Délmagyarország, 2005. június (95. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-27 / 148. szám

SZOMBAT, 2005. JÚNIUS 25. «MEGYEI TÜKÖR« 7 Lábmosás - ásványvízzel Mi minden van egy jó ásványvízben 1 Fluorid, kálium, kalcium, klorid, magnézium, metakovasav, nátrium, szulfát, meg a magasságok és mélységek mindentudója tudja, mi még. A mindig járó lábnak aranyat érhet némelyike, de leginkább belsőleg, és nem külsőleg. Hatalmas luxus szénsavval dúsított változatát tisztálkodásra használni. Kéznél lenne a Tisza, teljes vízhozamával, csak le kellene menni a híd lábához. Ami azt illeti, nem csoszogi öreg lábak áztatásáról van most szó, helyre leánka egyik járókájáról. Meg is nézi jól a kislány (nagylány!) fiúja, mert figyelemre érdemes. És akik a hídon éppen akkor mennek át. mind megnézik. Erős hangjelzés is kíséri a hirtelen lett lábtisztázati beavatkozást, úgy üvölt a leányzó, mintha őserdőben lenne fába szorult féreg. Szokatlan ez is a szegedi óhídon, Újszegedre menet. Cipellő is van a lábon, mindegyiken egy. Lábmosáshoz illene levenni legalább az egyiket, de ez nem hétköznapi eset. Gyönyörű egyensúlyozói mozdulattal emeli föl a bal lábát egészen a vízszintesig. Pötty esett rá. A szárára. Nem égből szállott alá, tudhatja a gyakorlott hídjáró, a vízi átkelőhely fölső boltozatáról ered. Galambok parlamenti nagygyűlésének ad otthont télen-nyáron az innenső boltozat. Elmerengtem már néhányszor, miért erre ülnek dévánkozni, szinte rogyásig, amikor a másik szinte üres, de éppen a minap rótt meg egy madarászaiban jártasabb ismerősöm: még ezt se tudod: És mondott olyat, amit mások is mondtak már, csak éppen nem hiszem. Minden madár madárésszel tud csak gondolkodni, az pedig nem mindig fogható a madarászéhoz. Elsütöttem már, hogy tavaszi jégeredéskor, táblákon csurogva lefelé, a vízimadarak nem úsznak át a híd alatt. Gondolom, zavarja őket a föléjük boruló látvány, meg a fönn dübörgő zaj, a házigalamb és a városlakó csóka viszont kimondottan szereti az alját is, meg a fölit is. Ez is a madarakra tartozik, ne menjünk bele. Áll tehát a járdán a kisleány, és lehet ugyan, hogy balett-táncot soha nem tanult, úgy egyensúlyoz, mintha így született volna. Es mondom, vonít, de nagyon. Rá se szokott rántani a fönti galambnépség, ki megy alant, pötytyint egyet. Kinek a kopasz fejére, kinek a kalapjára. Lehet, hogy látott már hasonló csúfságot a majdani menyecske, de a saját lába szárán még biztosan nem, ezért szakad föl torka mélyéről a szokatlan hang. Legénye is beletántorodik, akkora. A ma fiatalja fél lépést se tesz úgy az Isten szabad ege alatt, hogy valami itókát ne vinne magával. Nem kóla volt, nem is narancsital, közönséges ásványvíz csak. Avval locsolta le a föntről jövő végterméket, de gond is akadt: nem akart lemenni róla. Ehhez kellett a szokatlan hang. Legalább vegyétek észre, emberek! A híd szerkezetileg rezonált rá. Megrázkódott. Úgy belebámultam, nagy szerencse, az esedékes utánpótlás nem a fejre fröccsent, csak a bicikh kerekére. Eltűrte. H. D. Halpusztulás a Dunántúlon Mintegy 100 kilogramm hal pusztult el a Gaja patakban, a székesfehérvári szennyvíztelepen történt üzemzavar következtében; jelenleg a haltetemeket távolítják el - közölte vasárnap a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője. Csonki István elmondta: az üzemzavar következtében tisztítatlan szennyvíz került a Gaja patakba torkolló Jancsár csatornába. Ez, valamint a nagy meleg együttesen mintegy 300 méteres szakaszon oxigénhiányt okozott, ami halak pusztulásához vezetett. Az igazgatóság vezetője hozzátette: miután a szennyvíztelepen elhárították az üzemzavart, a fehérvárcsurgói tározótóból megkezdték a Gaja patak vízének folyamatos frissítését. A többnyire 5-10 dekagrammos halak tetemeinek az eltávolítását még vasárnap befejezik mondta Csonki István. Az üzemzavarról Karászi Gáspár, a szennyvíztelepet működtető Fejérvíz Rt. vezérigazgató-helyettese elmondta: a probléma egy szerda éjszaka meghibásodott szerelvény miatt történt. Az üzemzavart teljesen csak péntek éjjelre sikerült megszüntetni. Nomád edzőtábor egy székkutasi tanyán Laci bácsi aikidózik Látványos mozdulat a bottal - ezúttal a fotó kedvéért Fotó: Bakos András egy generációváltás, a fiatalabbak már másért, a teljes, hatásos kikapcsolódás kedvéért jönnek. A táborban egy hétre való edzésanyagot sűrítenek két és fél napba, ami elég intenzív munka, éjszaka is tartanak foglalkozást, ami azért is jó, mert olyankor nincs hőség. Kávéfőző és fakard Miközben beszélgetünk, a házigazda, Héjjá László kávét főz. A tanya tornácán, a kis asztalon csendélet: a kávéfőző mellett egy olyan szerszám pihen, ami a kutasi pusztán aránylag ritkán fordul elő. Egy bökken, azaz fakard. A tábor lakói azt mondják, Laci bácsit, aki a harmadik dánnál tart, konzerválja az aikido. Tíz éve is úgy nézett ki, ahogy most. - Én gyerekkorom óta ezen a tanyán élek, és persze a környékbeli fiúkkal én is gyakoroltam a karikás ostor meg a bot forgatását magyarázza mosolyogva az indíttatását Héjjá László. - Talán azért is kezdtem harcművészetet tanulni, mert bántott, amikor igazságtalanságot láttam. Aztán rájöttem, jóval több ez, mint egy eszköz, amivel megvédhetjük magunkat és a szeretteinket. Én forgalmi szolgálattevő vagyok a vasútnál, egy időben gazdálkodtam is, de fölhagytam vele, már nem éri meg, csak annyi jószág van, amennyi a ház körül szokásos. Szabad időmben most már eljárok tanítani, nyáron biciklivel, motorral, télen, meg ha muszáj, autóval megyek. Jól érzem magam, és ez csak akkor változna meg, ha valaki azt mondaná, hogy mostantól kezdve nem művelhetem az aikidót. Ilyet persze nem mond senki. A szünet véget ér, és a fiatal férfiak, nők újból kiballagnak a tanya melletti gyepre. Egy ötéves kisfiú, név szerint Ráhai Soma szlalomozva végigbiciklizik közöttük, mire megmerevednek. Egy bot se moccan. Megkérik egyszer, ne jöjjön erre. Megkérik még egyszer. Aztán harmadszorra a mester, továbbra is nagyon szelíd hangon, elmagyarázza neki: „Soma, ha nem hagyod abba, fölrakom a biciklidet a jegenyefa tetejére." Soma arcán látszik, most már minden világos. Szép szóból ért az ember. BAKOS ANDRÁS Laci bácsi szelíd ember, viszont feketeöves aikido-mester: a harmadik dánnál tart. Székkutas melletti tanyáján, mint minden évben, az elmúlt hét végén is hetven embert látott vendégül. Volt közöttük rendőr, egyetemi tanár, kőműves és informatikus is. Ok azok, akik elsősorban saját egészségük védelmében gyakorolják a távol-keleti harcművészetet. Ilyenkor éjjel-nappal; és ezt szó szerint kell érteni. „Karate lesz?" - kérdezi huncut mosollyal a székkutasi vasútállomáson a piros sapkás szolgálattevő, amikor arról érdeklődünk, hogyan juthatnánk el kollégája, Héjjá László tanyájára. Bevalljuk, igen, mire elmagyarázza, hogy négy kilométert kell menni a mágocsi úton, majd pedig balra kell fordulni. A mágocsi úton egy asszony azt javallja, hogy a keresztnél forduljunk balra. Mi persze lázasan keressük a feszületet, amit nem találunk, viszont az út menti jelzőtáblák sorában ott áll egy nagy fehérre festett deszka is, amire hatalmas betűkkel rá van írva: AIKIDO. Befordulunk, és hamar meglátjuk Laci bácsi tanyáját. El se lehetne téveszteni, hiszen a lucernaföldben egy másik tábla áll, japán emberek fényképe látható rajta. Ahol a szenszej a rendszergazda A tanya körül hatalmasra nőtt, egészséges tyúkok kapirgálnak, látszik, azt esznek, amit akarnak. A fák árnyékában sátrak, autók, hátul füves terület, amelyen fehér ruhát - gít viselő férfiak és nők állnak, bottal a kezükben. Az oktató, a makói Márton Imre épp azt magyarázza, egy bizonyos forgatásnál hol kell megfogni a botot ahhoz, hogy az ember lehetőleg ne a saját arcát bontsa le, hanem a képzeletbeli ellenfélét. Az egyik csoportban fölismerni vélünk egy informatikust, akivel három órája még Szegeden, a munkahelyén találkoztunk. Nincs sok időnk beszélgetni a szünetben, Géza csak annyit mond: ha nem kezdett volna el aikidózni, miután fölépült a balesetéből, ma már nem tudná használni a jobb lábát. „Bocs, hív a főnököm", mondja, és elsiet. Főnök alatt most az oktatót kell érA gazda, Héjjá László a tanyája előtt meditál Fotó: Bakos András teni, akit szenszejnek szólítanak. Itt ő a rendszergazda. Másfajta hierarchia működik - 1986-ban rendeztük itt az első nomád edzőtábort, volt úgy, hogy máshol is kipróbáltuk, de végül ez a helyszín vált be, most vagyunk itt tizenötödször - mondja Márton Imre, aki többek között négydanos aikido-mester, és televíziós szerkesztő. - Most Csongrád megye majd minden városából jöttek, de vannak budapesti, ajkai, tiszaújvárosi, soproni, bajai résztvevők is. Rendőrök, persze, egyetemi hallgatók, tanárok, és kőműves is van. De ez itt nem számít, itt másfajta hierarchia működik, amit mindenki tiszteletben tart. Rajtam és az aikidósokon kívül tanít Makó fános, kick-boxot, és Rusz Alajos is, dzsiu-dzsicut. Amikor először itt voltunk, én harmadik kyus voltam. Most több kétdanos is van, Nagy Zsolt, Szirbik Ferenc, Böröcz István és Michael Ostermann, ő ausztrál, viszont Székesfehérvárról jött. Az idősebbek közül akad néhány, aki annak idején Steven Seagal akciófilmjei láttán kezdett érdeklődni az aikido iránt, valamikor a nyolcvanas évek derekán. Azóta lezajlott Westerntalálkozót tartottak Makón Cowboyok versengtek a hét végén a Maros-parton Muzeális ágyúk, coltok és elöltöltő puskák dörejeitől volt hangos a hét végén a Maros-part: versenyt és látványos bemutatót rendezett a makói lődomboknál a helyi hagyományőrző lövészegyesület. A westerntalálkozó korhű ruhába öltözött résztvevői szerte az országból érkeztek. Kővágó Attila, a makói Maros Lövészegyesület elnöke tavaly, Gyálon látott először régi, elöltöltő lőfegyvereket - amint vadnyugati ruhában célba lőnek velük gazdáik -, és egyből megszerette ezt a különleges világot. Mint mondja, úgy érezte magát, mintha egy westernfilmbe vagy gyermekkora valamelyik kedvenc regényébe csöppent volna bele. A feketelőporos fegyverek szerelmesei ugyanis egyszerre hagyományőrzők és sportemberek: nemcsak az a fontos számukra, hogy mesterien bánjanak A vadnyugat Makóra érkezett a pisztollyal vagy a puskával, de az is, hogy öltözékükkel a lehető legpontosabban idézzék fel a vadnyugati idők Amerikáját. Ezért aztán aki kilátogatott szombaton vagy vasárnap a Maros-partra, az ágyúbemutató és a célbalövő verseny mellett igazi vadnyugati coltpárbajt és polgár-' háborús gerillák csatajelenetét is láthatta a lődomboknál. Az egyesület másik vezetőjétől, Lőkös Istvántól azt is megtudtuk: elöltöltő, feketelőporos fegyvereket az ezerhétszázas évek elején kezdték gyártani, s csak a múlt század fordulóján mentek ki a divatból. A ma már muzeális korú és értékű fegyverek Magyarországon szabadon vásárolhatók, áruk nagyjából ötvenezer forinttól kezdődik, a felső határ pedig a csillagos ég. A vadnyugati fegyvereket nem Fotó: Gyenes Kálmán egyszerű karban tartani: mivel az elsütéshez használt feketelőpor erősen szennyező, gyakran kell őket speciális folyadékkal tisztítani, de a pisztolycső így is viszonylag hamar tönkremegy. Magát a feketelőport ma már csak a pirotechnikusok használják - mint a bemutatón is láthattuk, elsütésekor óriási a robaj és hatalmas a füst, - ezért nem könnyű beszerezni. Bár pisztolygolyót is lehet kapni a fegyverboltokban, az igazi modern cowboyok ezeket is maguk öntik ólomból. SZABÓ IMRE CSALÁDIAS SZABADSAG A két éve működő makói lövészegyesületnek nagyjából harminc tagja van: vannak közöttük a pisztolyt hivatalból ismerők, például rendőrök is, a többség azonban civil fegyverbarát. Az országos szövetség valóságos család: a lelkes hagyományőrzők akár több száz kilométert is képesek utazni egy-egy jó hangulatú találkozó kedvéért, ami. mint mondják, a szabadság érzésével is megajándékozza őket. A makói versenyen és bemutatón közel ötvenen vettek részt.