Délmagyarország, 2005. június (95. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-22 / 144. szám
20 • MOZAIK" SZERDA, 2005. JÚNIUS 22. Olvasni SZÍV ERNŐ Persze kezdhetnénk azzal is, hogy Maigret felügyelő egyszer egy napját hárorp ¡xihár száraz fehérborral kezdte, szinte éhomra hajtotta le a szemközti. kisvendéglőben, ha jól emlékszünk, bosszúból, mert előző nap valami borzalmas likőrt töltött belé a háziasszonya. Akiket érdekelnek a számok, azoknak még elmondhatjuk, hogy Simenon, Maigret felügyelő szülőatyja egyszer Fellinivel beszélgetve azt találta mondani, hogy neki legalább tízezer nö volt az életében, ennyivel szerelmeskedett, s ebből az irdatlan számból nyolcezer prostituált volt, és nem is annyira a kéj mámora, mint inkább a kapcsolatteremtés olthatatlan szenvedélye űzte egyik női szeméremdombról a másikra. Ezt az adatot Simenon a Casanova című filmről beszélgetve mondta Felíininek. Továbbá úgy tudjuk, hogy 98 Maigret-regényt írt a francia író, és leginkább ebből a tízezres adatból érthető meg Maigret feleségének nyugodt, kiegyensúlyozott, rmr-már barátias jelleme is. De különben az olvasatiról lenne szó. Márai azt mondja, hogy erősen kell olvasni. A tapasztalat azt mutatja, több könyvet hagyunk félbe, mint amennyit elolvasunk. S ez nem feltétlenül baj. Sok könyv egyszerűen nem érdemli meg, hogy elolvassuk óket, mi például így jártunk a brazil Coelhóval, kíváncsiságból vettük kézbe, ha már itt járt, itt járt, és földúlja a női szíveket, például a könyvheti író-olvasó találkozón, Pesten, egyszer csak felállt egy hölgy, és azt mondta, kérem szépen, amikor én Coelho urat olvastam, és ekkor komolyan nézett a pici brazil barna arcába, nos akkor, kérem, én reveláltam. Azért ez szép vallomás volt. És ha egy olvasó revelál, akkor nézzük meg, mitől teszi. Ezért elkezdtük forgatni az egyik regényét, a leghíresebbet, és nem azért tettük le, mert unalmas volt, mert bonyolult volt, mert érdektelen volt, hanem mert alapjaiban volt hazug. Közbevetőleg, egy hazug könyv is lehet érdekes, izgalmas, megrendítő, de ezt a hazugságot a forma és közönség felé tett gyáva, jóllehet ravasz kompromisszum éltette. Úgyhogy Coelhóról ennyit. Súlyosnak látszó problémák egy szappanopera díszcsomagolásában. Fújjuk el a brazil tollpihét, jó messzire. Az olvasásnak ritmusa van. Általában lassan kezdjük el a könyvet, nehézkesen haladunk lapról lapra, az a sok szereplő alig megjegyezhető és megkülönböztethető, a hirtelen föltáruló szerkezet labirintusaiban el-eltévedünk, mígnem aztán egyszerre azt veszszük észre, hogy már úgy haladunk lapról lapra, mint egy expresszvonat, magunkkal ránt a cselekmény, s mindaz a szenvedély, érzés, amellyel a könyv bír, miénk lesz egy másik, egy, a valóságosnál tágasabb világ. Benne vagyunk a betűtengerben nagyon, és bizony a világ legjobb dolgai közül való. Okos olvasók ilyenkor gyakran behúzzák a vészféket. Megállnak, tűnődnek, maguknak jósolnak. Egy-egy fejezetet újra elolvasnak. Visszalapoznak, hogyan is kezdődött, kérlek, mi is volt az első mondat. Aztán az olvasás vonata robog tovább. Az erős olvasó teremt. Az erős olvasó éppúgy rendez, mint egy teátrumi dirigens, öltöztet, akár a jelmeztervező, és gyilkol, akár a legridegebb szívű hóhér. Az olvasó fogja a könyvet, már a vége felé jár, és néha megszámolja, hány oldal van még hátra. Még ötven oldal, még harminc, és megtudok mindent. Még tíz oldalacska. S aztán vége, kialszik az utolsó mondat fénye is. A jó olvasó ilyenkor zavart, egyszersmind megrendült. S hirtelen azt is érezheti, nincs remény. Istenre gondol. S a teremtést lezáró ürességre és rezignációra. Maigret egyszer három pohár sör után egy pohár bort kért. A vendéglős nem merte figyelmeztetni. Németh György karikatúrája Indonéz lányok kizsákmányolása JAKARTA (MTI/AFP) Félmilliónál több lányt zsákmányolnak ki munkaadóik olcsó munkaerőkent Indonéziában. Kereken 640 ezer, 12 évnél idősebb indonéz lányt dolgoztatnak a hét minden napján, akár 18 óra hosszat is, és emellett munkaadóik még szexuális téren is viszszaélnek a lányok kiszolgáltatott helyzetével - közölte Jakartában a Humán Rights Watch emberjogi szervezet. Némelyik lányt verik, cigarettával vagy forró vasalóval megégetik, bezárják, megerőszakolják, s a mártírsors következtében többen meg is haltak. A New York székhelyű emberjogi szervezet felszólította az indonéz kormányt: módosítsa a munkát szabályozó jogszabályokat úgy, hogy a női munkaerők méltányos munkaidőben dolgozhassanak, rendszeresen szünetet tarthassanak munka közben, és munkájukért legalább a minimálbért megkapják, továbbá hogy 15 évnél fiatalabb lányt ne lehessen munkára kényszeríteni. KIPAKOLTA A TANYAT Egy szegedi férfi tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, aki a napokban feltörte domaszéki tanyáját. Az ingatlanból gázpalackot és fúrógépet vitt el a tolvaj. A kár 50 ezer forint. LEMEZEKET LOPOTT Egy Csongrádi sugárúton parkoló kisteherautó ablakát betörve 15 ezer forint értékben CD-ket loptak el. LEBUKOTT A PÁROS A szegedi Tesco Áruházban egy férfi és egy nő napszemüveget próbált meg ellopni, de a biztonsági szolgálat munkatársai tetten érték a tolvajokat, és a rendőrök kiérkezéséig a helyszínen tartották őket. Visszavadítás CALAB0Z0 (MTI/AFP) Venezuelai kutatók környezetvédelmi program keretében kihalástól veszélyeztetett bébi teknősbékákat és kajmánokat telepítettek ki a szabadba. Összesen ötezer teknősbékát és 145 kis kajmánt engedtek szabadon Guarico szövetségi állámban, a fővárostól, Caracastól 80 kilométerre délre a Mocapra folyó mellékfolyóiba - jelentette vasárnap az AFP tudósítója. Az év eleje óta a venezuelai folyók és a szomszédos Kolumbia folyóinak benépesítésére szánt 600 aligátort, valamint 42 ezer édesvízi teknősbékát engedtek vissza a szabad természetbe. Délután felhősödés Késtfotta: Eleinte túlnyomóan napos idófe s/ámíthatunk, majd és/ak telfil erősen megnövekszik a felhőzet. A délutáni, esti órákban helyenként záporok is kialakulhatnak. Szeged Hódmezévásárhely Szentes tú, tú, 30* 29* 29* Márahalom Mindszent Békéscsaba tú 31° 29* 28° Makó tú, 30° Szolnok liESt' 31° Csongrád tú, 29* Kecskemét tú trig, 30° Kistelek tú 30* Orosháza tú 29° További kilátások A következő napokban is meleg, nyán időre számíthatunk, az időiárási frontok elkerülik térségünket felettűnk egy anticiklon épül tel. Délnyugat felől egyre enyhébb léghullámok áramlanak fölénk, emiatt erősödik a nappali felmelegedés. Csútértdk Péntek tú O Max:27 Min: 19e Változó Max:28 Mln:15° Derült Szombat Vasárnap O O Max:30° Max:32 Mbi:lS° Mln:18 Derült Napos Vízállás: A Tisza Szegednél 300 cm (hőfoka 20,9 CD), Csongrádnál 238 cm, Mindszentnél 293 cm. A Maios Makónál 94 cm. A Nap kel: 4.47, nyugszik: 20.45, Hold kel: 21.51, nyugszik: 4.17. Holdváltozás: Telihold: 5.14. Elnöki kényszerleszállás GEORGETOWN (MTI/AP) Kényszerleszállást hajtott végre a Karib-tenger térségében az American Airlines légitársaság egy Boeing 757-es utasszállító repülőgépe, fedélzetén Ricardo Maduro hondurasi köztársasági elnökkel, akinek nem esett baja, s aki májusban kisebb sérülésekkel megúszott egy sportrepülőgép-lezuhanást országa partjainál. A 188 utas közül ketten könnyebb sérüléseket szenvedtek, amikor a New Yorkból Miamin át a hondurasi Tegucigalpába tartó repülőgép kényszerleszállást hajtott végre a Kajmán-szigeteken. A hatfőnyi személyzet közül senki nem sérült meg. A légitársaság szóvivője szerint a pilóta a jégtelenítés meghibásodását észlelte, és ezért szánta el magát a kényszerlészállásra. Az utasokat ezt követően különrepülőgép vitte Tegucigalpába. Csúnyább nő, jobb szex LOS ANGELES (MTI) Billy Bob Thornton hollywoodi színész, Angelina folie filmsztár volt férje nem hagyott föl a szexuális tanácsadással sem. Klienseit, akik között sok gazdag ember van, arra biztatta, hogy szeressék a csúnyácska nőket, mert ők sokkal jobbak az ágyban, mint az igazi szépségek. Tapasztalatból mondhatom, hogy rendkívül unalmas a szex egy színésznővel, akiről a nagyközönség azt hiszi, hogy a legizgalmasabb nő a világon. BMW Márkakereskedés C-Mobil Kft. Szeged, Napos út 6. Nyitva tartás: h.-p.: 8—17-ig Tel.: 62/553-214, -215, -216 IRWATER G/V amiben megbízhat! Szénsavas és szénsavmentes, ballonos vízautomaták ingyent'* víz-házhozszállítással, teljes körit ügyfélkiszolgáló:,,,!. Érdeklődését tárjuk: CUARWATIR KFT. Szeged • Tel.: 62/540-594 • Fax: 62/540-595 HtlZléS • KtNVBM ISTEN ELTESSE! PAULINA Paulina a Pál női alakjának, a Paulának a továbbképzése. Jelentése: kis termetű, kicsi. Napóleon húga, Paolina Bonaparte viselte ezt a nevet. Előbb egy francia tábornok, majd Borghese herceg felesége lett. Bátyja halála után Firenzébe vonult vissza, és hogy korának egyik szépsége volt, azt bizonyítja a róla készült gyönyörű szobor, amely Canova, a klasszicizmus egyik legjelentősebb olasz szobrászának alkotása. Canova Széchenyi Istvánnak is dolgozott. Csepp a tengerbeii A NAP VICCE - Jean, hányszor mondjam, tégy egy újságot a székre, amikor a szekrény tetejét tisztítod. - Fölösleges, uram, anélkül is elérem. VÍZSZINTES: 1. Emil Frommel német teológus, író (+1896) gondolatának első része. 11. Francia városból származó. 12. Énekes. 13. Míg, miközben. 15. Fényes, nemesfém szállal átszőtt selyemszövet. 16. Ismeret, tan - régiesen. 17. A gyűrűk ..; Tolkien regénye. 19. Kutyafajta. 20. Páratlanul betömi! 21. Egyenetlen lábmozgású, cipőt félretaposó. 23. Kieső rész! 24. Lombos növény. 25. Táncdalénekes (János). 27. Költemény. 29. Diplomás rövidítés. 30. Részben tanul! 31. Népi, vagy irodalmi műfaj, régmúlt, mitikus témák verses elbeszélése. 33. Ipari növény. 34. Egyetemi fakultás. 35. Szaglószerv. 36. Vasco da portugál hajós, felfedező volt. 37. A Búsuló juhász című szobor alkotója (Miklós). 39. Támla nélküli heverő. 41. A nyersbőr érleléséhez használt lé. 43. A hajnal istennője a görögöknél. FÜGGŐLEGES: 1. Dél-afrikai állam, fővárosa Windhoek. 2. Észt nyelvész (Paul). 3. Súlyegység. 4. Amerikai egyetem. 5. USA-beli szabvány. 6. Zita, becézve. 7. Római 1500. 8. A szív felőli oldal. 9. Értékesítés. 10. Lepusztult, düledékes. 14. Spartacus nemzetisége volt. 18. Arra a harmadik helyre. 21. Károly Rómában! 22. Paraszt. 24. Az emeletre. 26. Eljegesedett területen kiálló, nem hó- vagy jégfedte púp az eszkimóknál. 27. Halászeszközök. 28. Pólus. 30. Hideg, száraz erdélyi szél. 31. Simon István költő szülőfaluja. 32.... team; az USA álomcsapata volt kosárlabdázásban. 33. Mosdótál. 34. Az idézet másik része. 36. i 2 3 4 s © E 7 S 9 10 h n 13 • t« • " 20 • 22 23 • • "j ^•27 * • * • 32 • * 33 34 • • 37 * • 40 41 • • LU . 38. ... inCjjgyelmeztet. 40. Ruténium és "IWoia ne bölcselkedjék, hanem vereFordFieeta 1 995 OOO Ft-tól 3 év garanciával Vagy 400 000-650 OOO Ft kedvezménnyel A FordFiesta modellnek nemcsak az ára fantasztikus, a megnyerő külsőhöz meggyőző belső tulajdonságok Is társulnak Sokoldalú beltér, átlag feletti csomagtér, stabil úttartás, biztonsági utastér: a FordFiesta egy igazi megbízható családi autó minimális szervizigénnyel. Ne hagyja ki a hatalmas lehetőséget: most a FordFiesta mér 1 995 OOO forintért az Öné lehet. Sőt a Fresh felszereltség! szint, ami nagyon sok extra mellett a klímát is tartalmazza, most ajándék metálfénnyel és 3 év garanciával 2 380 OOO Ft-ért megvásárolható! • Használtautó-beszámítás • O Ft kezdóóefizetessel etvtsetöl Részletekről érdeklődjön márkakereskedésünkben! Hovány Szeged Kft. 6721 Szeged, Berlini krt. 4/9. • Szalon: 62/556-300 www.fordhovany.hu • Szerviz: 62/556-200 Vegyes átlagfogyasztás: 4.3-7.11/IOOkm. CO. -kibocsátás 114-168 g/km.