Délmagyarország, 2005. augusztus (95. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-13 / 189. szám

4 • AKTUÁLIS« SZOMBAT, 2005. AUGUSZTUS 13. KORKÉP BORDÁNY. Sikeres volt az elmúlt hét végén tartott ifjúsági találkozó Bordányban. A Bordányi Ifjúsági Egyesület által szervezett programra a dettai (Románia) és a csókái (Szerbia-Montenegró) ifjúsági küldöttségek kaptak meghívást. A faluházban különböző előadásokat hallgathattak meg a résztvevők és tőbb egyeztető megbeszélést tartottak a három ország fiataljai között a további együttműködésről. Ennek eredményeképpen már a héten pénteken Dettára várják a bordányi és csókái fiatalokat, akik egyhetes hegyi túrán vesznek részt Erdélyben. A bordányi találkozó egyik legszínesebb programja az esti tábortűz volt, különlegessége pedig a gasztronómiai kalandozás: minden este más-más nemzet fiataljai készítettek az országukra jellemző ételekből vacsorát. DESZK. A Móra Ferenc Csicsergő Óvoda augusztus 15. és 31. között nyári karbantartási szünetet tart. PUSZTAMÉRGES. Ma a pusztamérgesi Happy Jumpers ugróköteles csoport és az Őszikék nyugdíjasok csoportja a Rém nevű településre utazik, ahol már másodszor lépnek fel a község fesztiválján. A két település két évvel ezelőtt vette fel a kapcsolatot, azóta a különböző csoportok vendégszerepelnek a fesztiválokon, rendezvényeken. RÚZSA. A moziban vasárnap este 6 órától Az Operaház fantomja című, színes, feliratos amerikai-angol filmet vetítik. A belépőjegy ára 200 forint. SZEGED-TÁPÉ. Ma rendezik meg a Heller Ödön Művelődési Házban a tarhonyafesztivált, amelyre háromfős csapatok jelentkezését várják. A versenyzőknek a főzőeszközöket és a hozzávalókat kell vinniük, nevezési díj nincs. Megnyitó 10 órakor, zsűrizés délután 1 órakor. - Este 7 órakor kezdődik a Szomszéd országi magyarok népdalos találkozója a Heller Ödön Művelődési Házban. A magyar népzene, népdal, néptánc és népi humor felelevenítésére a Petőfi Sándor Népművészeti Egyesület (Bácsgyulafalu, Szerbia-Montenegró), a Tisza Népdalkör (Nagytárkány, Szlovákia), valamint a Reménység Népdalkör (Sepsiszentgyörgy, Románia) kapott meghívást. ZÁKÁNYSZÉK. Az általános iskola tanévnyitó ünnepségét szeptember 1 -jén, csütörtökön tartják a sportcsarnokban. Ezt követően az 1-4. osztályosoknak délig, az 5-8. osztályosoknak délután 1 óráig lesz tanítás. ZSOMBÓ. A G-M Művészeti Iskola Egyesület akrobatikus rock and roll tánctábort szervez. Az iskolának zsombói csoportja is van, erre a táborra olyan zsombói gyerekeket is várnak akik eddig nem voltak tagjai az egyesületnek, de szívesen kipróbálnák tehetségüket. Bár eredetileg a művelődési ház adott volna otthont a tábornak, a kiegészítő programok miatt ' mégis Szegeden rendezik meg. A tánctábor augusztus 15-étől 19-éig (hétfőtől péntekig), naponta reggel 9-tól délután 5-6 óráig tart. A napi program: délelőtt kétszer másfél óra tánc, edzés (többféle műfajt megismerhetnek a gyerekek) a nagyáruilázban lévő hatalmas tükörteremben. A táncórák után ebéd, délutáni programok (vadaspark, füvészkert, sétahajózás, mozi). Jelentkezni augusztus 15-éig lehet Fekete Melindánál, a 06-30-913-814 l-es telefonszámon. Jelenetek a tanulmányi osztályokon - Tegnapig lehetett beadni a „nyári felvételi" kérelmeket „Gólyaszámban" Szeged a második Nem „szorították ki" a ko­rábbi években érettségizett diákok az idén érettségizette­ket az SZTE-ről, amely a leg­több hallgatót felvett intéz­mények listáján a második lett - derül ki az adatokból. A pótfelvételi kérelmeket teg­napig lehetett beadni - de csak költségtérítéses képzés­re, és csak bizonyos szakokra. - Az idén összesen több mint 10 ezer hallgató jelentkezett az SZTE-re és karaira. Az ösz­szes képzési formát beleszá­mítva 7 ezer 839-en nyertek felvételt, ezen belül 3552 új hallgató vesz részt a nappali tagozatos, államilag finanszí­rozott alapképzésben. Ez szo­lid, mintegy 5 százalékos emelkedést jelent a tavalyihoz képest, dacára annak, hogy a jelentkezők száma kismérték­ben csökkent - tudtuk meg Pu­kánszky Bélától, az SZTE ok­tatási rektorhelyettesétől. En­nél több hallgatót csak az EL­TE vett föl az idén, vagyis a szegedi egyetem a második a felvettek száma alapján össze­állított intézményi listán. A gólyák között a régebben (ta­JÖVORE IS VÁLTOZÁSOK Két nyelvvizsga jövőre is szapo­ríthatja a pontok számát: a kö­zépfokú 7, a felsőfokú 10 pontot ér, aki mindkettővel rendelkezik, maximum 10 többletpontot kap­hat. Ezentúl nem lehet kombi­nálni a korábban és az adott év­ben letett érettségik eredménye­it: 7 többletpont csak azért az emelt szintű érettségiért jár, amely érettségiből a felvételi pontokat számítják. 78 pont alatt semmilyen egyetemi kép­zésre nem lehet bejutni, költ­ségtérítésesre sem. Az érettségi feladatlapokat a vizsga hajnalán vihetik el az iskolák a jegyzői hivatalokból. valy, tavalyelőtt) érettségizet­tek aránya csupán mintegy egyharmados, a túlnyomó többség az idén érettségizett, tehát az adatok szerint a ré­gebben maturáltak nem „szo­rították ki" az idén érettségi­zőket. A pótfelvételi kérelmek benyújtásának tegnap volt a határnapja. - Fontos tudni: pótfelvételi kérelmet csak a költségtéríté­ses képzésre lehetett benyújta­• j A LEGTÖBB HALLGATÓT FELVETT INTÉZMÉNYEK! Intézmény Felvett Korábban éromáguMt % Email MintO éirttságiveL % 1. Eötvös Loránd Tudományegyetem 4249 30,82 56,31 2. SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM 3552 27,31 34,17 3. Pécsi Tudományegyetem 3388 31,41 24,52 4. Debreceni Egyetem 3276 23,18 27,62 5. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 2698 14,60 75,38 6. Budapesti Gazdasági Főiskola 2470 36,07 35,02 7. Budapesti Műszaki Főiskola 2157 41,45 10,24 8. Budapesti Corvinus Egyetem 1734 21,51 78,60 9. Miskolci Egyetem 1723 26,98 12,65 10. Széchenyi István Egyetem 1660 26,04 10,00 Forrás: OM DM-grafíka ni, és csak a meghirdetett sza­kokra. Ezt többen nem vették figyelembe, ami a tanulmányi osztályokon számos esetben „jelenetekhez" vezetett mondja Pukánszky Béla. A pótfelvételi eredményekről szeptember első napjaiban kapnak értesítést a jelentke­zők. Mit tanácsol az oktatási rek­torhelyettes azoknak, akik jö­vőre mindenképpen részt sze­retnének venni a felsőoktatás­ban? Tegyenek emelt szintű érettségit mindkét, az adott szak esetében előírt tárgyból. Ez például az orvosok eseté­ben a biológia és a fizika, vagy a biológia és a kémia. Leg­alább egy középfokú nyelv­vizsga is javasolt, igaz, jövőre két nyelvvizsgával is legföl­jebb 10 pluszpontot lehet sze­rezni. Az oktatási rektorhelyettes által javasolt, diákoknak aján­lott stratégia helyességét a je­lenlegi felvételi statisztikák is igazolják. A bölcsészkaron be­lül a kiemelten kurrens pszi­chológia szakra például 993-an jelentkeztek nappali tagozatos, állami finanszíro­zású képzésre, és közülük 25 jelentkezőt vettek föl. Mind­egyikük tett emelt szintű érettségit valamely, e szakhoz szükséges tárgyból, és mind­egyikük rendelkezik középfo­kú állami nyelvvizsgával egy vagy két nyelvből, sőt négy di­áknak felsőfokú nyelvvizsgája is van. De például a szintén nem könnyen elérhető orvos-, illet­ve jogászképzés esetében is előnyben voltak a valamely tárgyból emelt szintű érettsé­git tett, nyelvvizsgával rendel­kező diákok. Az orvoskarra fel­vételizett 1500 jelentkezőből 187-en nyertek fölvételt nap­pali tagozatos, államilag finan­szírozott tanulmányokra; a jo­gi kart megcélzó 1286 diák kö­zül 138 járhat egyetemre ősz­től ugyanilyen képzési formá­ban. F.CS. Épülhet a csatorna a Tisza medrében Vas van, lőszer nincs Folytatás a21. oldalról A Nemes és Társa Harcieszköz Elhárító Kft. egyko­ri tűzszerészeket foglalkoztat, sőt maga az ügyveze­tő is tűzszerész. Nemes Zsolt arcán tenyérnyi seb­helyet mutat, tavaly szerezte az MO-s építkezésén. Most nevet, és azt mondja, ez benne van a pakli­ban, egy rossz állapotú robbanószer okozta a sérü­lését. Mivel a tűzszerészek 35-38 évesen már nyug­díjasok, Nemes Zsolt most már boldog és aktív nyugdíjas éveit éli - ugyanazt a veszélyes mestersé­get űzve, mint katonaként. - Először lemennek a felderítő búvárok a mű­szert a kezükre szíjazva. Ezzel végigmérik a me­der fenekét. Utána értékelik az eredményeket, és ha úgy ítélik meg, lemegy egy tűzszerész-búvár és lokalizálja a robbanószert. Az ilyen előkészítő munkát törvény nem írja elő, de ahogy igénye­sebbé válik az építőipar, úgy egyre több a meg­rendelésünk - mondta Nemes Zsolt. Az ügyve­zető hozzátette: Szegeden sok kommunális hul­ladékot találtak, valamint a vasúti híd egy na­gyobb darabját, amit az építkezés előtt ki kell emelni majd a vízből a csatornát átvezető SZE­VIÉP-nek. M. B. I. Az eddigi helypénz háromszorosát kell fizetni Piactéri viták a kapuban Heves viták után ma még egy utolsó kirakodóvásárt tartanak a dorozsmai piactéren. A nagybani átépítése után, decembertől, vagy legkésőbb jövőre nyit ki újra a vásár. A helypénz a háromszorosára növekedett. Az átépítés előtt utoljára nyit ki ma a nagy múltú kirakodóvásár a dorozsmai piactéren. A nagybani zöldség- és gyümölcspiac 400 millió forintos beruházása au­gusztus végén elkezdődik, ezalatt a kirakodóvásár szünetel. A ter­vek szerint karácsony előtt azon­ban - az időjárástól függően - is­mét tartanak majd vásárt Do­rozsmán, jövőre pedig minden visszaáll az eredeti kerékvágásba. A mai vásárnyitást kisebb né­zeteltérés előzte meg tegnap. A környékbeliek korábban akartak helyet választani, mint eddig szo­kás volt: már reggel kilenckor igyekeztek bejutni a nagybani piac területére. A biztonsági őrök azonban feltartották őket. Az ugyancsak hagyományos déli ka­punyitást egy órával mégis eltol­ták. A feszültség egyre fokozódott a kapuban. A déltől várakozó sze­gedieket és dorozsmaiakat az őrök aztán mégiscsak korábban, már negyed 1-kor beengedték a terület­re. Megnyugodtak a kedélyek. - Elfoglaltuk a megszokott he­lyünket, reggel négykor jövünk és kipakolunk - távozott elégedetten Virág József szegedi lángossütő és Horváth fózsef használtru­ha-árus. Azon mindketten megle­pődtek viszont, hogy a helypénz most háromszorosa az eddiginek. - Nem túl sok. Mórahalmon is ennyibe kerül és a Cserepes so­ron szintén. Ez benne van a pak­liban - tették hozzá. A hirtelen áremelést a Dorozs­mai Nagybani Piac Kft. igazgató­nője a részönkormányzat dönté­sével indokolta. Törökné Szántó Katalin szerint a kirakodóvásár megtartása veszteséges, ezért ha­tározott így a képviselő-testület. Érvelésének ellentmond, hogy Fá­bián József képviselő, a részönkor­mányzat soros elnöke ott volt ugyan a megbeszélésen, ilyen dön­tésről azonban nem tudott. Tóth József, Dorozsma másik önkor­mányzati képviselője, aki egyben a piac felügyelőbizottságának el­nöke, megerősítette: a részönkor­mányzat nem dönt a helyárakról; az a piac döntése. A megbeszélé­sen az igazgatónő tájékoztatta a képviselőket, hogy minden vásár 10 ezer forint veszteséget jelent a rendező nagybani piacnak, ezért a képviselők jóváhagyták, hogy a pi­ac gazdálkodja ki az összeget. DOMBAI TÜNDE Az árusok tegnap kis késéssel, de elfoglalhatták a helyüket Fotó: Gyenes Kálmán Ötnapos grillviadal Kisapáti István, a Veterán Autó Club Magyarország elnöke és Puskás László egy 108 esztendős autómatuzsálcmmel érkezett a grillfesztivál beharangozójára Fotó: MTI/Németh György A magyarokon kívül szíriai, vaj­dasági és romániai szakácsok készítenek finomabbnál fino­mabb étkeket a harmadik nem­zetközi grillfesztiválon. A sze­gedi gasztronómiai rendezvény jövő szerdán kezdődik. Az újszegedi ligetben bizonyára Guinness-rekordot dönt majd az egy négyzetméterre jutó gur­mandok száma jövő hét szerdá­tól: ekkor kezdődik a grillfeszti­vál Szegeden. Tíz csapat nevezett a nemes versengésre. Romániá­ból aradi, temesvári, a vajdaság­ból ludasi és becskereki csapatok mérik össze főzőtudományukat a hazai versenyzőkkel, köztük az itt élő görög és szíriai séfekkel. A grillviadal augusztus 17-én dél­után 2 órakor kezdődik, a csapa­tok ételeit Benke László Os­car-díjas mesterszakács vezeté­sével kóstolja majd a zsűri, mely­nek további tagjai: Bánfi László, Csáki László és Tóth László. A Lászlók négyese megígérte: idén is mindent megtesznek annak érdekében, hogy az ételeket meg­ismertessék a közönséggel. - Első alkalommal mutatkozik be Szegeden a kaposvári zöldség­szobrász, Pavlicsek Csaba, akinek remekműveit nemcsak csodálni lehet, hanem megkóstolni is - so­rolta a fesztivál különlegességeit IVtskás László fesztiváligazgató. A reneszánsz korba a szintén kapos­vári Németh Attila avatja be a kö­zönséget, a nagyszakácsiban meg­rendezett királyi főszakácsok ver­senyét öt évvel ezelőtt nyerte meg korhű receptúrák alapján készült étkeivel. A színpadon mindennap családi és gyermekprogramokat szerveznek, fellép Szikora Robi, a Club 54, a Desperado, Auth Csil­la, Koós János és Dékány Sarolta. Augusztus 19-én pedig a 100 év­nél idősebb veterán járművek is tiszteletüket teszik az újszegedi ligetben. NY. É. Holnap jönnek, két keréken Vasárnap várhatóan fél kettőkor érkezik Szegedre az Alba Regia If­júsági és Szabadidős Egyesület kerékpárcsapata, amely országos turnéjával a biciklizést népszerű­síti. A kerekezőkhöz hosz­szabb-rövidebb távra a szegediek is csatlakozhatnak: a 47-es fő­úton, a JET benzinkút parkolójá­ban körülbelül fél kettőkor talál­kozhatnak a székesfehérvári csa­pattal.

Next

/
Thumbnails
Contents