Délmagyarország, 2005. június (95. évfolyam, 126-151. szám)
2005-06-02 / 127. szám
CSÜTÖRTÖK, 2005. JÚNIUS 2. • SPORT» 23 ÖT HELYETT HAT aj A közgyűlésen részt vevők többsége nem hiszem, hogy tisztában volt azzal, hogy mi is zajlik. Csak azt tudták, hogy ha szavazni kell, akkor fel kell tenni a kezüket. Annál vontatottabb volt a hivatásos kézilabda-szakosztály vezetésének megválasztása. Hol ez a páros, hol az a páros vonult félre és sugdosott valamit egymás fülébe. Az azért a végén kiderült, hogy még így sem úgy alakult az elnökség összetétele, ahogyan azt előre eltervezték, ugyanis öt helyett végül hattagú lett... Lékó Miskolcon Ma délután megkezdődik Miskolcon a Lékó Péter-Michael Adams páros sakkmérkőzés. A két nagymester nyolc partit vív egymással. MUNKATÁRSUNKTÓL „Péter a világ egyik legjobbja, nehéz, tartalmas játszmákat várok" - mondta megérkezését követően az angol Michael Adams [2737 Élő-pont) a ma kezdődő, Lékó Péter (2763) elleni miskolci sakk párosmérkőzésről. A sporttörténelmi jelentőségű találkozón - ilyen szintű összecsapást még nem rendeztek vidéken a sportágban - a szerdai nyitóünnepséget, illetve sorsolást követően vasárnapig naponta két játszmára kerül sor a Kossuth Filmszínházban, 16 és 17.30-tól. Adams, az angol sakkozás jelenlegi legjobbja, a világranglista hetedik helyezettje felesége, Tara kíséretében érkezett Magyarországra. Házigazdaként Lékó elégedetten nyugtázta, hogy ellenfele elégedett a körülményekkel. A rendezők pedig arról biztosították mindkettőjüket, hogy beüzemelték a technikát, nem lehet hiba az internetes közvetítéssel, a www.lekoadams.info honlapon követhetők lesznek az események. A mérkőzés rapid tempójához híven Adams villámgyorsan válaszolt a kérdésekre. Elmondta, hogy 1992-ben már járt Magyarországon, akkor tagja volt a debreceni sakkcsapat Európa-bajnokságon szereplő angol válogatottnak. A fővárosból csak a repülőtér környékét ismeri, szeretne már egyszer Budapesten is versenyezni. Adams a FIDE nyolcfős, szeptemberi-októberi argentínai világbajnoki döntőjének esélyesei közé sorolta az indiai Viswanathan Anand és a bolgár Veszelin Topalov mellett aktuális ellenfelét, a világranglistán negyedik, tavaly vb-döntőt játszó Lékót is. A magyar nagymester a Vlagyimir Kramnyik elleni elmúlt évi klasszikus fináléra Bodrogkisfaludon készült fel - orosz riválisa 7-7-es döntetlennel védte meg címét -, s kapcsolata akkor mélyült el a borsodiakkal, akik az idei esztendő legrangosabb sakkeseményét hozták tető alá Miskolcon. A partik során a nagymesterek 25-25 perc gondolkodási idővel rendelkeznek és lépésenként öt másodperc úgynevezett bónuszidővel gazdálkodhatnak. Ezüstérmesek MUNKATÁRSUNKTÓL A fiú kézilabda országos serdülőbajnokság döntőjének Orosháza adott otthont. A legjobb hat együttes között ott volt a Tisza Volán gárdája is. Bella Árpád edző tanítványai a bajnokság 35 mérkőzése során egyetlen egy vereséget szenvedtek el. A döntő utolsó mérkőzésén súlyosan kikaptak a PLER fiataljaitól. Eredményeik: TVSC-Orosháza 39-28, -Tatabánya 29-27, -Szentendre 31-25, -Fotex 30-30, -PLER 26-40. A végeredmény: 1. PLER (Budapest), 2. Tisza Volán SC, 3. Tatabánya, 4. Orosháza, 5. Szentendre, 6. Fotex (Veszprém). Az ezüstérmes csapat tagjai: Farkas József, Szalma Gábor, Kovács Ádám, Csató Dávid, Lele Ákos, Kocsis László, Zöldy Tamás, Farkas Ferenc, Gyuris Patrick, Sándor Roland, Treiber Lajos, Simon Bence, Ors?ágh Ádám, Oroszi Márton, Zomhori Gergő+Bálogi Tamás: Edző: Bella Árpád. A döntő Ali Star csapatába Lele Ákos és Csató Dávid került be. Az SZKKSE figyel a tehetségekre Fiatal díjazottak MUNKATÁRSUNKTÓL A Szeged-Kiskundorozsma KSE NB I/B-s női kézilabdacsapata a 4. helyen zárta a pontvadászatot. A klubnál nemcsak a tavasszal sikert sikerre halmozó felnőttgárdára összpontosítanak, odafigyelnek az utánpótlás-nevelésre, a tehetségek gondozására is. Ezért Szloboda Antal elnök és a fiatalok képzéséért felelős Grandjean Gábor úgy határozott: jutalmazzák a legjobbakat. A Buday Ferenc által alapított vándorserleg mintájára három korcsoportban (7-5, 1-2. és 3-4. osztályosok) ítélik oda a Novum-díjat, melyet nemcsak az egyesület kézilabdásai nyerhetnek el. A legfiatalabbaknál Grandjean Gréta (Szalma Dórát megelőzve), a középső korosztályban Horváth Zita (Szögi Tímeát „lehajrázva") a legidősebbeknél pedig Hódi Szilvia (Pocsai Donnát megelőzve) érdemelte ki első ízben az elismerést és vehette át a kupát. A díjazotak mind az SZKKSE kézilabdásai. EGYVOLAN-PONT Az utánpótlás labdarúgó-bajnokságokban, kiemelt, U15: Tisza Volán-Nyírsuli 2-2, a hazai gólszerzők: Molnár, Popovics (1 l-esből). U13: Tisza Volán-Nyírsuli 2-3, a hazai gólszerzők: Militár, Domonkos. Budapest-bajnokság, U16: Tisza Volán-Láng SK 4-1, a szegedi gólszerzők: Gahwagi 3, Beretka. VÉRES VASÁRNAP Pécsett Véres vasárnap elnevezéssel küzdősportgálát rendeztek. A Full-contact Szeged SE versenyzői közül Deák Andrea (-60 kg) full-contactban fölényes, 3:0-ás pontozással verte zalaegerszegi ellenfelét. Siklódi József (-70 kg) szintén fullban lépett a kötelek közé, és nagykanizsai ellenfelét kétszer is a földre küldte, majd a második menetben végleg kiütötte. REFLEKTOR BAJNOK A GYŐR A női kézilabda NB I felsőházában az 1-4. helyért tegnap az utolsó fordulót rendezték. A bajnoki címet a Győr szerezte meg, miután hazai pályán sima találkozón 25-15-re verte a Dunaferrt.'A bajnokság végeredménye: 1. Győr, 2. Dunaferr, 3. Ferencváros, 4. Cornexi. SZABICS KÖLNBEN? A szegedi születésű Szabics Imre megerősítette, hogy feltett szándéka elhagyni a VfB Stuttgartot, és az élvonalba feljutott 1. FC Köln labdarúgójaként folytatná pályafutását. „Nagy lehetőségek rejlenek a Kölnben, ráadásul több játéklehetőséghez jutnék" mondta a 24 éves válogatott csatár a Stuttgarter Zeitung című napilapnak. A „svábok" részéről Herbert Briem sportigazgató közölte, hogy 2006-ig szóló szerződése ellenére készek tárgyalni a légiós továbbadásáról, jelenleg azonban semmilyen konkrét ajánlatot nem kaptak. KENUVERSENY A harmadik amatőr középiskolai kenuversenyt rendezik meg a szentesi Kurcán június 2-án, csütörtökön délután két órakor. A csatorna kőhídja és a strand közötti szakaszon eveznek majd a sportolók. KOVÁCSARANYA A közelmúltban rendezték meg az V. Kentaur-kupa boccsaversenyt, melyen rajthoz álltak a Szegedi Napfény SE versenyzői is. Kovács Katalin az első, Kissné Németh Gyöngyi a negyedik helyen végzett. KISPÁLYÁS EREDMÉNYEK Az újszegedi Kisstadionban zajló Veterán-kupa kispályás labdarúgó-bajnokság legutóbbi fordulóinak az eredményei: Együtt Szegedért Egylet-Cohbri 2-4, Szőrme Plaza-Bokafogó l-l, SZAK-Pannon Ventill 0-1, Old Boys-Dózsa 5-1, Metál duó-Lokomotív 2-1, ÚjszegedTervezők 6-4, Kék MókusSzőrme Plaza 2-1, Old BoysÚjszeged 5-3, LokomotívPannon Ventill 2-7, BokafogóEgyütt Szegedért Egylet 1-4, Piac Kft.-SZAK 6-5, ColibriTervezők 12-1, Kék MókusLokomotív 8-3. TISZASZIGETI LOVASNAP Június 4-én 9.30-tól a tiszaszigeti Községi Szabadidőparkban lovasnapot rendeznek. A program színes, változatos: amatőr díjugratás kezdőknek (10 és 13.30 óra), fogathajtás táblás kocsival (11 és 14.30), fogathajtás fiákerrel (11.45 és 15.15). Az esemény az Európai Unió pénzügyi támogatásával valósul meg. Bővebb információ Kiss Antaltól (30/591-0311) és Ferenczi Ferenctől (30/275-5107) kérhető. A cementes zsákok maradnak A Tisza Volán SC hivatásos szakosztálya a Pick Szeged Kettévált a kézilabda Maradtak, de más tisztségben (balról): Kővári, Újhelyi, Szeri és Lele Fotó: Schmidt Andrea Tisztújító közgyűlésen döntött a Tisza Volán SC arról, hogy a kézilabda-szakosztályt ketté osztja. Az eddigi klubnál marad az utánpótlás- és az úgynevezett amatőrszakosztály. Míg az NB I-ben szereplő csapat tagjaiból megalakítják a Tisza Volán SC hivatásos kézilabda-szakosztályát, ez utóbbit önálló szakosztályelnökség irányít. Már régen nem szokás, hogy egy-egy sportklub közgyűléséről beszámoljunk, hiszen a koreográfia és a tartalom is mindegyiknél hasonló. Beszámolnak az eredményekről, s az elvégzett munkáról - ezt megtette most is Kővári Árpád. Aztán számot adott a felügyelőbizottság: Császár Béla elmondta, mindent rendben találtak. Mérleget vont a pénzügyi vezető - Zsódi Imre előadta, hogy a 2003-ban előidézett 15 milliós hiányból már tavaly sikerült lefaragni. Ezt a levezető elnök, dr. Nagy Zsolt el is fogadtatta a klub 160 tagjából megjelent 110-zel. Sőt a résztvevők azt is elfogadták, hogy a stabil gazdálkodás mellett továbbra is arra kell törekedni, hogy tovább csökkentsék a hiányt. Ennek egyik része lett az is, hogy a havi 500 forintos tagsági díjat ezerre emelték. Kissé élénkebb lett a figyelem, amikor az alapszabály-módosítási javaslat került terítékre. Erre pedig azért volt szükség, mert a felnőtt férfi kézilabda-szakosztályt jogi személlyé kellett nyilvánítani. A jogszabály szerint már nem szükséges gazdasági formában működtetni a profi sportklubokat, ezért gondolták úgy, hogy visszatérnek az egyesületi formához. De érintette a módosítás a tisztségviselői posztot is, ugyanis eddig a klubban nem működött ügyvezető elnök, csak elnökhelyettes. A 15 tagú Tisza Volán SC elnökségének egyenkénti megszavazása következtében élénkebb lett a tanácsterem. Végül egy-két tartózkodással megválasztották: Szeri Istvánt elnöknek, Kővári Árpádot úgyvezető elnöknek, s dr. Szabó Imrét, Tóth Istvánt, Mező Istvánt, Kühn Andrást, Vámosi Lukácsot, Kecskeméti Ferencet, Hollós Árpádot, dr. Lippai Pált, Bánáti Antalt, Halkó Pált, dr. Tóth Jánost, Palotás Sándort és dr. Dobay Dezsőt tagnak. Végül némi huzavona után csak a Pick Szegedben dolgozók részvételével megválasztották a Tisza Volán SC hivatásos kézilabda-szakosztályának elnökségét. Szakosztályi társadalmi elnök: Újhelyi István. Ügyvezető elnök: Lele Ambrus. Tagok: Kővári Árpád, Pisztrui László, Szeri István, Mezei Richárd. SÜLI JÓZSEF Kovács Péter a világválogatott kispadján ül Spanyolországban MUNKATÁRSUNKTÓL A hét végét Spanyolországban tölti Kovács Péter, a Pick Szeged kézilabdacsapatának edzője. A trénert ugyanis felkérték, hogy Bengt Johanssonnal legyen a szombaton és vasárnap pályára lépő világválogatott edzője. Az első napon a csapat a Ciudad Real ellen lép pályára abból az alkalomból, hogy Talant Duse bajev visszavonul az aktív játéktól. Míg másnap Madridban, a Papalcio de Deportes de la Comur sportcsarnokban a spanyol válogatottal mérkőznek meg a világ legjobbjai. A bevételt az ázsiai árvízkárosultaknak ajánlják fel. - A világválogatottat a tunéziai vb-n én állítottam össze. Akkor 30 nevet jegyeztem fel. Természetesen azóta sokan lemondták. Például a mostani 18-as keretben Richardsonon kívül nincs francia kézilabdás. Meghívást kapott a BL-győztes Barcelona szegedi sztárja, Nagy László is. Továbbá ott lesz a nagy eseményen Vlado Sola, a Fotex kapusa is - árulta el a Pick mestere, aki-" nek ez a hónap eléggé színesnek ígérkezik, hiszen 20-ától 27-éig Bangkokban az IHF nemzetközi edzői szimpóziumán lesz előadó. Egyértelműen a nemzetközi versenyekre való kijutásra gondol a hétvégi, szegedi első válogató kapcsán a Démász kenusa, Fürdők Gábor. Nagy a csend Fürdők Gábor körül. A Démász-Szegedi VE kenusa pedig határozott célokkal és tervekkel készült fel az idei feladatokra. No és persze egyértelműnek tartja, hogy eljut az Európa-, vagy a világbajnokságra. - Már tavaly megfordult a fejemben, hogy visszatérek a pároshoz. Végül nem változtattam az elgondolásomon. A döntésben az új válogatási elvek, a súrú menetrend is „segített", amely igen nehezen tenné lehetővé a kettes mellett az egyesben való indulást is. Ráadásul a Hüttner Csabival alkotott egység most jobban is megy, mint az egyes - nyilatkozta Fürdők. A világ- és Európa-bajnoki címekkel is büszkélkedő kenus már nem a fiatalabb korosztályhoz tartozik, ám ez mit sem zavarja. - Nem érzem magam annyiFürdők Gábor (hátul) és Hüttner Csaba három páros számban indul az első szegedi válogatón Fotó: Karnok Csaba nak, amennyi vagyok. Sőt kimondani rosszabb az életkorom kapcsán, hogy 31, mint átélni. Szinte észre sem vettem az idő múlását. A felkészülés egészen jól sikerült, eljutottam egy sífutótáborba, majd az egyesület révén Rotorban is eltöltöttem néhány napot. Három párost vállaltunk Hütivel, így ezren, ötszázon és kétszázon próbáljuk kiharcolni a válogatottba kerülést. Egyelőre a 2006-os szegedi vb-ig tervezek, aztán meglátjuk, jut-e energia és kedv továbbdolgozni Pekingig - tervezgetett a kenus. A szegedi versenyző tehát sérülésektől mentesen várja az első válogatót. - Talán csak ez az átkozott allergia, ami rettenetesen zavar. Tússzögök, köhögök, folyik az orrom; nem egy kellemes érzés, így, a pollenidőszakban mindig szenvedek. A 200 l-es gerincsérvproblémák már elmúltak, egyáltalán nem zavarnak az edzésben. Vigyáznom kell magamra, így például nem szabad cementes zsákokat cipelnem jegyezte meg végül Fürdők. MÁDI JÓZSEF