Délmagyarország, 2005. július (95. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-15 / 164. szám

•KAPCSOLATOK« PÉNTEK, 2005. JÚLIUS 15. Toronyóra lánccal­a megbecsülés Lassan lecsengtek a ballagás eseményei, dallamai, viszont fizetjük a költségek maradéka­it. A csipkés szoknyatoldalék, a kivarrott blúznyak ma már szinte elengedhetetlen tarto­zékai az iskolai búcsúzások­nak. Famíliámban mindezeket megtoldotta egy „fényes" szo­kás: többedszer ajándékoznak a diákok a nevelőknek, igazga­tóknak édességet, medált, de aranyórát is. Esetünkben ez utóbbi lett a sikk, s aki tudja egy közösség Dávid Riesman-i „kegyetlenségét", az tudja azt is, hogy ilyenből kimaradni - anyagi indokok­kal - kész stigma, örök bélyeg. Mikor hadat üzennek az or­vosi hálapénzeknek, a sokszor életet mentő sürgés-forgás pa­raszolvenciás kiegyenlítésé­nek, akkor az esélyegyenlőség csacska meséjével gyermekek - kevéssé tehetős - szüleit, szülőjétj!) olyan kiadásokra szorítják, amelyre a pedagógus igenis nem szorul rá. Egy szín­vonalas könyv, egy maradandó grafika, egy szép csokor talán még nem küld padlóra senkit, de amikor huszonfös közösség tízezreket ad össze..., nos az abszurdum. A pedagógusság hivatás. Kisebb létsúlyú, mint orvos­nak lenni. Ez vitathatatlan. Jó lenne, ha az évzárókat leve­zénylő, tehetős hangadók visszafognák magukat. Ha nem, akkor maholnap torony­óra lánccal lesz a föle a dolognak. Csak az átadási ce­remónia fog bonyolultabbá válni. Daru is kell majd hoz­zá! ALMÁSY WERNER ISTVÁN, RÖSZKE PONT E-maii címünk: ajanlopi'dclmagyar.hu SZÍNHÁZ SZEGED SAGVARl GIMNÁZIUM 20.30 óra: Nyári esték - Kölcsönlakás - bohózat két részben. SZEGEDI VÁR 21 óra: Paudits Béla: Elmondani jaj, de fái- . . . SZEGEDI SZABADTÉRI IATÉKOK 21 óra: Giuseppe Verdi: Nabucco ­opera. MOZI SZEGpD BELVÁROSI MOZI ZSIGMOND VILMOS TEREM 15.30, 17.45 és 20 óra: Mr .áv Mrs. Smith. Színes amerikai thrillerkomé­dia. BELVÁROSI MOZI BALÁZS BÉLA TEREM 16.15, 18.30 és 20.45 óra: A rövidek éjszakája. Színes írancia-angol-spany­ol-dán rövidfilm-válogatás. BELVÁROSI MOZI CSÖKE JÓZSEF TEREM 16 és 20.30 óra: Iblindromák. Színes amerikai film, 18.15 óra: A gépész. Színes spanyol film. GRAND CAFÉ 17 óra: Emlékszel Dolly Bellre l Jugo­szláv film; 19 óra: Kordon Szerb film, 21 óra: Futball faktor. Brit film; Szeged-palicsi kisfesztivál a Várkert­ben (tilmek, koncertek, party]: 22.30 órától: Béres Dániel - Páter­noszter-, Neele Volmar - Szüleim: Philippe Grammaticopoulos - Regulá­tor: Tóth Pál - A szentjánosbogarak nemi élete: 23.30 órától: Navrang (Kecskemét) -koncert, Super8 performanee. PLAZA CINEMA CITY Mr. és Mrs. Smith: 11, 12.15, 13.15, A mártélyi csatornázás A község nyugalma most részben csak látszat Fotó: Tésik Attila A Csűr-csavaros csatornaépítés Mártélyon című cikket (DV július 9.) olvasva több kérdés fogalma­zódott meg bennem. Vajon miért mondja azt Zsí­ros jános, hogy nem tájékoztatták arról az ötmil­lió forintról, amit a házára terheltek? Talán nem is terheltek semmit a házára? Talán ő is nagyon jól tudja ezt? Vagy talán csak félrevezette valaki? Miért aggódik Lugosi Fercncné, hogy elárverezik a házukat, ha összeomlik az építkezést támogató alapítvány? Talán elmagyarázták neki az ügyvédek, akikkel tárgyalt, hogy ennek semmi alapja nin­csen? Talán ő is nagyon jól tudja ezt, csak azért ag­gódik, hogy ezzel közhangulatot keltsen? Talán ő lenne a legjobban felháborodva, ha visszaadnák ne­ki azt a szerződést, amit állítása szerint alá sem írt volna, ha tudja, mi szerepel rajta? Vajon miért és mit számol a fiatal vállalkozó Szép Ferenc? Talán csatornázási szakember, aki az építé­si költségeket és az üzemeltetési költségeket is is­meri? Vagy talán nem is számol, csak nyilatkozik? Talán nem is magától, hanem valakinek a biztatá­sára? Talán ugyanez a helyzet Bereti Béla bácsival is, aki 12-szer elismeri az aláírását, tizenharmadik esetben nem? (megjegyzem összesen öt szerződést írtak alá több példányban) Talán őt is megkérte va­laki, hogy tegyen feljelentést, mert ezzel is lehet akadályozni a csatornázás ügyét? És néhány válasz. Az itt felmerülő kérdések, álaggályok, tucatszor szóba kerültek az előze­tes tájékoztatások alkalmával, ahol mindany­nyiszor egyértelműen választ kaptak, hogy mi­ért kizárt az olyan helyzet, amikor bármilyen nem vállalt teher maradna a lakosságra. A la­kosok nem lesznek adósok, nem felelnek a tár­sulati hitelért, következtetésképpen nem ter­helhető az ingatlanuk a csatornázás kapcsán. Az alapítvány a támogatásukhoz szükséges tel­jes összeget előzetesen helyezi letétbe a bank­nál, így ha „összeomlana" sem történne semmi a lakosokkal, hiszen ők már megkapták a teljes támogatást. És végül egy vélemény. Itt a település lakóit ke­ményen félretájékoztatják annak érdekében, hogy ártsanak a csatornázásnak, ártsanak a település ve­zetőinek. Teszik ezt oly módon, hogy gondolkodás nélkül hazudnak, sőt másokat hazugságra bírnak. Még annyi gerinc sincs bennük, hogy nyíltan kiáll­nának és vállalnák a véleményüket. Vajon miért akarják a tömegtájékoztatást az Ökotám-rendszer ismerőinek kizárásával tenni? Talán félnek, hogy kiderül, nem is"mi veszélyeztetjük a település jövő­jét, hanem az ő tevékenységük? VÁCI GYULA, A GEOTORR RT. IGAZGATÓjA, BUDAPEST «OAXI3» 333<333 14.30, 15.30, 16.45, 17.45, 19,20, 21.15, 22.15 óra. fíatman: Kezdődik: 11.30, 14.15, 17, 19.45 óra. Ktrkasok birodalma: 12.15, 17, 19.30, 22 óra. Lagzi-randt: 14.45, 19.30, 21.30 óra. Világok harca: 11, 13.15, 15.30, 17.45, 20, 22.15 óra. A csajom apja ideges: 13.30, 18, 20.15, 22.30 óra. Galaxis útikalauz stopposoknak: 17.30, 22.15 óra. Madagaszkár: 12, 14, 16, 18, 20.15 óra. Sin City-A bún városa: 12.15, 19.45, 22.15 óra. Szerelem sokadik látásra: 15.45 óra. Star Wars III. - A Sith-ek bosszúja: 11.15, 14, 16.45 óra. Mennyei királyság: 14.45 óra. Micirpackó és a Zelefánt: 11.45 óra. VÁSÁRHELY MOZAIK MOZI 17.45 és 20 óra: Világok harca. Színes amerikai film. SZENTES 17.30 óra: Rom-mánia. Színes magyar játékfilm, 20 óra: Madagaszkár. Színes, m. b. amerikai animációs film; 22 óra: Beépített szépség 2. Szines, m. b amerikai akcióvígjáték. PITVAROS 19 óra: Star Wars III. - A Sithek bősz­szúja. KÖZÉLET SZEGED A Somogyi-könyvtár Csillag téri fiók­könyvtárában (Kereszttöltés u. 29.) 10-12 óráig: Szegedi Vakáció 2005. ­Mit tud a világ Andersenről? Szellemi vetélkedő. Vezetik: Kiss Imréné és Pap Andrásné könyvtárosok. A Somogyi-könyvtár északvárosi fi­ókkönyvtárában (Gáspár Zoltán u. 6.) 10-12 óráig: Szegedi Vakáció 2005. ­Utolsó pár, elórc Kiss! (svéd játék) és kézműves-foglalkozás, festett papír ké­szítése. Vezeti: Mojzesné Süli Anna könyvtáros. Az ifjúsági házban (Felső Tisza part 2.) 10 órától bahamasszázs Ráczné Gyémánt Andrea védőnő vezetésével; 17 órától Akropolisz Táncstúdió. Fia­talok táncpróbája. Színpadi táncok alapjai. Vezeti: Kerek Attiláné. A Máltai látszótéren (Retek u. 2-4.) 16 órakor: dia- és filmvetítés. A közéleti kávéház rendezvénye a Sze­gedi Várban (Stefánia stny.| 18 óra­kor: A moldvai csángók. Vendég: Ha­lász Péter, a Honismereti Szövetség el­nöke, a Lakatos Demeter Csángó Tár­saság titkára JBudapest). Közreműköd­nek: Takács Eva (ének), dr. Zenei Jó­zsef (versi. Házigazda: Bogdán Lajos, a Csongrád Megyei Honismereti Egye­sület titkára. Az egyetemi füvészkert (Lövölde út 42.| 10 órától 18 óráig: a Szegedi Vadaspark | Kálvária sgt.) 9 órától 19 óráig várja látogatóit. ALGYŐ A faluházban (Búvár u. 5.) 15 órakor: Hit- és lélekklub (Nemes Nagy Ró­zsa); 17 órakor: Fiesta tánciskola (Pálinkó Lujza); 20 órakor: vakációs tinibuli - diszkó, nyár szépe választás, karaokeshow, büfé. KüNLÉBliisBlüJ SZEGED ' A Móra Ferenc Múzeumban (Roose­velt tér 1-3.) 20.30 órakor: Mesterkur­zus-hallgatók délutáni koncertje. Elő­adók: Maczák lános klarinétművész, az SZTE ZFK klarinétegyüttese. A Piros Úszóházon 21-03 óráig: Sambafriqua Club. Háziagazda: Kő&Don Leon. VJ: Sziszi. Konga: Burg. CSONGRÁD ACsongrád Megyei Művésztelepet! i 833.) - rossz idő esetén a bo­(Tanya I ném ká liém kávéházban 20.30 órakor: Molnár Dixieland Band ad koncertet a Plein Air alkotóinak és a tárlatlátogató közönségnek. JUÁLLÍIÁS SZEGED A Kass Galériában (Vár u. 7.) 17 óra­kor nyílik: a 20 éves jubileumi kiállítás. Megnyit­ja: dr. Trogmayer Ottó nyugalmazott múzeumigazgató. A Somogyi-könyvtár Csillag téri fiók­könyvtárában (Kereszttöltés u. 29.) megnyílt: Szeged város helytörténete ­állanaó kiállítás. 6 G & Y Göry IHnce &Terasz, 6723 Szeged, Liszt u. 9. AHOL A TÁLALÁSBAN FENSÉGES BAAIXAS VAN! AíZlatlBgLUi: . (62) 422-151 ïl A Százszorszép Gyermekházban (Kálvin tér 6.) megnyílt: japán babák kiállítása. A tárlat megtekinthető: jú­lius 25-éig, naponta 8 órától 17 óráig. A Móra Ferenc Múzeumban (Roose­velt tér 1-3.| látható: Úton-útfélen... Múzeumi kutatások az M5-ös autópálya Csongrád megyei szakaszán. Nyitva: december 31-éig; a Báck Manci - Az elfeledett fotográ­fusnő című kiállítás. Nyitva: szeptem­ber 25-éig, valamint Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspök 75. születésnapja alkalmából rendezett Egy püspöki szolgálat emlé­kei című kiállítás. A tárlat szeptember 30-áig tekinthető meg, Aktok a művészetben - művészet az aktokban című kiállítás. Látható: au­gusztus 21-éig. Hétfő szünnap. A várban (Stefánia sétány) megnyílt: a Szentesen bemutatott XIII. aktfotó­kiállítás képei láthatók. Megtekinthe­tő: augusztus 14-éig. A Bartók Béla Művelődési Központ luhász Gyula Termébe (Vösörmarty u. 3.) megnyílt, a szegedi színfoltvar­rók VIII. városi kiállítása. A tárlat megtekinthető: július 16-áig, 10 órá­tól 18 óráig. A Szegedi Ifjúsági Házban (Felső Ti­sza part 2.) megnyílt: Harangozó Fe­renc grafikusművész Teremtés hat napja című kiállítása. A tárlat megte­kinthető: július 20-áig. CSONGRÁD A városi galériában (Kossuth tér 7.) 19 órakor nyílik: Plen Air 2005 (III. mesterek és tanítványok találkozója) bemutatkozó kiállítása és Dusán Todorovic festőművész (Növi Sad) ka­maratárlata. Köszöntőt mond: dr. So­mogyi Árpád, Csongrád város alpol­gármestere és dr. Kozma (ózsef, Sze­ged, MjV alpolgármestere. A tárlatot Szuromi Pál művészeti író nyitja, meg. A Tari László Múzeumban (Iskola u. 2.) megnyílt: Tárlat Bozó Mihály nyomdász és Dudás Lajos helytörté­nész hagyatékából. Látható: július vé­HÓDMEZŐVÁSÁRHELY A 7brnyai János Múzeumban (Szán­tó K f. u. 16-18.) megnyílt: Hanna Mela kiállítása. Megtekinthe­tő: július 24-éig. Hétfó szünnap. Kérés Makó szabályozási tervének készítőihez Makói polgárokként a lakossági bemutatás után szembesültünk a Magyar és Bánát utcai tömbbelsőben tervezett új telekosztásokkal, il­letve azok hatásával. Számunkra elfogadhatatlan, hogy az oda terve­zett több száz ház csak a meglévő, két igen szúk utcán közelíthető majd meg. Ez egyrészt nagymértékben növelni fogja azok forgalmát, balesetveszélyességét, másrészt a Makón építeni szándékozók is jog­gal várják el, hogy a városhoz méltó utcákon jussanak el házukhoz. Ezért kérjük, hogy a Magyar és Bánát utca között, az Almási utca 37/a számú, igen kicsi teleknél nyissák meg a tömbbelsőt! így egyet­len, igen kis értékű parasztház szanálásával 16 méteresnél is széle­sebb utca csatlakozna a város egyik főutcájához és annak közműháló­zatához. Ez a megoldás jóval takarékosabb lenne, mivel nem kellene keresztutakkal felszabdalni a területet, és a tervezett zsákutcára sem, volna szükség. Mivel tudjuk, hogy többek között a Bánát utca szélesí­téséhez két házat és melléképületeit kellene szanálni, amire szinte semmi esély, továbbá a Magyar utcán kettő, a Feltámadáson egy ház elő-, illetve oldalkertjét kellene elvenni, kérjük, hogy a tervező módo­sítsa tervét, hogy az minél ésszerűbb legyen, ne sok ember érdekét sértse, ne okozza sok ház elértéktelenedését! Kérjük, hogy legyen az utca olyan széles, ami méltó a virágos Makóhoz, vezessen a főútra, s onnan a belváros felé. Ne legyen zegzugos, két telek­hossznyi hosszú keresztutcákkal szabdalt, zsákutcás! Ha ennyi közterü­letet akar a tömbben kialakítani, akkor ezen az új utcán tegye, öblösítse ki, tudjuk parkosítani, legyen akár játszótérnek, akár egy kenderföldi na­pok megrendezésére alkalmas térnek hely! A változatosságot biztosítsa különböző nagyságú és szélességű telkekkel és azok, akik a tömb szélén fognak lakni, közel a mezőgazdasági földekhez, ne csak lakóházat, ha­nem a gazdálkodáshoz szükséges épületeket is építhessenek. Szeretnénk, ha kérésünket - a benne foglaltaknak megfelelően - a makói képviselők útján, de a makói polgárok megbízásából fogadott tervező figyelembe venné a város szabályozási tervének készítésekor: (ÁKSÓ ISTVÁN ÉS POLGÁRTÁRSAI Anakronizmus Nem hittem a szememnek, ami­kor - késve, utólag - elolvastam a Centrum párt sajtótájékoztatójá­ról szóló tudósítást (DM VI. 4.), amelynek lényege: Pászti Ágnes és Kupa Mihály elvbarátai bör­tönbe szeretnének csukatni né­hány szegedi állampolgárt, de nem ám gyilkosság, rablás, ok­irat-hamisítás miatt, hanem másképp gondolkozás és véle­ménynyilvánítás miatt, holott pont ezért hívták őket a rende­zők a közéleti kávéházba. Pásztiék a rosszemlékű „izga­tásra" hivatkoznak, amely sze­rintem a Kádár-kor elfelejtett szókincséhez tartozik. A valóság az, hogy Ader János a parlamentben naponta „izgat" az MSZP közössége ellen, mégsem emlegetik ott neki a „három évig terjedő szabadságvesztést". A va­lóság az, hogy Csurka István a Hősök terén minden nemzeti ünnep alkalmával elmondja, hogy Izrael el akarja foglalni Ma­gyarországot, és mégsem „jutal­mazzák" véleményét börtönbün­tetéssel. A valóság az, hogy a Fra­di-szurkolók évtizedek óta zsi­dóznak, legutóbb pedig egy stadi­onnyi tömeg tíz percen át mond­ta, amit nem szabad lett volna, mégsem görbült egy hajuk szála sem. Tudom, a kávéházi közbekia­bálás helytelen módszer, de en­nél százszor helytelenebb, ha a Centrum párt agyunkat és gon­dolatainkat a rendőrséggel sze­retné karbantartatni. Főleg, ha annak álláspontja elutasító: „nem indul eljárás kávéház ügy­ben". Létezik nálunk egy megbukott törvényjavaslat a „gyűlöletbe­széd" ellen, és létezik egy hatá­lyos törvény a közösség elleni iz­gatásról. Ezzel egyrészt ellent­mondásban vannak a szólássza­badsággal, másrészt, hosszú évek óta nem tudják, vagy nem merik őket betartatni. Akkor meg mire valók!? A törvények és a valóság közöt­ti ellentétet föl kell oldani, de nem úgy, hogy a szólásszabadsá­got szüntetik meg. Szerintem a jövőben azoknak kellene többet beszélni, akik 40 évig hallgatni voltak kénytele­nek. KÖVÉR KÁROLY, SZEGED Meg kell ismerni a múltat! A lapban megjelent A Lenin fiúk... cikkhez szeretnék véleményt mondani, és lenne egy kérésem. Mint meggyőződéses baloldali a Tanácsköztársaságot dicső 133 nap­nak tartom, a leírt kegyetlenkedéseket is kissé kételkedve fogadom el. Ugyanis nehéz ezt egy olyan rendszerről elképzelni, ahol az első teendők közé tartozott a kisemmizett szegény munkáscsaládok gyerekeinek rendszeres étkeztetést, balatoni üdüléseket biztosítani, de említhetjük a földosztást is. Mindenesetre alapos, lényegre törő cikk volt, és nem vitat­kozom a tartalmával. De javaslom, hogy szombatonként ugyanebben a terjedelemben az innen következő évek terrorcselekményeit is mutassák be képekkel illusztrálva. Pár témát tudok javasolni, annál is inkább mert a budapesti Terror háza nagyon szőrmentén foglalkozott ezen ügyekkel. - Prónay Pál százados, Héjjá Iván főhadnagy különítményesek ténykedései (kecskeméti, orgoványi tömeggyilkosság). - Bibó Dénes főhadnagy gyilkosságai, Ostenburg Moravek Gyula szds gyilkosságai (Bacsó Béla Népszava szerk.). - Gömbös miniszterelnök fasiszta kormánya - zsidó törvények. - 1942 januári újvidéki tisztogatás során 3300 embert gyilkoltak meg a magyar katonák a csendőrséggel (Hideg napok című film fel ís dolgozta). - A 2. világháborúban, az embertelen körülményekbe hajszolt, gyenge fegyverzetű 2. magyar hadsereg kb. 154 ezer embert vesztett (Vitéz Jány Gusztáv vezérezredes hírhedt hadparancsa), a német baj­társak állatszámba vették a magyarokat. - „Aknamentesítés" a fronton úgy, hogy a zsidó, szocialista érzelmű megbízhatatlan munkaszolgálatosokat átgyalogoltatták az aknamezőn. - Nyilasok rémuralma 600 ezer zsidó deportálása. - Az 56-os forradalmár bácsikról, akik a 14 éves gyerekek kezébe fegyvert adtak, és a szovjet tankok ellen küldték őket, ami átvitt érte­lemben gyilkosság volt, különös, hogy csak a gyerekek haltak meg. - Végül azokról az ÁVO-ba besorozott sorkatonákról, akik a vilá­gon semmi bűnt nem követtek el, de elég volt a katonai beosztásuk, hogy a tömeg meglincselje őket. - Legvégül az ártatlanul, tévedésből meggyilkolt áldozatokról, pl. arról az emberről, akibe Tóth Ilona orvostanhallgatói!) benzint fecs­kendezett. Azt hiszem, ez is túl sok, de az ifjúságnak meg kell ismernie a múl­tat, még ha kellemetlen is a mai köpönyegforgató jobboldali elitnek (természetesen kivételek azért vannak). MOLNÁR GYÖRGY, SZEGED

Next

/
Thumbnails
Contents