Délmagyarország, 2005. augusztus (95. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-15 / 190. szám
HÉTFŐ, 2005. AUGUSZTUS 5. •A DÉL SPORTJA" II. Sikertelen volt a tender Korszerűsítik a kórház konyháját Az előzetes tervekkel ellentétben nem veszi át külső cég a szegedi kórház étkeztetését: a szükséges - mintegy százmilliós nagyságrendű - konyhafelújítás költségeit várhatóan az önkormányzat magára vállalja. A beruházás tavasszal kezdődik. Korszerűsítik a Szegedi Városi Oktató Kórház élelmezését: felújítják a konyhát, és a létező legmodernebb módon, egyéni tálcás tálalással szolgálják majd fel az ételeket a betegeknek. A megvalósításra az önkormányzat először pályázatot írt ki, ám azt végül sikertelennek minősítette, és úgy döntött: vállalja a beruházás teljes költségét. Az intézményben 750 forint jut naponta egy beteg háromszori étkeztetésére. Ebből az összegből legalább ötvenféle menüt kell kihozni - a különböző diétáknak megfelelően. A felszolgálást jelenleg csak úgy tudják megoldani, hogy az adagokat az osztályokra feltolt hatalmas edényekből a kórtermek előtt osztják szét. Ezt a rendszert szeretnék átalakítani úgy, hogy minden egyes beteg személyre szólóan, zárt tálcán kapja meg ételét. - Először úgy gondoltuk, a korszerű élelmezés megvalósítására olyan céget kérünk fel, amelynek már nagy tapasztalata van ezen a téren, és átadjuk neki a konyha üzemeltetését - mondta el Pajor László főigazgató. - Logikusnak tűnt, hogy aki erre az ellátásformára specializálódott, több intézmény számára főzve olcsóbban tud hozzájutni például az alapanyagokhoz. Csakhogy a tenderre jelentkező árajánlata olyan magas volt, hogy nem tudtuk volna vállalni. A magas árba a pályázó nyilvánvalóan beleszámolta, hogy a kórházi konyhát teljes egészében fel kell újítani, az elavult gépeket ki kell cserélni, a felmerülő költségeket pedig valahogyan kompenzálni akarta. Erre pedig az egyetlen mód az volt, ha az árakba építi be. Csakhogy a kórházak gazdálkodása borotvaélen táncol, így nem engedhetik meg maguknak, hogy a jelenlegi költségnek a dupláját fordítsák az étkezésre. Szerencsére ezt a városvezetés is belátta, és az a döntés született, hogy a tendert sikertelennek minősítik, a konyha felújítási költségeit pedig az önkormányzat teljes egészében valószínűleg magára vállalja - tette hozzá a főigazgató. A kivitelezési terv elkészítése azonnal elkezdődik, bár egyelőre még azt sem lehet tudni: az l-es vagy a Il-es telephelyen kap-e majd helyet az új, modern kórházi konyha, mely a betegek mellett a dolgozók étkeztetését is biztosítja. Ilyen kezdeti stádiumban a költségeket is nehéz megjósolni, de a főigazgató számításai szerint nagyjából százmilliós nagyságrendű lesz az újabb kórházi fejlesztés, mely várhatóan tavasszal kezdődhet meg. TÍMÁR KRISZTA Sportkomplexumot avattak Szentesen Tömegeket vonzott szombaton a show-műsor és utcabál Szentesen, ahol felavatták a Wellness Colosseum nevű rehabilitációs és sportkomplexumot. Brezovai Sándor, a Tradicionális Kyokushinkaikan Karate Szövetség kétszeres Európa-bajnok elnöke megint bebizonyította, hogy nem ismer lehetetlent. Idén januárban kezdődött a romok eltakarításával az épület rendbehozatala, mára pedig európai színvonalú rehabilitációs sportkomplexumot varázsoljon az Ady Endre utcai öreg házból. Folytatás az 1. oldalról - Otet is megverte a sors - jegyzi meg a Szabóék mellett álló egyik idős asszony a tüntetés célpontjára utalva. Nevét nem árulja el. Mint mondja, óvatosságból. A hír gyorsan, házról házra terjed: „Villogó rendőrségi autó felvezetésével elindult a menet a központból!" - adják tovább egymásnak az utcán állók. Az Aradi utca végén lakó nő háza előtt is rendőrök várják a tüntetőket, akik három órától öt óráig kértek és kaptak engedélyt a demonstrációra. A menethez útközben sokan csatlakoznak, de sokkal többen vannak azok, akik inkább a távolból figyelik a táblákkal és transzparensekkel haladókat, és 50-60 méterre lemaradva követik őket. Az utcán állók közül többen megjegyzik, az a nő, aki ennyire megutáltatta magát, gúnynevén Csiszár Marcsi, fél 12 körül kerékpárral tartott hazafelé, útközben még „lebüdöskurvázta" a Szegedi Tudományegyetemen tanuló Jónás Mónika nevelőanyját, majd kihívta magához a rohammentőket. Ezt, mármint a mentő riasztását, később egy rendőr is megerősítette, ugyanő azt is elmondta, hogy a mentők dolgavégezetlenül mentek el, megállapították, a nőnek nincs baja. A harminc főből álló menet negyed négy körül érkezik meg a házhoz. A tíz rendőr diszkréten hátrább állva figyel. „Elég volt! A pohár betelt a faluban! Ne várd meg, hogy ez a pohár kiloccsanjon!" olvasható az egyik, „Ha az kell, hogy minden héten tüntetést rendezzünk ahhoz, hogy elmenj, akkor mi azt fogjuk tenni!" - látható a másik táblán. A megmozdulás egyik szervezője, Kristó Ferencné szócsövet emel a szájához, előbb kéri, majd követeli, hogy Csiszár Maris jöjjön ki, és nézzen a szemükbe. Hiába minden, a nő nem jön elő. Kristó Ferencné ezután sűrű sorokkal teleírt papírlapokat vesz elő, és neveket, időpontokat sorolva elkezdi felolvasni, hogy a láthatóan ma már közutálatnak örvendő nő által kit milyen sérelmek, megaláztatások, alaptalan feljelentések és rágalmak értek az elmúlt években. A szócső kézről kézre jár, néhányan nem tudnak uralkodni magukon, remegő hangon, durva szavakkal mondanak véleményt Csiszár Marisról. Legalább negyvenen, ötvenen a távolból figyelik az eseményeket. Közben a táblákat és a transzparenseket felerősítik a szemben lévő ház kerítésére, a tüntetők azt mondják, ha majd ők elvonulnak, és előbújik Csiszár Marcsi, ne csak hallja, lássa is, hogy mit gondolnak róla a falubeliek. Jónás Móni odalép hozzám, és elmondja, a héten azzal hívták fel az egyetemről, egy baksi nő megkereste a rektori hivatalt, azt akarta elérni, hogy őt zárják ki az egyetemről. A lányt megnyugtatták, az egyetem hallgatója marad. A tüntetés békésen lezajlott, a rendőrségnek nem • kellett közbeavatkoznia. A demonstrálók szalonnasütéssel fejezték be az egész Baksot megmozdító tiltakozást. Miután elmentek, Csiszár Marcsi előbújt a házából, villámgyorsan összeszedte a transzparenseket és a táblákat, majd eltűnt házának ajtaja mögött. OLÁH ZOLTÁN Mégsem bontják le a csengelei tanyát az M5-ös feljárója mellett Kárpótolni fogják a tulajdonost Mozgássérültek hete zárul Szegeden Verseny háromkerekűn - handcycle futam Fotó: Miskolczi Róbert Ezekben a napokban zajlottak a harmadik alkalommal megrendezett mozgássérültek hetének programjai Szegeden. A nemzetközi rendezvény résztvevői sportoltak, pihentek, és kulturális műsorral is készültek. Csütörtökön kezdődött és ma ér véget a Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesülete által szervezett III. Nemzetközi Fogyatékosok Hete. Az SZVSE-pályán a háromkerekű handcycle hajtói versenyeztek, szombaton a kerekes székesek ügyességi versenyét rendezték, vasárnap kulturális seregszemle volt a Széchenyi téren, ma pedig a 200 résztvevő Sziksósfürdőn piheni ki a viadal fáradalmait. - Harmadik alkalommal rendeztük meg a fogyatékosok hetét, de tizedik alkalommal a kerekes székesek ügyességi versenyét, tehát idén jubilálunk is mondta Fekete Albertné, az egyesület elnöke. Kifejtette: a rehabilitációra, a mozgásra, az erőfeszítésre szükség van. Az évente megrendezett összejöveteleken le tudják mérni, mennyit fejlődött vagy éppen gyengült egy-egy résztvevő erőnléte. Ezenkívül lehetőség van arra, hogy a határon túli magyarok és az itt élők kapcsolatot tarthassanak. Szegedre idén Erdélyből, a Vajdaságból, Ukrajnából, Ausztriából és Németországból érkeztek versenyzők, érdeklődők. A versenyek első hat helyezettje ajándékokat kapott, díjazták a legjobb társadalmi munkást is, és átadták a Hidas Sándor-cmlckkupát.' G. ZS. Bakson táblákkal és transzparensekkel követelték egy falubeli távozását Csiszár Marcsit kiűznék pálya (NA) Rt.-nek, és abban a bontás mellett érvelt (noha papírforma szerint az nem indokolt, mivel a ház az autópálya tengelyétől a határértéknél, 100 méternél távolabbra, 130 méterre esik). Azt is leszögezte a szakember, hogy a tervezett zajárnyékoló fal építése és fenntartása sokkal többe kerülne, mint a kisajátítás. Időközben minden tanyát lebontottak a környéken, megszűnt a kisbolt, megszűnik a buszmegálló. De a tanya - és a papírforma - marad. A költséges zajvédő felhúzása sem tántorítja el a döntéshozókat, mivel a falat az AKA Rt. építi, míg a bontás költségei az NA Rt.-t terhelnék. Sárdi Ferenc lapunknak elmondta, már megírta levelét Tóth Tamásnénak, amelyben megállapítják az értékcsökkenést és emelt szintű kártérítést ítélnek meg. Ez az ingatlan piaci árának 55 százaléka - több mint 5 millió forint, készpénzben. Amennyiben a tulajdonos elfogadja az ajánlatot, akár egy hónapon belül megkaphatja a pénzt. Sikerült elérnünk Tóth Tamásnét is, aki elmondta: nem örül a határozatnak. Ha nincs más megoldás, elfogadja az ajánlatot, de a döntést először a családjával kell megbeszélnie. A kérdés továbbra is az: vajon milyen áron és kinek adhatná el az ingatlant, hogy a közeli falvak valamelyikében másik házat vehessen. EK. Rendőri kísérettel vonulnak a tüntetők a faluban Tóth Tamásné kapuja előtt több méter magas töltés emelkedik Fotó: Karnok Csaba Fotó: Schmidt Andrea lyik közvetlenül a ház előtt halad el. Amikor először találkoztunk a 70 éven felüli asszonnyal, és írtuk meg Ottfelejtett tanya címmel riportunkat, már jól lehetett látni, amint a ház a szó szoros értelmében a felhajtó több méter magas töltésének aljába szorulva húzódik meg. Itt még egy évvel ezelőtt nem volt semmi, csak a pusztaság. Tóth Tamásnénak 15 esztendővel ezelőtt azt ígérték, kisajátítják az ingatlant, éppen azért, mert látszott: a felhajtó a tanya közvetlen közelében halad el. Igaz, erről hivatalos értesítést vagy határozatot sosem kapott. Szóban, lakossági fórumokon azonban többször azt mondták neki, álljon készenlétben, mert lehet, hogy a következő hónapban már költözhet. Az asszony beleélte magát abba, hogy búcsút mond a tanyai létnek, hiszen nincs értelme egyedül, szomszédok nélkül maradni. Egy levelet tudott csak felmutatni igaza védelmében, azt Sárdi Ferenc, a kisajátításokkal megbízott ENCON Kft. műszaki igazgatója idén írta a Nemzeti AutóOttfelejtett tanya címmel riportot közölt lapunk arról a csengelei tanyáról, amelynek bontását először 15 évvel ezelőtt ígérték meg tulajdonosának, mivel az közel esik az épülő M5-ös autópályához. Tóth Tamásné összepakolva, a költözésre várva élt a házban. Lapunk értesülései szerint a tanya - minden kérés ellenére - marad. Valójában nem is az M5-ös autópálya közelsége zavarná leginkább a csengelei Tóth Tamásné életét, hanem az a felhajtó, ame-