Délmagyarország, 2005. augusztus (95. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-15 / 190. szám

SIKER, ERTEK ES GAZDASAG MINDEN HÉTFON A PÉNZ BESZEL SZERKESZTI: HEGEDŰS SZABOLCS, FÁBIÁN GYÖRGY • 2005. AUGUSZTUS 15. NAPI MELLEKLETEK Kedd GYÓCY-ÍR Szerda LÉGYOTT Csütörtök BIZALMASAN Péntek DÉLMADÁR Szombat SZIESZTA WWW.DELMAGYAR.HU NAPONTA KÖZEL 84 MILLIÓ H0RD0NYIT FOGYASZTUNK Nem csillapodik a világ olaj éhsége Az olaj ára akkor lehet kiegyensúlyozott, ha kínálat 4 . százalékkal meghaladja a keresletet, de ez a mérték jelenleg még az egy százalékot sem éri el - állapítja meg legújabb tanulmányában az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet. MTI Tavaly 3,4 százalékkal emel­kedett, 2005-ben pedig vár­hatóan 2,2 százalékkal nő a világ olajfogyasztása, s meg­közelíti a napi 84 millió hor­dót. (Egy hordó olaj 159 literrel egyenlő.) Bár tavaly a kiter­melés több mint 4 százalékkal emelkedett, a termelés és a fogyasztás különbözete nega­tív, azaz a világ kereskedelmi nyersolaj-készleteinek meny­nyisége csökken - mutat rá az Ecostat tanulmánya. Az elemzés megállapítja: a jelenlegi olajárat összehason­lítva a korábbi csúcsokkal, lát­ható, hogy a hordónként 60 dollár körüli ár még mindig nem éri el az 1980-as, 2004-es áron mért 80 dollár feletti ár­színvonalat. Ugyanakkor a 25 évvel ezelőtti árcsúcs magas készletszint mellett alakult ki, amit a kereslet meredek csök­kenése követett, így mérsék­lődhettek az árak is. Ez a szituáció a soha nem lá­tott jelenlegi alacsony készle­tek miatt valószínűleg nem is­métlődik meg. A tapasztalatok szerint ugyanis az olaj keres­let-kínálat egyenlegének egy százalékos változása 1-2 éves távlatban 15 százalékos válto­zást hoz az olaj árában. Hosz­szú távon akkor lehet kiegyen­súlyozott olajárra számítani, ha a kínálat 4 százalékkal meghaladja a keresletet, de ez jelenleg még az egy százalékot sem éri el - állapítja meg az Ecostat tanulmányában. a vonal "í alkotó SMS-rovata írja meg heti kérdésünkre válaszát SMS-ben a 06 20/554-2444-es telefonszámra! Ön vásárolt ^f már iskolai tanszereket nyári akcióban? A hét kérdése: Ön szeretné jobban átlátni a saját pénzügyeit? 60% 9 Várjuk olvasóink MSMS-szavazatait! Küldjenek frappáns vá­laszt vagy egy egyszerű igent, nemet a kérdés­re! A legjobb vála­szokat megjelentet­jük! Szívesen vesszük, ha kérdést is javasolnak, miről |ÍQfl5BTQÍÍÍRÍf1 tudjuk meg a köz véleményét? Gazdasági tévécsatorna Szeptember 15-én kezdi meg működését az Echo TV nevű gazdasági hírcsatorna - jelen­tette be Gulyás István vezér­igazgató múlt pénteken. A napi 24 órában sugárzó, gazdasági tárgyú híreket óránként szol­gáltató csatorna műsora osz­tott képernyőn lesz látható, így a nézők az adás alatt folyama­tosan juthatnak futószöveges sávokban vagy külön „dobo­zokban" frissülő információk­hoz. A vezérigazgató szerint egyes kábeltelevíziós szolgálta­tók kínálatában még az idén megjelenik az Echo TV, és vár­hatóan jövő év elejétől az or­szág nagy részén is fogható lesz a. csatorna. A műholdvevő-ké­szülékkel rendelkezők már az idén is foghatják az adást. SZEPTEMBERBEN ISMÉT MEGHIRDETJÜK A GAZDASAGI ELET 0SCARJAT Egy év a Presztízs Díjjal Az első Presztízs-díjasok: Blaskovics Ferenc, Kiss Sándor, Oláh János, Puskás Jenő, Savanya Norbert és Lakatos Jenő Pap Klára kiadóigazgató és Szetey András főszerkesztő (hátul) társaságában FOTÓ: SCHMIDT ANDREA Közel egy éve hogy kiadónk, alapító társakat találva, létre­hozta a Délmagyarország Presztízs Díjat, a régió legrango­sabb gazdasági elismerését. Az exkluzív díjátadó ünnepség a megyei társasági élet egyik legjelentősebb eseményévé vált. Tavalyi Presztízs-díjasainktól - akiknek működését egész éven át figyelemmel kísértük - egy gyors körképpel köszönünk el, s egyúttal a figyelmet máris az idei Délma­gyarország Presztízs Díjra irányítjuk. Pályázati felhívásun­kat szeptember elején tesszük közé, a pályázati határidő október 10. A díjátadó gálát november 10-én rendezzük. ÚJ HELYEN A FŐSZER Az év vállalkozása díjat a szege­di Főszer-Elektroprofil Kft. nyerte el 2004-ben, az indoklás szerint a cég 1992-es megala­kulása óta tartó töretlen fejlő­déséért, s a folyamatos fejlesz­tésekért. Noha az eltelt csak­nem egy esztendő során továb­bi fejlesztésekről és nagy meg­rendelésekről is beszámolhat­na Lakatos Jenő ügyvezető igaz­gató, ezúttal mégsem ezt teszi: a mögöttük álló időszak legna­gyobb eseménye ugyanis új, Szabadkai úti székhelyük át­adása volt júliusban. Szeged egyik legnagyobb középvállal­kozása a Római körútra 1997-ben költözött, azt a helyet nőtte ki alig nyolc év alatt. A Szabadkai úti közel 5 ezer négy­zetméteres ingadan a további fejlődés lehetőségeit is magá­DÉLMAGYARORSZÁG PRESZTÍZS DÍJ ÜL ban hordozza a cég számára, egy közeli raktárbázis például 30 ezer négyzetméteres logisz­tikai központtá fejleszthető. SAVANYA ÚSZÓTANODA A GYERMEKEKÉRT Az év kisvállalkozása díjat vehette át tavaly november­ben Savanya Norbert, a sze­gedi Savanya Úszótanoda ala­pítója. A volt sportoló el­mondta, ugyanazt a filozófiát képviselik, mint egy évvel ko­rábban, a beteg gyermekek re­habilitációját helyezik minde­nek elé. Programjuk tovább bővült: a gyermekkórházzal és -klinikával közösen, Túri Sán­dor professzorral együttmű­ködve fejlesztik a túlsúlyos, asztmás, tartási problémákkal küszködő és hiperaktív gye­rekek készségeit. A Savanya Úszótanoda programját - mi­szerint Szegeden mindenki ta­nuljon meg úszni - a nyáron elérhető bérletárakkal, tábo­rozással segítették. A HANZA TALPON MARADT A Hanza-Kruger Rt. el­nök-vezérigazgatója, Oláh Já­nos is Presztízs Díjat kapott: a bírálóbizottság neki ítélte Az év üzletembere elismerést. A zá­logházakat működtető cég első embere szerint az eltelt idő­szakban romlottak a gazdasági feltételek, megállt az arany el­adása, és ez a céget érzékenyen érintette: bizonyos befekteté­sek értékesítésére kényszerül­tek, hogy meg tudják oldani a likviditási gondokat. Ennek el­lenére sikerült talpon maradni, megőrizni a piaci pozíciókat. A Szeged közéletében is szerepet vállaló Oláh János ugyanakkor sikerként könyveli el, hogy vál­lalkozásfejlesztéssel kapcsola­tos tankönyvet írhat kollégáival együtt mint az SZTE Gazdaság­tudományi Karának oktatója. A METRIMED JÓL TELJESÍT Az Üzleti innovációs díjjal jutalmazott hódmezővásárhe­lyi székhelyű Metrimed Orvosi Műszergyártó Kft. ügyvezető igazgatója, Blaskovics Ferenc lapunk kérdéseire válaszolva elmondta: az eddigi eredmé­nyek fellelkesítették a csapa­tot, és még nagyobb lendü­lettel folytatták tovább inno­vációs tevékenységüket. A cég a nehezebb gazdasági körül­mények ellenére is jól teljesít, újabb és újabb termékeket, technológiákat fejlesztenek ki. A Presztízs Díj nyomán azt határozta el a cégvezetés, hogy nagyobb, látványosabb eredmények elérése után újra a nyilvánosság elé állnak, és megint indulnak a Délma­gyarország és a Délvilág által meghirdetett pályázaton. A BIOPETROL ISMERTTÉ VÁLT A Környezetvédelmi díj büszke tulajdonosa 2004-ben a szegedi Biopetrol Környezet­technikai Kft. lett. A Puskás Je-. nő által irányított társaság vál­lalkozási vezetője, Czékus Mi­hály az eltelt csaknem egy év­vel kapcsolatban elmondta, sok pozitív visszajelzést kap­tak, a Presztízs Díj által ismer­tekké váltak. Ugyanakkor az a paradox helyzet állt elő a cég történetében, hogy míg or­szágszerte nyernek el külön­böző pályázatokon munkákat, addig szűkebb hazájukban, Szegeden és Csongrád megyé­ben debreceni, győri székhe­lyű vállalkozások kapnak meg­bízást. Holott a cég profilja is arra kötelezné őket, hogy hely­ben ösztönözzék a környezet­tudatos magatartást. A SZEFO BETÖR A BALTIKUMRA A Munkaerő-fejlesztésért já­ró díjat - amelyet a Nemzeti Felnőttképzési Intézet támoga­tott - a Szegedi Szefo Fonalfel­dolgozó Rt. nyerte el. Kiss Sán­dor vezérigazgató a jelennel és a mögöttük álló hónapokkal kapcsolatban elmondta, a küz­delmet folytatják, és szerencsé­re sikerült piaci pozícióikat megőrizni, működésük stabil, nyereséges. Sajnos, állandó lét­számhiánnyal küzdenek, nem találnak elegendő varró szak­munkást a feladatok ellátására. A közelmúlt sikereihez tartozik, hogy a cég egy észt partnerrel közös céget alapított Sze­fo-Baltic Kft. néven, amelynek révén a Baltikum piacára - és Szentpétervárra - próbálnak betörni saját fejlesztésű, terve­zésű modellekkel. Az első szál­lítmány augusztus elején hagy­ta el a gyárat. Valamennyi kitüntetett el­mondta: nemcsak hazai, ha­nem nemzetközi elismerés is övezi a Presztízs Díjat: cégük is­mertebbé vált, az elnyert kom­munikációs lehetőség, a logó használata másokat is a pályá­zatok beadására ösztönöz. F. K. IGAZI VAGY HAMIS? Eldönti a PhotoEuroplus. NI KOCKÁZTASSON! Ellenőrizze a fémszálat, a mágneses kódot, a valódi értéket! Az euróvIzsgiJó legújabb változatát ajánljuk: kereskedőknek, pénzintézeteknek, pénzváltóknak, szállodáknak, benzinkutak nak... KAPUTELEFON SZAKÜZLET 6724 Szeged, Sziliért sgt. 24. TeUfax: 62/439 138

Next

/
Thumbnails
Contents