSI ÜGYELETEK BALESETI, SEBESZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden az SZTE Traumatológiai Klinika (az új klinikai tömbben, Semmelweis u. 6. szám) veszi fel és látja el, sebészeti (nem baleseti!!) és urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház (Kálvária sgt. 57.) tart. A gyer­meksérültek és gyermeksebészeti betegek ellátása a gyermekklinika gyermeksebészeti osztályán történik. FELNŐTT KÖZPONTI SÜRGŐSSÉGI ORVOSI ÜGYELET Rendelési idő: hétköznap 16 órától másnap reggel 7.30 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel 7.30 órától másnap reggel 7.30 óráig tart. Helye: Sze­ged. Kossuth L. sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Tel.: 62/474-374 vagy 104. GYERMEKGYÓGYÁSZATI ÜGYELET Rendelési Idő: hétköznap 16 órától másnap reggel 7.30 óráig, szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon: 7.30 órától másnap reggel 7.30 óráig. Helye: Szeged, Kossuth L. sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Tel.: 62/474-374 vagy 104. Súlyos állapotú, nem szállítható gyermekekhez az ügyeletes gyermekorvos kihívható. SZEMÉSZETI ÜGYELET a szemészed klinikán kizárólag sürgős esetben. Pécsi u. 4. s. o. s. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT A telefonszám díjmentesen hívható a megye egész területéről: 06-80-820-111 és (nem díjmentesen) 62/548-294. KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET SZOMBATON ÉS VASARNAP A KÜBEKHÁZI ES UJSZENTIVANI felnőtt betegek ellátása hétköznap du. 4 órától másnap reggel fél 8 óráig; gyermek­ügyelet hétköznap du. 1 órától másnap reg­gel fél 8 óráig, szombaton, vasárnap, ün­nep- és munkaszüneti napokon felnőttek és gyermekek részére reggel fél 8 órától más­nap reggel fél 8 óráig a szegedi ügyeleten történik, Szeged, Kossuth L. sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől) Tel.: 62/474-374 vagy 104. FORRÁSKÚTON, ÜLLÉSEN Augusztus 26-27-28-án: dr. Joó András. Üllés, Szabadság tér 3. Tel.: 62/282-007 és 06-30-9-282-007. PUSZTAMÉRGESEN, ÖTTÖMÖSÖN Szombaton és vasárnap: dr. Trischler Anna, Pusztamérges, Kossuth u. 36. Tel.: 62/286-740. ÁSOTTHALOM, MÓRAHALOM, ZÁKÁNYSZÉK betegei részére ügyelet a mentőállomáson, Mórahalom, Kölcsey u. 2. Telefon: 104. SZATYMAZ ÉS ZSOMBÓ betegeinek ellátása a hét végén, valamint munkaszüneti napokon a szegedi ügyeleten történik, Szeged, Kossuth L. sgt. 15-17. (a Szilágyi utca felől). Tel.: 62/474-374 vagy 104. KISTELEKEN ügyelet a mentőállomáson, Kossuth u. 17., szombat, vasárnap és ünnepnap reggel 7 órától másnap reggel 7 óráig. Tel.: 62/597-040,62/598-610 vagy 104. GYÓGYSZERTÁR Kígyó gyógyszertár, Szeged, Klauzál tér 3., este 10 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. Tel.: 62/547-174. ALLATORVOSI ÜGYELETEK SZEGEDEN ES KORNYÉKÉN klSÁLLATÜGYELET Pénteken este 6 órától héttő reggel 6 óráig, hétköznap esténként este 6 órától másnap reggel 6 óráig: augusztus 26-ától szeptem­ber 2-áig: dr. Haraszti Péter, Szeged, Róna u. 27. Tel.: 06-30-9-433-210. Szombaton reggel 6 órától hétfőn reggel 6 óráig SZEGED VÁROS TELJES KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉN ÉS ALGYŐN Augusztus 27—28-án: dr. Somlai Tibor. Szeged, Nyíl u. 15. Tel.: 06-20-9-262-372. DOMASZÉK, RÖSZKE Augusztus 27—28-án: dr. Herczeg István, Szeged, Pacsirta u. 9. Tel.: 62/498-225 és 06-20-9-289-836. BAKS, CSENGELE, DÓC, KISTELEK, PUSZTASZER, ÓPUSZTASZER Augusztus 27—28-án: dr. Sipos Attila, Dóc. Tel.: 62/270-253 és 06-30-3-904-624. BALÁSTYA, SÁNDORFALVA, SZATYMAZ Augusztus 27—28-án: dr. Szántó Vince, Sándorfalva, Alkotmány krt. 8. Tel.: 62/251-260 és 06-30-9-688-935. MÓRAHALOM, ZÁKÁNYSZÉK Augusztus 27-28-án: dr. Steiber László, Szeged, Kállai u. 12/B. Tel.: 06-30-9-659-714. ÁSOTTHALOM, ÖTTÖMÖS, PUSZTAMÉRGES, RÚZSA Augusztus 27-28-án: dr. Szőke Csaba, Ásotthalom, Dell u. 49. Tel.: 62/291-769 és 06-30-3-245-032. BORDÁNY, FORRÁSKÚT, ÜLLÉS, ZSOMBÓ Augusztus 27-28-án: dr. Papp Zalán, Üllés, Vásártér u. 1. Tel.: 06-20-9-739-149. DESZK, KLÁRAFALVA, KÜBEKHÁZA, SZŐREG, TISZASZIGET, ÚJSZENTIVÁN Augusztus 27-28-án: dr. Tóth Tamás, Szeged, Thököly u. 10/B. Tel.: 06-30-9-583-913. Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél köte­lesgondoskodni. VIG VIKTOR főiskolai hallgató: - Igen, szerettem. Szerintem szükséges a fiatalok számára a rendszeres testmozgás. Sajnos mostanában már egyáltalán nem népszerű a testnevelés. Én min­dig szerettem a tesiórákat, mos­tanában is rendszeresen futok és úszók. Persze előfordult, hogy én is kerültem a testnevelésórát. KISS FERENCNE nyugdíjas: - Igen. Kosarazni nagyon szeret­tem, hiszen megvolt a magassá­gom is hozzá. És az úszást is sze­rettem. Sőt negyven éve rendszere­sen legalább hetente háromszor úszók. Sajnos kevés az az egy uszo­da a városban. A tanévben délután már nem lehet elférni. A gerendát és a gyűrűt viszont nem szerettem. EGYHÁZI SZERTARTÁSOK Fogadalmi templom: hétköznap és szombaton 7 és 18 órakor, vasárnap 8.30, 10, 11.30 és 18 órakor szentmise. Rókusi templom: Vasárnap: 7, 9, 11, 18 óra. Béketelep: 12 óra. hétköznap: 7,18 órakor szentmise. Minden hétfőn a hittanteremben 18.30 órakor Kre­tovics László tart bibliaórát. Szent József-templom: Vasárnap: 8,9,11,19.30 Hétköznap: 7.15 és 18.30 szentmise. Móravárosi templom: Minden szombaton és első pénteken 18 órakor mise. Vasárnap: 9 óra, valamint 18 órakor szent­mise. A ll-es kórház kápolnájában: 15 óra­kor mise. Hétköznap: 7 órakor mise. Felsővárosi minorita templom: hétköznap: 6.30-kor és 18 órakor. Szerdán 9.30-tól 11.30-ig baba-mama klub a kolos­torkertben. vasárnap: 7,9,11 és 18 órakor szentmise. Alsóvárosi templom: hétköznap: 7 és 18.30 mise. vasárnap: 7,9, és 18.30 Gyálaréten 9 órakor, Kecskéstelepen 10.30-kor szentmise. A petőfitelepi templomban: héttőn igeliturgia 17 órakor. Szerdán 17 órakor, pénteken 17.30-kor szent­mise. Vasárnap 10 órakor szentmise, előtte fél órával gyóntatás. Minden héttőn 16.30 és 17 óra között gyónta­tás. Újszegedi templom (Székely sor 1): Hétfő-szombat: 18 óra. Vasárnap: 7.30, 9.30,18 órakor mise. Újszegedi kápolna (Főfasor 101.): Szombat: 16.00 Szeged-tarjánvárosi Szent Gellért-temp­lom: Szentmise: hétköznapokon 18 órakor, va­sárnap és ünnepnap: 10 és 18 órakor. Szegedi Görög Katolikus Egyházközség: Szombaton 17.30: vecsernye; 18: szent li­turgia. Vasárnap 10 óra: szent liturgia. Hétköznap 18.00 óra: szent liturgia. Szeged, Honvéd téri Református Egyház­község: Kedd: 18.30-kor ifjúsági bibliaóra 19-35 éveseknek. Szerda: 10 órakor kismamakör 18 órakor gyülekezeti bibliaóra (a Heidel­bergi Káté alapján) Imaközösség 16 órakor. Minden hónap utolsó szerdáján asszonykör. Vasárnap 10 órakor istentisztelet és gyer­mek-istenhsztelet, 16.30-kor ifjúsági biblia­óra 14-18 éveseknek. 18 órakor istentiszte­let. Kálvin térj templom: Hétfő este 6 óra: bibliaóra a kisteremben. Csütörtök este 6-kon áhítat a kisteremben. Vasárnap reggel 8 és 10 óra: istentisztelet a templomban. Este fél 8-kon ifjúsági isten­tisztelet a kisteremben. Minden hónap első vasárnapján a 10 órai istentiszteleten úrva­csoraosztás. Újszegedi Református Egyházközség: (Szent-Györgyi u. 6-8.) Vasárnap 9 órakor­gyermek- és felnőtt-istentisztelet. Héttőn 18.30 órakor ifjúsági bibliaóra. Ked­den 18 órakor bibliaóra. Kistelek az imaházban vasárnap 11 órakor isten­tisztelet. Petőfitelepi református templomban: vasárnap 9 órakor istentisztelet. Csütörtö­kön 18 órakor a magyar Kékkereszt Egyesü­let - Református Iszákosmentő Misszió ta­lálkozó bibliaórája a templomban. Szegedi Zsidó Hitközség Heti rendszeres istentiszteleteit péntek este 18.30 órakor a zsinagógában, szombat reg­gel 9 órakor a hitközség dísztermében (Gu­tenberg u. 20.). Az istentiszteleten Marko­vics Zsolt főrabbi funkcionál, közreműködik Raguczki Gábor kántor. Szegedi Evangélikus Gyülekezet Kedd: 10 óra bibliaóra a Luther-házban (Osztrovszky u. 5.). Csütörtök: este 6 órakor istentisztelet a templomban (Tisza L. krt. 16.). Utána ifjú­sági óra a huszonéves korosztálynak. Pénteken este 6 órakor ifjúsági óra a tizen­éveseknek (Osztrovszky u. 5.). Vasárnapokon: de. 10 óra istentisztelet a templomban (Tisza L. krt. 16.). Minden hó­nap első vasárnapján 9 órakor családi is­tentisztelet a templomban. Minden hónap 2. és 4. szerdáján 5-kor Asztali beszélgeté­sek címmel bibliaóra a gyülekezeti házban. E-MAIL ÜZENET Tisztelt olvasóink! Leveleiket a jövőben a következő e-mail címen is fogadjuk: kapcsolatok@delmagyar.hu Akadálymentes lett a fogadalmi templom Sérült társaimmal együtt boldogan tapasztaltam, hogy akadálymen­tesítették a fogadalmi templomot. Ez nagyon sokat jelent nekünk, hisz most könnyedén el tudunk menni a misékre. Nem kell senkire várnunk, hogy elkísérjen, nem kell elhalasztanunk egy misét, mert akkor éppen nincs segítőnk. Nagyon vártuk ezt a pillanatot. Mikor először végigmentünk rajta, nagyon jó érzés volt, hisz minimális emelkedő van benne, és nem kell attól tartanunk, hogy hátra esünk, vagy netalán nem tudunk felhajtani rá a nagy meredeksége miatt. Rá­adásul széles, és pihenőt is kialakítottak, így ha elfáradunk, akkor is van hol megpihennünk. Ezzel új életerőt is kaptunk, és tudjuk a templomban is várnak bennünket. PAPP SZABOLCS, SZEGED CSÖRÖG A TELEFON Kedves Olvasóink! Közérdekű problémáikat, tapasz­talataikat N. Rácz Judit újságíróval, a Kapcsolatok oldal szerkesztőjével oszthatják meg, aki - hétfőtől péntekig - 9 és 12 óra között hívható a 30/218-111 l-es mobiltelefonszámon, amelyen SMS-üzenetcikct is fogadjuk. E-mailt a kapcsola­tok/« delniagyar.hu címre küldhetnek. FESTEKBOLTNAL A 30/547-9475-ről azt tette szóvá szegedi olvasónk, hogy a József At­tila sgt.-on a festékesbolt előtt a jár­dán parkolnak az autók. Hogyan adhattak ki engedélyt oda, ahol nem tudnak a szállító autók meg­állni? Vaskeba György, a polgár­mesteri hivatal környezetgazdál­kodási és közműosztályának veze­tője elmondta: parkolni a KRESZ szerint szabad. A szállítást, rako­dást a mellékutcából kell ilyen ese­tekben megoldani, ellenkező eset­ben számítani kell a rendőrök, il­letve a közterület-felügyelők által kiszabott büntetésekre! LOMBARD ÉPÜLETE Daru József szegedi olvasónk vé­leménye szerint nem illik a Lom­bard irodaépülete az egyik leg­szebb szegedi polgári palota szomszédságába. Mára kérdeztük: Szerette-e a testnevelésórét? Következő kérdésünk: Volt-e pótvizsgája? Küldje el válaszát WZ a kérdés napján 17 óráig, -LvjcüN M INtiri SMS-ben! (IGEN vagy NEM) ! AzSMSvárdizáMnornvJtarfaucmttörténk 06-30/30-30-921 Vagy szavazhat az interneten is: www.delmagyar.hu MEGJÖTTÜNK SZEGED DERNOEL Augusztus 23., 21 óra 0 perc, 2420 g. Sz.: Szekeres Barbara és Dér János (Deszk). TAPASZTÓ DÉNES ÁKOS Augusztus 24., 6 óra 50 perc, 3500 g. Sz.: László Ildikó Éva és Tapasztó Dénes (Sze­ged). TASSY KRISTÓF Augusztus 24., 8 óra 45 perc, 2440 g. Sz.: Hegyi Teréz és Tassy Krisztián (Szeged). KÁLMÁN-GAUSZ BÁLINT Augusztus 24., 14 óra 30 perc, 3280 g. Sz.: Gausz Ildikó és Kálmán-Gausz Tamás (Sze­ged). HARMAT DORINA Augusztus 24., 16 óra 35 perc, 3600 g. Sz.: Lajos Krisztina és Harmat Gábor (Kistelek). SAHIN-TÓTH HANNA Augusztus 25., 0 óra 15 perc, 3200 g. Sz.: Czuczi Blanka és dr. Sahin-Tóth Gábor (Sze­ged) KELEMEN LIZA Augusztus 25., 6 óra 43 perc, 3350 g. Sz.: Molnár Ildikó és Kelemen András (Földeák). TOT-KALOCSAI KOPPÁNY ATTILA Augusztus 23., 4 óra 19 perc, 3550 g. Sz.: Nagymihály Katalin és Tot-Kalocsai Zsolt (Szeged). VARGAILDIKÓ Augusztus 25., 11 óra 5 perc, 3720 g. Sz.: Temesi Szilvia és Varga Zsolt (Szeged). KESZELI JÓNÁS Augusztus 24., 12 óra 15 perc, 3880 g. Sz.: Hartai Ilona és Keszeli Sándor (Szeged). PAPP KITTI MÁRIA Augusztus 24., 22 óra 32 perc, 3370 g. Sz.: Radics Mária és Papp Dezső (Ópusztaszer). GAJDAGRÉTAKÍRA Augusztus 25., 8 óra 50 perc, 3320 g. Sz.: Gombár Andrea és Gajda Lajos (Vásárhely). KORSÓS JÁZMIN RÉKA Augusztus 25., 10 óra 16 perc, 4020 g. Sz.: Hődör Katalin és Korsós Zoltán (Szeged). Gratulálunk! H0R0SZK0P KOS: Bánjon óvatosan a pénzzel! áBL I Ha nem figyel, hatalmas összege­ket költhet el. A társasági életben is ugyan­ez a helyzet, maradjon csendesen a háttér­ben! j BIKA: Munkáját igyekezzen minél * (korábban befejezni! Aztán utazzon el, vagy vásárolgasson, készüljön az esti partira! Élvezze a nyári este fűszeres illatát! IKREK: Rokonai olyan feladatokat I oszthatnak önre, amihez nem fűlik a foga. Tudassa velük érzéseit! Maradjon udvarias, őrizze meg hidegvérét, kedves Ik­rek! ^^ RÁK: Egy pénzügyi tranzakció el­ronthatja a kedvét. Csalódott, hi­szen a hónap végére kedvezőbb anyagi helyzettel számolt. Egyszer fent, egyszer lent, kedves Rák! | OROSZLÁN: Váratlanul jelentős pénzösszeg ütheti a markát. Nem várt forrásból eredhet a pénz, emiatt azon­ban ne aggódjon! Fortuna kegyes még pár napig az Oroszlánnal. Am l SZŰZ: Anyagi helyzetét csakis kedvesével, párjával vitassa meg! Ha közösen tervezik jövőjüket, osztozzanak meg valóban jóban és rosszban! Hívják át ismerőseiket! /0\j MÉRLEG: Fektesse ingatlanokba, wWirégi bútorokba pénzét, ha meg akarja duplázni! Bátraké a szerencse, ked­ves Mérleg! Ha elegendő tőkével rendelke­zik, fektesse be pénzét! ^gf SKORPIÓ: Régi jó ismerőse, eset­sz 1 leg exkedvese léphet be ismét éle­tébe. Vitathatatlanul iszonyú felfordulást okozhat magánéletében. Párjának reakció­ját meg lehet érteni. Á • NYILAS: Bökje ki, ami a szívét j^i I nyomja! Ez magánéletére és foglal­kozására is vonatkozik! Néma gyereknek ugyanis az anyja se érti a szavát, kedves Nyilas! BAK: A Bak tudásszomja kerül elő­í térbe. Igyekezzen tágítani látóterét, vásároljon újabb könyveket! Olvasson a si­keres üzletekről, üzletemberekről, kamatoz­tassa tudását! i VÍZÖNTŐ: Bizonyára nehezen hiszi lel fiatal ismerőse vagy rokona elbe­szélését. Pedig lehet, hogy az illető igazat mond! Ne ítélkezzen hát, hanem járjon utá­na a dolgoknak! ft^: HALAK: Önzetlen segítségét valaki félreérti. Minél hamarabb ajánlatos tisztáznia a helyzetet! Régi ismerőseit, kol­légáit hívja meg este egy hangulatos helyre!

Next

/
Thumbnails
Contents