Délmagyarország, 2005. július (95. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-04 / 154. szám

-A DÉL SPORTJA» HÉTFŐ, 2005. JÚLIUS 4. Federer és Williams diadala TENISZ Az angol nyílt teniszbajnoksá­gon harmadik egyéni diadalát aratta V. Williams a miknél, Fe­derer pedig a férfiaknál. WIMBLEDON (MTI) Az amerikai Venus Williams nyerte a női egyest az angol nyílt teniszbajnokságon, miután a döntőben három játszmában, 2 óra 45 perc alatt 4:6, 7:6 (7-4), 9:7-rc győzött honfitársa, Lind­say Davenport ellen, s ezzel 2000 és 2001 után harmadszor diadal­maskodott Wimbledonban. A nyitó szettet 33 perc alatt nyerte meg az 1999-ben bajnok Davenport, aki elsősorban remek adogatásaival és kőkemény te­nyereseivel operált. A folytatás­ban (54 perc) nagy adok-kapok alakult ki a gyepen, mindketten egy-egy alkalommal nyerték el egymás adogatását és végül a rövi­dítés döntött V. Williams javára. A maratoni hosszúságú utolsó felvonás (1 óra 18 perc) óriási csatát hozott. Davenport az ötö­dik játékban törte meg V. Willi­ams ellenállását és 4:2-es veze­téshez jutott, sőt két labdája is volt az 5:2-höz, ám ellenfele nem adta fel, ő is brékelt. Ezt követő­en Davenport ápolást kért, a vál­lát fájlalta. A tizedik gémben el­dőlhetett volna az összecsapás: az első helyen kiemelt amerikai meccslabdához jutott, az időseb­Érthető V Williams határtalan boldogsága Fotó: MTl/Anja Niedringhaus bik Williams testvérnek azonban helyén volt a szíve, s hárította azt. A szett 15. játékában Daven­WIMBLEDONI FINÁLÉK Férfi egyes, döntő: Roger Federer (svájci, 1.)—Andy Roddick (amerikai, 2.) 6:2, 7:6 (7-2), 6:4. Női egyes: Venus Williams (amerikai, 14.)—Lindsay Davenport (amerikai, 1.) 4:6,7:6 (7-4), 9:7. Női páros, döntő: Cara Black, Liezel Huber (zimbabwei, dél-afrikai, 2.)-Szvetlana Kuznyecova, Amélie Mauresmo (orosz, francia) 6:2,6:1. Férfi páros: Stephen Huss, Wesley Moodie (ausztrál, dél-afri­kai)—Bob Bryan, Mike Bryan (amerikai, 2.) 7:6 (7-4), 6:3,6:7 (2-7), 6:3. port megroppant: elveszítette adogatását, s ez végzetes volt szá­mára, mert a következő gémben V. Williams három mérkőzéslab­dához jutott. Az elsőt még védte ellenfele, ám a másodikkal - egy bődületes tenyeressel - már nem tudott mit kezdeni. V Williams fogadta ellenfele kissé szomorkás gratulációját, később örömében térdre rogyott, majd ugrabugrálni kezdett bol­dogságában. A férfi egyes fináléjában nem történt meglepetés: Roger Fede­rer sikerével ért véget a döntő, miután a döntőben három játsz­mában, 1 óra 41 perc alatt győ­zött Andy Roddick ellen, s ezzel sorozatban harmadszor diadal­maskodott Wimbledonban. Az első, 22 perces játszmában a hatodik, gémben törte meg az első helyen kiemelt svájci klasz­szis az amerikai ellenállását: az első bréklabdát ugyan még védte Roddick, a másodikkal szemben viszont már tehetetlen volt. Ez el is döntötte az első szettet. A folyatásban Roddick beleerő­sített, aminek meg is lett az ered­ménye, a harmadik gémben bré­kelte ellenfelét, majd 3:l-re veze­tett. Ezt követően azonban újabb Federer-parádé következett: a svájci úgy nyerte a labdamenete­ket, ahogy akarta, riválisa hiába ütött kőkeményen, mindeme volt megfelelő, sallangmentes válasza. A második játszma 32. percében, 5:4-nél jutott újabb szettlabdához a svájci világelső, ezt azonban még hárította a második helyen kiemelt ellenfele. Ezt követően 6:6-ig fej fej mellett haladt a két teniszező, és a játszmát végül a rövidítés döntötte el, amelyet a címvédő nyert nagyon simán. Rövid esőszünet következett, de ez sem segített sokat Roddic­kon. A harmadik, egyben utolsó felvonásban egészen 3:3-ig mindketten nyerték saját adoga­tójátékukat. Ezt követően a sváj­cinak két bréklehetősége is volt, az elsőt még hárította a tenge­rentúli, a másodikat azonban már csak nyugtázni tudta. A svájci klasszis minden tekintet­ben felülmúlta ellenfelét: jobban adogatott, biztosabban ütött az alapvonalról, és a hálónál kérlel­hetetlen volt. A 24 éves világelső - aki 2004-ben és 2003-ban is meg­nyerte a wimbledoni tornát - ez­zel sorozatban 36. összecsapásán győzött füvön. Vírusverte Madár OKOLVIVAS Negyedszerre is meg akarta vé­deni a WBO-címét Erdei Zsolt (Madár), de gyomorfertőzés mi­att nem tudott kötelek közé állni a francia Mehdi Sahnounc ellen a hamburgi gálán. HAMBURG (MTI) Elmaradt Erdei Zsolt szombat es­ti világbajnoki címvédő mérkő­zése Hamburgban a francia Meh­di Sahnoune ellen, miután a ma­gyar ökölvívó súlyos, vírusos gyomorfertőzést kapott A Boksz Világszervezet (WBO) félnehéz­súlyú világbajnoka egész éjszaka rosszul volt, hányt, teljesen le­gyengült, és emiatt kénytelen volt lemondani az összecsapást. Erdei öve egyébként nem forog veszélyben, a mérkőzést egy ké­sőbbi időpontban rendezik majd meg. Ringbe lépett és újabb győze­lemmel javította hibátlan mérle­gét az Erdei-meccs elmaradása miatt kissé zilált hamburgi boksz­gálán az Universum Box-Promo­tion nagyközépsúlyú ökölvívója, Kalzsay Károly. A 25 éves magyar öklöző ellenfele a francia Youssef Temsoury volt. Balzsay az első menetben még csak méregette ri­válisát, majd a szünet után na­gyobb sebességi fokozatra kap­csolt, és a menet derekán egy re­mek balegyenessel padlóra küldte ellenfelét. H-msoury ugyan felállt, de edzője jelezte a mérkőzésveze­tőnek, hogy nem kívánják folytat­ni a találkozót. Balzsay profi pályafutásai nyol­cadik győzelmét könyvelhette el, ebből hatszor idő előtti sikert ara­tott. A balkezes bokszoló legkö­zelebb szeptember 10-én, Karls­ruhéban lép majd kötelek közé. Az eső sem riasztotta el a résztvevőket a Maty-érí átúszástól Százhat bátor sportoló Hiába ömlött az eső szombat délelőtt, ez sem zavarta a Érj át a Maty-éren távúszás résztve­vőit. A népszerű eseményen 106 úszó teljesítette a távot. Zsinórban hétszer jó idő volt. Szombaton azonban nem! Ilyen sem volt még, hogy az Érj át a Maty-ércn távúszást szakadó esőben rendezzék meg. Halászé­vics Péter kicsit idegesebb volt a megszokottnál. Érthető volt a bosszúsága, hiszen az ország szá­mos pontjáról jelezték a sporto­lók indulási szándékukat, így előzetesen arra lehetett számíta­ni, hogy új részvételi csúcsot re­gisztrálhatnak majd a szervezők. Az eső pedig csak ömlött. Sza­kadatlanul. Halászevics Péter ar­ca úgy tíz óra környékén már jó­val mosolygósabb volt, hiszen az angliai időjárás sem riasztotta el a kicsiket és nagyokat a verseny­től. Egyre többen vágtak neki a 2000 és 4000 méternek. „Ala­kul!" - kommentálta az esemé­nyeket a szervező. Kis csapatával megint kitett ma­gáért, profi körülményeket bizto­sított mindenki számára. A célba érkezés után ajándék várta azokat, akik teljesítették a normát. Éppen ezért vált népszerűvé a sportolók között a Maty-éri esemény, hiszen évek óta távoli településekről is ér­keznek mozogni vágyók a szegedi rendezvényre. Az idei viadalra Szolnokról, Szigetvárról, Záhony­ból, Budapestről és Pécsről is ér­keztek úszók, de természetesen a Csongrád megyeiek is szép szám­mal képviseltették magukat. Elég csak megemlíteni a mórahalmia­kat, akik egy kisbusszal érkeztek. A végén 106(1) indulót regisztrál­hattak a rendezők. A rövidebb távon a Duna-Ti­sza Muréna Búvárklub junior vá­logatott versenyzője, Dudás Zita bizonyult a leggyorsabbnak, igaz, ezen a versenyen nem a győze­lem számított, míg a hosszabb távon Rojik Tamás tempózott a leggyorsabban. Záráskor tombolasorsolásra került sor, amelyen sok-sok aján­dékot kaptak az indulók. S.R, A rossz időben is sokan úszták át a Maty-ért Fótó: Miskolczi Róbert Megállíthatatlan a magyar válogatott VÍZILABDA Az oroszországi Kirisiben ren­dezett Világliga B csoportjában százszázalékos teljesítménnyel első helyen végzett a magyar női vízilabda-válogatott. MUNKATÁRSUNKTÓL Egyre jobb a magyar női pólóvá-' lógatott! Faragó Tamás szövetsé­gi kapitány társulata rövid időn belül immár második tornagyő­zelmét aratta. Előbb egy négycsa­patos felkészülési viadalon lett első Olaszország, Oroszország és a házigazda Spanyolország előtt, most pedig a Világliga B csoport­jában bizonyult a legjobbnak. Az oroszországi Kirisiben a spanyolokkal kezdtek a mieink, akiknél ott volt a Hungerit-Szen­tesi VK két kiválósága, Tóth I. Andrea és Győri Eszter is. A 7-6-os magyar győzelem után legjobbjaink a házigazdákat is le­győzték 8-7-re. Az igazi bravúr csak ezután következett: az olimpiai bajnok Olaszország is behódolt a mieinknek, miután Kisteleki Dóráéktól 14-10-re ki­kaptak. A sorozat negyedik meccsén a gyengécske francia vá­logatott testközelből tapasztal­hatta, milyen is a korszerű vízi­labda. A magyarok annak ellené­re nyertek 18-3-ra, hogy a talál­kozó délelőttjén másfél órás úszóedzést vezényelt a lányok­nak Faragó kapitány. A hollan­dok elleni zárómeccsen a mieink úgy ugrottak a vízbe, hogy már biztos csoportgyőztesek. Megte­hették volna, hogy csak a rosz­szabbik kezükkel érnek a labdá­hoz, de természetesen nem tet­ték meg ezt a szívességet. így vi­szont kétség sem fért ahhoz, hogy melyik a jobb csapat: Ma­gyarország-Hollandia 10-6. A 15 pontjával csoportgyőztes (egy győzelemért a Világligában három pont jár) magyar váloga­tott szerdától az olaszországi Gubbióban szerepel a selejtező második körében, a csoportból a végső Világligatorna mezőnyét vendégül látó Oroszország válo­gatottja mellett a kvalifikáció há­rom legeredményesebbje kerül még be a döntőbe, amelyre au­gusztus 18. és 21. között kerül sor, szintén Kirisiben. Addig azonban még jókora feladat vár Pelle Anikóékra: július 17. és 31. között rendezik a sportág világ­baj noks4gát Montrealban. Amennyiben a kanadai városban is úgy játszanak, mint eddig, ak­kor sok örömet okozhatnak a drukkereknek. Amikor a szentesi Tóth I. Andrea (sötét sapkában) lehetőséget ka­pott, nem vallott szégyent Fotó: Vtdovics Ferenc Apró András kettős győzelme egyesben FOGATHAJTAS Mindszenten rendezték meg a fogathajtők dél-alföldi regioná­lis bajnokságának második for­dulóját, mely egyben a Csong­rád megyei bajnokság döntője is volt. A mindszenti napok keretében rendezték meg a hét végén a fo­gathajtók dél-alföldi regionális bajnokságának második körét, ez egyben a Csongrád megyei versengés fináléjának is számí­tott. Az időjárás nem kímélte az indulókat (egyesben nyolc, ket­tesben tizenhat, négyesben két fogat állt rajthoz), a pénteki díj­hajtást még megúszták szára­zon, de a szombati, a maraton­hajtás már sárdagasztássá fa­jult. Ezt még le tudták bonyolí­tani a szervezők, a vasárnapi akadályhajtást azonban - a pá­lya használhatatlansága miatt ­lefújták. A szabályok értelmé­ben két szám után eredményt hirdettek. A megmérettetésen megjelent Sejben Zsolt, a Móra­halmi LK világbajnoki indulásra esélyes kettes fogathajtója, aki csak a díjhajtásban „mutatta meg" lovait a bíráknak. A me­gyei hajtók közül legsikereseb­ben a házigazda Mindszenti LK elnöke, Apró András szerepelt, aki a regionális és így értelem­szerűen a megyei derbit is meg­nyerte. - Örülök a sikeremnek, de ta­lán még nagyobb boldogsággal töltött volna el - mondta Apró -, ha az időjárás nem szól közbe és a bajnokságot teljes egészében le­bonyolíthattuk volna. A színvo­nallal ezzel együtt elégedett va­gyok, bár a szombati maraton­hajtás iszapbirkózássá alakult. Nem baj, jövőre majd az égiek­nek, az esőnek is „parancso­lunk"... Végeredmény, egyes fogatok (8 induló). Dél-alföldi regionális bajnokság: 1. Apró András (Mind­szenti LK) 127,80 pont, 2. Gáspár Szilvia (Fülöp Kft., Kecskemét) 140,60, 3. Kiss Attila (Csanádpa­lota) 144,80. Megyei bajnokság: 1. Apró András 127.80, 2. Kiss Attila 144,80. Kettes fogatok (16 induló). Dél-alföldi regionális bajnokság: I. Kalmár László (Aranyhomoki SE, Kecskemét) 130,16, 2. Makai Zoltán (Fülöp Kft., Kecskemét) 131,96, Rideg Arnold (Sarkadi Lovasklub) 138,80, 5. Benkő No­émi (Hódmezőgazda Rt., Arany­ági Ménes, Vásárhely) 139,20, II. Risch József 159,16, 12. Deb­reczeni István (utóbbi kettő Csa­nádpalota) 171,80. Csongrád me­gyei bajnokság: 1. Benkő Noémi, 139,20, 2. Risch József 159,16, 3. Debreczeni István 171,80. Négyes fogatok (2 induló). Dél-alföldi regionális bajnokság: 1. Papp János (Ménesbirtok, Me­zőhegyes) 226,44, 2. Kecskeméti László (Mindszenti LK) 245,44. I.P.

Next

/
Thumbnails
Contents