Délmagyarország, 2005. augusztus (95. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-13 / 189. szám
2 Felvették a munkát a reptéri dolgozók Ismét fogad Heathrow Tegnap 21 órától korlátozott számban ismét indít és fogad a British Airways Heathrow repülőtere, mintán a sztrájkoló közel 1000 dolgozó felvette a munkát. LONDON (MTI/AP) Illetékesek azt mondták, hogy a légi forgalom fokozatosan áll majd helyre, de hogy pontosan mikorra, azt nem közölték. Este a repülőtéren 70-100 ezer ember várt arra, hogy felkerüljön a repülőgépére. A BA repülőtéri alkalmazottai csütörtökön függesztették fel a munkát, hogy kifejezzék együttérzésüket azzal a 800 dolgozóval, akiket a BA repülőgépeire ételeket szállító Gate Gourmet cég • bocsátott el. A BA naponta 550 járatot indít, illetve fogad Heathrow-n, és 100 ezer utast szállít. Pest megyei eredetű a szállítmány Szalmonellás csirkét vittek Olaszországba A magyar állat-egészségügyi hatóságok megtették a szükséges lépéseket annak erdekében, hogy ne kerülhessen ki szalmonellás csirkehús a továbbiakban abból a Pest megyei baromfifeldolgozó üzemből, amelynek termekét nemrégiben fertőzöttnek találták Olaszországban. BUDAPEST (MTI) Dr. Hibbey Marót, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) élelmiszer-biztonsági osztályának tanácsosa elmondta: a magyar állat-egészségügyi hatósághoz az Európai Unió úgynevezett gyorsriasztási rendszerén értesítés érkezett, hogy Olaszországban magyar eredetű, szalmonellával fertőzött csirkeniellfilét találtak ellenőrzésük során az olasz szakemberek augusztus elején. Hibbey Marót kifejtette: a gyorsriasztási rendszerben többféle értesítési típus létezik. Riasztást akkor alkalmaznak, ha az érintett uniós tagállam hatóságának még van esélye az intézkedésre, azaz meg tudja előzni a fogyasztók körében jelentkező esetleges megbetegedéseket. Most azonban nent riasztást küldtek Olaszországból, hanem úgynevezett értesítést, azaz információt, amelyre akkor kerül sor, ha az érintett uniós tagország illetékes hatósága már nem tehet semmit, mért nincs ideje a beavatkozásra. Most erre azért nem volt lehetőség, mert a szalmonellabaktérium kimutatása időigényes. Mire az élelmiszer-biztonsággal foglalkozó olasz hatóságok a baktériumot kimutatták, az olasz fogyasztók már meg is ették azt a magyar csirkeszállítmányt, amelyből a szalmonella kórokozóját végül is kitenyésztették. Az olasz hatóságok ugyanis mintát vettek az üzletben a szállítmányból, és ezt követően kezdték meg a vizsgálatot, ám a szalmoncllabaktérium kitenyésztése időt vesz igénybe. Miután kiderült, hogy az üzletben talált tétel szalmonellával fertőzött, már nem tudták zárolni az árut, mert elfogyott. Az FVM élelmiszer-biztonsággal foglalkozó állatorvosa szerint azonban ettől a ténytől nem kell megijedni, mert az általános konyhai higiéniai eljárások semlegesítik a szalmonellát. Azaz a sütés, a főzés elég ahhoz, hogy a szalmonellahaktériuni elpusztuljon. Hibbey Marót ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az értesítés kézhez vétele után a magyar állategészségügyi hatóság megycileg illetékes állat-egészségügyi állomásának szakemberei a helyszínen ellenőrizték a Pest megyei baromfifeldolgozót, és megtették a szükséges intézkedéseket. Az üzem a továbbiakban szigorúbb ellenőrzésre számíthat. 100 SZAZALEKOS BIZTONSÁG A szaktárca illetékes állatorvosa szerint a szalmonellás fertőzés lehetőségét lehetőleg nullára kell csökkenteni, ám ez nehéz, mert a kórokozó a székletben fordul elő. A jó higiéniai gyakorlattal kerülhetők el a hasonló esetek. Az unió gyorsriasztási rendszerének éppen az a célja, hogy a hasonló esetekről mielőbb mindenki tudomást szerezzen, és a továbbiakban megelőzhetők legyenek. Forró napok elé néz Izrael Léket kapott a magyar legénységgel közlekedő Prottes Ot hajó ütközött a Dunán Sérülten áll a magyar zászló alatt közlekedő Prottes tartályhajó a Dunán, Bécs közelében Fotó: MTI/AP/Hans Punz Öt hajó összeütközött pénteken Bécsben a Dunán a Reichsbrücke közelében, egy személy könnyebben megsérült, a balesetben egy magyar zászló alatt közlekedő tartályhajó léket kapott - közölte az osztrák rendőrség. BÉCS, (MTI/APA) A Pozsonyból érkező Viking Star nevű személyszállító hajó okozta a balesetet: miközben csaknem 160 utassal a fedélzetén megpróbált kikötni a Duna jobb partján, elektromos berendezéseiben hiba keletkezett. A kapitány elmondása szerint a manőverezésre és fékezésre képtelen hajó nekiütközött a partnál horgonyzó, magyar zászló alatt közlekedő Prottes tartályhajónak. Az ütközés láncreakciót váltott ki, amelynek további két kisebb tartályhajó és egy kishajó lett szenvedő alanya. Az ütközés ereje . olyan magasan nekinyomta a Prottes tartályhajót a partoldalnak, hogy két fát kidöntött. A balesetben egy személy könnyebben megsérült: a mellkasán szenvedett zúzódásokat. Mint Faragó József, a Prottest tulajdonló Euro-Tankhajó Bt. ügyvezetője az MTI-nek elmondta, a tankhajó a bal oldali két raktárnál kapott léket. Személyi sérülés, környezetszennyezés nem történt, gázolaj nem jutott a Dunába. A Prottest kora délután javítás céljából elvontatták a linzi hajógyárba. Faragó megerősítette a bécsi tűzoltóság szóvivőjének szavait, miszerint a meglékelt tartályhajó üres volt a baleset pillanatában. A magyar legénységgel hajózó Prottes folyékonyáru-szállító motorhajó, amelyet 1971-ben építettek a linzi hajógyárban, és 1996 óta az Euro-Tankhajó Bt. tulajdonában van. Koalíciós kórházban ápolják a sebesülteket Jól van a katonanő Elhagyta a kórházat az a magyar katonanő, aki gépjárműbalesetben könnyebben megsérült a hét végén Kabul közelében. BUDAPEST (MTI) A békefenntartó visszatért alakulatához, egészségügyi állapota szerint szolgálatra alkalmas, így hétfőn folytatja munkáját. Berlinben szerdán jelentették be, hogy vasárnap baleset következtében meghalt egy német katona Afganisztánban és a balesetnek magyar sebesültje is van. A jármű egy konvoj tagjaként igyekezett vissza Kabulba, amikor a baleset bekövetkezett. A magyar katonanő nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett, és egy koalíciós katonai kórházban ápolják. A gázai kivonulás ellen tüntetnek Több tízezren tüntetnek a tel-avivi városháza előtti téren a gázai telepek kiürítése ellen Fotó: MTI/AP Legalább kétszázezren tüntettek csütörtök este Tel-Avivban a tervezett gázai övezeti kivonulás ellen. TEL-AVIV (MTI/AFP) Ben Cvi Liberman, a gázai és ciszjordániai telepesek tanácsának elnöke felszólította az (ichák Rabin téren szervezett megmozdulás résztvevőit, hogy szálljanak szembe a zsidó telepek kiürítésével. „Ott leszünk hétfőtől a kiszufimi határátkelőnél" - jelentette ki a Gázai övezetbe vezető átkelőre utalva. Követelte, hogy Ariel Sáron (miniszterelnök) szervezzen választásokat, amelyek eredményeit tiszteletben tartják. Az izraeli kormány augusztus 17-étől kezdi meg mind a 21 gázai övezeti zsidó telep felszámolását, négy ciszjordániai telep kiürítését szeptemberre ütemezték be. Űrszonda indult a vörös bolygóra Levegőbe emelkedett tegnap az Atlasz V-ös hordozórakéta a NASA új Mars-kutató űrszondájával, mely várhatóan 2006 márciusában érkezik meg a vörös bolygóhoz Fotó: MTI/AP/Peter Cosgrove Aggódik a Mol is A magas olajár a MOL-t is aggasztja, mivel nem látni, hogy a kereslet növekedésével miképpen tud lépést tartani a kínálat. Amennyiben a kőolaj jegyzésára tovább nő, és/illetve a forint gyengül, a 95-ös benzin ára könnyen 300 forint fölé kerülhet. VALUTAVALTO Vételi Eladási euró 237,41 249,59 USAdollár 190,51 200,27 angol font 344,89 362,57 cseh korona 7,88 8,70 horvát kuna 31,42 34,72 svájci frank 152,14 161,56 szlovák korona 6,01 6,65 hn.2CTlu-s.-t.. S/1 l'EY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes ŐRFI FERENC. V FEKETE SÁNDOR •Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN •Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS (mellékletek], MISKOLCZI RÓBERT (fotói, SULYOK ERZSÉBET [híres információ), SÜLI RÓBERT (sport!* Délvilág azcrfceaztMgveznd: BAKOS ANDRÁS {Csongrád, Makó, Szentesi, SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhelyi • Kiadó és szerhesztóaég: 6720 Szeged, Steíánia 10, Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pl.: ISI. lélefon: 62/567-88«. Titkárság: 62/567-800 Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim: www dclmagyar hu • E-mail: szerkesztőse»..dclmaBrar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szcgíű U. 1-3. Tclyfax: 62/241-905. Hirdetés, tcl./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u 9-13. Tel: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel./fax 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u s |,.| 63/401-024. lel /tax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. TEl./lax 63/481-010. • KIADIA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA Kiadói titkárság: tel.: 62/567-870. • Hirdetést igazgat..: KONKOLY BÉLA lel.: 567-842, fax 567-887. Hltdcteslelvétel: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67 Telefon: 62/466-847. • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ Tel.: 62/567 872, lax: 62/S67-884.Terjesztési vezető: KÓT1 ZOLI AN Terjesztés 62/567-864. Előfizetés 06/80/821 821 lingyen hívhatói. Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 1455 Ft (Délmagyarországl. I 355 Ft ,Délvilág) • Árus terjesztés Délhír Rl. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarországl. ISSN 1416 0099 (Délvilág) • A Dt-lntagyarorszag Kiadu a Lapcom Kit. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.