Délmagyarország, 2005. augusztus (95. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-23 / 196. szám
KEDD, 2005. AUGUSZTUS 23. • AKTUÁLIS" 5 Bogosné Papp Edina Isztambulba indul Török bíróság előtt Karcsika édesanyja Lázár János félpályás lezárást szervez a 47-esre Forgalomlassítást terveznek a négysávos út érdekében Lázár János a média gyűrűjében. Mozgalmat indít útügyben Fotó: Korom András VAN HATÉKONYABB LOBBI, MINT A TÜNTETÉS Az útépítési program besorolásánál azok az önkormányzatok szerezhettek előnyt, amelyek hozzájárultak a beruházás megvalósításához - reagált a hódmezővásárhelyi demonstráció hírére a szegedi polgármester. Botka László elmondta: Szeged városa sokat tett azért, hogy itt utak épülhessenek. Az önkormányzat például a nyugati elkerülő út első szakaszának építését a földterület ingyenes átadásával, a második ütemet pedig a kisajátításokra fordított ötvenmillió forinttal segítette - hívta fel a figyelmet a szegedi polgármester. „Ez hatékonyabb lobbi, mint a tüntetés" - jegyezte meg Botka László, hozzátéve: ezt nem tehette meg a vásárhelyi önkormányzat és polgármester helyett. Botka ugyanakkor hangsúlyozta: támogatni fogja, hogy a néhány kilométeres szakasz megépüljön a 47-es főúton. Ma délelőtt Isztambulba utazik a tavaly nyáron elrabolt Tüysüz Mehmet Karcsika édesanyja, hogy bíróság előtt kérje, a Hágai Egyezmény alapján vegyék figyelembe, hogy a magyar hatóságok neki ítélték a kisfiút. A török bíróság előtti szerdai meghallgatáson próbál érvényt szerezni igazának a szegedi Bogosné Papp Edina. Isztambulban szeptember 26-án kezdődik a gyermekelhelyezési per a most nyolcéves Tüysüz Mehmet Karcsika ügyében. Mint korábban megírtuk, július 11-én volt egy éve, hogy a török apa a láthatásról nem vitte vissza a fiút édesanyjához, hanem kilopta az országból, és Törökországba csempészte. Az akkor még csak hétéves gyereket Varga István névre kiállított, de Karcsika fényképével ellátott útlevéllel vitték Röszkén át Isztambulba. Az apa, Tüysüz Mehmet ellen nemzetközi elfogatóparancsot adott ki a magyar rendőrség. A férfi egy török újságírónak lehetővé tette, hogy többször is találkozhasson a fiúval. Ezután az újságíró egy isztambuli lapban arról írt, hogy Karcsika jól érzi Egy kiskunhalasi és egy szegedi cégből álló konzorcium, a Merkbau-Goboker nyerte el meghívásos pályázaton a Mars tér első ütemének átépítését. A munka jogerős építési engedély nélkül ugyan, de elkezdődött. Még mindig nincs jogerős építési engedély a Mars téri új piac felépítésére, mivel a börtön fellebbezett: a büntetés-végrehajtási intézmény szerint a rabszállító autók a jelenlegi közlekedési tervek szerint nem tudnak majd megfelelően ráfordulni a kapura. A Csillag problémája azonban már nem jelenthet akadályt - véli Pusztai Lajos, a Szegedi Vásár és Piac Kft. ügyvezető igazgatója -, ezért hozzákezdtek a munkákhoz. Az ütemezést ugyanis tartani kell: a felmagát a hazájában, Törökországban, és nem vágyik vissza Magyarországra. A Zaman című napilap újságírója, Ahmed Tönmez nemrégiben Szegedre látogatott, hogy a török újságolvasókkal megismertesse az édesanya álláspontját is. Bogosné Papp Edinának a budapesti „Egy-Másért" Alapítvány ajánlott fel anyagi segítségét. Az ügyvédi díj és az utazás költsége kétmillió forint. - Mi nem foglalunk állást a szülők vitájában, alapítványunk a gyerek sorsát szeretné megnyugtatóan rendezni - mondta Földesi-Szabó László, az alapítvány elnöke. Az elnök és Papp Edina ma reggel nem sokkal tíz óra előtt egy menetrend szerinti járattal repül Isztambulba, ahol a szerdai bírósági meghallgatáson a Hágai Egyezmény alapján próbálnak érvényt szerezni igazuknak: a gyermekelhelyezési perben korábban Magyarországon megszületett határozatot kívánják érvényesíteni. -A Hágai Nemzetközi Bíróság már megkereste a török hatóságokat, s kérte, vegyék figyelembe a magyarországi bírói döntést, melynek értelmében Tüysüz Mehmet Karcsika jogellenesen tartózkodik Törökországban - tette hozzá Földesi-Szabó László. A.T. J. lebbezések miatt máris egy hónapos csúszás várható az első két kiscsarnok átadásában, karácsony helyett csak januárra készülhetnek el. Az úgynevezett elEgyhetes, félpályás útlezárást szervez Vásárhely határába Lázár János polgármester, országgyűlési képviselő amiatt, hogy a kormány máig nem fejezte be a 47-es főút 2001-ben elkezdett négysávosítását. A demonstráció - melyre zöld számon is lehet jelentkezni - szeptember ötödikén kezdődik. Vásárhely polgármestere és a térség országgyűlési képviselője szerint a vásárhelyiek segítségére is szükség lesz ahhoz, hogy előrébb jusson a 47-es főút 2001-ben megkezdett, majd a kormányváltás után megrekedt négysávúvá alakítása. A város első embere hétfőn reggel a város határában, a négysávos és kétsávos szakasz kishomoki találkozásánál tartott sajtótájékoztatót, melyen elmondta: a rendőrség már kiadta az előzetes engedélyt a félpályás útlezárásra, melyet szeptember 5-e és 9-e között terveznek, reggel 8 és délután 5 óra között. Lázár János már 2002-ben ső kapavágást, a munkaterület átvételét ugyanis augusztus 15-ére tervezték, de egy korábbi, mára visszavont fellebbezés miatt már eleve csúsztak a batáridők. írásban kérte Csillag István akkori gazdasági minisztertől a négysávúsítás befejezését. A munkálatok annak idején két ütemben, kétfelől indultak el, majd álltak meg. Az út középső, mintegy 4,5 kilométeres szakasza ma is kétsávos. Az útépítés ügyében Lázár János a parlamentben is interpellált. Csillag István válaszában a munkálatok elhúzódását a kishomoki területek kisajátításának nehézségeivel, elhúzódásával magyarázta. Medgyessy Péter koA munka megkezdése a Mars téren az úgynevezett nulladik ütemet jelenti, vagyis azt, hogy a vásárigazgatóságot, a diszpécserközpontot, a figyelőrendrábbi miniszterelnök a városba látogatva ígéretet tett az állami beruházás folyatására, azaz a munkálatok befejezésére. A beruházás azonban már a 2004-es állami büdzsében sem szerepelt, annak ellenére, hogy Lázár János a költségvetés összeállítása előtt módosító indítvánnyal kérte az útszélesítés finanszírozását. Javaslatát a kormánypárti többség leszavazta. Legutóbbi írásbeli kérdésére pedig azt a választ kapta, hogy az ötmilliárdos beruházás a kormányzati szert a Sing-Sing mögé költöztetik. Ezután lebonthatják a mostani, irodáknak helyet adó pavilont. Utána lép színre az első ütem kivitelezését végző Merkbau-Goboker, abban bízva, hogy addig megszületik a jogerős építési engedély. Farkas Mihály, a kiskunhalasi Merkbau Kft. létesítményfelelőse elmondta, először a munkaterületen lévő közműveket kell kiiktatni, majd felvonulnak a Mars térre. Pusztai Lajos elmondta: az első ütem - két kiscsarnok felépítése - nettó 540 millió forintba kerül. Az építkezés remélhetően a lehető legkisebb fennakadást okozza majd a Mars téren - tette hozzá az igazgató. F.K. takarékossági intézkedések miatt húzódik el. - Az építkezés annak ellenére állt meg, hogy az elmúlt években több mint százötven baleset történt ezen a rövid szakaszon - érvelt most a polgármester. - Mi, vásárhelyiek úgy érezzük, hogy nemcsak büntet bennünket a kormány, de jelentősen veszélyezteti is az itt élők testi épségét, a közlekedés biztonságát, valamint fékezi a város gazdasági fejlődését. Hozzátette: a hangja ez idáig kevés volt ez ügyben, így erősebb fellépésre van szükség a siker érdekében. Lázár János most arra kéri a vásárhelyi polgárokat, hogy vegyenek részt a félpályás útlezáráson. A város regisztrálja azokat, akik a tiltakozáson részt kívánnak venni. A jelentkezéseket névvel és rendszámmal - a 06-80-820-010-es zöld számon, az 530-129-es telefonszámon, illetve a demonstracio@hodmezovasarhely.hu e-mail címen várják. B. K.A. HÍREK ZSOMBÓ POLGÁRMESTERÉT IS KITÜNTETTÉK Szent István király ünnepén a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje (polgári tagozat) kitüntetést adományozta a belügyminiszter Faragó Mészáros Vilmosnak, Zsombó polgármesterének negyedszázados közszolgálati tevékenysége elismeréseként. PÓTVIZSGÁZNAK A DIÁKOK Vannak olyan diákok, akik a nyáron is tanulhattak, mivel év végén nem sikerült megszerezniük a kettest. Ezek a tanulók általában ma kezdik meg a pótvizsgákat az általános és a középiskolákban. Azok a gyerekek próbálkozhatnak ismét, akik maximum három tárgyból nem érték el az elégségest. A MŰVÉSZTELEP KIÁLLÍTÁSA Ma délután 5 órakor Nagy Károly nyitja meg a Szegedi Szépmíves Céh '90 és a Lyra Alapfokú Művészeti Iskola idei művésztelepének kiállítását az újszegedi Bálint Sándor Művelődési Házban. A tárlatot szeptember 10-éig tekinthetik meg az érdeklődők vasárnap és ' hétfő kivételével 10-től 18 óráig. Bogosné Papp Edina kisbabájával, Bencével az elrabolt Karcsika szobájában. A kezében tartott kép Karcsikáról készült Fotó.- Miskolczi Róbert Szentesen egyre több a kínai bolt A hatodik kínai ruházati üzlet is megnyílt Szentes belvárosában: az önkormányzati tulajdonú üzlethelyiség bérlője helybeli vállalkozó, bevonta a társaságba az ázsiai kereskedőt. A többi kereskedő berzenkedik, a vásárlók azonban nem haragszanak. A minap megnyílt kínai áruház önkormányzati tulajdonú üzlethelyiségben kapott helyet a Kossuth utcán. Szűcs Lajos alpolgármester szerint szabályos engedélyezési eljárás esetén nem szempont, hogy a helyi kereskedőknek jó, vagy nem jó a külföldről érkezett konkurencia. Úgy véli, a hazai kereskedelem védelmében a törvényi szabályozás változtatására volna szükség: helyi önkormányzati rendelettel ezt a kérdést nem lehet megoldani. Elkezdődött a Mars tér átépítése Januárra átadhatnak két piaci csarnokot Már bontanak a téren Fotó: Schmidt Andrea i