Délmagyarország, 2005. augusztus (95. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-01 / 178. szám
A DEL SPORTJA HETFO, 2005. AUGUSZTUS 1. Risztov Éva finalista USZAS A montreali vizes világbajnokságon három világrekordot is „átúsztak" a résztvevők. MUNKATÁRSUNKTÓL Magyarországon már szombat hajnal volt, amikor a vb úszóprogramjában a hatodik napi döntőket rendezték meg, montreali idő szerint péntek este, és a lean Drapcau park uszodájába kilátogatók, no és az eseményeket tévén keresztül nyomon követők újfent világra szóló eredményeket láthattak. Mindenekelőtt Aanm Peirsolét, aki 2<K) m háton Mját, 2004 es, 1:54.74 perces világcsúcsát adta át a feledésnek, l:54.66-ra javítva a rekordot. Óvé volt a hatodik világcsúcs Montrealban, természetesen győzött is az amerikai úszó, 2001 -es és 2003-as világbajnoki sikere után 2005-ben is egyértelműsítve, hogy változatlanul a táv abszolút cgycduralktxiöja. Mi több: akárcsak a tavalyi athéni olimpián, most is duplázott, hiszen 100 m háton - ahol Cseh László bronzérmes lett ugyancsak övé lett a kanadai vh aranya. Kicsivel később megszületett a 2005-ös világbajnokság hetedik világrekordja is, méghozzá az ausztrál Leisel Jones révén: a 100 m mell itteni vb-aranyérmesc a 200-as távon is nyert, mégpedig hatalmas fölénnyel úgy, hogy az eddigi „leget" 2:21.72-re módosította. Az úszódöntók hetedik napján Ian Crocker jóvoltából megszületett a 11. vb nyolcadik világcsúcsa is. A 100 m pillangó világelsője a 2004. július 13. óta élt saját korábbi, 50.76 másodperces legjobbját adta át a múltnak 50.40-es fantasztikus idővel. Crocker, a tavalyi olimpiai ezüstérmes, 2003-as világbajnok, viszszavágott athéni legyőzőjének, a honfitárs Michael l'helpsnek. Ha magyar versenyző nem is szerepelt a szombati programban, egy klasszis azért „virtuálisan" jelen volt a montreali uszodában: mégpedig Lgerszegf KriszBAJNOKOK Férfiak, 200 m hát: 1. Aaron Peirsol (amerikai) 1:54.66 mp - világcsúcs (régi: Peirsol, 1:54.74, 2004.07.12, Long Beach), 200 m mell: 1. Brendan Hansen (amerikai) 2:09.85 p, 4x200 m gyorsváltó: 1. Egyesült Államok (Phelps, Lochte, Vanderkaay, Keller) 7:06.58 p, 50 m gyors 1. Roland Schoeman (dél-afrikai) 21.69 mp, 100 m pillangó: 1. Ian Crocker (amerikai) 50.40 - világcsúcs (régi: 50.76, Crocker, 2004.07.13., Long Beach), Nők, 100 m gyors: 1. Jodie Henry (ausztrál) 54.18 mp, 200 m mell: 1. Leisel Jones (ausztrál) 2:21.72 pvilágcsúcs (régi: 2:22.44, Amanda Beard, amerikai, 200407 12., Long Beach), 50 m pillangó: 1. Danni Miatke (ausztrál) 26.11 mp, 200 m hát: 1. Kirsty Coventry (zimbabwei) 2:08.52 p, 800 m gyors: 1. Kate Ziegler (amerikai) 8:25.31 p, 4x100 m vegyes: 1. Ausztrália (Edington, Jones, Schipper, Lenton) 3:57.47 p. tina, aki klasszikus számában, 200 m háton töretlenül őrzi 1991-ben(!) elért, 2:06.62 perces világrekordját, az esti finálé legjobbja, a zimbabwei Kirsty Coventry egy tized híján két másodpercnyivel teljesítette lassabban a távot, mint a magyar olimpiai bajnoknő. Csaknem megdöntötték ugyanakkor az oroszok „úszócárjának", Alekszandr Popovnak 50 m gyorson bő négy esztendeje felállított 21.64 másodperces világcsúcsát. Szóljunk a mieinkról is. Az utolsó selejtezőkben mindhárom versenyzőnk 400 méter vegyesen volt érdekelt. Cseh László a legjobb (4:14.15 p), Jakabos Zsuzsanna a második (4:42.74), a vásárhelyi-mártélyi Risztov Éva pedig a harmadik (4:42.86) idővel került be a fináléba, melyet magyar idő szerint hétfőn hajnalban rendeztek meg. Uszodai nyitva tartás MUNKATÁRSUNKTÓL A Szeged Városi Sportigazgatóság ezúton is tájékoztatja a szolgáltatásait igénybe vevő vendégeket, hogy a sportuszoda versenymedencéje mától augusztus 31-éig hétköznap 5.30-tól 10 óráig, valamint 12-től 18 óráig áll a nagyközönség rendelkezésére. A Debrecen cseresorával is legyőzte a Zalaegerszeget Kevés gól a kánikulában LABDARUGÓ NB I Szokatlan módon, már júliusban megkezdődött a labdarúgó NB I. A kánikula megviselte a csapatokat, de valószínűleg nem csak emiatt nem verdeste az eget a színvonal. Ami azt illeti, nem a legjobban sikerült az újoncok rajtja: a REAC hazai pályán 2-1-re kikapott a jóval esélyesebb MTK-tól, míg a Tatabánya, szintén otthoni környezetben, döntetlenre végzett a Pápával. Azzal a csapattal, amelyben csereként pályára lépett a megszűnt FC Szegedtől érkezett japán támadó, Homma. Ha már itt tartunk, meg kell említenünk Udvari Szabolcsot, a tavaszt a Makó FC-ben töltött hátvédet, aki remekül debütált a Honvéd védelmének tengelyében. A fővárosiak soproni iksze nem tartozik ugyanis a gyenge eredmények kategóriájába. Szerdán a Debrecen álomjátékkal kiütéses vereséget mért a Hajdúk Split együttesére a BL-selejtező második fordulójában. Supka edző a háromgólos előny ellenére tutira akar menni a dalmát visszavágón. Kitalálta hát, hogy több meghatározó játékosát pihenteti. Kilenc(!) új emberrel a soraiban is nyert a Loki a Zalaegerszeg ellen; mindez egyértelműsíti: a cívisvárosi alakulat magasan kiemelkedik a mezőnyből. A pécsi vezetők összetehetik a kezüket, hogy leigazolták a Sopronból Balaskót. Az MTK-nevelés Baranya megyei bemutatkozása nem is sikerülhetett volna jobban: két gólja három pontot hozott a piros-feketék konyhájára. Az előző bajnokságban kritikán alul teljesített a nagy múltú Vasas. Hiába kerültek hazai szinten jó játékosok a Fáy utcába, ez az eredményeken nem látszott meg. Majd az új évadban - mondogatták a drukkerek. Ehhez képest már a rajton csalódást okoztak: az IIlovszky-stadionban kapituláltak a Győrnek. A rövid nyári szünetben nevekre jócskán meggyengült az Újpest. Stabil játékosok, válogatottak távoztak a Megyei útról. Diósgyőrben mégis nyertek a lilák, ráadásul úgy, hogy a befejező negyven percben tíz emberrel futballoztak a diósgyőri arénában. Eredmények: REAC-MTK1-2 (l-l) Budapest, Budai ll-stadion, 3000 néző. Vezette: Erdős. Gólszerzők: Balogh B. (43. - öngól), iil Kanta J. (27.), Czvitkovics (74.). DEBRECEN-ZTE 2-1(1-0) Debrecen, Oláh Gábor utcai stadion, 7500 néző. Vezette: Saskőy. Gólszerzők: Sidibe (5.), Bogdanovics (76.), ill. Montvai (78.). SOPRON-HONVÉD l-l (0-0) Sopron, 3500 néző. Vezette: Arany T. Gólszerzők: Lazics (65. -1 l-esből), ill. Vadócz (57.-1 l-esből). TATABÁNYA-PÁPA l-l (l-l) Tatabánya, 2500 néző. Vezette: Dubraviczky. Gólszerzők: Márkus (12.), ill. Újhegyi (16.). PÉCS-KAPOSVÁR 2-1 (2-0) Pécs, 2000 néző. Vezette: Bede. Gólszerzők: Bálaskó (17., 25. - utóbbit 1 l-esből), ill. Szakály (77.). VASAS-GYŐR 1-2(0-2) Budapest, lllovszky-stadion, 2500 néző. Vezette: Sápi. Gólszerzők: Gyánó (71. -1 l-esből), ill. Priskin (25., 32.). DIÓSGYŐR-ÚJPEST 0-1(0-0) Diósgyőr, 8000 néző. Vezette: Megyebíró. Gólszerző: Mogyorósi (58. - öngól). Kiállítva: Vanczák (52. - Újpest). A következő, második forduló műsora. Augusztus 6. (szombat) 19 óra: Újpest-Vasas, Győr-REAC, MTK-Pécs, Kaposvár-Debrecen, Zalaegerszegi TE-Tatabánya, Lombard FC Pápa-Sopron, Diósgyőr-Fehérvár. Augusztus 7. (vasárnap) 11.30: Honvéd-Ferencváros (RTL Klub). SZ. L. A 32 közé jutott a Makó az MK-ban MUNKATÁRSUNKTÓL BATT0NYA-MAK0 FC 1-2 (1-2) Labdarúgó Magyar Kupa-mérkőzés a 64 közé jutásért. Battonya, 200 néző. Vezette: ifj. Berger. Makó: Kovács K. - Kazán, Mórocz, Magyar, Kis K. - Fülöp (Szabó S.), Turján (Tóth Cs.), Podonyi, Bány - Hadár, Varga R. Edző: Takács Zoltán. Gólszerzők: Kovács, ill. Kazán (11-esből), Mórocz. A Békés megyei I. osztályú riválisa otthonában az NB Il-es Makó számtalan ziccert kihagyott, a kapufát pedig háromszor is eltalálta. Annak ellenére, hogy csak minimális különbségű sikert arattak a zöld-sárgák, győzelmük egy pillanatig sem forgott veszélyben. A Szentesi TE együttesének Hartán kellett volna szerepelnie. A mérkőzés elmaradt, mert az egyesület visszalépett a küzdelemsorozattól, sőt még az NB II-től is... Az MK következő fordulóját szeptember 10-én rendezik. A Pick Szeged játékosai a vízben is jók voltak Lele Ambrus remek taktikája látványos mérkőzést hozott a Sportolók válogatottja-Újságírók csapata vízilabda-mcrkőzés a Dclmagyarország fürdőpartyján. A nem mindennapi találkozót a sportolók nyerték 8-5-re. MUNKATÁRSUNKTÓL A Délmagyarország szombati fürdőpatyjának egyik legérdekesebb programjának ígérkezett a Sportolók és az Újságírók válogatottjának vízilabda-mérkőzésc. A közönség is vevő volt a derbire, hiszen a SZUE nagymedencéjének lelátója és partja rendesen megtelt a kezdésre. Lele Ambrus, a Pick Szeged kézilabdacsapatának ügyvezetője töltötte be az edzői tisztet a sportolóknál, míg a másik oldalon Szeberényi Klára és Fülöp László volt a tréner. Lele hosszasan beszélgetett a játékosokkal, hiszen egész délelőtt a megfelelő taktikán dolgozott. Az biztos, hogy jól, hiszen Berta Róbert két zseniális találatával A kenus világbajnok Boháes Zsolt (labdával) góllal segítette a sportolók csapatát Fotó: Frank Yvette villámrajtot vettek a sportolók. - után 3-3 állt az eredményjelSzercncsérc T. Hámori Ferenc zón. A második öt percben is gólja riadót fújt, az első harmad - születtek látványos találatok, a háromszor öt perc volt a játékidő „Polip" becenévre hallgató Mádi József még a kapuból is gólt lőtt. Szegény Rea Attila ujja bánta, hiszen olyan szerencsétlenül ért hozzá a labdához, hogy az két helyen is eltört. Ilyés is villogott, sőt Vadkerti Attila is remekelt, velük a Városi Tv riportere, Lévai Ferenc tartotta a lépést. Tíz perc után 5-5 volt az eredmény. És amire számítani lehetett: a befejező ütközetre elfáradt az Újságírók válogatottja. A világbajnok kenus Bohács akkora gólt lőtt, hogy majd felborult a kapu, míg a másik oldalon T. Hámori és Süli Róbert is négyméterest hibázott, pedig a Rádió 88-as Tamás „Pufi" Ákos az élete árán harcolta ki a büntetőket. A végén még két sportológólt láthattak a nézők, akik vastapssal jutalmazták a két csapat csatáját. SPORTOLÓK-ÚJSÁGÍRÓK 8-5 (3-3,2-2,3-0) Sportolók: Rea - Ilyés 2, Berta 3, Vadkerti 1, Bohács 1, Hajnal, Sonkodi, Kiss, Drahos, Lele. Edző: Lele Ambrus. Újságírók: Mádi 1 -T. Hámori 1, Szuhánszky, Kovács, Lévai 2, Tóth 1, Tamás, Horváth, Bittman, Süli. Edző: Szeberényi Klára, Fülöp László. Edzőtáborban a Pick KÉZILABDA Edzőtáborba utazik ma a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. Kovács Péter a Heves megyei Bogácson napi három foglalkozást tart. MUNKATÁRSUNKTÓL Az egyhetes szegedi felkészülés után ma Bogácsra teszi át a bajnokságra való felkészülését a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. Kovács Péter edző napi három foglalkozást - reggel futás, délelőtt erősítóterem, délután Mezőkövesden termi mozgás tart. - A rendezők megkeresésének engedve, no meg az Eperjessel való jó kapcsolatunk végett csütörtökön 18 órától Sátoraljaújhelyen hírverő mérkőzést játszunk a Veszprémmel egy BL-csoportban játszó szlovák bajnok Tatran Presowal mondta Lele Ambrus ügyvezető elnök, aki hozzátette még, hogy Kiss Olivért Tóth László, a juniorválogatott irányítója ismét behívta a keretbe, mivel Mezei Richárd sorsa sem dőlt el, ezért a 17-es keretet három tehetséges fiatallal, Baldával, Leiével és Valaczkaival töltötték fel. A csapat pénteken este érkezik vissza, s augusztus második hetében már itthon készül. Azonban augusztus 12-én már a szlovákiai Érsekújváron nagyszabású nemzetközi torna résztvevői lesznek a Tisza-partiak. Bertáék csoportjába sorolták a szlovák juniorválogatottat, a Tatran Presovot, a Povaska Bystricát. A másikba a Dunafcrrt, a Tatabányát, Nove Zamkyt és a Kassát rakták. A csoportmérkőzések 2X20 percesek, míg a helyosztók 2X25 percesek lesznek. Ma a Bakay Nándor utcai sportirodában megkezdik az új bajnoki évre Szóló bérletek árusítását. Akik a régi belépőjüket szeretnék megújítani, s megtartani helyüket, azoknak augusztus 15-éig azt rendezni kell munkanapokon nyolc és 15 óra között. Egyébként a bérlet 13 és 16 ezer forintba kerül, amely érvényes az összes bajnokira, a hazai kupára, valamint a BL-mérkőzésekre. Kivéve, ha a csapat a nemzetközi kupában az elődöntőbe kerül, továbbá, ha Szegeden lesz a Magyar Kupa négyes döntője. A Győr (fehérben Bajzát Péter) győzelemmel kezdett a Vasas otthonában MTI-főtt