Délmagyarország, 2005. július (95. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-05 / 155. szám
KEDD, 2005. JULIUS 5. « A K T U A L I S « SZEMTANÚKAT KERESNEK íj A Szegedi Rendőrkapitányság rablás miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A rabló magas, sovány testalkatú, szürke felsőt és sötétkék nadrágot, valamint fehér cipőt viselt. A szemtanúk szerint volt nála egy fehér táska is. A rendőrök azok jelentkezését várják, akik tegnap a déli órákban a Madách utcában egy szokatlanul viselkedő férfit láttak, aki gyalogosan, vagy valamilyen járművel hagyta el a helyszínt és illik rá a fenti leírás. Jelentkezni a 107-es, 112-es segélyhívókon, a Telefontanú 80/555-11 l-es számán, vagy a legközelebbi rendőrnél lehet. ÚTÉPÍTÉS A vágánycserének vége ugyan, de a Makkosházi körúton is folyó útjavítás miatt a közlekedőknek továbbra is kisebb-nagyobb torlódásokra kell számítaniuk. Amint arról már írtunk, a szegedi úthálózat fölújítása miatt a város 54 utcájában cserélik az útburkolatot. A rendőrség közelében verte össze áldozatát a támadó A Madách utcában csapott le a rabló Hamarabb végeztek a József Attila sugárúti vágánycserével Gumiágyban a villamossín A régi helyen, megújulva Horgonyt vetett a Béke úszóház A Idárafalvi fix posta mégis megmaradt Folytatás az 1. oldalról Az események hatása alatt lévő alkalmazott nem kívánt nyilatkozni. Begipszelt jobb lábát egy széken pihentette, arca egyik oldalán és a szeme körül csúnya zúzódás éktelenkedett. A rabló olyan súlyosan bántalmazta, hogy a nőnek a bokája is eltört. A tempónak köszönhető. A kivitelezők éjjel-nappal dolgoztak; csak technológiai okból álltak le, például amíg kötött a frissen kiöntött beton. Illetve még akkor sem, mert a kereszteződéshez csatlakozó részeken ilyenkor is folyt a vágányok átépítése. Még a másfélnapos eső sem tartotta vissza a dolgozókat. A bevezető szakaszokkal együtt összesen 60 méteren cserélték ki a síneket. Az új vágányszakaszt 18 centiméter vastag vasbetonlemez tartja. A síntalpakat gumiágyba fektették, így nem érintkeznek sem a betonnal, sem az aszfaltburkolattal. A „síngyilkos" sós hólé sem juthat be a pályaszerkezet mélyére, ezért az új vágány remélhetőleg jóval tovább bírja majd a villamos- és a keresztező közúti forgalmat. A beruházás nettó 28 millió forintba került. NY. P. Ötévnyi várakozás és három éven át tartó felújítás után hétfőn délelőtt kikötött a régi-új helyén a Béke úszóház. Az úszómű a hét végétől fogadja a nagyközönséget. A Szeviép medencés kikötőjéből az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Atikövizig) Jégvirág nevű jégtörő hajója tegnap reggel két óra alatt a régi helyére vontatta a Béke úszóházat. Korábban megírtuk, az Atikövizig legutóbb 2001 -ben írt ki pályázatot vízhasználatra. Akkor a két jobb - mert Szeged belvárosához közeli - helyet a Millennium és a Béke úszóház kapta meg, ám azóta egyik sem kötött ki. A pályázók közül a Szabadság úszóház volt az egyetlen, amely rendelkezett úszóművel, de csak jóval nehezebben megközelíthető helyen, a klinikáknál köthetett ki. A Millennium azóta is a medencés téli kikötőben vesztegel, a Békét pedig három év alatt - a hajózási felügyelet ellenőrzése mellett - jelentős összegből teljesen felújította az üzemeltető. Alig több mint egy hónappal ezelőtt a Szabadság és a Béke úszóház azon vitázott, ki kössön ki a folyó belvároshoz közelebbi szakaszán. Az Atikövizig illetékesei a felek ajánlatát megvizsgálva úgy döntöttek, minden marad a régiben, azaz a Szabadság úszóház följebb, a klinikáknál kötött ki, a Béke pedig a régi helyén horgonyozhat. A Béke úszóház tulajdonosa, pett, és úgy tűnt, az épület bejáratára végleg lakat kerül. Hogy végül mégsem így történt, az annak köszönhető, hogy a posta nemrégiben elfogadta az önkormányzat együttműködési ajánlatát. Ennek értelmében a faluban délelőttönként továbbra is megjelenik a mobilposta, ám munkanapokon déltől délután négyig a postaépület is fogadja az ügyfeleket - tudtuk meg a polgármestertől, Fekete Józseftől. A falu első embere elmondta: az ablak mögött ülő asszony immár az önkormányzat alkalmazottja, a polgármesteri hivatal fizeti munkabérének jelentős részét és a járulékokat, illetve az épület fenntartási költségeit, míg a Magyar Posta Rt. havi húszezer forinttal járul hozzá az üzemeltetéshez. SZABÓ IMRE ÓFÖLDEÁKON ÉS NAGYTŐKÉN MARAD A MOBIL A Magyar Posta Rt. a megyében hat, hatszáz főnél kisebb lélekszámú településen tervezte, hogy mobilra cseréli a korábbi fix postai szolgáltatást: Ambrózfalván, Csanadalbertin. Klárafalván, Kövegyen Nagytőkén és Óföldeákon. Ambrózfalván és Csanádalbertin a klárafalvihoz hasonló módon az önkormányzat közreműködésével maradhatott meg az állandóan üzemelő posta, Kövegyen vállalkozó vette át a szolgáltatást, míg Óföldeákon - minthogy együttműködő vállalkozó nem akadt, és az önkormányzat sem tudta fenntartani, végleg be kellett zárni - már csak mobilposta működik. Nagytökén ugyanez a helyzet. Fotó: Gyenes Kálmán A kirabolt iroda az udvarban támadó két pénzkazettát vitt el, amelyekben több százezer forint volt. A ház egyik lakója azért nem adta nevét a nyilatkozatához, mert fél a rablótól. Az asszony és fia a déli órákban a vasajtó hatalmas csattanására lettek figyelmesek. - Nagyon mérges vagyok, amikor így bevágják a kaput, ezért kinéztem. Ezután egy motor hangos zúgását hallottuk, ami a körút, a rendőrség felé száguldott el - mesélte az egyik házbeli, aki szerint a motort és a motorost hetek óta több alkalommal látták már a Madách utca 11. előtt várakozni. A rabló valószínűleg hosszabb ideje készült a bűncselekményre. A sisakos motoros férfi valószínűleg elesett menekülés közben, mert a bukósisak egy darabját a lakók megtalálták a fal mellett, ahol a helyszínelők több nyomot is rögzítettek. M. Toronykőy Márta, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az esettel kapcsolatban elmondta, az eddigi adatok alapján nem merült fel annak a gyanúja, hogy a két rablásnak ugyanaz a személy lenne az elkövetője, bár a nyomozók ezt a lehetőséget is vizsgálják. A körút forgalma újraindult, a javítási munkák azonban folytatódnak Folytatás az 1. oldalról Fotó: Frank Yvette A kereszteződést június 25-én zárták le az átépítés miatt. Az acélt rozsdává marta szét sóié és a rázkódás úgy tönkretette a régi villamossínt, hogy a bontásnál egyszerűen letépték a vágányokat a betonlemezről. Elek István, az SZKT infrastruktúra főmérnöke a tegnap délelőtti műszaki átvétel után, a helyszínen elmondta: a gyors befejezés a vártnál könnyebb bontásnak és a feszített munka Klárafalván sem szűnik meg a fix posta: a társaság az önkormányzattal közösen tartja fenn a szolgáltatást a faluban úgy, hogy közben a mobilposta is megmarad. - Nagyon örülünk, hogy megmaradt a postahivatal, így legalább ha csekket akarunk befizetni, vagy levelet küldenénk a külföldön élő rokonoknak, nem kell a postakocsit lesnünk vagy a városban órákig sorban állnunk mondta el nekünk a posta épülete előtt a kislányával együtt érkező, gyesen lévő édesanya, Ébelhardt Eszter. A klárafalvi postahivatal bezárása először még a múlt évben merült fel: a Magyar Posta Rt. ugyanis úgy döntött, Csongrád megyében is él azzal a törvény adta jogával, hogy a hatszáz fősnél kisebb településen gépkocsival járó postásra, úgynevezett mobilpostai szolgáltatásra cseréli a megszokott, épületben működő, állandó nyitva tartású hivatalt. Ezt a forgalomcsökkenéssel indokolták. A megyében egyébként éppen Klárafalva volt az első falu, ahol az újdonságot átmenetileg a postahivatal megtartása mellett - bevezették. A községben az év első napján tartott lakossági fórumon az emberek tiltakoztak a változás ellen, a részvénytársaság azonban csupán annyit ajánlott fel: ha lesz olyan vállalkozó, aki üzleti alapon partnerük lesz a fix posta működtetésében, megtartják, ellenkező esetben végleg bezárják. Tárgyaltak is egy vállalkozóval, az illető azonban végül visszaléKovács Zoltán elmondta, a vasárnapi, Tiszán megrendezett jet-ski verseny miatt nem tudtak korábban kikötni. Az útvonalengedélyt csak most kapták meg a hajózási felügyelettől. Mint megírtuk, korábban az úszóművet tároló Szerkezet és Vízépítő Rt. (Szeviép) valamint a Béke úszóház tulajdonosai között elszámolási vita állt fenn, ami szintén hátráltathatta a kikötést. Ezzel kapcsolatban a Szeviép Rt. vezérigazgatója, Simon Sándor elmondta, megállapodást kötöttek a Béke tulajdonosaival, így ez az akadály is elhárult a kikötés elől. Tegnap késő délelőtt éppen egy szerelőpontont húztak az úszóház mellé. A hangulatosan felújított úszóház fedélzete egyelőre üresen tátong, de a következő napokban egymás után behordják a különböző berendezéseket: székeket, asztalokat, a melegkonyhás büfé üzemeltetői pedig a konyhai technológiai eszközöket. A tulajdonos, Kovács Zoltán nem kívánt nyilatkozni a felújítás költségeiről. Annyit azonban sikerült megtudnunk, az úszómű teljes renoválása több tízmillió forintba került. A ház hátsó részében több tusoló és mellékhelyiség szolgálja a pihenni vágyók kényelmét. A szennyvizet egy kommunális tartályba gyűjtik, így a vizet sem szennyezik. A Békét várhatóan a hét végére rendezik be, s akkortól nyitva áll a nagyközönség előtt is. A. T. J. A Béke a hét végére nyitva áll a nagyközönség előtt Fotó: Miskolczi Róbert