Délmagyarország, 2005. június (95. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-25 / 147. szám

12 SZIESZTA 2005. június 25, szombat A LENIN-FIUK RÉMTETTEI HÓDMEZŐVÁSÁRHELYEN Vonatból dobták ki áldozataik holttestét Harminc Lenin-fiú és százötven vörösőr vonult be vonattal 1919. április 26-án este Hódmezővásárhelyre, útban Makóra, azzal a paranccsal, hogy vizsgálják ki a Makóra küldött hadügyi népbiztos meggyilkolásának körülményeit, és törjék le az ellenforradalmi lázadást. A terroristák és a katonák egy része előbb Makón csinált rendet, majd gyakorlatilag kirabolta Vásárhelyt. A vasútállomás közelében öt makóit, majd Szentes előtt a nyílt pályán három vásárhelyit gyilkoltak meg. Utóbbiak holttestét a robogó vonatból dobták ki. Már a 1919-es tanácsköztársaság előtt és alatt megalakuló forradalmi terrorcsapatok megjelenését is legenda övezte. Felszerelésük - a bőrnadrág, a bőrkabát, a bőr lábszárvédő, a karabély, a pisztoly, a tojásgránát és a tányérsapka is az elrettentést szolgálta, fő feladatuk, köztük a legismertebbeké, a Lenin-fiúké a burzsoázia elleni könyörtelen harc volt. Igaz, a spontán szerveződött Lenin-fiúk szervezetet alárendelték a tanácsköztársaság idején a belügyi népbiztosság politikai nyomozó osztályának, ám az nem nagyon tudta befolyásolni működését. Némi hatást a szakirodalom szerint csak Szamuely Tibor, Vágó Béla és Korvin Ottó tudott rájuk gyakorolni. A Vörös Őrséghez sem tartozó szabadcsapatokat már megalakulásukkor fel akarták oszlatni, ám sikertelenül. A túszszedésekkel, fosztogatásokkal foglalkozó Lenin-fiúk az ország több nagyobb városában is a helyi proletariátussal közösen verték le a tanácskormány elleni szervezkedéseket. Az 1919. április 26-án, szombaton este 8-kor a vásárhelyi állomásra befutott különvonat (a helyi szájhagyomány szerint a Szamuely-halálvonat) százötven vörösőrrel és harminc Lenin-fiúval a román hadsereg térnyerése idején azzal a paranccsal indult Makóra, Csanád megye székhelyére, hogy torolja meg az oda kiküldött népbiztos meggyilkolását és az ellenforradalmi megmozdulást. Makón ugyanis a feldühödött tömeg agyonverte a kíméletlen rekvirálás elrendelése miatt Vásárhelyi Kálmánt, a hadügyi népbiztos teljhatalmú megbízottját. Az ügy kivizsgálására a helyszínre küldték Anocskai András (hivatalos nevén Tóth Béla) teljhatalmú politikai megbízottat is. Túszok a vonaton A vörösőrökkel és Lenin-fiúkkal érkező vonatot Barta László „dandárparancsnok" azzal a hírrel várta az állomáson, hogy Vásárhelyen ellenforradalom készül, és a munkásvezetők is ellenforradalmi érzelműek. Anocskait itt érte utol az a távirat - tudható meg Makó Imre vásárhelyi levéltáros a korszakról a várostörténeti monográSzamuely Tibor (szemközt) Leninnel. Megfelelő eszköznek tartották a forradalmi terrort fiába készülő tanulmányából -, amely e hadihelyzet miatt elrendelte Makó, Vásárhely és Szentes kiürítését. Anocskai, arra a hírre, hogy a románok még nem vonultak be Makóra, harminc vörösőrrel, három terroristával és egy gépfegyverrel átrobogott egy különvonattal a makói állomásra. Másnap délelőtt ért vissza Vásárhelyre három hadifelszereléssel, vágómarhával és a Makót elhagyó vöröskatonákkal teli különvonattal, s magával hurcolt negyvenhárom túszt is. Közülük a Vásárhelyi meglincselésével gyanúsított öt földművest a Tóth-malom tövében agyonlőtték. A terrorlegények egynapos városi ámokfutására ugyan a helybeliek nem készülhettek fel, ám a hangulatot már befolyásolta a forradalmi kormány április 21 -i rendelete, melynek értelmében húsz olyan vásárhelyi polgárt ejtett foglyul a városban működő Munkás-, Katona* és Földművestanács intéző bizottsága, akik feltételezhetően felléphettek volna a forradalom ellen. Őket bevagonírozták, s a budapesti Margit körüti fogházba, majd onnét Rákospalotára szállították. A román megszállás után mindannyian épségben térhettek haza. A túszszedés napjaiban dandárparancsnokként a városba érkezett Barta László volt tengerészőrmester, azzal a feladattal, hogy olvassza egybe, s állítsa fel a vörösőrséget a rendőrség, a csendőrség, a pénzügyőrség és a nemzetőrség tagjaiból. E próbálkozás azonban nem járt sikerrel. Barta behívatta Faragó Zoltán városparancsnokot, s közölte, átvette tőle a város irányítását. Molnár István, a Vásárhelyre érkezett egység parancsnoka kevesellte a direktórium által összeszedett túszok számát, s parancsot adott egy újabb névsor készítésére. A korabeli sajtó szerint vasárnap hajnalra hetven (a levéltári dokumentumok alapján csupán huszonegy) helybelit foglyul ¡sejtettek, s cipeltek a városházára, ahol kifaggatták, majd minden értéküktől megfosztották őket. ötük kivételével aztán hazaengedték valamennyiüket. A viszszatartott öt embert délelőtt 11-kor kivitték a vasútállomásra, ahol Weisz Mihály borkereskedőt, fiát, Weisz Henriket, Havas Henrik moziigazgatót, valamint a hadifogságból éppen hazaérkezett Tóth Lászlót akit francia egyenruhája miatt kémkedéssel vádoltak meg egy kocsiba tették, míg a makóiak közé zárták Lampel Jakab és Toffler Fülöp kereskedőt. Csirke és fegyverek Miközben ez történt, a terrorlegények szétszéledtek, s gyakorlatilag kifosztottak gazdagot és szegényt, mindenkit, akit értek, öten megjelentek szombaton este az egyik ismert vendéglőben, s a korabeli újságtudósítás szerint az élelmiszerhiánynak fittyet hányva rántott csirkét, sültet, tojást, pezsgőt, esetíeg tokajit rendeltek. Az elképedt tulajdonos végül fegyveres fenyegetésre szolgálta fel a kért étket. A vendégek vacsora után a nevüket, foglalkozásukat és lakhelyüket is megörökítették a vendégkönyvbe: így lehet tudni, hogy azok Közt Menyhértként (anarchista, Csillagföld), Somogyi Istvánként (anarchista, csirkefogó), Szabó Jánosként (téglagyári böllér), Beztán Sándorként (szegedi suszter) és Ihász Imreként (Mautner szálló) jegyezték fel magukat. A többiek is rekviráltak szerte a városban, nem kímélve senkit. A Népakarat című lap május 6-án azt írta, hogy a katonai kiürítésre kaptak parancsot, helyette a szegény proletariátus utolsó falatját vitték el, ártatlan embereket kínoztak... A tiltakozó direktóriumi tagokra és munkás nemzetőrökre fegyvert szegeztek, és egy éjszakán át őrizet alatt tartották őket. Másnap már annyira a helyzet urai voltak, högy a direktórium tiltakozását figyelembe sem vették. A direktórium által felhívott belügyi népbiztos rendelete pedig későn érkezett. A vásárhelyiek megpróbálták visszaszerezni a szegény emberektől elrabolt élelmiszert, ám nem jártak sikerrel. A nemzetőrség tagjaira ugyanis a karabélyokból tüzet nyitottak - a levegőbe. A nemzetőrök szétszaladtak, majd visszavonultak, végül a szemtanúk szerint vissza is lőttek. A város veszteségei közé tartozott a négy városi fogat, három fedeles hintó, egy kivágott kocsi és egy parasztkocsi, melyet befogattak, s útnak indítottak Szentes felé. öregebb Hegedűs Sándor városi kocsist Szentes előtt azonban lehajították a bakról. Elkobozták a földmíves iskola pompás lovát és kocsiját is. Weisz Mihályt és az őt kézpénzzel kiváltani kívánó fiát, valamint Havas Henrik moziigazgatót Mindszent és Szegvár között meggyilkolták, s holttestület kidobták a vonatból. A korabeli szemtanúk szerint a páncélvonat megállt Csongrádon, ahol á borpicéket fosztották ki. Kiskunfélegyházán a vonat mellett lőtték agyon a makói Návay Lajost, a képviselőház volt elnökét, nyomorék unokaöcscsét, Návay Istvánt és Kis Béla szentesi főjegyzőt. Lampel Jakab és Toffler Fülöp végül a fővárosban szabadult ki. A per A terroristák perét 1921. március 21-én kezdte el tárgyalni a szegedi királyi törvényszék - derült ki Makó Imre idézett tanulmányából. A makói, szentesi és vásárhelyi tanúkat helyben hallgatták ki, a monstre perben június 19-én hirdettek ítéletet. A vádlottak padján harminckilencen ültek. Engi Lajost a Návayak meggyilkolása miatt kötél általi halálra, míg Anocskai Andrást gyilkosságban való bűnsegédség, lázadás, rablás, zsarolás és személyes szabadság megsértése miatt tizenöt év fegyházra ítélték. Nyolc vádlottat a törvényszék felmentett, a többieket fél évtől öt évig terjedő börtönbüntetésre ítélték. Az igazságszolgáltatás nem tudta felelősségre vonni szökésük miatt Molnár Istvánt, Barta Lászlót és a terroristavezéreket. KOROM ANDRÁS Magyar expedíció a Karakorum-Himalájára A világ második legmagasabb csúcsának meghódítására készül az a magyar szervezésű nemzetközi expedíció, amely tegnap indult útnak Pakisztánba. Az expedíció a Karakorum-Himalájában lévő 8611 méteres K2 csúcsának megmászásával szeretné a „Magyarok a világ nyolcezresein" elnevezésű sorozatot újabb eredményekkel gazdagítani. Az úgynevezett expedíciós láncolat létrehozóinak - Kollár Lajosnak, a K2 vezetőjének, Mécs Lászlónak, az expedíció technikai vezetőjének, és Eröss Zsoltnak, aki a magyarok között elsőként hódította meg a Mount Everestet, az a célja, hogy az összes nyolcezres csúcsot, amelyből 14 van a világon, elérje magyar hegymászó. A nyolctagú expedíciónak öt magyar hegymászó mellett két szlovák és egy román tagja lesz. Érdekesség, hogy az expedíció tagjai között egy hölgy is található - az a Csollány Katalin, aki 2003-ban - Ugyan Anitával és Nedeczky Júliával együtt - az el ső magyar hegymászónő volt 8000 méter felett. A hegymászók Iszlámábádban szerzik be a szükséges élelmet, és sok olyan felszerelési tárgyat is a helyszínen vesznek meg, amelyek jó minőségben kaphatók a pakisztáni fővárosban. így ugyanis jóval olcsóbban oldható meg a beszerzés, mintha Budapestről szállíttatnák el az összes szükséges eszközt. A hegymászók egyébként fejenként 48 kilogrammos pakkot visznek magukkal, és - mint kiderült - bármilyen meleg lenne, mindig a legnehezebb cipőt viselik lábukon. Az expedíció oxigén használata nélkül tervezi a csűcstámadást, amit annál is egyszerűbb betartani, mivel a palackok hiányzanak majd a felszerelésből. SZENTEK, HIEDELMEK, REGULÁK Péter-Pál - aratás Péter-Pál napján a hagyományőrzők idén is előveszik a sarlót, a kaszát, és ceremóniásan megkezdik az aratást. A népünnepélyben békésen összefonódik Jézus két apostola tiszteletének keresztény parancsoltsága és az ősi élelembiztosító mágia és hiedelemvilág. Eleink tapasztalatai és hiedelmei szerint a Nyárelő havának végén megszakadt a búza töve, az „élet" (ahogyan a kenyérgabonát sokfelé nevezték) szőkülni kezd, beérik, learatható lesz. A gazdasági életben jeles nap, a szálasgabona aratásának kezdőnapja sok vidéken Péter és Pál névünnepe (június 29.). Jézus két vértanúhalált szenvedett apostolát a katolikus hívők a 3. század óta ünnepelték kötelezően e napon, s fonták össze a korábbi idők aratáshoz fűződő szokásaival és hiedelmeivel. Péter volt az, akinek Jézus megjövendölte, hogy háromszor fogja őt megtagadni, ám mégis reá mint „kősziklára" alapozódott a keresztény világvallás, érte fejjel lefelé megfeszített kereszthalált szenvedett. Pál a keresztényeket üldöző Saulusból lett a damaszkuszi úti látomása után megkeresztelkedve a jézusi tanok buzgó terjesztője, s érte életével fizető mártír. Szent Péter és Pál köszöntésének napján Péterben a halászok védőszentjét is ünneplik - előestéjén régen a halászok menetben jártak házról házra a gazdákhoz, akik borral és kaláccsal kínálva őket jó haljárást kívántak nekik, viszonzásul pedig az ünnepi mise után másnap megvendégeltettek általuk a vízparton főzött halpaprikással és túrós csuszával, majd estig közösen vigadtak, táncoltak. A Péter-Pál-nap népi szokásvilágának közismert, még a múlt században is gyakorolt eleme volt az aratás jelképes közös megkezdése. A gazdák ilyenkor kiballagtak a határba, s néhány kasza- vagy sarlósuhlntással „birtokba vették" az az évi termést. Nem kezdtek teljes aratásba, mert babonázták a régi regulát, miszerint ez a nap dologtiltó. Az aratást jelképesen megkezdő gazdák több vidéken búzaszálat tűztek a gatyakorcba, ezzel vélvén biztosítani, hogy a nehéz munka során a derekuk majd ne fájjon. Ha az ünnep keddre vagy péntekre esett egyes vidékeken nem kezdtek bele a gabona levágásába, mert az erre tilos nap volt, s úgy tartották, aki megszegi, annak tábláján sok lesz az üres kalász. Nem kezdtek aratásba újholdkor sem. És sokfelé élt az a szokás is, hogy gabonavágásba nem fogtak bele akkor, ha halott volt a faluban. A sikeres aratáshoz a „jó erőket" igyekeztek megnyerni, biztosítani az „életet", ezért hagytak lábon például egy-egy marék gabonát „az ég madarainak". Voltak, akik a le nem vágott búzaszálakat Szent Péter lovának hagyták abrakként. Az előrelátóbbak szerint kellett hagyni az aratás végén is egy maréknyi kalászt a tarlón, hogy a jövő évi vetésben a vihar ne okozzon majd kárt. A következő évi jó termés „mágiázása" érdekében - esővarázsló célzattal - az aratás végén búzakalászból kötött aratókoszorút (s annak vivőit) vízzel öntözték meg. A megőrzött aratókoszorúból a vetéskor kimorzsolt gabonaszemekkel pedig a következő termés bőségét igyekeztek biztosítani, úgy, hogy azokat a vetőmag közé keverték. A határ, a termés védelmét szolgálták az olyan hiedelmek és szokások is, hogy Péter-Pálkor például nem volt szabad az almát késsel vágni, mert az jégesőt jelenthetett. Sokfelé ilyenkor a rétre se mentek ki, merthogy az Is jégverést hozhatott. Az eperfás vidékeken viszont ekkor szorgoskodtak: úgy tartották ugyanis, hogy az eper e napon a legjobb ízű, hát verték le a fákról, és cefrésítették, hogy jó pálinkájuk legyen belőle. A pálinka aztán a következő évi aratónapok nélkülözhetetlen ¡tokája lett, volt, ahol a szemes gabona betakantását vállaló aratóbandák számára a járandóságok között szerepelt a kenyér, a szalonna, a bográcsban főtt paprikás krumpli, lebbencs vagy öregtarhonya mellett. A Péter-Pál-i ünnepi menüben a hagyományok szerint sokfelé a paprikás csirke szerepelt, illetve a halászok által bográcsban főzött halpaprikásokat kedvelték. SZABÓ MAGDOLNA