Délmagyarország, 2005. augusztus (95. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-25 / 198. szám
•SPORT« CSÜTÖRTÖK, 2005. AUGUSZTUS 25. A Haller (balról), Dani duó a hétvégi vízre szállásról nem álmodhat Akadnak bőven problémák a Japánban, Gifuban tartandó evezős-világbajnokságon. Az első nagyon fontos akadály az időeltolódás volt. Ezt azzal igyekeztek a versenyzők - így a magyar válogatott tagjai is - áthidalni, hogy már egy héttel a viadal hivatalos kezdete előtt elutaztak a távolkeleti országba. így tett Haller Ákos, a Démász-Szegedi VE evezőse, valamint edzője, Dani Zsolt is. A duó aztán megérkezve újabb meglepetésben részesült: nem éppen vb-rendezéshez méltó körülmények fogadták őket. A pálya egy Duna méretű folyón lesz kialakítva, amelyen egyelőre sok vízre szálló stéget nem találhattak a versenyzők. A rendszeres esőzéstől minden csupa sár, és ugyan igen sok japán dolgozik és serénykedik a színhelyen, hogy megfelelően, időre elkészüljön a pálya, törekvésük azonban kétes. Mindemellett bójasor sem található a vízen. Nem kényeztették el a szálláson sem a termetes vendégeket a derék japánok: saját méretüknek megfelelő, pici szobákban helyezték el például Haliért, ráadásul szekrény nélküli a lakóhely. így aztán a sportolók egy halom, a padlón száradó ruhán közlekednek, mert az edzések után csak ott tudják tartani ruhaneműiket. És ami akár az egész világbajnokság kimenetelét befolyásolhatja: nemcsak Európát, illetve hazánkat sújtja a csapadékos időjárás, hanem a felkelő nap országát is. A Mava nevű tájfun közelít ugyanis Japán felé, amely ma éjjel, vagy holnap éri el az országot. Igaz, Dani Zsolt tájékoztatása szerint a magja elkerüli a Fotó: Karnok Csaba vb helyszínét, de a programot alaposan felborította. - Mától szombatig tilos vízre szállnunk, és a vb is csak kedden kezdődik majd, mivel a pályán a sátrak nagy részét lebontották. így aztán keddtől csütörtökig igen sűrített menetrend vár ránk, hiszen négy nap futamait kell két nap alatt letudni. Kedden tartják a vasárnapra és hétfőre kiírt összes előfutamot, a remenyfutamok pedig szerdán lesznek. Addig pedig marad az ergométerezés - tudhattuk meg Dani beszámolójából. És akkor essen szó pozitívumokról is! Az étkezéssel semmi gondjuk nincs Halleréknak: változatos és finom, sok helyi specialitással. A hétórás időeltolódás miatti átállás jól alakul, a Démász kétszeres világelsője pedig jó erőben van. MÁDI JÓZSEF HA PARTOT ÉR, GYORSAN TOMBOL Mivel magyar és szegedi versenyzők, illetve szakemberek Is érintettek a Japánhoz közelítő tájfun hatásaiban, ezért érdemes átvenni, ml Is ez a légköri képződmény. Hurrikán vagy tájfun - mindegy: előbbi az amerikai, utóbbi pedig a délkelet-ázsiai neve a minimum 35 m/s-mal tomboló forgószélnek, amely a szárazföldön keletkező tornádóval ellentétben a vízben jön létre. A kialakulás legvalószínűbb időpontja az augusztus közepe és október közepe közötti két hónap. Az időzítéssel téfíát nincs különösebb baj... Viszont „nagy előnye", hogy napokkal előre jelezhető az érkezése. A tájfun részei: szem (a közepe, kellemes idővel, kevés esővel); szemfal (maga a szeles forgó rész, egyben a leggyorsabb alkotó felfelé áramló levegővel); árok (kevésbé heves, de esős terület); külső esősáv (pusztító erejű viharterület). Ha aztán a tájfun egyszer eléri a szárazföldet, néhány nap alatt kitombolja magát. Csapatként egymásért VÍZILABDA Az Újpest lemondta a részvételt a holnap kezdődő Hídépítő-kupa felkészülési férfi vízilabdatornán, ezért rövidült, megváltozott a program. A esapatok csak pénteken és szombaton mérkőznek meg egymással. Ami az egykori szentesi tréner, Vtdumanszky László vezette szlovák válogatottnak jó, az az Újpestnek nem - a vasárnapi játéknap. Emiatt, illetve szállásgondokra hivatkozva, a lilák lemondták a Hídépítő-kupán való részvételt, ezzel nehéz feladat elé állítva a szervezőket, a Szeged Beton VE vezetőit, luhász György szakosztály-igazgatónak újra egyeztetnie kellett a még „állva maradt" gárdákkal, megbeszélve velük a megváltozott programot. A hazaiak vezetőedzője, Gyöngyösi András azonban nem ezzel, hanem a szakmával foglalkozik: - A tornán már az új szabályok szerint játszunk - mondta a tréner - és megpróbálunk ezekhez minél jobban alkalmazkodni. De nem az eredményesség a fontos, hanem az, hogy a tétmeccsekre jó formában legyünk. Már most azt akarom elérni, látni hogy a keret minden tagja - nagyon jó képességű vízilabdások alkotják együttesünket - az egyénieskedést félretéve, a csapat érdekeit szem előtt tartva alázattal játsszon, küzdjön. Kemény, jó mérkőzések várnak ránk, melyek várhatóan jól szolgálják majd a Magyar Kupára, a bajnokságra és az Euroliga-selejtezőre való felkészülésünket. A torna programja. Augusztus 26. (péntek), 10 óra: Szlovákia-Szeged, 11.15: FTC-Eger, 17 óra: FTC-Szlovákia, 18.30: Szeged-Eger; augusztus 27. (szombat), 9.30: Eger-Szlovákia, 11 óra: Szeged-FTC, 16.30 óra: a 3. helyért, 18 óra: döntő. » A Szeged Városi Sportigazgatóság ezúton is tájékoztatja a közönséget, hogy pénteken és szombaton 8 órától 12.30-ig és 15.30-tól zárásig rendezvény (a Hídépítő-kupa) miatt a versenymedence nem használható. I.P. Rajt a zágrábi vb-n ZAGRAB (MTI) Mától vasárnapig Zágráb ad otthont a 34. síkvízi kajak-kenu világbajnokságnak. A csapat tagja öt Démász-Szegedi VE sportoló: a kajakos Sík Márton, Csamangö Attila duó, /anics Natasa, valamint két kenus, Vajda Attila és Joób Márton. A döntőkről - amelyet szombaton és vasárnap rendeznek helyszíni tudósításban számolunk be. Vitorlázóaranyak A hagyományos, Gyöngyös-pipishegyi repülőtéren rendezett, magyar „öregpilóták" országos versenyén sikeresen szerepeltek a szegediek. Az egyhetes verseny abszolút győztese - végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtva - Molnár Géza, az Alföldi Repülőklub sportolója lett, míg a kétüléses kategóriában Aczél Ferenc, dr. Ványai László (Délvidéki Aero Club) duó szerezte meg az aranyérmet. A világbajnokság otthonát sem kerülte el az ítéletidő s Csatát nyert a Mava tájfun A Japánhoz közelítő tájfun miatt vasárnap helyett csak jövő kedden, sűrített program mellett kezdődik az evezős-világbajnokság. A helyszínen Dani Zsoltot, a Démász-Szegedi VE edzőjét értük utol. Váltson T-Kábel telefonra! • Akár 1240 Ft havidíj • 0 Ft kapcsolási díj • Ingyenes beszélgetés hálózaton belül il ellátott települések között: Békés, Békéscsaba, Dunake sháza (III. negyedévtől), Szeged és Veresegyház. *Az éves 40 000 Ft megtakarítás a 2005. június 10-én az Invitel honlapon közzétett, Alaphang díjcsomag tarifáihoz viszonyított számításon alapul havi 192 perc beszélgetés esetén. Zöldszám: 06 80 33 55 77 • www.t-kabel.hu Ön mire költene 40 000 Ft megtakarítást?* évi