Délmagyarország, 2005. augusztus (95. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-22 / 195. szám

2 •BELFÖLD - KÜLFÖLD* PÉNTEK, 2005. AUGUSZTUS 19. Augusztus 20-án ünnepelt az ország Sólyom: István művét folytatni kell A Magyar Köztársaság lobogó­jának ünnepélyes felvonásával kezdődtek meg szombaton a Parlament előtti Kossuth téren az augusztus 20-ai központi ál­lami ünnepségek. A zászlófel­vonást megelőzően a téren a Díszzászlóalj, nrajd a Nemzeti Lovas Díszegység bevonulása után ünnepélycsen fogadták a Szent Korona másolatát és a történelmi lobogókat. BUDAPEST (MTI) A katonai tiszteletadással rende­zett ünnepségen részt vett Só­lyom László köztársasági elnök, Gyurcsány Ferenc miniszterel­nök és Szili Katalin, az Ország­gyűlés elnöke. A zászlófelvoná­son ott volt az Alkotmánybíróság és a Legfelsőbb Bíróság elnöke, a kormány több tagja, az ország­gyűlési bizottságok elnökei, alel­nökei, megjelentek a pártok, a történelmi egyházak, valamint a diplomáciai testület képviselői. A zászlófelvonást követően fia­tal tisztek eskütételére kerül sor. Idén a Parlament előtt 157 fia­talt, köztük hét nőt avatnak tisztté. A tisztavatást követően Sólyom László mondott ünnepi beszédet. „Új egyensúlyra van szükség egyrészt a megszokott minták­hoz való alkalmazkodás, más­részt pedig a jól megalapozott sa­ját kezdeményezések között" ­fogalmazott az államalapítás ün­nepének nyitórendezvényén, a Parlament épülete előtti tisztava­Sólyom László ünnepi beszédét mondja a Kossuth Lajos téren. Mellette Gyurcsány Ferenc minisz­terelnök Fotó: MTI/Illyés Tibor tön a köztársasági elnök, a had­sereg főparancsnoka. Sólyom László rámutatott ar­ra, hogy jó döntés volt Magyaror­szág uniós csatlakozása, ám az új helyzetben is érvényes Szent Ist­ván példája. „Az ő igazi nagysága abban rejlik, hogy szuverén mó­don határozta meg Magyaror­szág helyét az akkori világban. Halljuk meg, vegyük észre, te­kintsük példának azt az öntuda­tot, azt az önbecsülést, ahogy Ist­ván fellépett Európában!" ­hangsúlyozta az államfő beikta­tását követő első nyilvános meg­szólalásán. „Miért kellene ne­künk nemzetközi kérdésekben mindig csak alkalmazkodni, mintát követni?" - fogalmazott Sólyom László, aki szerint azt is meg kell tanulnunk az államala­pítótól, hogy képesek vagyunk önálló hozzájárulásra, önálló tel­jesítményre a világ dolgaiban. Az Alkotmánybíróság korábbi elnöke kifejtette: a jogban is van­nak felfedezések, köztük olya­nok, amelyek a magyar nemzet országhatárokkal szétszabdaltsá­gára válaszul születtek. A nem­zetközi elismerés útján vannak az anyaországnak a határon túli nemzetrészek azonosságának fenntartásához fűződő jogai. Az emberi jogok témájára át­térve a köztársasági elnök kije­lentette: érvényesülésük Ma­gyarországon olyan kincs, ame­lyet őrizni kell. Az államalapító szentté avatá­sának történetéről Sólyom Lász­ló elmondta, hogy ezt úgy értel­mezi: „István nagyságának fel­idézése felszabadította az embe­rekben rejlő jót". Az államfő szerint erre különö­sen időszerű emlékezni ma, ami­kor a médiában megjelenő politi­ka negatívumoktól harsog, és so­kan a rendszerváltás elkerülhe­tetlen gazdasági következménye­itől szenvednek. „Az 1990 után ránk szabaduló fogyasztói érték­rend, a pénz egyeduralma, az egyre taszítóbb stílusúvá váló po­litizálás azonban azt hiszem csak elfedte, csak eltakarta a bennünk lévő jót. Hiszen az or­szág él, s bár nem ez áll az újsá­gok címlapjain, az emberek meg­állták a helyüket a nehéz idők­ben. Dolgoznak, boldogulnak, s - amit én különösen remélek ­egyre inkább megtalálják a saját életükben azokat az értékeket, amelyekért érdemes élni. István király művét folytatnunk kell!" ­jelentette ki az államalapítás ün­nepén elmondott beszédében Só­lyom László köztársasági elnök. Az ünnep programja a főváros­ban a Szent jobb-körmenettel folytatódott, este pedig gyönyörű tűzijátékban gyönyörködhettek a budapestiek. A Dunántúlon is gondokat okoztak az esőzések Utak kerültek víz alá A megáradt Hernád vize hömpölyög a Sajólád-Bőcs közötti úton, amit le kellett zárni Fotó: MTI/Vajda János Főként a dunántúli megyékben okoznak gondot az esőzések, a víz sok helyen elárasztotta az utcákat, utakat és a pincéket, betört az udvarokba. BUDAPEST (MTI) A vasárnap reggelre lezúduló csa­padék, valamint a délután újra kezdődött esőzések főként Vas, Veszprém, Somogy, Zala és Győrs-Moson-Sopron megyében okoznak gondokat. Az esőzóna várhatóan végigvonul az orszá­gon. Veszprémben a délutáni órákban rövid idő alatt öt telepü­lésről 24 bejelentés érkezett, míg Somogyban négy településről hat esetben riasztották a tűzoltókat. Veszprémben Nemesgulácsra, Kisapátiba, Badacsonytomajra, Badacsonytördemitre, Lesence­tomajra kellett leginkább szivár­gásokhoz, kisebb vízbetörések­hez kivonulniuk a tűzoltóknak. A Somogy megyei Csurgón egy lakóépületet körbevett a víz, Lad településen pedig egy útszakaszt fenyeget elöntéssel. A megyében Balatonfenyves és Inke körzeté­ben is szivattyúzással igyekeznek járhatóvá tenni több útszakaszt. A Vas megyei Rábatótfalun is sikerült elhárítani a belvizet, ami a délelőtt még a házakat és a ha­tárhoz vezető egyik utat is veszé­lyeztette. Árvizekkel küzdenek Romániában BUKAREST (MTI) Tizenhatra emelkedett a romániai árvizek halálos áldozatainak száma, az elöntött területeket, lerom­bolt házakat illetően a vasárnapi hivatalos adatok további romlást mutatnak az előző napokhoz ké­pest. Vasile Blaga belügyminiszter vasárnapi tájé­koztatójából kiderült, hogy immár tizenhatan hal­tak meg a viharok, esőzések és áradások nyomán, az áldozatok vagy vízbe fúltak, vagy villámcsapás érte őket. Két embert eltűntnek nyilvánítottak. A természeti csapás immár Románia harmincegy megyéjét érinti, szombaton még csak harmincról adtak tájékoztatást. Augusztus 14. óta 1473 ember kényszerült lakhelyének elhagyására. Az árvíz ed­dig 5729 házat öntött el. Brit készültségcsökkentés LONDON (MTI/AFP) A kritikusról az alapvetően súlyosra csökkentette a terrorfenyegetett­ség szintjét az országban a brit titkosszolgálat - írta vasárnapi számá­ban a The Sunday Telegraph. A tekintélyes újság szerint a július 7-i terrortámadások óta első íz­ben került sor a fenyegetettségi szint csökkentésére. Mindazonáltal az úgynevezett riadókészültségi szint a korábbi, legmagasabb fokoza­tú maradt. Ez egyebek között magában foglalja a hivatalos épületek és a tömegközlekedési eszközök felügyeletét. Folytatódik Gáza kiürítése Az izraeli kormány engedélyt adott vasárnapi ülésén a még felszámolandó gázai övezeti és ciszjordániai zsidó telepek ki­ürítésére. JERUZSÁLEM, GÁZA (MTI/REUTERS/ANSA/AP/AFP/DPA) Az Ariel Sáron kormányfő nevé­hez fűződő kivonulási - hivata­los szóhasználatban szétválasz­tási - terv összesen 21 gázai öve­zeti és négy kis ciszjordániai te­lep felszámolását irányozza elő. Gázában 18, Ciszjordániában két telepet ürítettek ki eddig. Sá­ron „huligán magatartásnak" minősítette a kabinet ülésén a gázai övezeti zsidó telepek kiürí­tésével szemben tanúsított erő­szakos szembeszegülést. Izraeli erők benyomultak va­sárnap két gázai övezeti zsidó te­lepre. Égő barikádok megkerülé­sével jutottak be Katiiba. Több száz radikális fiatal és a kitelepü­lésre vonatkozó rendelettel daco­ló tucatnyi telepescsalád nézett farkasszemet a katonákkal és a rendőrökkel. » A Hamász szélsőséges palesz­tin szervezet számos fegyverese vonult fel szombaton Gázában a palesztin törvényhozás épülete elé, hogy megerősítse: tovább folytatják a harcot Izrael ellen. A mintegy negyven álarcos rö­vid időre megszállta az épület előtti teret, lezárta az oda vezető utcákat. „Ez a visszavonulás nem harcunk végét jelzi, hanem a kezdetét" - mondta a Hamász fegyveres szárnyának szóvivője a fegyveresek előtt a 21 gázai öve­zeti és négy ciszjordániai zsidó telep folyamatban lévő kiürítésé­re utalva. A kivonulással Izrael először ad fel 1967 óta megszállt területeket. A palesztinok a Gázai övezetet, a Jordán folyó nyugati partját és Ke­let-Jeruzsálemet jövendő államuk területeként követelik. Ariel Sá­ron izraeli miniszterelnök azon­ban a napokban jelezte: nem ter­vezi újabb területek kiürítését. Fiatalok között járt a pápa BERLIN (MTI) XVI. Benedek vasárnap óvott at­tól, hogy „a vallást piaci termék­nek tekintsék". A katolikus egy­házfő szavai Köln közelében, a katolikus ifjúsági világtalálkozót lezáró szabadtéri misén, a ren­dezvény liturgiái csúcspontján, mintegy egymillió ember, köztük főpapok és vezető német politi­kusok jelenlétében hangzott el. A pápa bejelentette, hogy a leg­közelebbi világtalálkozó színhe­lye 2008-ban az ausztráliai Syd­neylesz. A pápa szentbeszédében egye­bek között arra figyelmeztetett, hogy manapság világunk nagy ré­szein megfeledkeznek Istenről. Ez az oka annak, hogy sok ember elé­gedetlen és frusztrált, s azt mond­ja: „Az élet nem lehet ilyen". jéH • I mm' ü I - BE/OB XVI. Benedek Maricnfelden elköszön a több százezer hívőtől az esti virrasztas utan Fotó: MTl/AP/Michael Probst Az amerikai csapatok még sokáig maradnak Irakban WASHINGTON (MTI/AP/REUTERS) Az Egyesült Államok azt tervezi, hogy az elkövetkező négy évben is a jelenlegi magas szinten tartja Irakban állomásozó katonáinak létszámát - jelentette ki helyi idő szerint szombat este Washing­tonban Peter Schoomaker vezér­ezredes, az amerikai szárazföldi haderő vezérkari főnöke. Han­goztatta, hogy országa „a legrosz­szabb esetre" készül fel, ezért a jelenlegi tervezés értelmében az elkövetkező négy évben Irakban tartja katonáit. VALUTAVALTO Vételi Eladási euró 237.77 249,97 USA­dollár 193,60 203,52 angol font 349,51 367,43 cseh korona 7,89 8.72 horvát kuna 31,50 34,82 svájci frank 152,74 162,18 szlovák korona 6,00 6,64 Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Fószcrktsztó-hcfyettcs ÖRF1 FERENC, V FEKETE SÁNDOR • Szerkesztik: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS (mellékletek), MISKOLCZI RÓBERT (fotói, SULYOK ERZSÉBET (hír és információ), SÜLI RÓBERT (sport! • Délvilág szerkesztöeégvezetö: BAKOS ANDRÁS (Csongrád, Makó, Szentesi, SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhelyi • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, PL 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: wwwtlelmagyar.hu • E-mail: szerkesztőse*«drltnagyir.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szeglű u. I-3. TEL/íax: 62/241-905. Hirdetést tel./f«X: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-1.1. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth tl 8. Tel 6.1/401-024. Tel /la* 61/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 91 i. Ttl./fax: 6.1/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA. Kiadói titkárság: tel.: 62/567-870. • Hirdetési igazgató: KONKOLY BÉLA tel 167-842, lax .67-887, Hirdctcstclvétel: 62/.667-83S. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847 • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ. Tel.: 62/567-872, fax: 62/567-884. Ierjesztési vezető KÓTI ZOLTÁN Teri esz lés 62/567 864 Előfizetés: 1)6/80/821-821 (ingyen hívhátój. Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díi egy hónapra 1455 Ft (Délmagyarországi, 1355 Ft (Délvilági • Árus terjesztés: Délhir Rt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarországi, ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Thumbnails
Contents