Délmagyarország, 2005. június (95. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-30 / 151. szám
CSÜTÖRTÖK, 2005. JUNIUS 30. «SPORT« 21 Szombaton távúszás A KM-túra 2005 eddig lezajlott két eseményét (gyaloglás, kerékpározás) követően július 2-án rendezi meg a Szeged Városi Sportigazgatóság és a Csongrád Megyei TViatlonszövetség a maty-éri távúszóversenyt. MUNKATÁRSUNKTÓL A maty-éri távúszáson részt vevők két táv közül választhatnak, a 2000 métert 1,5, a 4000-et pedig 3 óra alatt kell abszolválni. Nevezni a helyszínen, a maty-éri olimpiai központ céltornyában lehet 9-től 11 óráig, rajt rögtön a jelentkezést követően. A szervezők a korszerű vonalkódos méréssel ellenőrzik a szintidők teljesítését. Nem sokkal a beérkezés után az eredményeket kifüggesztik, és azt mindenki megtekintheti. Érdemes lesz korán kilátogatni a Maty-érre és jelentkezni az úszásra, mert csak az első 300 induló kaphatja meg az esemény emblémázott pólóját. Ezenkívül minden beérkező ajándékot és frissítőt vehet át a rendezőktől, valamint mindenkiről fotó készül a helyszínen, ami a www.szegedsport.hu honlapon tekinthető majd meg. A napot tombolasorsolás zárja. Annak is érdemes még csatlakozni a KM-túra 2005-sorozathoz, aki az első két próbáról lemaradt; ugyanis a hat állomásból négyen kell ahhoz részt venni, hogy valaki az utolsó sorsoláson esélylyel indulhasson a fődíjért, a kétszemélyes afrikai utazásért. Ha sikerük kedvet csinálni a „lubickoláshoz", akkor azt is „eláruljuk", hogy a maty-éri pálya kerékpárral a Bajai, gépkocsival pedig a Röszkei út felől közelíthető meg. Fontos tudnivaló (erről a szervezők tájékoztatták lapunkat), hogy az eseményt rossz idő, vagyis eső esetén is megrendezik, ugyanis a víz hőmérséklete 23-24 fokos lesz. Csakis villámlás miatt fújhatják majd le a versenyt, mert az már veszélyezteti a résztvevők egészségét, életét. Diákolimpiai sikerek TRIATLON MUNKATÁRSUNKTÓL A szegedi Titán Triatlon Club versenyzői a tanév zárásaként Lakitelken a triatlon diákolimpia országos döntőjén vettek részt a közelmúltban. A szomorú és hideg időjárás (a levegő 19, a víz 17 fokos volt) ellenére jól kezdődött, a verseny, Lekeny Janka (I. korcsoport, Tisza-parti ált. isk.) harmadikként ért célba. A folytatásban is jól szerepeltek a titánosok, hiszen a II. korcsoportban Schreiter Virág (Tisza-parti) 4. lett, majd a III. korcsoportban igazán kitettek magukért a lányok. Fürtön Laura (Rókusi ált. isk.) ezüstérmet szerzett, Farkas Lili a 4., Hódi Mercédesz (utóbbi kettő Tisza-parti) pedig az 5. helyen ért a célba. Gregus Brigittával kiegészülve a tisza-partis lányok megszerezték a csapataranyat. A III. korcsoportos fiúk is jól hajráztak Lekeny Márk 7., Tárnái László (mindkettő Tisza-parti) 11. lett. A IV. korcsoportban Varga Réka (Dózsa György ált. isk.) 2 másodperccel maradt le a dobogó harmadik helyéről és negyedikként ért célba. A középiskolásoknál Kozári András (V. kcs.) a változatosság kedvéért szintén 4., Laluska Zsuzsa (VI. kcs.) 6., Csöke Szilárd (VI. kcs., utóbbi három Radnóti Miklós gimnázium) tanulója középiskolai pályafutását és a diákolimpiákat befejezve aranyéremmel zárta a titánosok szereplését. A szegedi születésű Molnár Ákos a jövő nagy reménysége Gyúrta Danit oktatta USZAS A szegedi születésű Molnár Ákos idén berobbant a felnőtt úszók közé. A tizennyolc éves versenyző parádés győzelmeket könyvelhetett el. A hét végén befejeződött országos bajnokságon 200 méter mellen lett első, úgy, hogy az olimpiai ezüstérmes Gyurtát is megelőzte. Egy tizennyolc éves szegedi születésű fiatalember nagyot alkot idén a felnőtt úszók között. Molnár Ákos tízévesen költözött el Budapestre, már ekkor szép jövőt jósoltak a szakemberek a SZUE egykori nevelésének. Igazuk lett. Idén parádézik a mellúszó. Nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi viadalokon is bizonyított. Sőt: a hét végén befejeződött felnőtt országos bajnokságon 200 méter mellen 2:14.89-cel diadalmaskodott a Jövő SC sportolója. Molnárt sokan a jövő reménységének tartják. Pedig ebben a számban is van hazánkban egy klasszis versenyző. Ő nem más, mint az olimpiai ezüstérmes Gyúrta Dániel. Molnár Ákos a mostani versenyszezonban már többször legyőzte. Ne rohanjunk ennyire előre, maradjunk az ob-nál, hiszen a Molnárral folytatott telefonbeszélgetésből kiderül, hogy számított-e ilyen jó szereplésre? Visszatért edzőjéhez - Csak titkon reméltem, hogy a dobogó legfelső fokára állhatok. Tavaly szeptemberben visszatértem régi edzőmhöz, Széles Sándorhoz, és ez remek hatással volt rám. Fokozatosan javultak az időim, rengeteg dolgoztunk. Napi öt órát edzettem a medencéMolnár Ákos 200 méter mellen országos első DM/DV-fotó ben, átlagban tizenhat kilométereket úsztam. És ekkor még nem volt vége az edzésnek, mindennap kondifoglalkozások is szerepeltek a műsoron. A jó eredmények ellenére Molnár nem került be a montreali világbajnokságon szereplő magyar felnőtt válogatottba. Számára marad az ifi vb. Csalódott emiatt? Éremre hajt - Abszolút nem. Idén még nem készültünk a felnőtt eseményre, számomra az ifjúsági világbajnokságon való szereplés volt a fő cél. Két egyéni számban állok rajtköre: 100 és 200 méter mellen. Tagja leszek még két váltónak is. Dobogó a célom, van egy orosz riválisom, vele biztos, hogy nagy csatát vívok. Gyúrta Dánielt már említettük. Athénban vált egy ország kedvencévé. A mostani szezonban azonban nem szerepel fényesen. Nem is indul a kanadai vb-n. Mi erről a véleménye Molnár Ákosnak? - Igazán semmi! És nem is akarok Gyúrta problémáival foglalkozni. A szegedi születésű úszó nem unatkozik, hiszen ha nem versenyen van, akkor edzőtáborban, vagy edzésen tölti idejének nagy részét. Azért ha ideje engedi, akkor hazalátogat Szegedre. Szeged a kedvenc - A vb után biztos, hogy megint több napig Szegeden leszek. Sajnos ritkán tudok csak hazalátogatni. Sokszor hiányzik a város. Mivel az úszásra tettem fel az életem, így most csak egyvalami foglalkoztat: jövőre még jobb legyek. SÜLI RÓBERT NAPI MŰSORAJÁNLÓ 5.25 Hajnali gondolatok 5.30 Agrárhíradó 5.35 Kárpáti krónika 5.50-9.00 Napkelte 9.00 Bundás és Rozsdás. Amerikai rajzfilmsorozat, 14. A tél csodái 9.30 Sandokan. Olasz rajzfilmsorozat, 14. Marianne áldozata 10.05 Egy rendes család. Német tévéfilmsorozat, 14. Isten és világ (ism.) [16] 10.50 Európa! Gazdagítunk! Nárciszok 11.05 Szerelmek SaintTropez-ban. Francia tévéfilmsorozat, 30. Félelem a szerelemtől (ism.) 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó délben 13.00 Slovenski Utrinki. Szlovén nyelvű nemzetiségi magazin 13.25 Együtt. Velünk élő kisebbségek 13.55 Kórház a pálmák alatt. Német tévéfilmsorozat, 6. A döntés órái (ism.) [16] 15.35 12+ Ifjúsági magazin 16.00 Pláza Olasz tévéfilmsorozat, 129. 116] 16.30 Bűvölet Olasz tévéfilmsorozat, 19. (ism.) (16] 17.30 Híradó délután 17.35 Gazdasági híradó 17.45 Körzeti híradók 17.55 József Attila 100 Talán eltűnök hirtelen - elmondja Szakácsi Sándor 18.00 Esti mese 18.40 Szívek szállodája Amerikai tévéfilmsorozat, 7. Anyunak egy szót se (ism.) 19.30 Híradó este 19.54 Sporthírek. Időjárás-jelentés 20.05 Afrikai románc Német tévéfilmsorozat, 43. [16] 20.50 Szórakoztató percek Féltékenység (ism.) 21.05 Századvég Olasz bűnügyi tévéfilmsorozat, 12/11. [16] 22.00 Csütörtök este 22.30 Kultúrház 23.00 Kultúrház 23.25 Híradó. Időjárás-jelentés 23.35 Sporthírek 23.45 2001 - Űrodüsszeia Amerikai-angol film (ism.| 2.10 Kárpáti krónika 2.20-3.13 Kachorra - az ártatlan szökevény Argentin tévéfilmsorozat, 118. (ism.) TV 2 Teleshop 11.25 Salome. Mexikói filmsorozat, 8. [12] 12.25 Protokoll. Amerikai vígjáték 14.15 Norbi-titok Az egészséges életkód 14.25 Játékidő Telefonos vetélkedő 15.25 A szerelem ösvényei Mexikói filmsorozat, 125. [12] 16.25 Modellügynökség Sorelem és háború [12] 17.25 Jó barátok 183. Chandler fürdőt vesz. 184. A titok szekrénye 18.30 Tények Hírműsor 19.00 Jóban-rosszban Magyar filmsorozat, 114. 19.30 Aktív A TV 2 magazinja [12] 20.15 Banánhéj - avagy túlélni Bagi-Nacsát Paródiashow [12] 21.15 Éjfélre kitisztul Amerikai háborús kalandfilm |16] 23.30 Bennfentes Sztármagazin [12] 0.00 Páran párban Szex, halál és meztelenség |16] 0.30 Strucc Esélyegyenlőségi magazin |12] 1.05 Jó estét, Magyarország! 1.30 Norbi-titok Az egészséges •életkód (ism.) 1.40 Dragnet - Gyilkossági akták Amerikai krimisorozat, 17. [16] 6.00 TotalCar 6.25 Jó reggelt, Magyarország! 6.55 Mokka. A TV 2 reggeli magazinműsora 9.00 Szóda. Telefonos játék 9.50 KLUB 6.00 Ármány és szenvedély [12] 6.30 Reggeli. Ébresztőshow. Benne: hírek 8.34 Találkozások - reggel 9.00 Receptklub (ism.) 9.15 Topshop 10.15 Delelő. Vidám magazinműsor 11.35 Receptklub 11.50 Mozimatiné: Kleopátra. Amerikai-német kalandfilm, 2/2. [12]. Közben: 12.00 Híradó - Déli kiadás 13.40 Disney-rajzfilmsorozat. Timon és Púmba 14.10 0681/601-601 Játék! Játék! Játék! 15.35 Csacska angyal Argentin filmsorozat, 13. 16.35 Sue Thomas - FBI Amerikai filmsorozat. Kényes helyzet [12] 17.30 Seven Days - Az időkapu Amerikai akciófilm-sorozat. Ismeretlen ismerős [12] 18.30 Híradó - Esti kiadás 19.00 Fókusz Közszolgálati magazin [12] 19.40 Egy rém rendes család Amerikai vígjátéksorozat. A ház, amelynek lába kelt [12] 20.15 Barátok közt Magyar filmsorozat 20.50 Esti showder Fábry Sándorral [12] 22.35 Óriáspókok 2. Az új invázió Amerikai katasztrófafilm [16] 0.30 Találkozások - este Sztármagazin [12] 0.40 Infománia Multimédia-magazin [12] 1.10 Az utca törvénye Amerikai akciófilm-sorozat. Gyilkos emlékek (12] 2.00 Fókusz Közszolgálati magazin (ism.) [12] DUNA TELEVÍZIÓ 5.30 Gazdakör 5.45-8.20 Indul a nap 8.20 Hungarorama - Kitekintő 8.30 Szünidei matiné 9.00 Hogyan működik? 9.15 Egy kamasz lány naplója 9.40 Nautilus-expedíció 10.35 Prizma Egészségmagazin 11.05 Mit főzzünk ma? 11.15 Régiók 11.45 Hírek, időjárás-jelentés 12.00 Déli harangszó, vers 12.05 Gazdakör 12.20 Nótacsokor 12.40 Majális 13.50 Hungarorama - Kitekintő 14.00 Olaszország tengerei és tengerpartjai 14.30 A színek világa 15.00 Eperjesi körkép 15.30 A kelták nyomában 16.20 Isten hozta szigetünkön! 16.45 Angelo mester fotográfiái 17.15 Kárpáti híradó 17.25 Régiók 18.00 Híradó, sport, időjárás-jelentés, kulturális hírek 18.35 Bűvölet 19.30 Mese 20.00 Chouchou 21.35 Híradó, sport, időjárás-jelentés 22.05 Esti kérdés 22.50 Váltó Gazdasági magazin 23.20 Szenvedély 1.00 Himnusz, műsorismertetés 1.05 Híradó, sport 1.30 Linda és a főtörzs 3.10 Dresch Quintet 4.00 Breznóbánya 4.30 Négyzetméter Ingatlanmagazin 5.05 Híradó, sport 5.25 Hajnali gondolatok 5.30 Agrárhíradó 5.35 Kárpáti krónika 5.50-9.00 Napkelte 9.00 Válaszd a tudást! 10.00 Tudásakadémia. Mérnöki informatika 11.00 Eszem-iszom. ...aki mesél: Chris Louisianából 11.15 Táncoljunk! Sadananddal Indiából 11.30 Vidéki Anglia. Purbeck szigete márciusban 12.00 Déli harangszó 12.01 Válaszd a tudást! Nyelvoktatás az EU-ban 12.02 Fokról fokra. Angolnyelv-lecke, 9/5. 12.30 Utazás Frankofóniába. Francianyelv-lecke 13.00 Határátkelő. Közéleti szolgáltatómagazin határon innen és túl 13.55 Hrvatska krónika Horvát nyelvű nemzetiségi magazin 14.25 Ecranul nostru Román nyelvű nemzetiségi magazin 14.55 Kárpáti krónika 15.05 Membrán 15.25 Napnyugta 18.00 TS - Vívó EB Közvetítés Zalaegerszegről 19.00 Kultúrház 19.30 Esti mese 19.56 József Attila 100 20.00 Híradó este 20.25 Sporthírek. Időjárás-jelentés 20.30 Kultúrház 21.15 A nemzet színe-java Amerikai-angol-francia film [18] 23.30 Záróra 0.15 Kultúrház 0.25 Az ápolónő Olasz film 2.10 Válaszd a tudást! 3.10 Tudásakadémia 4.10 Századunk - ötven éve történt Bokor Péter és Hanák Gábor dokumentumsorozata 4.40-5.24 A sivatag szerelmesei Spanyol-kolumbiai tévéfilmsorozat, 116. [16] MJh TELIN TV (S7 csatornán 147,25 MHz-en) 22.30-19.00 Hangos képújság 19.00 Szegedtől karnyújtásnyira mórahalmi magazin 19.40 Tudományegyetem 20.15 Törzsasztal 21.15 Porsche magazin ® VÁROSI TELEVÍZIÓ SZEGED (a Matávkábel S09 tv-csatornán 161,25 MHz-en] 0.00 Képújság 7.30 Szegedi Hírek (ism.) 7.55 Szemközt (ism.) 8.10 Képmutatók-portré (ism.) 8.40 Képújság 15.00 Édes dundi Valentina 115. rész 16.00 Pénzhalász - telefonos nyereményjáték 17.00 Balatoni barangolások, 1. rész--A Balaton vízgyűjtője 17.30 Képmutatók-portré (ism.) 18.00 SZIN-es TV) 7. rész 18.30 Pörgés (szerda ism.) 18.45 Pörgés plusz (klipek) 19.00 Szegedi Hírek 19.25 Mese 19.30 Körút 20.30 Hírháló - az ország hírei 21.00 Óvakodj a szöszitől! Amerikai komédia 23.00 Szegedi Hírek (ism.) 23.25 Képújság 7.00 Főcím 7.10 Újvárosi napok 7.40 Pedagógusnap (ism.) 8.05 Operettfesztivál 9.00 Képújság 17.00 Balatoni barangolások 18.00 Főcím 18.10 Vállalkozói magazin 18.50 Reklám 18.55 Utazás kiállítás 2005 20.00 Képújság 20.30 Hírháló 21.00 Óvakodj a szöszitől! Amerikai komédia •tv ..r-i xintrc 16.00 Természetfigyelő. Ismeretterjesztő film 17.00 Gyerekeknek: mesefilm-összeállítás 17.30 Híradó 17.50 Nap kérdése 18.00 Vásárhelyi Magazin 20.00 Híradó 20.20 Nap kérdése 20.30 Celeste. Argentin filmsorozat, 69-70. 22.30 Híradó 22.50 Nap kérdése 23.00 Természetfigyelő. Ismeretterjesztő film (ism.) 0.00 Képújság Alföldi Hírmondó 93,1 MHz és a 66,29 MHz 5.55-22.30 íg 6.00 Repeli krónika 6.30 Dél-alföldi krónika 6.45 Reggeli párbeszéd 7.15 Lapszemle 8.00 Kapcsolás a Kossuthra 15.00-18.00-ig Délutáni zenés magazin 18.30-22.30-ig nemzetiségi műsorok aáadMi (FM 89,9 MHz) 7.00 Reggel délen (információs magazin, félóránként hírek, időjárás) 9.00 Délelőtti zene 12.00 Délutáni zene 16.00 Aktív pihenés (Dzsesszzenei válogatás Móra Ferenc Sándorral és Szabó Zsuzsannával) 17.00 Mivizió (Hard nyúl) 18.00 A nagy Rock and Roll svindli (punk-rock Arató Mátyással) 20.00 Multikulti |nu jazz, downtempo és world music Barna válogatásában) 22.00 Éjszakai zeFM95.4^Rádió88 6.00 Café 88 - Kis Kata és Bende Gábor (félóránként hírek, időjárás, sport, közlekedés, hallgatók SMSüzenetei, napi téma, játékok, vendégek, horoszkóp) 10.00 Juice Száraz Ferenc (játékok, sport, közlekedés, munkahelyi üzenetek, sztárhírek) 14.00 Szieszta - Nacsa Norbert (Rádió 88 best 5, játékok, sport, hallgatók SMS-üzenetei) 15.00 Media Markt-slágerlista 16.00 Kívánságműsor - Molnár Balázs (Tel.: 62/444-088, SMS: 30/30 30 188, e-mail: kivansag@radio88.hu) 19.00 Szonda - Patkós Attila (tiszta őrület) 20.00 Közélet - Zoltán Csaba (politikai, közéleti háttérműsor) 22.00 Bár 88 - Boki és Tamás Ákos (A bár kérdése, párkereső üzenetek, zenei hírek) 00.00-06.00 Éjszakai zenemix e-mail: juventus@juventus.szeged.hu 0.00 Zene zene 6.00 Reggeli Juventus - Szalma Emese és Hegyesi Sándor 10.00 Juventus Plusz - Somogyi Zoltán 14.00 Vas MariamvTóth Péter 17.00 Kívánságműsor: Tóth Péter és Keresztes Péter - telefon: 62/421-601 SMS: 06 30/30-30 244 20.00 Chatrekész - Magyar Márk, Miklós Tibor, Wiegand Gyula 22.00 Inteam Radio?.97,n (Adástelefon: 62/533-777, SMSszám: 06-30-267-77771 6.00-9.00 ló reggelt! (félóránként hírekkel) 9.30-11.00 Napraforgó. Témák: a hódmezővásárhelyi parlagfű-mentesítési program, illetve a mindszenti lovak és lóerők találkozója 12.00 Déli hírösszefoglaló 13.00-tól óránként hírek 14.30 Humorpercek 15.00-19.00 Kívánságműsor 19.00 Full Extra interaktív üzenőmúsor 20.15 SMS-"kívánságmúsor 23.00-tól reggel 6.00 óráig zenei válogatás. Közben hajnali 2.00 és 4.00 órakor hírösszefoglaló