Délmagyarország, 2005. június (95. évfolyam, 126-151. szám)

2005-06-25 / 147. szám

10 SZIESZTA 2005. június 25., szombat SZEGEDEN LEHETNE EURÓPA MÁSODIK SZUPERSZÁMÍTÓGÉP-KÖZPONTJA Molekuláris forradalom készül Nem Szegeden él, de itt dolgozik, ráadásul napi 25 órát, heti nyolc napot, rövid alvási szünetekkel. Joggal kelthet ilyen benyomást közvetlen munkatársai körében a 73 éves Csizmadia G. Imre professzor, a torontói egyetem kémia tanszékének vezető kutatója. A tudós regionális szuperszámítógép-központ létrehozásán fáradozik Szegeden, segítségével a gyógyszerkutatások ideje a töredékére csökkenne. Barcelona után a Tisza-parti városban kapna helyet Európa második legnagyobb komputere. Csizmadia G. Imre professzor, Kanadába elszármazott hazánkfia, Szent-Györgyi-ösztöndíjas vendégkutatóként 2004 szeptembere óta az SZTE juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar kémia és kémiai informatika tanszékén dolgozik. Derűs optimizmussal és óriási munkabírással. Optimizmusára semmi sem adhat nagyobb okot, mint az, hogy magyar személyi igazolványát a hatóságok is tíz év helyett ötven esztendőre állították ki 2002-ben. Ami ellen Csizmadia professzor úr nem tiltakozott. „Az egyetem csak a tetőt adja a fejünk fölé, hogy ne ázzunk meg" mondja a tudós, és ezzel egyben jelzi: kutatásra nincs elegendő pénz, tehát pályázatokat kell írni, ahová csak lehet. Nagyrészt ilyen pályázati forrásból - és kicsi magyar pénzből - valósulhatna meg az szuperszámítógép-központ is, a professzor álma, amelynek az ára „mindössze" 2 milliárd forint, egy-másfél kilométernyi autópálya költsége. „Persze nehéz megmagyarázni - teszi hozzá -, hogy erre is van olyan szükség, mint a sztrádára." Pedig van: nemcsak magyar, hanem Dél- és Közép-Európa „agya", vagyis egy regionális számítóközpont jöhetne létre Szegeden, hasonló, mint amilyen ma Barcelonában található, és amelyre azt mondják, Európában jelenleg nincs nagyobb nála. Ne egy közönséges számítógépet képzeljünk el, hanem olyan hatalmas kapacitású komputerekkel működő központot, ahol molekulák szerkezetét lehet kiszámolni. A molekulák szerkezete azért fontos, mert a gyógyszerektől kezdve az emberi testig az összes anyag molekulákból áll. Csak rajtuk keresztül lehet megérteni a világot. Hogy egy gyógyszert piacképessé fejlesszenek, akár egymillió molekulát is végig kell tanulmányozni, m. Csizmadia G. Imre: A beteg pedig még a temetése előtt megkapja az orvosságot FOTÓ: GYENES KÁLMÁN NEVJEGY Csizmadia G. Imre 1932-ben született Budapesten, a műszaki egyetemen szerzett diplomát 1956 májusában, majd a forradalom után Kanadába „disszidált". Ott doktorált 1962-ben. Később Amerikában kétéves posztdoktori kutatáson vett részt. 1964-től a torontói egyetem professzora, 1998 óta emeritus professzor. Magyarországon az MTA külső tagja, az ELTE honoris causa doktora. Szegeden Szent-Györgyi-ösztöndíjas vendégkutatóként 2002 óta az egyetem több intézményében tevékenykedett, 2004 ősze óta a tanárképző főiskolai kar kémia és kémiai informatika tanszékén teremtett maga körül iskolát. szintetizálni, előállítani - erre körülbelül tizenkét évet kell rászánni. A kutatási folyamat finanszírozása pénzbe kerül, akárcsak az ezt követő állat- és emberkísérletek. Számítógéppel a molekulákat sokkal gyorsabban végig lehet pásztázni, kevesebb állatot kell megölni, tizenkettő helyett nyolc év alatt piacra lehet dobni a gyógyszert, jóval kisebb költséggel. „A beteg pedig még a temetése előtt megkapja az orvosságot" - ironizál a professzor. Aki tehát időt nyer, az nemcsak életet, de pénzt is nyer - s nem csupán gyógyszerben, hanem élelmiszerekben. Csökkenhet a laboratóriumi munka mennyisége, kevesebb vegyszer kell, olcsóbb lesz a kutatás. „Ma egymás mellett létezik a vitorlázó repülőgép és a rakéta, de a Holdra mégsem vitorlázó repülőgéppel megyünk. Ez a különbség a jelenlegi eszközökkel, valamint a szuperszámítógép-központban folyó kutatás között" - teszi szemléletessé az új központban rejlő lehetőségeket Csizmadia Imre. Az informatika és a kémiai, biológiai tudományok együtt csodákra lesznek majd képesek. Az emberiség megélte az elektronika forradalmát - most a molekuláris forradalom áll a küszöbön. A hagyományos iparban ráadásul Magyarország már nem rúghat labdába, a Távol-Kelet rátette a kezét a textiliparra éppúgy, mint a háztartási gépek gyártására. „Mit tegyünk, hogy ne legyünk munkanélküliek? Megnyergelhetnénk a molekuláris forradalmat" - válaszol a saját maga által feltett kérdésre a professzor. Hát ezért van szükség a regionális számítógépközpontra, amelyet megalapozhat egy pályázatra májusban benyújtott projekt: az első lépésben 400 millió forint elnyerése a tét. Ha megkapják, januártól elindul a program. FEKETE KLÁRA P0DMANICZKY SZILÁRD Huszonnégy évszak (nyári napló) Az első gyalogtúra az alig pár kilométerre lévő Oberwilbe vezetett, végig a Zugersee partján. A faluig (wil) rengeteg szabadstrand nyílt a 17 fokos vízre, amiben inkább horgásztak, mint fürdőztek. A horgásztechnika nem más, mint a Tiszán szokásos kishalas, fölállított botos horgászat, jó hosszúra hagyva a lengő kapásjelzőt. Halfogó embert még nem láttam, sót rablás se borzolta a vizet, pedig a tó csukaállománya jelentős. Oberwil elején terül el az egyik legnagyobb helyi szabadstrand, szépen ápolt fűvel, kavicsos parttal, égmagas fákkal. A strandot kis patak szeli át, a hegyekből csörgedező jéghideg víz esőzések idején földuzzad, s a tó szélén több ágra szakadva zubog. A parton kényelmes padok friss csavarokkal, többnyire délutáni anyák hozzák ide hisztizni gyerekeiket, akik előbb-utóbb csak beleesnek a vízbe, és akkor vége a dalnak, kezdődik az ordítás. Jól megfigyelhető, hogy az apró gyerekek a szokottnál elkeseredettebben tudnak sírni, mintha bántódásuk most már örök maradna. Ám az anyák is készültek, a babakocsi tarisznyájába kötve két-három váltás ruha. Amikor aztán estefelé kiürül a part, azon kapom magam, hogy a hegyekből lemosott színes kavicsok között keresgélek, s egy darab faággal utat nyitok a sóderes földön egy éppen elapadt patakágnak. Negyven évvel ezelőtti mozdulatokat; saját világában csöndben elvan a gyerek. Azt várnám, hogy naplemente és naplemente között csak a fényképezőgép minősége tesz különbséget. Hogy itt is úgy bukik alá a nap, úgy festi az eget, akár a Balatonon. A színek azonosak, az arányok mások. A sűrű légi forgalom borotvaéles, csillogó csikókkal szeli át a narancsban úszó eget. A ragyogás elönti az épületek falát, a bokrokat, fákat, arcokat és ruhákat, de még a keleti égbolt is hamvadón parázslik. És mintha kiszámolnák a nap fényjárását, megkondulnak a harangok, és zúg az isteni fény. Atavisztikus színjáték boldog embereknek, akik az idő összes rétegét átjárva érzik jól magukat Egy másik, különös égi jelenség a napnyugtát megelőző szivárvány. Nem eső után jön, mint nálunk, és nem az égboltot átszelő ívben, hanem csak apró darabkája látszik a lebukni készülő naptól jobbra. Kis eltéréssel mindig ugyanazon a helyen. A nemrég Romániába visszatérő loana Parvulescu írónő mesélte búcsúzóul, hogy sikerült mindent lefényképeznie, kivéve a tó fölötti szivárványt. Hát, igen, más dolga sincs itt az embernek, mint naphosszat várja a parton születő szivárványt, gondoltam. Viszont mióta minden alkalommal látom a darabka szivárványcsonkot, nem értem, miért nem fényképezte le. Talán azt hitte, ez a szivárvány így nem érvényes. Két másik ösztőndijtársam, Antonia Bisig Berlinből, Soós Tamás hazai pályáról érkezett, mindketten festőművészek. Antonia képeit még nem láttam, de gyakran indul neki esőben festeni. Tamás már csak pár hétig marad, a napokban mutatta meg a fél év alatt készült munkáit. Monochrom képek. Ami annyit tesz, hogy a vászonra egy színt viszföl, csak sárgát, vagy csak feketét, vagy csak fehéret, s az én szememnek pálcának látszó tárggyal belerajzol. Hegyet, virágokat, saját magát egy birka képében, női arcot, a környezetünket. Rossz fényben alig látható valami, viszont oldalról eső, surló fényben leheletfinom képek jelennek meg, melyeknek elbeszélési módja árnyalja az anyagot, néha erőltetve a szemet, s mozgatva a fejben valami sokadik érzéket, amivel láthatóvá, olvashatóvá válik a kép. Műtermének ablaka mellett parkol a kocsink, s mikor óhatatlanul bepillantottam az ablakon, csak fekete, sárga és fehér vásznakat láttam. Gondoltam, az absztrakció elnyerte méltó jutalmát Nem jártam messze az éppen csak látható dolgok kertjétől. Minden itt dolgozó ösztöndíjasról készül egy film, amin bemutathatja féléves munkája eredményét. Festők, zeneszerzők könnyen vannak ezzel. De mit mutasson be egy író? Magyarul teleírt kéziratlapokat? E tárgyban van még min törni a fejem, ám soha nem vallottuk azt, hogy ismerjük a lehetetlent, s mire naplóm őszbe hajlik, visszatérek egy megoldás erejéig. Nevezett filmek egyikén láttam Nádler Istvánt dolgozni. A filmet buddhista mantra hangok festették alá, hallhattuk, amit ő festés közben a fülhallgatón. Egy pillanatra elkapott a vágy, hogy visszatérjek a zenével íráshoz, de már nagyon megszoktam a csöndet, vagyis a szöveg zenéjét Talán ha nem figyelnék az olvasóbarát tartalomra. De István képei a lényeg itt. Embernél nagyobb vásznakat ken vastagon fekete festékkel, melyek már önmagukban is vonzó-taszító, mély felületet képeznek. Aztán nekikészül, mint a hármasugró, és iszonyú dinamikával, erőből, ám mégis megejtő könnyedséggel, egy sprőd és széles keféhez hasonló eszközzel jeleket, íveket, sávokat barázdál a festék anyagába. A barázdák és a képek nagy mérete jól érzékelteti a jelet hagyó gigantikus erőt, az elbeszélni vágyást, s annak saját formanyelvét. Akárha kétszer háromméteres, téglalap alakú hanglemezt képzelnénk el középső lyuk nélkül, melyen a barázdák nem spirálmenetben hordozzák a zenét, ezáltal nem a hangszedő tűvel játszható le, hanem egy bennünk született virtuális hangszedőt kíván az értelmezés. És megjön az gyorsan, mert a vonalvezetés érzéki, sőt, lírai, a kéz (a beszélő) szenvedélye árad lenyűgöző őszinteséggel. Elővételben is lehet kapni napijegyet a Sziget fesztiválra A Sziget fesztivál történetében először már napijegyeket is lehet elővételben vásárolni, a hetijegyek iránt pedig akkora az érdeklődés, hogy a hazai árusítóhelyekre a napokban viszik ki az utolsó ezer darabot. mm A szervezők tájékoztatása szerint soha nem tapasztalt mértékben fogynak az idei Szigetre az elővételes hetijegyek. A hazai jegyirodákban már csak kétezer jegy maradt raktáron, amiből ezret a napokban szállítanak ki a terjesztőkhöz. A fennmaradt mennyiséget a kapuban lehet majd megkapni, hogy azok is tudjanak hetijegyet vásárolni, akik olyan helyekről jönnek, ahol nincs elővételes jegyértékesítés. Hazai terjesztésben összesen egyébként 12 ezer 500 hetijegyet terveznek eladni, és külföldön is hasonló mennyiséget értékesítenek. A Sziget eddigi történetében volt már olyan nap, hogy telt házat kellett jelenteni. Most, hogy a nagy érdeklődés miatt hamar elfogyhatnak a hetijegyek, azok számára, akik biztosan nem szeretnének lemaradni a Sziget programjairól, először a rendezvény történetében elindult a napijegyek előzetes árusítása, kizárólag a lottózókban és a postákon. A Sziget részletes programja a www.sziget.hu internetes oldalon található. Itt megálltam egy kicsit A természetről kezdtem írni, aztán a festészetnél kötöttem ki. Megpróbáljuk az utat visszafelé is. Út a zöld hegyre, óriási teraszok a villalakások oldalán, tiszta időben talán fél Svájcot belátni. Köztük lépkedek, mégis fényévnyi távolságra mindettől. Mintha nagyon értékes festményben járnék, engedéllyel. És azzal a feltétellel, ha nem fogdosom, maradhatok. Nekem látvány, másnak az élete. Sokáig jámi ilyen képben talán mégsem jó. Az elérhetetlen közvetlen közelében lenni láthatatlan, de fájdalmas erózió. De miért is akarnám ezt, itt élni, így? Mert szép. A pénzről szóló mondások közül ezt az egyet kifelejtették. Hogy a pénz szépséget is termel. Már ha jó kézben van. Egyébként földgyalu. Aztán elhagyom a házak szintjét a meredek kaptatón, érett zöld szín a fákon, a fű olyan dús, hogy megéhezem. S akkor egy széles árokba vájt sínpár bukkan elő, középen drótkötél, ami a magasba húzza, csörtózi a piros szerelvényt. Elneveztem kötélvonatnak. A Zugerbergre viszi föl a látogatót, olyan magasba, ahonnan káprázat lenézni. A szédülés pont olyan, mint álmomban. • Egy francia író szerint Svájc hatalmas ország, csak ki kéne vasalni.