Délmagyarország, 2005. július (95. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-16 / 165. szám
Szombat, 2005. július 16. SZIESZTA 13 A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚBAN NEM MARADT IDO A BEOLVASZTÁSRA Leejtették a paprikaharangot Az alsóvárosi régi paprikaharang csak akkor kerülheti el az olvasztótégelyt, ha kifizetik érte az 1,2 millió forintos „váltságdíjat". Egyszer már fenyegette hasonló veszély: a második világháborúban hadianyagként akarták fölhasználni, de beolvasztására nem maradt idő. A leszereléskor leejtették: lehetséges, hogy éppen akkor érte a sérülés, amely sok évvel később végzetét okozta. Kalandos történte van a szegedi alsóvárosi templom tornyából július 9-én leszerelt nagyharangnak. Elődjét az első világégés idején hadi célokra elvitték, a pótlására öntött új szerkezet a következő nagy háború idején csaknem hasonló sorsra jutott. Végzetét azonban - a jelenlegei helyzet szerint - mégsem kerülheti el. Olvaszótégelybe kerül, ha két héten belül nem sikerül előteremteni a súlyának megfelelő nyersanyag árát, megközelítőleg 1,2 millió forintot. Hangszerből ágyú Megírtuk, hogy a ferences templom 710 kilogrammos paprikaharangja egy repedés miatt nem szólt régi, tiszta, érces hangján. Helyette évek óta a 449 kilogrammos „hívek harangja" kondult meg, isteniszteletre szólítva a híveket és jelezve az idő múlását. Az új harang öntésének árát csak részben sikerült adományokból és a plébánia költségvetéséből PROGRAM PONT E-mail címünk: ajanlo('"delmagyar.hu SZÍNHÁZ SZEGED SÁGVÁRI GIMNÁZIUM Ma 20.30 óra: Nyári esték Kölcsönlakás - bohózat két részben. SZEGEDI VÁR Ma és holnap 18 óra: Fazekas Mihály: Lúdas Matyi: ma 21 óra: Paudits Béla: Elmondani jaj, de fáj... SZEGEDI SZABADTÉRI JÁTÉKOK Holnap 21 óra: Giuseppe Verdi: Nabucco - opera. MOZI SZEGED BELVÁROSI MOZI ZSIGMOND VILMOS TEREM Ma és holnap 15.30, 17.45 és 20 óra: Mr. és Mrs. Smith. Színes amerikai thrillerkomédia. BELVÁROSI MOZI BALÁZS BÉLA TÉREM Ma és holnap 16.15, 18.30 és 20.45 óra: A rövidek éjszakája. Színes francia-angol-spanyol-dán rövidfilm-válogatás. BELVÁROSI MOZI CSÖKE JÓZSEF TEREM Ma és holnap 16 és 20.30 óra: Palindromák. Színes amerikai film; Ma és holnap 18.15 óra: A gépész. Színes spanyol film. GRAND CAFÉ Ma 17 óra: Underground. Jugoszláv film; ma 19 óra: Téli álom. Szerb film; ma 21 óra: Futball faktor. Brit film; szeged-palicsi kisfesztivál a várkertben (filmek, koncertek, party): 22.30 órától: Igor és Ivan Buharov - Oneheadword protection: Nicolas Provost - Bataile; előteremteni, ezért a régi öntvény értékét az öntőmester beszámította az egyezségbe. A paprikaharang az őrbottyáni műhelybe került, s a következő harang nyersanyaga lesz. A Szegedi Friss Újság 1916. augusztus 22-i számában adta hírül, hogy az alsóvárosiaknak is meg kell válniuk harangjaiktól, „amelyeket elvisznek az ágyúgyárba, hogy a haza szent ügyének védelmére szolgáljanak" - írja a Móra Ferenc Múzeum Évkönyve Történeti Tanulmányok Studia Histórica 4. (Szeged, 2001) című kiadványban az alsóvárosi templom harangjainak történetéről Medgyesi Konstantin. Föláldozott boradag A harangoktól búcsúünnepen köszöntek el az alsóvárosiak. A menet egészen a pályaudvarig vonult, ahol Zadrawecz István ferences házfőnök „az alsóvárosi hívők ezreinek nevében és lelkével forró csókot nyomott a harangokra, s Búcsú a régi nagyharangtól küldte az imádság e csengő eszközeit a harctérre bömbölni, igazságos halált osztani..." A háború után gyűjtés indult az elvesztett harangok pótlására. Az elhatározás komolyságát mutatja, hogy az 1920. október 17-én megtartott első harangértekezletet követő napon a ferences atyák lemondtak napi boradagjukról, hiszen minden megtakarított pénzre szükség volt. Télen gyűléseket, hangversenyeket rendeztek, a katonazenekar közreműködésével még zenés misét is bemutattak a ferencesek, szorgosan gyűjtögetve az adományokat. A nagy kitartással végigvitt megmozdulás rövid idő alatt nem várt eredményt hozott: a tervezett két harang helyett négyre való pénzt adtak össze. Péri Bonaventura házfőnök 1921. január 17-én rendelte meg a fővárosban Szlezák László harangöntő mesternél a munkát, amely májusra elkészült. A négy harang 311 ezer 700 koronába került. „Szent Piroska, könyörögj érettünk!" A legnagyobb harangot az alsóvárosi paprikatermelők, NAPI SZOLGÁLTATÓ, KULTURÁLIS PROGRAMAJÁNLÓ Mórahalmi ERZSEBET GY0GYFUR00IG GABRIEL TAXIVAL CSük 2900 Ft! 62/555-555 Nicolas Provost - A szerelem pillangója; Nicolas Provost - Oh...; Császi Ádám és Tóth Zoltán Gábor - 1 hét; Tóth Pál - Rajzfilm; 23.30 órától: Az Etno Gypsy Band játszik; holnap 17 óra: Cigányok ideje. Jugoszláv film; 19 óra: Fény a szemedben. Szerb film; 21 óra: Futball faktor. Brit film; szeged-palicsi kisfesztivál a várkertben (filmek, koncertek, party): 20 órától: Aleksandar Manite - A sutkai rekordok könyve; Kerekes Péter - 66 szezon; Mundruczó Kornél - Kis Apokrif 2; 22 órától: Tirke Honolulu (Szeged) koncert. PLAZA CINEMA CITY Mr. és Mrs. Smith, ma és holnap: 10, 11, 12.15, 13.15, 14.30, 15.30, 16.45, 17.45, 19, 20, 21.15 óra és ma 22.15 órakor is. Batman: Kezdődik, ma és holnap: 11.30, 14.15, 17, 19.45, 22.20 óra. Farkasok birodalma, ma és holnap: 12.15, 17, 19.30 óra és ma 22 órakor is. Lagzi-randi, ma és holnap: 14.45, 19.30 óra és ma 21.30 órakor is. Világok harca, ma és holnap: 11, 13.15, 15.30, 17.45, 20 óra és ma 22.15 órakor is. A csajom apja ideges, ma és • holnap: 13.30, 18, 20.15 óra és ma 22.30 órakor is. Galaxis útikalauz stopposoknak, ma és holnap: 17.30 óra és ma 22.15 órakor is. Madagaszkár, ma és holnap: 10.15, 12, 14, 16, 18, 20.15 óra. Sin City - A bűn városa, ma és holnap: 12.15, 19.45 óra és ma 22.15 órakor is. Szerelem sokadik látásra, ma és holnap: 15.45 óra. Star Wars III. - A Sith-ek bosszúja, ma és holnap: 11.15, 14, 16.45 óra. Mennyei királyság, ma és holnap: 14.45 óra. Micimackó és a Zelefánt, ma és holnap: 11.45 óra. Pata-csata, ma és holnap: 10 óra. Garfield, ma és holnap: 10.15 óra. VÁSÁRHELY MOZAIK MOZI Ma és holnap 17.45 és 20 óra: Világok harca. Színes amerikai film. SZENTES Ma és holnap 17.30 óra: Rommánia. Színes magyar játékfilm; ma és holnap 20 óra: Madagaszkár. Színes, m. b. amerikai animációs film; ma és holnap 22 óra: Beépített szépség 2. Színes, m. b. amerikai akció vígjáték. MAKÓ Ma és holnap 18 óra: Pata-csata: ma és holnap 20 óra: Constantine, a démonvadász. MINDSZENT Ma 19 óra: xXx 2-A következő fokozat. RÚZSA Holnap 19 óra: A kör 2. SZEGVÁR Holnap 19 óra:xXx2-A következő fokozat. ÜLLÉS Holnap 19 óra: Hölgyválasz. KÖZÉLET SZEGED Az ifjúsági házban (Felső Tisza part 2.) ma 11 órakor: Szegedi Anime Con. Programok: mangavásár, filmvetítés, origami, rajzverseny, előadások. A Máltai játszótéren (Retek u. 2-4.) ma 15 órakor: mesés-zenés festés; holnap 15 órakor: kézműves-foglalkozások. Az egyetemi füvészkert (Lövölde út 42.) 10 órától 18 óráig; a Szegedi Vadaspark (Kálvária sgt.) 9 órától 19 óráig várja látogatóit. ÁSOTTHALOM A római katolikus temetőben (Felszabadulás u.). holnap 17 órakor: a temető kápolnájának felszentelése. A szertartást Gyulay Endre megyés püspök celebrálja. 6 Ő I T Gőry Pince & Terasz, 6723 Szeged, Liszt u. 9. ('.... <',/•',, AHOL A TÁLALÁSBAN FENSÉGES RÁADÁS VAN! Asztalfoglalás: (62) 422-157 SZATYMAZ ŐSZIBARACK-FESZTIVÁL SZOMBAT 10 órakor: megnyitó, kiállítók bemutatása, díszpolgári cím átadása; 10.30 órakor: szakmai fórum; 14.30 órakor: zenés, lovas- és fogatosfelvonulás; 16 órakor: barátságos futballmérkőzés a sportpályán; 16.30 órakor: emléktábla avatása a Simsay-iskolánál; 17 órakor: kulturális műsor; 19 órakor: falubál; 19.30 órakor: Balázs Pali fellépése; 21 órakor: vacsora, zene, tánc a Drink Panthers együttessel; VASÁRNAP 8 órakor: ünnepi szentmise; 9 órakor: játszótér ünnepélyes átadása, játszóház, kézművessokadalom, palacsintaparty, meseszínház, a szegedi Gumimacik bemutatója, Turulllabda sportbemuatató. KONCERT és BULI SZEGED A Szeged étterem teraszán (Széchenyi tér 9.) ma 19 órától: élőzene. A szabadtéri színpadon (Dóm tér) ma 21 órakor: A Szegedi Szabadtéri Játékok és a Szegedi Szimfonikus Zenekar ajándékkoncertje. Előadók: Szegedi Szimfonikus Zenekar. Vezényel: Gyüdi Sándor. Közreműködnek: az I. szegedi művészeti akadémia és mesterkurzus hallgatói. Az ú/' zsinagógában (Jósika u. 10.) holnap 16 órakor: A „Trio Habanera" (Svájc) hangversenye. A trió tagjai: Marosvári Dorottya zongora, Matteo Taheri - hegedű, Solme Hong - gordonka. SÁNDORFALVA A streetklubban ma: „Street 8. szülinap" - Nescafe Frape Tour! Dancearéna: DJ Lottrers, nosztalgiaudvar: DJ Vári. KIÁLLÍTÁS SZEGED A Novotel Szállóban (Maros u. 1.) holnap 17 órakor nyílik: Tóbiás Klára tűzzománc kiállítása. A tárlatot Czenéné Vass Mária Szeged, M. J. V. kulturális osztályvezetője nyitja meg. FOTÓ: GYENES KÁLMÁN -földolgozók és -kereskedők adományaiból öntették, ezért nevezték paprikaharangnak. Védőszentjévé Szent Piroskát választották, mert a városrészben sok lány viselte ezt a nevet. A hangszer díszei között a szűz vértanú égbe szálló alakját két oroszlán társaságában ábrázolták. A szegedi oltáregylet jelvényével ékesített harang fölső részén paprikafüzér, alul pedig az őskeresztény idők katakombaművészetében megjelenő hal motívum alkotnak kördíszítményt. Az adományozók nevének fölsorolása után a szakrális hangszerre írt szöveg fohásszal zárul: „Szent Piroska, könyörögj érettünk!" A négy harangot 1921. május 26-án, zászlós fölvonulással, katonai díszkísérettel és zeneszó mellett hozták el a nagyállomásról. A szentelést két nappal később tartották. A haranghúzó kötelet 10 koronás jegy váltása ellenében foghatták meg a lelkes alsóvárosiak. A harangok helyére kerülését népünnepély és esti toronyzene követte. Húszméteres zuhanás Bán Zsolt Jónás plébános tájékoztatása szerint a paprikaharang 2003-ban megrepedt Ennek egyik oka lehet, hogy amikor a második világháború alatt levették a toronyból, hogy elődjéhez hasonlóan, hadicélokra beolvasszák, baleset történt. Leemelés közben, mintegy 20 méter magasságból a harang lezuhant. Sérülést nem találtak rajta, de a hétmázsás öntvényt ért hatalmas ütődés is közrejátszhatott a repedés kialakulásában. A háborús események fölgyorsulása miatt az öntvény beolvasztására már nem maradt idő. A 3l-es számmal megjelölt harang 1947-ben került vissza a helyére. NY. P. SZEMKÖZT Az új pártelnök fideszes városvezetést jósol Minden héten szerdán este látható a szegedi Városi Televízió és a Délmagyarország közös tévéműsora, a Szemközt. Az e heti adásban Oláh Jánost, a Fidesz-MPSZ szegedi csoportjának újonnan megválasztott elnökét faggatta Vass Imre szerkesztő-riporter és Szetey András, lapunk főszerkesztője a programjáról, a párt helyi választási esélyeiről. MUNKATÁRSUNKTÓL - Nem voltak ellentétek a Fidesz-csoportban, csak a kommunikációt kell egységesebbé tenni, azt kell elérni, hogy a megnyilatkozók „kifelé" nagyjából egységesen beszéljenek mondta a frissen megválasztott szegedi elnök a pártcsoport és az önkormányzati frakció belső életét firtató kérdésre. A megválasztásának körülményeiről folyó nyilvános vitával (Bartha László országgyűlési képviselő, korábbi szegedi polgármester tulajdonképpen kétségbe vonta az új elnök legitimitását lapunkban) kapcsolatban számokkal támasztotta alá, hogy nagy többséggel választották meg, a legitimitását megkérdőjelező politikust - nem érti. Arra a kérdésre, hogy melyik párton belüli csoportosulás mellé, melyik oldalra teszi le a voksát, az új elnök leszögezte, hogy ő a Fidesz oldalán áll. Mi lesz az üzlettel, nem szenvednek-e a kárt a „civilben" üzletember Oláh János érdekei az egész embert kívánó pártmunka következtében? - kérdezte Szetey András, mire a pártelnök azt mondta, hogy a munkatársai már fölnőttek olyan szintre, hogy nélküle is teszik a dolgukat. A napirendjének alakulását firtató kérdésre elmesélte, hogy megszokta a tízórás munkarendet és számára mindig az a szórakozás, amit éppen csinál: élvezettel és odaadással. A Fidesz választásokra készülődésével kapcsolatban kifejtette, hogy helyzetképet rajzolnak, majd megállapítják, miben és hogyan kell segíteni a főként gazdasági természetű bajokon. Amikor a riporterek emlékeztették, milyen borúlátóan nyilatkozott Szeged helyzetéről, közölte, hogy vitathatatlanul munkanélküliség van a városban, cégek sora tűnt el, a helyzet mégsem kilátástalan, csak meg kell találni a megoldást. Mint mondta, nem arra kell készülni, hogy ideér az autópálya, hanem arra, hogy miként lehet termelő kapacitásokat, erős gazdaságot ide telepíteni. A kérdésre, hogy szívesen lenne-e Szeged polgármestere, azt mondta, hogy a Fideszben a munkát osztják, nem a posztokat. Egyébiránt 50 százalékosnál nagyobbra saccolta annak az esélyét, hogy megváltozik, azaz fideszes lesz az új városvezetés.'