Délmagyarország, 2005. július (95. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-21 / 169. szám
16 • SPORT" CSÜTÖRTÖK, 2005. JÚLIUS 21. Összetört hajók EVEZES KÖLN (MTI) Egy holland kamion szerda hajnalban Köln közelében elsodorta a ma kezdődő amszterdami U23-as evezős világbajnokságra készülő magyar csapat hajóit szállító utánfutót. A hajók teljesen összetörtek, a kár 12 millió forint. A sofőr valószínűleg elaludt, ugyanis fékezés nélkül rohant bele az előtte haladó járműbe, majd hosszú másodperceken át tolta maga előtt, végül az utánfutó az árokba borult. A vontató kisbuszban utazó magyar edzők szerencsére nem sérültek meg. A hat magyar járművön kívül a szerb válogatott öt hajója is a tréleren volt. A Nemzetközi Evezős Szövetség (FISA), a szervezőbizottság és az egyik hajógyártó cég azonnal jelezte segító szándékát: a versenyre megpróbálnak megfelelő minőségű és méretű hajókat biztosítani a magyar válogatott számára. Az ifjúsági fiúk már Szegeden készülnek Két hét múlva vb Éppen két hét múlva kezdődik Szegeden a 11. ifjúsági kajakos és kenus világbajnokság. Az eseményre a magyar fiatalok válogatottja már a Maty-crcn készül Weisz Róbert korosztályos szövetségi kapitány irányításával. Egyelőre még csak a fiúcsapat készül a Szabadkai úti olimpiai víziccntrumban, a női kajakosok később csatlakoznak a jelenleg 18 fős kerethez Fotó: Karnok Csaba Az olimpiai bronzérmes a mentális tréninget felhasználva készült fel Vajda Poznanban is odacsap KAJAK-KENU Önbizalommal telve, átalakított, de eredményesnek tűnő (elkészüléssel a háta mögött várja a jövő heti poznani kajakos és kenus Európa-bajnokságot a Dcmász-Szegedi VE olimpiai harmadik versenyzője, Vajda Attila. Az előző évihez képest sokkal kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtott az idei válogatókon Vajda Attila. Ha azt nézzük, hogy 2004-ben mindezek ellenére olimpiai bronzéremig vitte a Démász-Szegedi VE kenusa, akkor optimistán tekinthet az előtte álló feladatokra. - Kétségtelen, tényleg sikerült állandósítani a formámat. Ez a szépen felépített felkészülésnek köszönhető. Más edzésmódszert választottunk Vécsi Viktorral, és úgy néz ki, jó úton haladunk. Mennyiségben és minőségben is módosítottunk, a mentális tréninget ugyancsak fontosnak tekintettük. Feldolgoztam magamban a pozitív és a negatív dolgokat, majd céltudatosan vegyítettem a tapasztalatokat. így pedig nem adtam esélyt a hibázásra. Mert nem az a lényeg, mit értem el eddig, hanem hogy mi lesz ezután - árult el a felkészüléséről néhány dolgot Vajda. A kiváló kenus előtt álló első feladat a jövő heti poznani Európa-bajnokság. - Úgy tudom, az olimpiai bronzérem felkeltette a riválisok figyelmét. A német Aridreas Dittmer jó formában van, hiszen a hírek szerint több Világkupa-futamot nyert, aztán a cseh Martin Doctor is feni rám a fogát. Az ötVajda Attila még Szegeden készül a jövő heti poznani Európa-bajnokságra Fotó: Gyenes Kálmán NYOLC VERSENYZŐ, TIZ SZAM A jövő heti poznani Európa-bajnokságra népes szegedi küldöttség utazik: nyolc versenyző tíz számban startol. A legnagyobb hgyelem a kétszeres olimpiai bajnok Janics Natasát kíséri, aki mindhárom páros számban (1000,500 és 200 m-en is) Kovács Katalinnal az oldalán győzelemre tör. A démászos hölgyek közül Keresztesi Alexandra az ezres négyesben kapott helyet. A férfi kajakosok mezőnyében találhatunk egy friss, szegedi U23-as Eb-első duót: Sík Márton és Csamangó Attila K2 200 és K4 500 m-en kap bizalmat. A kenusoknál Vajda Attiláé az ezer egyes, Joób Márton, Hüttner Csaba és Fürdők Gábor együtt tagja az ötszáz négyesnek, Furdök és Hüttner az ezer négyesbe is befért, Joób pedig még a kétszázas kvartettben kapott még helyet. karikás fináléból mindenki ott lesz a lengyel városban, csak a spanyol srácról nincs semmilyen információm. Óriási segítség volt számomra a horvát Nikica Ljubek és az olimpiai hetedik szlovák Marian Ostricil jelenléte és ösztönzése: velük együtt készülhettem Szegeden, a Matyéren - sorolta a várható ellenfeleket Vajda. A szegedi kiválóság az Eb-n ezer egyesben startol, a világbajnokságon viszont két számot visz el. - Az ezer a kedvencem, de a zágrábi vb-n ötszázon is odacsapok az ellenfeleknek. Most egy kicsit fáradt vagyok, mert sokat és keményen edzettem, ráadásul jól is ment a lapátolás. Kicsit ugyan izgulós vagyok, de az önbizalommal nem lesz gond. Célom az Eb-n a dobogó, egyelőre csak ennyire gondolkodom előre - vélekedett az esélyekről Vajda. MÁDI JÓZSEF NAPI MŰSORAJÁNLÓ 5.25 Hajnali gondolatok 5.30 Agrárhíradő 5.35 Kárpáti krónika 5.50-9.00 Napkelte 9.00 Akarsz e bohóc lenni? 43. Bohócok ittott, mindenütt (ism.) 9.20 Sandokan. Olasz rajzfilmsorozat, 1. A rádzsa tigrise (ism.) 9.45 TS Úszó- és vízilabda-vb. Magyarország-Kanada férfi vízilabda-mérkőzés. Közvetítés Montrealből, felvételről 11.00 Szerelmek Saint Tropez-ban. Francia tévéfilmsorozat, 44. A csapda (ism.) 11.50 Gusztáv. Magyar rajzfilmsorozat. Gusztáv balek (ism.) 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó délben 13.00 Rondó 13.55 Őrangyal Olasz tévéíilmsorozat, 10. A rend helyreáll (ism.) 14.55 Kalandos nyár Francia tévéfilmsorozat, 10. A bosszú |16| 15.40 12+ BHkaági magazin 16.05 Pláza Olasz tévéíilmsorozat, 144. |16| 16.35 Bűvölet Olasz tévéfilmsorozat, 28 (ism.) (16| 17.30 Híradó délután 17.35 Gazdasági híradó 17.45 Körzeti híradók 17.58 József Attila 100 Ars poetica - elmondja Kálmán György (ism.) 18.00 Esti mese 18.40 Szivek szállodája Amerikai tévéfilmsorozat, 22. Az eljegyzés (ism.) 19.30 Híradó este 19.54 Sporthírek, időjárás-jelentés 20.05 A misszionáriuslány Olasz tévéfilmsorozat, 45. (16| 20.55 Néhány perc Kabos Gyulával 21.10 A holtsáv Amerikaikanadai tévéfilmsorozat. 5. Megalapozatlan kétely 118| 22.00 Csütörtök este 22.30 Kultúrház 23.00 Kultúrház live 23.25 Híradó, időjárás-jelentés 23.35 Sporthírek 23.45 Elviszlek, ha kéred Amerikai film [1K| 1.15 Kárpáti krónika 1.25-2.14 Kachorraaz ártatlan szökevény Argentin tévéíilmsorozat, 133. | ism.) TV 2 6.00 TotalCar 6.25 jó reggelt, Magyarország! 6.55 Mokka. A TV 2 reggeli magazinműsora 9.00 Szóda. Telefonos |áték 9.50 Tclcshop 11.25 Salome. Mexikói filmsorozat, 23. |12| 12.30 Bili és Ted zseniális kalandja. Amerikai vígjáték 14.15 Norbi-titok Az egészséges élctkőd 14.25 Játékidő Telefonos vetélkedő 15.25 A szerelem ösvényei Mexikói filmsorozat, 140. |12| 16.30 Modellügynökség Amerikai filmsorozat, 29. Esküvői zűrzavar |12| 17.30 Jó barátok Amerikai vigjátéksorozat, 213-214 Rachel álma; A szappanopera-buli 18.30 Tények Hírműsor 19.00 Jóban-rosszban Magyar filmsorozat, 129. 112] 19.30 Aktív A TV 2 magazinja |12] 20.15 Banánhéj, avagy túlélni Bagi-Nacsát Paródíashow [12| 21.20 Soha többé háborút! Angol-amerikai háborús akciófilm |16j Közben: kenósorsolás 23.35 Bennfentes Sztármagazin |12| 0.10 Páran párban Angol vigjátéksorozat, 6. Patrick szerelmi szekrénye 0.45 Jó estét, Magyarország! 1.10 Norbi-titok 1.20 Dragnet - Gyilkossági akták Amerikai krimisorozat, 20. Megtorlás 116) klub 6.00 Ármány és szenvedély. Amerikai (ilmsorozat, 284. |12| 6.30 Reggeli. Ébresztóshow 8.34 Találkozások - reggel 9.00 Receptklub (ism.) 9.15 Topshop 10.15 Delelő. Vidám magazinműsor 11.35 Receptklub 11.50 Mozimatiné: Tremors 2. - Ahová lépek, ismét szörny terem. Amerikai akcióvigjáték [12]. Közben: 12.00 Híradó - Déli kiadás 13.50 Disney-rajzfilmsorozat. Timon és Púmba 15.30 Csacska angyal. Argentin filmsorozat, 118. |12| 16.30 Sue Thomas - FBI Amerikai filmsorozat. Tanulj, tinó! |12| 17.30 Sevcn Days - Az időkapu Amerikai akciófilm-sorozat. A kódfejtő 112| 18.30 Híradó - Esti kiadás 19.00 Fókusz Közszolgálati magazin |12| 19.40 Egy rém rendes család Amerikai vigjátéksorozat. Kutatás Miss Október után |12| 20.15 Barátok közt Magyar filmsorozat, 3038 3039. |12| 20.50 Szupermozi: Bűnvadászok Olasz akcióvigjáték 112| 0.50 Találkozások - este Sztármagazin [12| 1.05 Infománia Multimédia-magazin 112) 1.35 Az utca törvénye Amerikai akciófilm-sorozat. Megszállottság 112] 2.20 Fókusz (ism.) [12| DUNA nuvw 5.30 Gazdakör 5.50-8.20 Indul a nap 8.20 Hungarorama - Kitekintő 8.30 Szünidei matiné 9.00 Nagyanyó nyomoz 9.25 Albert felfedezőúton 9.40 Műhelymunka 10.10 Bűvölet 11.05 Mit főzzünk ma? 11.15 Talpalatnyi zöld 11.45 Hírek, időjárás-jelentés 12.00 Déli harangszó, vers 12.05 Gazdakör 12.25 Gion Nándor: A hatodik ujj 13.00 Kívánságkosár 13.50 Hungarorama - Kitekintő 14.00 Shibam, a sivatagi Chicagóban mállik a vályog 14.15 Az állatok fiziológiája 14.40 Az utolsó éden 15.10 A színek világa 15.40 Sérült világ 16.10 Startolj rá! 16.55 Sebességláz 17.25 Régiók 18.00 Híradó, sport, időjárás-jelentés, kulturális hírek 18.35 Bűvölet 19.30 Mese 20.00 A titok gyermekei 22.00 Híradó, sport, időjárás-jelentés 22.30 Esti kérdés 23.15 Váltó Gazdasági magazin 23.45 Corkestra (Hollandia) 0.40 Ritmusok 0.55 Vfers 1.00 Himnusz 1.05 Híradó, sport 1.35 Mese 1.45 Linda és a főtörzs 3.35 Muzsikaszó 4.05 Sebességláz 4.35 Négyzetméter 5.05 Híradó, sport 5.25 Hajnali gondolatok 5.30 Agrárhíradő 5.35 Kárpáti krónika 5.50-9.00 Napkelte 9.00 Válaszd a tudást! 10.00 Tüdásakadémia. Mérnöki informatika 11.05 Vidéki Anglia. Angol ismeretterjesztő film. Az Ördög- árok októberben 11.30 Vidéki Anglia. Angol ismeretterjesztő film. A Winterborne menti falvak 12.00 Déli harangszó 12.01 Válaszd a tudást! Nyelvoktatás az EU-ban 12.02 Botrány Bohémiában 12.30 Utazás Frankofóniába. Francianyelvlecke 13.00 Határátkelő. Közéleti szolgáltatómagazin határon innen és túl. Nyári válogatás 13.55 Hrvatska krónika. Horvát nyelvű nemzetiségi magazin 14.25 Ecranul nostru. Román nyelvű nemzetiségi magazin 14.55 Kárpáti krónika 15.05 Membrán 15.25 Napnyugta 18.00 A Kamerun hegy árnyéka Sáfrány József filmsorozata, 7/3. A Dja 18.30 Kultúrház 19.30 Esti mese 19.56 József Attila 100 20.00 Híradó este 20.25 Sporthírek, időjárás-jelentés 20.30 Kultúrház 21.15 Dokuzóna: Kizsákmányolt gyermekeink Angolfrancia dok.-film 116| 22.10 Filmrendezői portrék: Róbert Altman Amerikai portréfilm 23.10 Záróra A magyar hadsereg a II. világháborúban 23.55 Kultúrház 0.00 Wagner Angol-magyar tévéfilmsorozat, 104. 0.55 Válaszd a tudást! 1.55 TUdásakadémia Mérnöki informatika 3.00 Századunk Ötven éve történt 3.25 Remekművek - Chopin műveiből 4.25—5.24 A négy páncélos és a kutya Lengyel tévéfilmsorozat, 21/13. A tét a halál /mv TELIN TV |S7 csatornán 147,25 MHz-en) 22.30-19.00 Hangos képújság 19.00 Szegedtől karnyújtásnyira mórahalmi magazin 19.40 Tudományegyetem 20.15 Törzsasztal 21.15 Porsche - magazin ® 8. (ism.) 18.30 Pörgés (szerda ism.) 18.45 Pörgés plusz (klipek) 19.00 Szegedi Hírek 19.25 Mese 19.30 Nyári Körút 20.30 A halasi csipke Amerikában - a Halas Tv filmje 21.00 Barracuda: Tengeri zsaruk 2. - Pánik a luxushajón. Német akciófilm 23.00 Szegedi Hírek (ism.) 23.25 Képújság <ü££> Hírek 18.10 Interaktív fogadóóra: térségi polgármesterekkel 19.05 Hírek 19.10 Entente Florale 2005 20.00 Képújság 20.30 Dokumentum Műhely: a halasi csipke Amerikában - a Halas Tv filmje 21.00 Barracuda: Tengeri zsaruk 2. - Pánik a luxushajón. Német akciófilm •tv 7.00 Főcím 7.05 Hírek 7.10 Makó FC-Algyő. Ladarúgó-edzőmérkőzés, 1. félidő 8.05 Hírek 8.10 Makó FC-Algyö. Labdarúgó-cdzömérkózés, 2. félidő 9.00 Képújság 17.00 Tér-Erő - a régiók, megyék, kistérségek műsora 18.00 Főcím 18.05 A nyári karbantartások miatt 2005. július 18-átől július 31 -éig csak képújságot, augusztus l-jétől augusztus 14-éig pedig ismétlő műsorokat sugároz. VTV-híradó augusztus 15-én, hétfőn. (a Matávkábel S09 tv-csatornán 161,25 MHz-en) 0.00 Képújság 7.30 Szegedi Hírek (ism.) 7.55 Szemközt (ism.) 8.10 Képmutatók (ism.) 8.40 Képújság 15.00 Édes dundi Valentina, 136. rész 16.00 Pénzhalász - telefonos nyereményjáték 17.00 Tér-Erő vidékfejlesztési magazin 17.30 Képmutatók (ism.) 18.00 SZIN-es TV Alföldi Hírmondó 93,1 MHz és a 66,29 MHz 5.55-22-3frig 6.00 Reggeli krónika 6.30 Dél alföldi krónika 6.45 Reggeli párbeszéd 7.15 Lapszemle 8.00 Kapcsolás a Kossuthra 15.00-18.00 ig Délutáni zenés magazin 18.30-2230-ig nemzetiségi műsorok • • BUBID • |FM 89,9 MHz) 7.00 Reggel dclcn (információs magazin, félóránként hírek, időjárás) 9.00 Délelőtti zene 12.00 Délutáni zene 16.00 Aktív pihenés (Dzsesszzcnei válogatás Móra Ferenc Sándorral és Szabó Zsuzsannával) 17.00 Mivízió (Hard nyúl) 18.00 A nagy Rock and Roll svindli (punk-rock Arató Mátyással) 20.00 Multikulti (nu jazz, downtempo és world music Barna válogatásában) 22.00 Éjszakai zene Top 20 - Bende Gábor 19.00 ízirájder - Juhász Kund 20.0024.00 Rádió Plusz At Night Boldizsár Kata és Boki FM 95.4 Á^Rádió88 0.00 Zenemix 5.45 Cafe 88 Tóth Géza 10.00 Juice - Száraz Ferenc 14.00 Szieszta - Nacsa Norbert 15.00 Media Markt-lista - Nacsa Norbert 16.00 Kívánságműsor - Tóth Péter 19.00 Szonda - Patkós Attila és Babi kutyus 20.00 Közélet - Péter Árpád 22.00 Bár 88 - Tamás Ákos Báiii7„97.6 Telefon: 62/635 635; SMS: 3030 30 035 (FM 100.2 MHz) 0.00 Még több igazi sláger 6.00 Pluszkulcs - Bende Gábor és Wss Imre 10.00 Juvcntus Plusz - Kis Kata 14.00 Kívánságműsor Molnár Balázs 18.00 Rádió Plusz (Adástelefon: 62333-777, SMSszám: 06 30 267-7777) 6.00 9.00 Jó reggelt! (félóránként hírekkel) 9.30-11.00 Napraforgó. Téma: Ki lesz az AMKigazgatő Marosleién? Beszélgetés Szőnyi Erzsébet polgármesterrel, Bárányi István képviselővel és az érintett szülőkkel 12.00 Déli hírösszefoglaló 13.00-tól óránként hírek 14.30 Humorpercek 15.00 19.00 Kívánságműsor 19.00 Full Extra - interaktív üzenóműsor 20.15 SMSkívánságműsor 23.00-6.00 óráig zenei válogatás. Közben hajnali 2.00 és 4.00 órakor hírösszefoglaló