Délmagyarország, 2005. július (95. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-12 / 161. szám
10 GYÓGY-ÍR 2005. július 12., kedd Jégkrémdivat A FÜLLEDT IDŐ KEDVEZ A SZEMET TÁMADÓ KÓROKOZÓK SZAPORODÁSÁNAK Fertőzések és sugárzások Uszodában és strandon különösen vigyázni kell a szemre FOTÓ: MlSKOlCZi RÓBERT Nyáron a szemre legalább annyira kell vigyázni, mint bőrünkre, sokan azonban nem veszik komolyan az ilyenkor előforduló veszélyeket. Pedig az esetek nagy részében már egy szemüvegvásárlással, vagy fokozottabb odafigyeléssel is kivédhetők lennének a problémák. Az allergián kívül számos más tényező is adódhat, amely nyáron megbetegítheti a szemet. Ezek többsége a megfelelő higiéniás feltételek biztosításával, valamint némi odafigyeléssel kivédhető. Sajnos azonban a legtöbben nem is sejtik, mennyi veszélynek teszik ki magukat azzal, ha nem veszik komolyan az első intő jeleket, ezért csokorba gyűjtöttük, mi az, amire nyáron érdemes odafigyelni. Talán az egyetlen, amiről sokat lehet hallani manapság, az a nem megfelelő napszemüveg károsító hatása. - Az erős UV-sugárzás miatt mindenképpen érdemes sötétített üvegű lencsét viselni, nem mindegy azonban, hogy milyet - mondta Horpácsy Balázs szemész szakorvos, majd hozzátette: bár a szemlencse véd az ultraibolya sugarak mélyre hatolásától, azonban folyamatosan károsodik, ezért ajánlott UV 400 vagy 100 százalék UV-védelem felirattal ellátott napszemüveggel védeni. Azonban csak minőségi terméket szabad vásárolni, a többi ugyanis több kárt csinál, mint hasznot. Nyáron gyakran fordulnak elő különféle gyulladásos megbetegedések, a fülledt idő ugyanis kedvez a szemet támadó kórokozók szaporodásának. Ebben az időszakban járványszerűen terjednek ezek a fertőzések, ezért uszodában és strandon különösen vigyázni kell. A szakember azt tanácsolja: lehetőség szerint viseljünk űszószemüveget, ha pedig a strandon nagyon zsúfolt a medence, inkább ne tegyük vízbe az arcunkat. Vannak olyan élősködők, Szénanáthások segítői A meleg, száraz idő kedvező a virágporok képződésének, terjedésének, s rossz napjait hozza a pollenallergiásoknak, a szénanáthásoknak. A nyáron tüsszögők azonban tehetnek az agresszív allergének ellen némiképp az étkezésükkel is. A virágporokra allergiások, a szénanáthások többsége csak patikaszerekkel próbál védekezni, pedig mást, ennél többet is tehetne. Már a tünetek megjelenése előtt lehet próbálkozni azzal, hogy olyan gyümölcsöket esznek, amikben sok a C-vitamln, illetve amikben természetes gyulladásgátlók vannak. Ilyenek a citrusfélék, illetve a fekete ribizli. S ilyen, bár még nem köztudott róla, a brokkoli, amiből egy adag akár kétszeresét is tartalmazhatja a napi C-vitamln-szükségletnek, és jó hatással van a kötőszövetekre is. A szervezet ellenálló képességét fokozó vitaminfogyasztás mellett tanácsos gondolni az ásványi anyagokra is. Különösen a cinkre - forrásai például a sovány marhahús, a tenger gyümölcsei, a halak, a tökmag. Az immunrendszert gyöngítőket az alkoholizálást, a túlzott koffeinfogyasztást, a dohányzást - viszont mellőzni kell! Még az is árthat, aki a szénanáthás közelében „füstölög", s ezzel őt passzív dohányzásra kárhoztatja, terheli légútjait, hörgőit. Az erős kávék és teák, a kólázás ugyan csak kerülendők! SZABÓ MAGDOLNA amelyek kifejezetten a kontaktlencsét viselőket támadják meg, és akár súlyos szaruhártya-fertőzést is okozhatnak. Akinek a lencse viselése idején bepirosodik a szeme, vagy bármilyen más rendellenességet észlel, azonnal váltson szemüvegre és menjen orvoshoz - javasolta Horpácsy Balázs. Mit i Sokan keresik fel a szemészeteket a légkondicionáló okozta panaszokkal is. A mesterséges hűtéssel együtt ugyanis a helyiségekben kiszárad a levegő, ami irritálja a szemet. Az állapotot tovább ronthatja, ha valaki a monitor előtt ül, ilyen esetben ugyanis kevesebbet pislogunk, mint máskor. - Az ilyenkor fellépő égő, törő érzést akaratlagos pislogással és műkönny használatával lehet orvosolni - javasolta a szemész szakorvos. Gyakoriak nyáron a különféle szemsérülések: gyerekeknél a vakáció alatti játékok során, felnőtteknél pedig a kerti munkák, valamint az építkezések idején fordulhatnak elő kisebb-nagyobb balesetek. Ezeket nehéz kivédeni, a munkálatok idején viszont a védőszemüveg használata mindenképpen hasznos lehet. Az allergiás tünetek is sajnos szinte már mindennaposnak számítanak, erre azonban a szakember tud javasolni egy egyszerű és olcsó kezelési módot. - Mossuk meg jó alaposan a szemünket reggel és este bő vízzel. Nem túl tudományos, de rendkívül hatásos módszer. Emellé, ha cseppeket is használunk, sokat enyhíthetünk a viszketésen és könnyezésen, amely egyre több embernek keseríti meg a nyári hónapjait. TÍMÁR KRISZTA lehűtve csomi is, úgy még ke jó szomjoltó £ nappal előbb mosva két lite cukorral, és e órán át melej szűrjük, üveg bodzavirág er oltja szomjunl Figyeljünk ; láskor legaláb ható műanyaj ennek a csői innivaló elfog) vízzel. Nem i terhelni a gy gyalogút áll el sem praktikus s nem mindig A legjobb me; lackkal látjuk A tavalyi hűvös nyár megtörte a jégkrémpiac lendületét, de az idén számos újfajta nyalánksággal készülnek nassolókedvünk kielégítésére és a kánikulára az egymással éles versenyben álló gyártó cégek. A családi dobozos jégkrémek változatlanul hódítanak, de fontosak az új ízek és növekszik a fogyókúrázóknak kedvező, lightfajták kínálata szűrte le a tanulságot piaci felméréséből az Élelmiszer című szaklap legutóbbi száma. Az egyik multinacionális sztármárka vélekedése szerint a sorbetek népszerűsége bizonyára nőni fog. Ezek húsz százalékkal több gyümölcsöt és hat százalékkal kevesebb cukrot tartalmaznak, a light jelzővel ellátott jégkrém pedig hozzáadott cukor nélkül, csökkentett zsírtartalommal készül. Az úgynevezett Impulzus jégkrémek próbálnak betörni a reformtáplálkozás kategóriájába. A vevők azonban - és ezt már a nem az említett szaklap állítja - elbizonytalanodnak, amikor azt olvassák hogy ezek a nyalánkságok sem zsírt, sem cukrot, sem tejet nem tartalmaznak. Hogy mit? Nos, elég sok E kezdőbetűs adalékot, amelyek nem ártalmasak, de nem biztos hogy a reformélelmiszerek elég szigorú szabványai miatt ezeket eme élelmiszer kategóriába befogadnák. Csokoládétölcsérek, ostyalapok, valódi gyümölcsrostok, banánsplltek csábítják a hideg nyalatra vágyókat. juk el. (Készíthetjük mézz lesebb italt kapunk). Szinté dzavirágszörp. Ehhez az ej dett bodzavirágot jól me| :be tesszük. A vizet húsz dl él citrommal ízesítjük, s 1 lyen hagyjuk érni. Majd l< » töltjük és jól behűtjük. n kesernyés íze kellemese hogy csemeténknél indi it jól zárható, könnyen nyi lack legyen. További haszr olási módnak, hogy ha ; ra lehet az üveget tölteni fri ; dolog kétliteres üdítőkk et, főleg akkor, ha hoss? de a gyümölcslés dobozt nert túl sok helyet foglalna írül visszazárhatót vásárolr ás, ha külön hordozható p: t kirándulót, amit akárhoi Gyulladásos bélbetegség A lázzal, hasfájással, hasmenéssel járó rossz közérzetnek az egyszerű fertőzéstől a súlyos betegségig nagyon sokféle oka lehet. Szegeden egyesület segíti a gyulladásos bélbetegségben szenvedőket. Ha hosszabb időn át görcsös hasi fájdalmak, láz vagy hőemelkedés, véres és nyákos hasmenés kínozzák a beteget, s mindezek mellé még étvágytalanság, fogyás, esetleg ízületi fájdalmak is társulnak, akkor elképzelhető, hogy a rejtélyes eredetű gyulladásos bélbetegségek egyikével állunk szemben. Fontos a betegség mielőbbi felismerése és kezelése, hiszen idővel a betegség előrehaladottabb állapotba kerül, nagyobb kiterjedés esetén pedig nehezebben, hosszabb idő alatt kezelhető. A Crohn-betegség súlyos, a mai ismeretek szerint gyógyíthatatlan betegség - de együtt lehet vele élni. Ebben segíti a hozzá fordulókat a Dél-Magyarországi Crohn és Colitises Betegek Egyesülete. Kován Anikó elnök és Ohm Anikó titkár beszélt a betegekből, családtagokból, szakemberekből szerveződő egyesület működéséről. A Crohn- és a colitis ulcerosa kevéssé ismert, pedig a társadalom egyre szélesebb rétegét érinti. A diagnosztizáltak száma Magyarországon is igen magas, kb. 20 ezerre tehető, az érintettek száma évről-évre nő. Az okok között a genetikai hajlam, az immunrendszer működési zavara, fertőzések, táplálkozási szokások is szerepet játszhatnak. Elsősorban a fiatalabb korosztályt és a fiatal felnőtteket (15-30 év között) érintő betegség folyamatos gyógyszeres kezelést, orvosi ellenőrzést igényel. A 2003 novemberében létrehozott Dél-Magyarországi Crohn-Colitis Betegek Klubja folyamatosan űj tagoldal bővülő társaság. Kéthavonta találkoznak, és orvosi, szakértői előadásokat hallgatnak a betegséggel kapcsolatos témákban, tapasztalatokat cserélnek, segítenek egymás problémáinak megoldásában). Fő céljaik között segítenek a betegséggel való együttélés sokszor igen nehéz feladatának megtanulásában. Képviselik a betegek érdekeit (például a támogatott gyógyszerek körének és a támogatás mértékének meghatározása, az egészségüggyel kapcsolatos törvények véleményezése terén). Segítik a betegséggel kapcsolatos orvosi kutatásokat. Az egyesület következő találkozója 2005. szeptember 17-én (szombaton) 13 órakor lesz Szegeden, a tápéi 1 leller Ödön Művelődési Házban, Budai Nagy Antal u. 20-22.) Munkájukról bővebb tájékoztatást internetes lapjukon (http://www.dmccbe.e3.hu) találnak az érdeklődők. Titkáruk, öhm Anikó is szívesen válaszol a hozzá fordulók kérdéseire. Telefonszáma: 06-30/535-2012, e-mailcíme: ohm_aniko@vipmail.hu. w i a túrázó? A kánikula ugyan nem ideális idő a túrázásra, de aki ekkor tölti a szabadságát, nem rettenhet vissza a hőségtől. A hegymászásra, hosszú menetre való gondos felkészülés azonban ilyenkor különösen fontos, főképpen pedig az, hogy a fizikai erőfeszítésekkel elveszített folyadék pótlására az egész túra során legyen módunk. MTI Kirándulások előtt ésszerű, ha az innivalóról jó előre gondoskodunk. A kisétkű gyerekek részére csomagoljunk legalább 1 liter rostos (és lehetőleg teljes) gyümölcslevet, félliteres, zárható üvegben. Ezek nem csak a szomjat oltják, a folyadékot pótolják, de energiaforrásul is szolgálnak. Folyadékkal, innivalóval ugyanis bőven el kell látni a túrázókat, kivált a gyerekeket. Folyadékigényünk ugyanis a séta, túra során megnövekszik. A szervezet csak állandó ml^íl., j jjbgjcjn f^flbp •r - S cir jlk . f , , jr ífií'ffst'"' ^' bskwfti • jjj/l tíFvW'ié* ycj w3i *w 1 wL^xtüé' z f. 1 ' j l | hft t/f-.íí. i folyadékpótlással képes fenntartani egyensú- Kirándulás előtt célszerű az innivalóról lyát. Rekkenő hőségben pedig mindez foko- gondoskodni FOTÓ: MTI zottan fontos! Kerülendők a cukrozott szénsavas üdítőitalok. Helyettük okosabb, ha szénsavmentes ásványvizet hűtünk be, jó előre. Akár jéggé is fagyaszthatjuk műanyag flakonokban, ám a fizika törvényeit tartsuk tiszteletben, s megbontatlan ásványvizes palackot ne helyezzünk a mélyhűtőbe. A célnak tökéletesen megfelel az is, ha egyszerű csapvizet fagyasztunk le. Csomagoláskor jó, ha gondoskodunk valamilyen műanyag tasakról, amely a hűtött palack oldalán csordogáló folyadékot felfogja, és olyan tiszta, hogy a belekerülő folyadék fogyasztható. Tejtermékeket ne vigyünk az útra! Könnyen megromlanak, csomagolásuk sérülékeny, sok helyet foglalnak. Kellemesen oltja viszont a szomjat és jól is hűsít a hársvirágszörp. Ezt érdemes előző nap elkészíteni. A recept nagyon egyszerű: két liter vízbe beleteszünk húsz dkg jól megmosott hársvirágot, húsz dkg cukrot, 1 szeletelt citromot, késhegynyi citromsavat, és 24 óráig napra állítjuk. Utána leszűrjük, üvegekbe töltjük és hűtőszekrényben tároljuk. Jól