Délmagyarország, 2005. június (95. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-04 / 129. szám

Szombat, 2005. június 4. SZIESZTA 13 ÁLLAMFŐK A RENDSZERVÁLTÁS UTÁN: GÖNCZ ÁRPÁD, MÁDL FERENC... Három választás Magyarországon Göncz Árpád (bal oldali képünkön), illetve Mádl Ferenc köztársasági elnökké választását követően köszönti az ünneplő tömeget 1990-ben, illetve 2000-ben FOTÓK: MTI Szili vagy Sólyom? Sólyom vagy Szili? Ha valóságshow-ról és nem államfőválasztásról lenne szó, valószínűleg ezt üvöltené a műsorvezető a tomboló közönségnek a hétfői (és a keddi) szavazáson, meg azt, hogy hihetetlenül szoros a küzdelem. Utóbbi megjegyzés amúgy nem lenne túlzás, főleg annak tükrében, hogy - a mostanival ellentétben - eddig még egy alkalommal sem volt kétséges, melyik jelölt kap elegendő szavazatot a képviselőktől. 1990 Bizonyára kevesen voltak 1990 elején vagy a tavaszi két választási forduló után, akik arra tettek, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége országos tanácsának egyik kevéssé ismert tagja, Göncz Árpád lesz Magyarország első rendszerváltás utáni köztársasági elnöke. Több tényező sem éppen az 1956-os tevékenységéért jó néhány esztendőt börtönben töltött író mellett szólt. Az egyiket maga az alkotmány jelentette. A parlament 1989 őszén elfogadta, hogy az államfőt általában és a későbbiekben az Országgyűlés választja meg, első ízben azonban a nép. A választást amelynek toronymagas esélyese Pozsgay Imre államminiszter volt - november 26-ára tűzték ki, de az SZDSZ, a Fidesz, a Független Kisgazdapárt és a Magyar Szociáldemokrata Párt közös „ négyige nes" népszavazási kezdeményezése ezt meghiúsította. A referendumot éppen november utolsó vasárnapjára írták ki, és az első kérdésre („Csak az országgyűlési választások után kerüljön-e sor a köztársasági elnök megválasztására?") 6101- gyei többen ikszelték be az igent, mint a nemet. Az eredménnyel a választók felülírták a nemzeti kerekasztal-tárgyalások végén az SZDSZ és a Fidesz kivételével mindenki által aláírt megállapodást. A „régi" parlament 1990. március l-jén elfogadta azt a törvényt, amelynek értelmében a választópolgárok a választások után a köztársasági elnök személyére is voksolhattak volna. Az állampárt ismert és népszerű személyiségei (Németh Miklós, Horn Gyula, Pozsgay) minden bizonnyal azon is esélyesebbek lettek volna az ellenzékieknél. Nem szólt Göncz Árpád mellett az sem, hogy a parlamenti választáson az Antall József vezette Magyar Demokrata Fórum legyőzte az SZDSZ-t. A két nagy párt azonban április 29-én paktumot kötött, Ántall ugyanis úgy látta, hogy a stabil kormányzáshoz ez elengedhetetlen. A megállapodásban jogilag megerősítették, „körülbástyázták" a miniszterelnököt, húszra szűkítették a kétharmados parlamenti többséget igénylő törvények körét, megegyeztek a közvetett elnökválasztásban, s abban, hogy cserébe az SZDSZ adhatja Göncz Árpád személyében a köztársasági elnököt. Ez a lehetőség egyébként nyilvánvalóan az MDF-et illette volna. így Szűrös Mátyás után Göncz lett az Országgyűlés elnöke és egyben az ideiglenes államfő, s ebben a minőségében már ő adott kormányalakítási megbízást Antalinak. A Magyar Szocialista Párt a paktumpártokat igyekezett nehéz helyzetbe hozni, és népszavazást kezdeményezett a közvetlen, nép általi elnökválasztás visszaállítására. Addigra azonban sokan beleuntak már a' napi politikába, bár a közvélemény-kutatások szerint a többség megszavazta volna az MSZP javaslatát - ha elfárad az urnákhoz. De nem tette: július 29-én - részben a kedveződen nyári időpont miatt is - az előzetes felmérésekkel szemben nem 45, hanem csak 13,91 százalékos volt a részvételi arány, és érvénytelen lett a referendum. Göncz Árpád augusztus 3-i megválasztásának így nem volt akadálya. A szabad demokrata politikust az érvényesen szavazó 308 képviselő közül 295 támogatta rögtön az első körben. 1995 Göncz Árpád első ciklusában az ország legnépszerűbb politikusa lett, annak ellenére, hogy az Antall-kormány alatt több alkalommal részt vett a napi politikai csatározásokban is, például az 1990. októberi taxisblokád vagy a médiaháború idején. Ettől függetlenül korántsem volt egyértelmű, hogy másodszor is őt választja meg a parlament, miután az 1994-es országgyűlési választások az MSZP földcsuszamlásszerű győzelmét hozták. A szocialisták egymaguk is többségben voltak a T. Házban, azaz legkésőbb a harmadik fordulóban amikor már nem kell kétharmados többség, elég az egyszerű is - megszavazhatták volna saját államfőjelöltjüket. Hornék azonban nem éltek ezzel a lehetőséggel. Emögött elsősorban valamiféle „lelkiismeret-furdalás" állt az állampárti múlt miatt (részben ezért szorgalmazták 1994-ben a koalíciókötést az SZDSZ-szel, holott erre nem volt semmilyen kényszer). Ennek megfelelően 1995 tavaszán eldőlt, hogy a két kormánypárt Gönczöt jelöli. Nem volt ugyanakkor egyértelmű, milyen lesz a parlamenti helyek mindössze 28 százalékát birtokló ellenzék magatartása. A négy párt kétféle taktikát követett. A Torgyán vezette kisgazdák népszavazást akartak kezdeményezni a közvetlen elnökválasztás bevezetésére, s amikor ez a törekvésük kudarcot vallott, úgy döntöttek, hogy nem vesznek részt a szavazáson. A Fidesz, az MDF és a Kereszténydemokrata Néppárt ellenben - nyilvánvalóan saját önazonosságának erősítése végett - közös ellenjelölt állítása mellett döntött. Voltak olyan elképzelések is, hogy a kormánypártok megosztására „nemzeti elkötelezettségű" szocialista politikust kérnek fel, végül azonban az Antall-kormány tárca nélküli, majd művelődési és közoktatási minisztere, a nemzetközi hírű jogászprofesszor Mádl Ferenc mellett döntöttek. Az eredmény így sem volt kétséges. A június 19-i első körben Göncz Árpádra 259-en - a szükségesnél eggyel többen Mádlra 76-an szavaztak. Öt évvel később biztos volt, hogy új köztársasági elnöke lesz az országnak, miután az alkotmány értelmében egy személy legfeljebb két ötéves mandátumot tölthet be. Persze nemcsak a jog, hanem a parlamenti matematika is emellett szólt, tekintve, hogy az Országgyűlésben a jobboldal rendelkezett többséggel. A Fidesz és a kisgazdapárt 1998-as koalíciós megállapodásában az szerepelt, hogy az államfőt az FKGP adja. Ez Torgyán „országlását" vetítette előre, amit azonban a többség - miután az ország egyik legnépszerűtlenebb, a társadalmat leginkább megosztó politikusáról volt szó - veszélyként élt meg. A helyzetet bonyolította, hogy a jelölés a kabinet - Ágh Attila politológus kifejezésével élve - felezőválságára esett; a kormány lendülete az idő tájt megtört, a kormánypártok népszerűsége visszaesett. (A felezőválság eddig minden magyar kormányt elért, 1992-ben, 1996-ban, 2000-ben és 2004-ben.) Orbán Viktor kihasználta a Fidesz erőfölényét: április 27-én közölte a kisgazda elnökkel, hogy nem tudja garantálni számára pártja támogatását. Két nappal később az FKGP országos nagygyűlése ugyan közfelkiáltással Torgyán jelölése mellett döntött, ő azonban - belátva esélytelenségét - nem fogadta el a felkérést, arra hivatkozva, hogy neki a vidék életlehetőségeinek megteremtéséért kell küzdenie. Sőt: az akkori földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter még arra is rákényszerült, hogy Orbánnal közös sajtótájékoztatón jelentse be május 5-én, Mádl személyében találta meg az alkalmas jelöltet. Abban a Mádléban, akit a kisgazdák öt évvel korábban nem voltak hajlandók támogatni Gönczcel szemben. A kérdés ekkor is adott volt: az ellenzék állít-e riválist? Az MSZP és az SZDSZ nem tette, sőt, a két párt vezető testületei úgy döntöttek, arra kérik a frakció tagjait, szavazzák meg Mádl elnökségét. Ehhez képest kínos meglepetést jelentett a szavazási procedúra. A június 5-i első fordulóban hét, a június 6-i másodikban húsz voks hiányzott a kétharmados többséghez. Döntés csak a harmadik körben született: a 339 érvényesen szavazó képviselő közül 243-an ikszeltek Mádlra. Titkos szavazásról lévén szó nem teljesen biztos, kiknek volt köszönhető a fiaskó. Az ellenzékiek közül a fülke magányában nyilván sokan nemmel szavaztak az előzetes ígéretek ellenére, miként az is valószínű, hogy a kisgazda frakció sem egységesen támogatta azt az embert, aki szerintük Torgyán helyett készült az államfői posztra. HANCZ GÁBOR 2000 A gumiharangok hangja „Olyan füst van, hogy vágni ••||B lehetne, villant föl a késdobáló szeme." A könyv- .ÉM olvasásra vállalkozó embert általában nem nagyon f|H kell győzködni arról, hogy I nincsenek alapvetően vi- I dám vagy szomorú törté- | netek. Mégis sokszor meghökkentő élmény látni, hogyan is igazolódik ez a tétel, úgymond, a gyakorlatban. Podmaniczky Szilárd új könyvében, amely tíz év novellatermését mutatja be, jó néhány Ilyen mondatra lehet bukkanni. Ezek néha mintha arra figyelmeztetnének: ha már nevetsz, barátom, arra Is figyelj oda, mit veszek komolyan. És a Gumiharangok novelláit olvasva lehet jóízűen nevetni jó néhány élethelyzeten, ám azután mégsem lapoz tovább az ember, hanem újraolvas, mert ezek a leírt dolgok egyben szép és hamvas jelenségek Is. A Sötét doboz című novellában a család régi barátja, Mario Andretti egy versenymotort hoz ajándékba, amit a fiú kipróbál, és a sebesség mámora azonnal elragadja. Végül azt gondolja, most már csak úgy állhat meg, ha belehajt a kukoricásba, „ahol a földterület jobb kihasználása érdekében méterenként egy-egy takarmánytököt is vetettek, ami így augusztus végére a tízkllós nagyságot is elérte". A barackos útban a fiú elmegy a nagyapjával barackfacsemetéért, oda, ahol régen a világháború idején járt a papa. A csemeték beválnak, „de alig telt el három barackszüret, láttam, furcsa fény lepi el a szemét, és addig kérdezgettem, mígnem csak elmondta, hogy amikor deszantos volt, ledobták a Sziklás-hegységben, pontosan oda, ahpl ameddig a szem ellátott, mindenütt gyönyörű szilvafák álltak." A szinte már burleszkszerűen elképzelhető, távoli történetek egy pillanat alatt közel kerülnek a mi valóságunkhoz; a film egyszerre kiszínesedik, és hangos lesz. Máskor meg egy párás üvegházba egyszerre bedől az erdő vagy a város zaja, a hideg levegő. A kötet szerkesztője azt írja a kötet hátsó fedelén, hogy az író „a fantázia határainak és a végsőkig redukált szöveghelyzeteknek a lehetőségét kutatja szenvedélyesen". Az persze szomorú lenne, ha az olvasó a kutatás és a kísérletezés nyomait keresgélné a könyvben. Az eredményével találkozik, ami izgalmas, és nagyon szép. BAKOS ANDRÁS Mégis arzénnal mérgezték meg Napóleont? MTI A Nemzetközi Napóleon Társaság egy elzászi toxikológiai szakértő kutatásaira támaszkodva ismét felvetette, hogy Napóleon császár nem gyomorrákban, hanem mégiscsak arzénmérgezés miatt halt meg 1821. május 5-én Szent Ilona szigetén. Pascal Kintz, a nemzetközi toxikológiai orvosszakértői szövetség elnöke, aki egy Strasbourg melletti magánlaboratórium igazgatója, sajtóértekezleten leszögezte: „a legutóbbi elemzések szándékos bűncselekmény irányába mutatnak". A tudós, akinek a szakértelmét az igazságszolgáltatás gyakran igénybe veszi különböző mérgezési vagy doppingügyekben, 2001-ben már bebizonyította, hogy a trónfosztott császár hajában rendkívüli mértékű volt az arzénkoncentráció. - Valaki a környezetéből kis dózisokban adagolta neki az arzént, hogy elkerülje a császár franciaországi híveinek erőszakos lázadó megmozdulásait - jelentette ki Jean-Claude Damamme, a Nemzetközi Napóleon Társaság francia képviselője, arra azonban nem vállalkozott, hogy megnevezze az esetleges tettest.