Délmagyarország, 2005. július (95. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-09 / 159. szám
Szombat, 2005. július 9. SZIESZTA 13 A bevételek fedezik a park fenntartását, de csak szerény fejlesztésekre futja - A környezet csodálatos, a park minden szeglete gondozott, ápolt, a kiállításokon látszik, hogy nagy műgonddal állították össze. A rotunda pedig tényleg olyan látványt kínál bemutatóival, de leginkább a Feszty-körképpel, amit egy magyarnak életében egyszer biztos látnia kell - összegezte lelkesen egy napfényes vasárnap délelőtt élményeit Gönczy Bertalan. Az ötvenes éveiben járó férfi feleségével és egyik fiával Szlovákia legkeletibb, nagy többségében magyarok lakta városából, Királyhelmecről érkezett alföldi kirándulásra. Mint mondta: évek óta tervezgetett útjuk előtt nagyon készültek arra, hogy Szeged nevezetességei mellett megnézzék az emlékparkot is. Ugyanis nem egy ismerősük járt már Ópusztaszeren, s az otthon mesélt élményeik csalogatóvá tették ezt a helyet. Gönczyék Rákóczi fejedelem szobra előtt osztották meg velem gondolataikat, PROGRAM PONT E-mail címünk: ajanlo(« delmagyar.hu SZÍNHÁZ S/JEGED SAGVÁRI GIMNÁZIUM Ma 20.30 óra: A szabin nők elrablása - zenés bohózaj. ANNAFÜRDÓ Ma 21 óra: Könnyű erkölcsök vígjáték. MŰZ1 SZEGED BELVÁROSI MOZI ZSIGMOND VILMOS TEREM Ma és holnap 15,17.30 és 20 óra: Világok harca. Színes, m. b. amerikai sci-fi BELVÁROSI MOZI BALÁZS BELA TEREM Ma és holnap 16.15 ás 20.45 óra: A rövidek éjszakája. Színes francia-angol-spanyol-dán rövidfilmválogatás; ma és holnap 18.30 óra: Millió dolláro? bébi. Színes amerikai film. BELVÁROSI MOZI CSÓKÉ IÓZSEF TEREM Ma és holnap 15.30 és 20 óra: Az élet egy csoda. Színes jugoszláv-francia vígjáték; ma és holnap 18.15 óra: Dallas Pashamende. Színes magyar-német-osztrák film. GRAND CAFÉ Ma és holnap 17 óra: Dallas Pashamende. Színes magyar-német-osztrák film; ma és holnap 19 óra: Nyócker. Magyar film; ma és holnap 21 óra: Szürke. Mercivel. Szerb-német-szlovén film. PLAZA CINEMA CITY Farkasok birodalma, ma és holnap: 12, 14.30, 17, 19.30 óra és ma 22 órakor is. Lagzi-randi. ma és holnap: 10.30, 12.30, 14.30, 16.30, 18.30, 20.30 óra és ma 22.30 órakor is. Világok harca, ma és holnap: 11, míg bent a rotundában kérdezősködni sem kellett - a Dunántúlról érkezett turistacsoport várakozással teli türelmetlenségén éreztem: már nagyon szeretnék, hogy kitáruljon a kapu, s felballaghassanak ámuldozni Feszty Árpád és tíz festőtársa 120 méter kerületű, 15 méter magas, 1700 négyzetméteres alkotásán. No, nem vagyok én ily nagy tudós körképügyben. A várakozás során jegyezhettem fel az adatokat, ugyanis a rotundában, akárcsak az emlékpark más pontján, mindenki pontos tájékoztatásban részesül, merthogy ez is benne foglaltatik a belépőjegy árában. A belépés költségeit egyébként többen is szóba hozták, s volt közöttük jó néhány olyan, aki sokallotta az árat, mondván: egy többgyerekes családra komoly terheket ró, ugyanis a felnőttjegy 1800, míg a gyermek- és nyugdíjasbelépő 1200 forintba kerül. Vagyis lehet bármilyen lelket melengető múltunk emlékeinek megismerése, az anyagiak Ópusztaszeren is belekarcolnak az élménybe. - Áraink, azt tekintve, hány kiállítást nézhetnek meg ezért területünkön a látogatók, megítélésem szerint nem kirívóan magasak. De természetesen mi is azt szeretnénk, ha ennél olcsóbban kínálhatnánk a belépőket, csak éppen az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark egy olyan vállalkozás, amely semmilyen költségvetési támogatást nem kap az államtól - mondta el megnyitója, aerobikbemutató; 11 órakor: twistműsor, lábteniszverseny, strandröplabdaverseny, dinnyeúsztató verseny,- 12 órakor: élő televíziós közvetítés (Makó VTV) - családi versenyek, ajándékok, meglepetések, élő kívánságműsor; 14 órakor: babaszépségverseny 5 éves korig, gofrievö és üdítőivó verseny, rajzolóverseny; 15 órakor: Litubé zenés műsor, fürdőruhás medence habparty; 16 órakor: Kaland az ősi suliban Szeged Miniszínház; 17 órakor: díjak átadása,17.30 órakor: a fürdőfesztivál záróműsora, makói mazsorettek; 18 órakor: a magán-zeneiskola fúvószenekara. MÓRAHALOM HOMOKHÁTI SOKADALOM SZOMBAT Néptáncfesztivál és családi nap 17 órakor: Grimbusz színház, vackorbusz, ugrálóvár; 18 órakor: Tánccsoportok és népi zenekarok felvonulása; 19 órakor: Néptáncegyüttesek gálaműsora; 21 órakor: Utcabál, zenél az Euró Szalon Band. VASÁRNAP Fesztiválzárás 15 órakor: Elszármazottak találkozója; 18 órakor: Kormorán élő nagykoncert; 20.30 órakor: Hooligans élő nagykoncert; 22 órakor: Tűzijáték. koncert és buli szeged . A Szeged Étterem teraszán (Széchenyi tér 9.) ma 19 oíától: élőzene. A Blueseum Étterem és Pubban (Zárda u. 7.) ma 21 órakor: Mi az a tánc, fiatalok? - táncos nosztalgiaparty KIÁLLÍTÁS SZEGED A Bartók Béla Művelődési Központ Juhász Gyula termében (Vörösmarty u. 3.) ma 11 órakor nyílik: a Szegedi Színfoltvarrók VIII. városi kiállítása. A tárlatot Tóth Csabáné, a Szegedi Divatiskola igazgatója nyitja meg. A Novotel Szállóban (Maros u. 1.) holnap 17 órakor nyílik: Tóbiás Klára szobrász és tűzzománcművész kiállítása. A tárlatot Czenéné Vass Mária, Szeged M. J. V kulturális osztályvezetője nyitja meg. Nagy László, az emlékparkot üzemeltető közhasznú társaság igazgatója. Mint a direktortól megtudtam: az emlékpark egész éves bevétele tavaly 290 millió forint volt, s ennek 75 százaléka származott a jegyárakból. Ezen felül üzleti bevételekkel is rendelkezik a kht., a pályázati támogatásokból, áfa-visszatérítésből is csurran-csöppen a forint. Ám ebből az összegből kell állni az 55 hektáros terület gondozását, a foglalkoztatottak fizetését. - Összességében azt mondhatom: a bevételek fedezik a park fenntartását, de csak nagyon szerény fejlesztésekre futja. Helyzetünket az is nehezíti, hogy a pályázati források nagyon beszűkültek, sőt a megnyert pályázati pénzeket is csak több hónapos, majdnem egyéves késéssel kapjuk meg, miközben tőlünk azt várják el, hogy a magas színvonalat megőrizve, a magyar múltat hűen bemutató, de még véletlenül sem magyarkodó élményparkot kínáljunk a látogatóknak - sorolta a gondokat Nagy László. - Nagy fájdalmunk, hogy Ópusztaszer többszöri kérésünk ellenére sem kapta meg az emlékhelyi státuszt, amitől pedig azt remélnénk, hogy legalább a pályázatok elbírálásakor pozitívabb hozzáállással döntenek a nekünk szánt milliókról a döntéshozók mondta el Nagy László. Az igazgató hozzáfűzte: még véletlenül sem akar panaszokkal betemetni. Ugyanis sokkal inkább az elért eredményekre büszke. Például arra, hogy a tíz éve létrehozott kht. (amelynek tulajdonosai között ott találjuk - többek között - Csongrád megye közgyűlését, Szeged városát, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumát, a környezetvédelmi minisztériumot, a Magyarok Világszövetségét, Ópusztaszer önkormányzatát) olyan parkot tud üzemeltetni, amelyik minden évben az ország öt NAPI SZOLGÁLTATÓ, KULTURÁLIS PROGRAMAJÁNLÓ Mórahalmi ERZSEBET GYQGYFURDQIG GABRIEL TAXIVAL CSűk 2900 Ft! 13.15, 15.30, 17.45, 20 óra és ma 22.15 órakor is. A pofonok földje, ma és holnap: 15.45 óra és ma 22.15 órakor is. A csajom apja ideges, ma és holnap: 13.15, 15.30, 17.45, 20 óra és ma 22.15 órakor is. Galaxis útikalauz stopposoknak, ma és holnap: 11.30, 15.45, 18, 20.15 óra és ma 22.30 órakor is. Madagaszkár, ma és holnap: 10.15, 12, 14, 16, 18, 20.15 óra és ma 22.15 órakor is. Sin City - A bún városa, ma és holnap: 11.45, 17.15, 19.45 óra és ma 22.15 órakor is. Szerelem sokadik látásra, ma és holnap: 13.30, 15.45, 18, 20.15 óra és ma 22.30 órakor is. Star Wars III. - A Sith-ek bosszúja, ma és holnap: 11.15, 14, 16.45, 19.30 óra. Mennyei királyság, ma és holnap: 14.15 óra. Gorilla bácsi, ma és holnap: 13.45 óra. Robotok, ma és holnap: 11.30 óra. Micimackó és a Zelefánt, ma és holnap: 11.15 óra. Pata csata, ma és holnap: 10 óra. Garfipld, ma és holnap: 10 óra. VÁSÁRHELY MOZAIK MOZI Ma és holnap 16 és 17.45 óra: Madagaszkár. Színes, m. b. családi film; ma és holnap 20 óra: San Antonio. SZENTES Ma és holnap 17.30 óra: Csudafilm. Színes magyar romantikus vígjáték; ma és holnap 20 óra: Gorilla bácsi. Színes amerikai családi vígjáték; ma és holnap 22 óra: xXx 2. Színes, m. b. amerikai akcióthriller. MAKÓ Ma és holnap 18 óra: Micimackó és a Zelefánt. Színes, m. b. rajzfilm; ma és holnap 20 óra: Beépített szépség 2. - Csábítunk és védünk. MINDSZENT Ma 19 óra: Az Operaház fantomja. RÚZSA Holnap J9 óra: Hölgyválasz. SZEGVÁR Holnap 19 óra: Az Operaház fantomja. ÜLLÉS Holnap 19 óra: Penge Szentháromság. SZOMBAT 10 órakor: Mesevár - Farkasházi Réka mesél; 11 órakor: óriásbáb-táncoltatás, interaktív játék; 15 órakor: Mazsola A Fabula Színház bábelőadása; 18 órakor: Micimackó - mesemusical 21 órakor: Játszd újra... Hernádi Judit és Heilig Gábor. VASÁRNAP 10 órakor: Mesevár - Szabó Gyula mesél; 15 órakor: Vízipók Csodapók Az Óperenciás Színház előadása; 18 órakor: Szaífi - mesemusical 21 órakor: Záró buli: Könnyű esti sértés színészzenekarral: Oberfrank Pál, Hajdú Steve, Gyuriska János és mások. KÖZÉLET SZEGED A Szeged Plaza taván ma 10 órakor: IV Szeged Plaza Kupa gőzgéppel meghajtott, élethű hajómodellek magyar bajnoki futama. Az alsóvárosi ferences templomban ma 12 órakor: Harangszentelés - a templom új, Bálint Sándorról elnevezett harangját szenteli meg Gyulay Endre megyés püspök. A harang helyére emelése után püspöki mise következik, majd a kolostor kertjében rendezett szeretetvendégség. MAKÓ VI. fürdőfesztivál a Makói Termál és Gyógyfürdőben SZOMBAT 10 órakor: a fürdőfesztivál megnyitója, Borbély András Band fúvószenekar; 11 órakor: mazsorett; 12 órakor: vízparti slágerparty; 13 órakor: dinnyeúsztató verseny, hamburgerevő, sör- és üdítőivó versenyek; 14 órakor: írisz Táncegyüttes; 15 órakor: divatbemutató; 15.30 órakor: aerobikbemutató; 16 órakor: bűvészműsor; 17 órakor: gyerekszépségverseny 6-12 éves korig; 18 órakor: Csanádpalotai Aerobic és Pompom; 19 órakor: zenés medenceparty - sztárvendég: Peller Anna előadóművész; 20 órakor: twist táncműsor; 21 órakor: UV-fényes tánc, közben esti élményfürdözés. VASÁRNAP 10 órakor: sportrendezvények G Ő TI T Gőiy Pince & Terasz, 6723 Szeged, Liszt u. 9. ,'/7.„ AHOI. A TÁLALÁSBAN FENSÉGES RÁADÁS VAN! Asztalfoglalás: (62) 422-157 A SZERZŐ FELVÉTELE leglátogatottabb „múzeuma" közé tartozik. Megszámlálni is képtelenség, hány programot sikerült rendezniük ez idő alatt, s a Feszty-körképet átadása óta több mint 3,2 millió látogató tekintette meg. Gönczyék időközben bebarangolták az emlékparkot. Mint mondták: sokat láttak, de közel sem mindent. így aztán legközelebbi magyarországi útjuk során Ópusztaszer ismét bekerül a kötelezően megnézendő programba. Hazaérve meg mi más is lenne az első dolguk, mint albumba rendezni az Ópusztaszeren készült képeket, s elmesélni a szomszédoknak: hogyan is pörögtek a dobok, miközben Feszty Árpád hatalmas festményét nézték. BÁTYI ZOLTÁN MILLIÓK A ROTUNDÁBAN Mint Nagy László igazgató elmondta, 2004 ben 240 ezer 641-en látogattak el az emlékparkba, volt olyan hónap, amikor a nézelődők száma elérte a 40 ezret. Az Ópusztaszerre érkezők 80 százaléka csoportos utazás keretében vág neki az útnak, s a jegyet váltók között mindössze 5 százalék azok száma, akik nem kíváncsiak a Feszty-körképre, amit eddig 3,2 millióan láttak. Az összes vendég 20 százaléka Pest megyéből jött, Bács-Kiskunból, Csbngrádból és Veszprémből érkezik a parkba a kíváncsiskodók 10 százaléka, míg a legkevesebben (l-l százalék) Nógrádból, Vasból és Zalából utaztak az emlékparkba. Eddig Magyarország 2650 településéről fogadott vendéget Ópusztaszer, a külföldiek a Föld 68 országából kerültek ki. A legtöbben az Egyesült Államokból léptek be a kapun, de volt már japán, kínai, madagaszkári, mongol, perui, tajvani, új-zélandi, vietnami vendége is Ópusztaszernek. ÓPUSZTASZER: AZ EGYETLEN MAGYAR TÖRTÉNELMI ÉLMÉNYPARK Tajvanról is érkezett vendég Több mint hárommillió látogató tekintette meg eddig Ópusztaszeren a Feszty-körképet, az 55 hektáros emlékparkban megrendezett fesztiválokat, találkozókat pedig lassan már össze sem lehet számolni. Hazánk egyetlen „történelmi élményparkja" nem veszít a varázsából, Ázsia távoli szegletében éppen úgy él olyan, aki meg szeretné nézni Árpád vezér emlékművét, mint a Dunántúl kis falvaiban.