Délmagyarország, 2005. július (95. évfolyam, 152-177. szám)

2005-07-13 / 162. szám

4 • AKTUÁLIS* SZERDA, 2005. JÚLIUS 13. KÖRKÉP ALGYÖ. Délután 1 és 3 óra között tart fogadóórát a faluházban Csókási Ágnes, a H'lepüléstisztasági Kht. számlázási előadója. BAKS. július 30-án és 31-én rendezik meg a X. baksi falunapokat, amelyre várják azokat a Baksról elszármazottakat, akik 20, 30, 40, 50 éve vagy annál régebben végeztek az általános iskolában. A találkozóra a 60/269-220-as telefonszámon Fátyolné Ménesi Ildikónál, valamint a 62/269-233-as számon leneiné Vidács Máriánál lehet jelentkezni. BORDÁNY. Idén hatodik alkalommal rendezi meg a Kulturális és Szabadidős Egyesület, valamint a Bordányi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat az Egérház-program keretében a VI. nyári napközis- és faluvédő tábort általános iskolások számára. A jól bevált, hagyományos programokkal várják az általános iskolás gyerekeket a bordányi Ádám Jenő Altalános és Alapfokú Művészeti Iskola falai között. Program: számítógépezés, kézműves-foglalkozások, számháború. Tavaly nagy sikere volt a kerékpáros túráknak, ezért idén is szincsiti a programot biciklizés. A mostani tábor különlegessége, hogy megfelelő számú jelentkező esetén augusztus 4-e és 6-a között felső tagozatosok és idősebbek számára egy kerékpártúrát szerveznek. Ide azok jelentkezését várják, akik nem ijednek meg a napi 20-30 kilométeres kerekezéstől sem. A napközis tábor időpontja: július 18-22. A tábor zárónapját július 23-án, a gyermek és ifjúsági napon tartják. Jelentkezni a Bordányi Ifjúsági Információs Pontban (Bordány, Park tér 1.) lehet július 15-éig. DESZK. Augusztus 20-án rendezik meg Deszken a Szent István-kupa kispályás labdarúgótornát. A csapatok jelentkezését Tihanyi Csaba sportszervező várja a 30/436-49-35-ös telefonszámon. DOMASZÉK. Az önkormányzat helyi rendelete alapján versenyt hirdet a Legvirágosabb Domaszéki Porta kitüntető cím elnyerésére. A bírálóbizottságot a képviselő-testület június 30-i ülésén már megválasztották. A polgármesteri hivatal titkárságára adják le jelentkezésüket mindazok, akik úgy érzik: eséllyel indulnak a díjak egyikének elnyerésére. lelentkezési határidő: július 15. MÓRAHALOM. Mórahalomnak 2003 óta testvértelepülése az olasz Pievepellago és Fiumalbo. A város meghívására a nyolcfős önkormányzati delegáción kívül 11 fős olasz gyermekcsoport érkezett a Móra Ferenc Általános Művelődési Központ meghívására. A diákok július 24-éig maradnak a településen. Az első héten Mórahalommal és környékével ismerkednek, július 17-étől pedig mórahalmi gyerekekkel együtt táboroznak a Pilis hegységben, a Kárpát-forrásnál. Mintegy 90 gyermek két turnusban ismerkedik a környék növény­és állatvilágával, turisztikai nevezetességeivel. SZÓREG. Ma délelőtt 10 órától a művelődési házban a vakációs programok keretében szalmarózsafonásra várják a < gyereket. Szintén a művelődési házban tartják az asztalitenisz-edzést, délután 2 órától. A horvátországi utat apjától, az eurodisneyi kirándulást lapunktól kapta Kardos Edina kirándulni szeret legjobban Edina (széniben) szüleivel és húgával, Anitával Fotó: Tésik Attila - Nyertem! - kiabálta a vásárhelyi Kardos Edina boldogan, amikor hétfő délután azzal hívtuk fel édesanyját: ők utazhatnak augusztus utolsó hétvégéjén a Párizs melletti Eurodisneybe. A pályázó 1520 szín 5-ös diák közül az ő nevét húzta ki tavalyi játékunk győztese. Edina és családja azonnal autóba ült, és a nyereményt igazoló papírokért Szegedre robogtak. Mint utóbb kiderült, Edinának percekig fogalma sem volt arról, hogy valójában melyik nyere­mény az övé, hiszen a nagy meg­lepetéstől az édesanyja, Kardos­né Farkas Ágnes is csak azt ez egy szót tudta kimondani: nyer­tél! El se merte hinni, hogy az övék Szín 5-ös játékunk fődíja, de mikor ebbe belegondolt, egy­ből libabőrös lett. A család - Edina mellett - az egyik nagymamának köszönheti szerencséjét: ó erősködött, küld­jék csak be a nevezést, és ő vitte el Edinát a fotózásra is. Nem csoda, ha a másodikos kislány őt akarta először felhívni az örömhírrel, ám erre csak órákkal később jutott idő. Szüleivel és húgával, Anitával ugyanis azonnal autóba ült, hogy a sorsolás helyszínére siessen, és ihp Klárától, a Lapcom Kft. Dél­magyarország kiadó kiadóigazga­tótól, valamint Demeter Attilától, a Gold Sun Travel ügyvezető igaz­gatójától átvegye a nyereményt igazoló papírokat. - Hány napig leszünk ott? És Micimackóval is találkozhatok Disneylandben? - kérdezőskö­dött Edina izgatottan. Ezúttal érthető módon erről a témáról szívesebben beszélgetett, mint az iskoláról. Mégis elmesélte: a ma­tek megy neki a legnehezebben, azt kell a legtöbbet gyakorolnia. A kitűnő bizonyítványt azonban nem volt nehéz megszereznie ­év közben is mindössze két hár­mast kapott. Szereted az iskolát? - kérdeztük a szerencsés nyertest, mire ő telje­sen összezavarodott. - Nem is tu­dom... Amikor kirándulni me­gyünk, akkor igen - vágta ki magát végül frappánsan. Kirándulásból idén nem is lesz hiány, ráadásul mindet az iskolának köszönheti. - Sosem voltunk még a gyere­kekkel külföldön, de tavaly meg­ígértem Edinának, hogy ha idén is kitűnő lesz, elmegyünk a ten­gerpartra - mesélte az édesapa, Kardos Zsolt. - így most a szép bizonyítványának köszönhetően A SZIN 5-OS A RADI0 88-BAN Ma délután 2 és 4 óra között a Rádió 88 Szieszta című műsorában beszél­getést hallhatnak Szetey Andrással, lapunk főszerkesztőjével a Délma­gyarország és a Délvilág Szín 5-ös játékáról, valamint Kardos Edinával, a fődíj, a franciaországi út idei nyertesével. VILLAMKERDES ­VILLÁMVALASZ |g| kedvenc tantárgy: technika kedvenc étel: milánói makaróni kedvenc ital: kóla kedvenc tévéműsor: Micimackó kedvenc sport: ugrókötelezés kedvenc színész.- nincs kedvenc tanár: Gyöngyösi Tiborné technikatanár először elutazunk Horvátország­ba, aztán pedig Eurodisneybe. Párizsban ráadásul még mi sem jártunk a feleségemmel, így a nyereményút nekünk is nagy él­mény lesz. Sosem gondoltam volna, hogy ekkora szerencsénk lehet. Azt hiszem, ezek után egy lottót is kitöltünk. • - Az iskolánkban vállalkozási szakkör is működik, ahol a gyer­mekek játékos formában sajátít­hatják el a különféle gazdasági is­mereteket. Ennek a szakkörnek Edina is tagja - árulta el a vásár­helyi kislány osztályfőnöke, a Jó­zsef Attila Általános Iskolában ta­nító Konczné Karasz Edit. A fog­lalkozásokon a tanulók diákvál­lalkozásokat alakítanak. Nemrég egy országos versenyt is rendez­tek, amelyet Edina nyert meg. TÍMÁR KRISZTA Borzi Márta: Az én Nagy Könyvem Jó tündérek élnek köztünk Lapunk is elindította a Somogyi-könyvtár segítségével a maga Nagy Könyv-játékát: az izgalmasnak ígérkező szellemi kalandtúrá­ban ismert Csongrád megyei közéleti sze­mélyiségek, tudósok, művészek, üzletembe­rek, sportolók és újságírók vallanak legked­vesebb könyvükről. Borzi Márta, a szentesi Dr. Bugyi István Kórház igazgatója Joanne Harris Csokoládé című regényéről beszél. „Előbb a kötet alapján készült filmet láttam a televízióban, az el­múlt év karácsony estéjén. Megérintett a filmben szereplők visszafogottsága, az egyszerűség szépsége, az alakítás és a rende­zés harmóniája, mely mélyen ellentétes a mai tömegízléssel, stí­lussal. Ezután elolvastam a könyvet is. A történet szerint egy unalmas kisvárosba érkezik egy fiatal nő a kislányával, és egy poros, régóta üresen álló péküzlet helyén saját készítésű csokoládékülönlegességeket kezd el árulni. A bolt nyitása felkavarja az unalmas kisváros életét, felszínre ke­rülnek a lappangó és megoldatlan emberi konfliktusok, tragédi­ák: szülő és gyermek, férj és feleség, idegen és bennszülött kö­zötti ellentétek. A kisváros lakóit akarva-akaratlan megérinti a csokoládé illata és tulajdonosának varázsa, belső kisugárzása, emberi hozzáállása. A szürke, kilátástalannak tűnő emberi kapcsolatok elmozdul­nak, a tragikus helyzetek elvisel­hetővé válnak. Ilyen egyszerű, hétköznapi em­bernek álcázott jó tündérek élnek itt köztünk; én legalábbis hiszek ebben. Munkám során gyakran találkozom ezzel a jelenséggel: va­lami változásra vár, s aztán meg­valósul. Szeretem látni, amikor a regényben leírtakhoz hasonlóan hétköznapjainkban is megnyilvá­nul a jelentéktelennek tűnő, de messzire vivő jóindulat." A Dél-Alföld még nem önállósodik A közelmúltban önálló képviseletet nyitott Brüsszelben a Nyu­gat-Dunántúl Régió. A Dél-Alföld Régió egyelőre nem önállósítja magát. Az Európai Unió adminisztrációs központjában, a belga fővárosban hét magyarországi régiónak közös képviselete működött 1999 óta, il­letve Budapestnek 2003-tól. - Európában az a gyakorlat, hogy a régiók önállóan is megjelennek Brüsszelben, ezért számítani lehetett arra, hogy Magyarországon is megindul a decentralizáció - jelentette kiérdeklődésünkre Becsey Zsolt európai parlamenti képviselő. Azzal, hogy kiválnak a közös képviseletből hatékonyabban tudnak a régió számára lobbizni a kép­viselők: kérhetnek támogatást - többek között - speciális rendezvé­nyekre, a megyék úthálózatára és minden más, régiót érintő fejlesz­tésre. - Az önálló képviselet létrehozását a régiónak kell finanszíroz­nia, de ha jól lobbiznak, a költség megtérül - magyarázta a kép­viselő. Hozzátette: ő is támogatná a Dél-Alföld Régió brüsszeli képviseletének létrehozását, hiszen ez a három megyének az unió központjában erősebb megjelenést biztosítana. Ugyanak­kor költség-haszon elemzésre van szükség ahhoz, hogy kiderül­jön: a régiónak megéri-e feladni a közös képviseletet az önálló­ság kedvéért. G. ZS. Csettegővel ütközött egy nyerges vontató Bordány és Szeged között MUNKATÁRSUNKTÓL Egy sódert szállító nyerges vontató haladt tegnap késő dél­előtt Bordány felól Szeged irá­nyába, amikor - a rendőrség adatai szerint - valószínűleg későn vette észre az előtte ha­ladó, barackot szállító lassú járművet, és nekiütközött. A teljesen összetört barackszállí­tó csettegőt vezető bordányi férfi súlyos sérüléseket szenve­dett. A férfit a szegedi Il-es kórházba szállították. A teher­gépkocsi a karambol miatt a hal oldali árokba rohant, és egy fának ütközött. A helyszínelés idejére az utat teljes szélessé­gében lezárták, mivel a szét­szóródott barackot össze kel­lett szedni. Míg a teherkocsi rakományát átpakolták, késő délutánig csak az egyik sávon lehetett közlekedni. A barackot szállító csettegő vezetője súlyos sérüléseket szenvedett Fotó: Miskolcri Róbert HÍREK SZEMKÖZT OLÁH JÁNOSSAL Szerda esténként fél 8-tól látható a Városi Televízió és a Délmagyarország közös műsora, a Szemközt. Ma Oláh Jánossal, a Fidesz-MPSZ szegedi csoportjának új elnökével lapunk főszerkesztője, Szetey András és Vass Imre szerkesztő-riporter beszélget. LÓVERSENY A GÖNDÖR SORON Díjugrató lovasversenyt rendez július 16-án, a Göndör sori lovaspályán a Szegedi Szabadidő Lovas Klub. A Szeged Nagydíj címmel meghirdetett program délelőtt 9 órakor kezdődik. Lesz szimultán ugratás, gyermek ügyességi verseny, díjlovaglás, rodeó-, western- és krosszbemutató is. A versenyen magyar bajnokok, Csongrád megye lovas sportolói, valamint a Western Lovas Európa-bajnokság magyar győztese is részt vesz. A rendezvény ingyenes.

Next

/
Thumbnails
Contents