Délmagyarország, 2005. július (95. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-23 / 171. szám

Szombat, 2005. július 23. SZIESZTA 11 Júliusi „özöneső", Illés hordója, Anna köténye Az időjárás mostanában nem volt túl kegyes, a természetfelelős küldeménye sokfelé „özöneső, véka sár" volt, amin nemcsak a nyaralók és a gazdák háborognak, de egyesek a világvégét jövendölő jóslataikat is megerősíteni vélik vele. A júliusi zivatarosság azonban a mi régiónkban nem új keletű, s nem „isten büntetése", évszázados előzményei és népi tapasztalatai vannak, legfeljebb csak átmenetileg elszoktunk tőle. Özönvizes napok - s velük itt-ott valóságos árvizes katasztrófák - zúdúltak ránk az utóbbi évtizedekben megszokott (legfeljebb csak átfutó viharokkal változatos) nyári idők helyett. Villám cikcakkal kérdőjelezték meg a néhány éve már az elsivatagosodás rémével riogatok jóslatait, tomboló széljárással erősítették a lehetséges árvizes fenyegetettség újmódi jövendöléseit, s jól feladták a leckét az égövi átsorolásra is vállalkozó meteorológusoknak. Hogy szenzációs-e az időjárás most, annak megítéléséhez segítségünkre lehet, ha felidézzük a régi idők járását, s azok sokgenerációs népi megfigyeléseit és következtetéseit, anélkül, hogy velük a jövendőmondók táborába akarnánk beállni. Régebbi időkben az emberek életük, munkájuk során szinte mindenórás kapcsolatban álltak a természettel, jobban függtek annak erőitől, az időjárástól, figyelték hát változásait, törvényszerűségeit igyekeztek kiismerni. (Nem is vágták ki eleink a hegyekről, a domboldalakról a fákat, bokrokat, hogy ne legyen szabad lezúdulása a falvakra az esővíznek, mint manapság...) A természetismeret, az előrelátás, az alkalmazkodás életfeltétel volt - s ilyeténképpen az időjóslás jóval több, mint népi babonaság. Az időre figyelés racionális elemei ötvöződtek a népi hitvilág irracionális „kombinációival", átszőtték, kiegészítették egymást, s a tapasztalásra építve többet jelentettek puszta jövendöléseknél. Az időjárási jóslások az égitestek állásai, a széljárás, a viharok jellemzői, az állatok viselkedése és más jelek alapján - szentenciákká válva éltek nemzedékeken át, s fontos részét képezték a népi tudásnak. A gondos gazda például figyelte tyúkjait, és ha azokat a porban látta fürdeni, tudta, nemsokára esni kezd az eső. A csongrádi parasztok sok generáció tapasztalata alapján „jósolták", ha száraz nyár vége felé a libáik fél lábra állnak a trágyadombra, nagy zuhékkal esők jönnek, s időben menteni kell a termést. Házuk, termésük védelmében igyekeztek a vihart, a jégesőt, a villámokat különféle praktikákkal, mágiákkal - például harangozással, ráolvasással, imádkozással, szentelt barkával vagy a kenyérvető lapát ház elé kitételével elhárítani. Július hónapban - lévén a termésmentésre az különösen fontos - az időjárási megfigyeléseknek, előrejelzéseknek igen jelentős szerepe volt. Ha a hó első fele zivataros is volt (mint idén is), azt tartották a délvidékiek, ha Henrik napján vihar van, az azt jelzi, eloszlanak a felhők, és a továbbiakban már nem kell sok szélre, esőre számítani. Bár Illés napja mindig gyanús volt a zivatarra, ezért is kapcsolódott hozzá a mondás, hogyha mennydörgött: „Guríjja mán Illés a hordót". Volt, ahol úgy vélték, ilyenkor az egekben Illés próféta dübörög száguldó kocsijával, s mennyköveit ha lehullatja, azok bizony fenyegetik a mezőkön tevékenykedő embereket, akik vihart vélvén ki sem mentek dolgozni. Zivatarhozó fenegyereknek tartották sokáig Jakabot is, napjáig igyekeztek a termést betakarítani, mert az volt a tapasztalat, hogy „Ami gabona kint maradt, az mán kint is veszik" (mert esős idő lesz sokáig). Ha az eső e napon napsütéssel érkezett, nem viharral, akkor abból arra következtettek, hogy a tél majd enyhébb lesz. A derűs Jakab-nap bő őszi gyümölcstermést jósolt. Anna névünnepén régen délen rendszerint nagy esők voltak - ám ezért nem haragudtak eleink, mert előjele volt a bőséges kukoricatermésnek. Ha ezen a napon nem esett, de sok volt a hangyaboly, aggódtak a kukorica és más termények őszi betakarításáért, mert vélhetően negyvennapos eső következett. Más rovarok, legyek, bogarak élénkülése láttán Anna napján szigorúan becsukták az ajtókat, ablakokat, nehogy azok égész évre bekvártélyozzák magukat - merthogy a mondás szerint „Anna kötőjében sokasodnak a legyek". SZABÓ MAGDOLNA Évente hárommilliárd A napokban történt villámcsapásos balesetek ismét felhívták a figyelmet arra a különleges tüneményre, amely szépségével és veszélyességével már régóta szinte megbabonázza az embereket. Energiabomba, amely néha árt, néha minden következmény nélkül egyszerűen átsüvít a házon. A legutóbb a Győr-Moson-Sopron megyei Zsirán történt eset kapcsán sokan találgatták, vajon a tragikusan meghalt fiatalember nyakán viselt fémlánc okozhatta-e a balesetet. Védekezni egy villámcsapás ellen teljes biztonsággal nem lehet, de óvatosan viselkedni azért érdemes zivataros időben. MUNKATÁRSUNKTÓL A Földön naponta mintegy 45 ezer zivatar fordul elő, mintegy nyolcmillió villámmal. Az évi hárommilliárd villámcsapás körülbelül háromezer ember életét oltja ki, házakat gyűjt fel, és erdőtüzeket okoz - csupán az Egyesült Államokban átlagosan tízezret. A villám a légköri elektromosság- kisülése, amelynek időtartama a másodperc milliomod részétől néhány tízezredrészéig terjed. Százmillió voltig terjedő feszültségnél az áramerősség rendszerint 20-30 ezer amper, de néha meghaladja a 100 ezer ampert is (összehasonlításképpen: a villanykörtékben néhány tized amper áramerősség mérhető). A villámcsapásoknál felszabaduló energiának már milliomodrésze is veszélyt jelent az ember számára. A villám élettani hatása függ az elektromos töltés mennyiségétől, amely az áramerősség és az átfutási idő függvénye. Ellentétben más áramütéses balesetekkel, a villámcsapásnál az átfutási idő olyan rövid, hogy a testen akár 100 amper is átfuthat anélkül, hogy károsodást okozna. A legfőbb veszély, hogy az izmok görcse miatt az életfontosságú funkciók leállnak. Erős áram hosszabb ideig tartó hatása rendszerint súlyos égési sebeket is okoz. Harminc zivataros nap hazánkban A villámcsapás egyértelműen nem a derült égből érkezik. A zivatarok, viharok a kiváltói ennek a természeti jelenségnek, így van olyan időjárás, amikor joggal tarthatunk attól, beüt a mennykő. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) felmérése szerint júniusban csap le a legtöbb villám - nyilatkozta Wantuch Ferenc, az OMSZ főtanácsosa. Hozzátette: évente átlagosan 28-33 zivataros nap van Magyarországon. A zivatarok közel 95 százaléka a nyári félévre esik, az év legzivatarosabb hónapja a június. Tavaly például összesen 30 ezer 220 villám csapott le, ezek közül 10 ezer 849 júniusban. Ehhez kapcsolódóan egy konferencián Horváth Tibor, a Budapesti Műszaki Egyetem professzora elmondta: a villámhárító, az elsődleges villámvédelem feladata az, hogy felkínáljon a villámnak egy biztonságos becsapási pontot, és az áramot a földbe vezesse. Ez azonban nem elég ahhoz, hogy teljes biztonságban legyenek az elektronikus eszközök. A villámok áramának egy része ugyanis behatol a villamos hálózatba vagy a telefonhálózatba, a hírközlési és informatikai rendszerekbe, s a fellépő túlfeszültség tönkreteheti az érzékeny berendezéseket, esetenként zárlatokat vagy tüzeket okozhat. A villámcsapások másodlagos hatásaitól tűlfeszültség-védelmi eszközökkel kell védeni a berendezéseket. A Magyar Biztosítók Szövetségének adatai szerint tavaly Magyarországon 31 ezer 500 alkalommal jelentettek be villámcsapáskárt, s a biztosítók 1,7 milliárd forintot fizettek ki. A mennykő szele A vonalas villám, mely a legközönségesebb, és az elektromos gép szikrájához hasonlít, zegzugos alakú fősugarakat és kisebb elágazókat mutat. Alakja alkalmasint a légrétegek különböző vezetőképességéhez alkalmazkodik. A felületvillám egy-egy zivataros felhő nagyobb terjedelmű felvillanásában mutatkozik. A gömbvillám gömb alakú, és aránylag lassan halad, nyomában nagy pusztításokkal. Van még az úgynevezett „száraz" villám, mely nem gyűjt, csak romboló hatása van. Ha ez a villám az ember közelében lecsap, akkor a test elektromossága megoszlik, a két ellentétes elektromosság a villámlás alkalmával hirtelen szétválik, a villámlás után pedig hirtelen egyesül, ami az idegrendszert teljesen megrongálja, noha külsőleg semmi nyomot nem hagy. Ez köznyelven a mennykő szele. Milyen messze van a vihar? A villámlást kísérő dörgés a levegő hirtelen kiterjesztéséből származik. Mivel a hang terjedési sebessége kisebb a fényénél, a villámot is előbb vesszük észre, mint a dörgést. A kisülési hely távolságát közelítőleg megkapjuk, ha a villámlás és dörgés közötti időt megfigyeljük: a másodpercek számát megszorozzuk 330 méterrel. Ha a kisülés a közelünkben történik, rendszerint csak erős, rövid csattanás hallatszik, a távolabb állók azonban hoszszabb dörgést hallanak. Míg a villám tartama a másodpercnek csak igen kis részét teszi ki, addig a dörgés több másodpercig, néha egy teljes percig is eltart, miközben a hang erőssége lökésszerűen többször megváltozik. Ezt a sajátságos robajt a hang felhőkről vagy földi tárgyakról való visszaverődése kelti. Az a távolság, amennyire a dörgés még elhallatszik, aránylag kicsiny: körülbelül 25 kilométerre a legerősebb dörgés is csak gyenge mormogásnak hallatszik. Az áramnak a testre gyakorolt hatása, a sérülés súlyossága függ az érintett testrésztől. Az egyik kéztől a szíven keresztül a másik kézig, vagy a fejtől a hátgerincen át a lábig átfutó, viszonylag gyenge áramütés lényegesen veszélyesebb, mint az egyik lábtól a medencéig, vagy a kéztől a vállig áthaladó, lényegesen erősebb áramütés. Érdekesség, hogy a villámcsapásos balesetek 70 százaléka dél és délután hat óra között történik. Persze azért nem kell megijednünk. Az esély, hogy a villámcsapás bennünket érjen, egy a kétmillióhoz. Persze arra is csupán egy az ötmillióhoz az esélyünk, hogy megnyerjük a lottófőnyereményt. Az emberek mégis lottóznak, így talán azt is érdemes megfontolni, miként lehet elkerülni, hogy éppen belénk csapjon a villám. A közvetlen villámcsapás leggyakrabban olyan személyeket ér, akik exponált helyen tartózkodnak, mint például: hegytető, hegygerinc, sík, szabad terep, nagyobb vízfelület. Ilyenkor az ember a villámhárító szerepét tölti be, és magához vonzza a villámot. A közvetlen villámcsapás rendszerint halálos. Ha a villám a föld felszínét éri, az áram „megkeresi" a legkedvezőbb utat. Ezt a terepen nem mindig lehet könnyen megállapítani. Szilárd, nedves talajon rendszerint a felszínen fut végig úgy, hogy a rövid mélyedéseken inkább átugrik, és nem követi a talaj felszínét. Ha az emberi test képez hidat két ilyen pont között, akkor az áram átfut rajta. Az emberi test elektromos ellenállása csekélyebb, és felülete nagyobb, mint a fémből készült felszerelési és használati tárgyaké, így a villámhárító hatása nagyobb. Ezért nem szükséges megválnunk fémtárgyainktól, amelyek rendszerint fontos használati tárgyak. Kerüljük az exponált helyeket, például a hegycsúcsokat, hegygerinceket, vagy a szabad, sík területeket. Ugyanúgy a nedves talajt, patakokat, vízeséseket, és azonnal hagyjuk el a vízfelületeket. Kerüljük a kőomlásveszélyes csurgókat, szakadékokat. Ha gépkocsi áll a rendelkezésünkre, használjuk Faraday-kalitkaként (az ablakokat zárjuk be, ne érintsük meg a fémrészeket) - ez nyújtja a legnagyobb védelmet. Kerüljük a kiugró sziklákat, a magukban álló nagy sziklákat, a kis odúkat és barlangokat. Csak akkor bújjunk mélyedésbe, ha az legalább 1,5 méter mély. Csak akkor keressünk védelmet barlangban, ha abban a bejárattól, a tetőtől és a falaktól legalább 1,5 méter távolságra lehetünk. Használjuk ki a valamely fal által nyújtott védőzónát. A fal magassága legyen legalább a testhossz nyolcszorosa, a faltól való távolság pedig legalább egy testhossz. Guggoljunk le (zárt lábakkal és térdekkel, hogy csak egy ponton érintkezzünk a környezettel), lehetőség szerint 10-30 cm vastag szigetelőréteget téve a talpunk alá (ruha, esőköpeny, száraz kő). Ha rendelkezésünkre áll alumínium mentőfólia, terítsük testünkre úgy, hogy az a talajjal ne érintkezzen. HORVÁTH ÁRPÁD TŰZOLTÓ EZREDES Villám világítja meg az eget a Lago Maggiore fölött naplemente után FOTÓ: MTI